Tekintsük úgy, mint egy érdekes kísérletet: meddig képes Picúr macska kaparni az ajtót, ha nem engedik be? Lassan már egy hónapja ki lett zárva, de még kitart. (Nem fogja fel a kis hülye, hogy pont ez a kérlelhetetlenül erőszakos viselkedése vezetett a kizárásig.)
No, mindegy, ebédet főztem. Felhangosítottam a zenét. (Amióta állandó macskakaparás és nyávogás van, folyamatosan szól a zene, nálunk legalábbis, de nem lepődnék meg, ha a szomszédnál is.) Bob Dylan szólt. A macska persze megtalálta, hogy a konyhában vagyok és a konyhaablakba állt be koncertezni.
Meglepődtem.
Nem szóltak rosszul. A macska elkeseredett nyávogása teljesen jól passzolt Dylan orrhangú vernyikolásához. Jól szóltak akkor is, amikor külön-külön énekeltek és akkor is, amikor fejeiket összedugva duetteztek.
Ritmusra szeleteltem a hagymát.

PS1.
Ez egy tavaly novemberi írás, csak valahogy elkallódott. Azóta eltelt pár hónap és Picúr macska átvészelte a teljes telet odakint. Persze a teraszajtót még mindig kaparja.

PS2.
Amikor a legnagyobb hidegek voltak, egy kis időre meginogtunk és beengedtük. Kár volt. Két hét múlva megint ki lett dobva.