Oké, lehet, hogy az előző poszt linkjei mégsem magyaráznak meg mindent.
Akkor nagyon röviden a történet.
Mézes Pali – teljesen legálisan – szerzett egy kajaktervet. Egy olyan kajaknak a tervét, mely végül nem került gyártásba az eredeti helyén. Pali ezt a kajaktervet átdolgozta, mondhatni adaptálta a magyar viszonyokra. Innentől lett jó a kajak nem csak tengerre, hanem a Balaton speciális viszonyaira is. Ebből a kajakból készült tizenkettő, az első kettő fából, a többi kevlár-karbonból. Kifejezetten sikeres kajak lett, gyors volt és ehhez képest stabil.
Tavaly összel ebből a sorozatból vettem meg a 07-es sorszámút. (Ez annyiban különbözött a többitől, hogy a Rábához lett igazítva, hiszen akinek kellett, az ott versenyzett.)
Időközben Palinak elege lett az egész töcskölős munkából, befejezte. A terveit eladta Kabai Gyurinak, azaz a Kape cégnek.

Hittük is, nem is, hogy lesz belőle valami. És lett. A Kape kihozta a kajakot Mistral550 néven. Egy kicsit átdolgozta, került rá gyorstároló, hátsó kötélzet, a kormány is profibb lett egy kicsit, de a hajótest maradt.

Ennek szólt a vigyor. Egyrészt örültem, hogy ez a jó kis kajak nem vész el. Másrészt… képzeld el, hogy megveszel egy manufaktúrából származó egyedi autót, melyből 12 van összesen a világon, aztán később az autó sorozatgyártásba kerül és ha nem is minden sarkon, de azért itt-ott találkozni lehet vele. Te viszont úgy nézel rájuk, hogy barátaim, ugye tudjátok, én egy darab történelemben ülök, ti viszont már egy szériadarabban. Ami persze nem rosszabb… de azért mégis más.