Na, jó cím? Olyasmi, mint a kas saison ka. Félelmetes, hogy milyen könnyen be lehet csapni az ember szövegértelmező képességét egy máshová tett hangsúllyal.
Akkor kibontom: Őskőrös kör. A Kőrösnek valamikor volt egy medre, de ennek a környékbeliek annyira nem örültek, mert a folyó rendszeresen elárasztotta azokat a településeket, melyeken keresztülfolyt. A XIX. században megrendszabályozták ezt is, a folyó kapott egy új medret, mely már kellő távolságban elkerülte az érintett városokat: Gyulát, Békéscsabát, Békést. A régi mederből pedig egy szabályozott csatornát alakítottak ki, mely meglehetősen népszerű lett a helyiek között. A mai neve Élővíz csatorna, de használják rá még az Ős-Kőrös nevet is.
Hogy mitől kör? Hja kérem, a logisztika. Úgyis el fogom részletesen mesélni, de a történet vége az lett, hogy mi Nejjel némileg függetlenedtünk a többiektől és az első napi Öskörös kajaktúra után bringával mentünk vissza az autóhoz, gyakorlatilag a csatorna mellett, azaz bezártuk a kört.
Essünk túl az adminisztráción, itt vannak az útvonalak:
- Gyula – Békéscsaba – Békés (Dánfok üdülőtelep) kajakkal (31 km)
- Kőröstarcsa – Gyula kerékpárral (42 km)
Ha kíváncsi vagy, melyik lesz a leggyakrabban használt szó az írásban, ne fáradj szövegelemzéssel, már most elárulom: a ‘logisztika’ kifejezés fog nyerni. Ha a logisztikai feladat megoldására fordított szellemi munkát másra használtuk volna, mára kitört volna a világbéke.
Előzmények
Ez konkrétan logisztikából állt. A Kőrösök elég gyorsan folynak, azaz egy kajakos körtúra meglehetősen kemény meló lenne. Még a csillagtúra is. Viszont ha már lementünk jó kétszáz kilométerre, dőreség lett volna beérni 10-20 kilométernyi evezéssel. Csakhogy egy ötven kilométeres távnak az a hátránya, hogy a végén az autó ötven kilométerre lesz a kajaktól. Ezt meg lehet oldani úgy, hogy lerakunk ide-oda autókat, de itt – meglehetősen váratlanul – 16 ember jött össze és ez már mátrixgeometrián alapuló optimalizálási feladat. (Sőt, ha belevesszük a légellenállást is, akkor már nemlineáris mátrixokról beszélünk.) (Ne törd a fejed, belsős poén.)
Nem, nem fogom leírni az összes felmerülő változatot. A lényeg az, hogy középen, Dánfokon rendeztük be a főhadiszállást, azaz péntek este a helyi kocsmában röfögtünk beszéltük át a logisztikát, szombaton autóval lementünk Gyulára, kajakkal visszajöttünk Dánfokra (kocsma, logisztika), másnap kajakkal tovább Kőröstarcsára, utána jött az autók szervezett formában történő begyűjtése. Ezt néhányan megcifráztuk úgy, hogy lefelé jövet a kőröstarcsai kikötőben leraktuk a kerékpárjainkat, mondván, hogy a kajaktúra után ezekkel megyünk vissza az autókért Gyulára. Azaz szombat este mi Békésen (Dánfok) voltunk, az autók Gyulán, a kerékpárok pedig Kőröstarcsán. De persze a végső megoldás teljesen más lett.
Tekintve, hogy a logisztikánál már csak az időjárás látszott bizonytalanabbnak, így erre a két napra kicsivel több cuccot kellett pakolnunk, mint egy egyhetes horvát kajak/kerékpártúrára. És most nem viccelek. Csütörtök estétől péntek délutánig szinte csak pakoltunk, ezt a szöveget hétfő éjjel írom és még igen messze állunk attól, hogy minden visszakerüljön a helyére. De a társaság jó és egyébként is, kaland az élet.
Dánfok először
2016.06.03; péntek
Ugye, két kajak, két kerékpár, tengelysüppedésig megrakott autó. Ez az a kombó, mely az utakon még a Daewoo Tico tulajdonosokból is kihozza az állatot. Aki így meg van pakolva, az csak lassan mehet. Idén kipróbáltam egy új módszert az idióták kezelésére: tényleg lassan mentem. Ha ti ezt gondoljátok rólam, ám legyen. A 200 kilométer alatt összesen kétszer előztem, akkor is csak ott, ahol négysávos lett a 4-es. Egyébként pedig szolíd 80-90. A Waze saccolásához képest 15 perc késéssel érkeztünk meg, cserébe az 50 literes tank 660 kilométerre lett elég és még maradt is benne három liter. Nem bántam meg semmit sem.
Szállás elfoglalása, ismerősök felderítése. Pálinkák. Sok. Ugye, ilyesmit mindenki hord magánál, nyilván első nap mindegyiket meg is kellett kóstolni. És még csak utána mentünk át a kocsmába.
– Észrevetted már, hogy három hete csak iszunk? – kérdezte suttogva Nej.
– Ez egy ilyen kemény világ – súgtam vissza.
Vacsorára pizzát rendeltem, ismeretlen helyen ez a biztos. A pizzát azért nehéz elrontani. Nos, itt sikerült. Az alap margherita pizzát. Paradicsomszósz helyett paradicsomkonzervet borítottak rá. Izé. Éhes voltam, megettem ugyan, de utána már a logisztika sem esett olyan jól.
Aztán a faháznál még egy kicsi beszélgetés (pálinka included), majd alvás.
Dánfok másodszor
2016.06.05
Reggel a jól bevált rutin: ébresztő hétkor, indulás kilenckor. Kajakok vízrerakása Gyulán tízkor. És rögtön meg is kaptuk az egyik legjobb élményt: áteveztünk Gyulán, elsuhantunk a strand mellett, átbújtunk a vár hídja alatt, integettünk a csatorna hídjain bámészkodó embereknek.
A csatornát elég rendesen benőtte valami vízinövény, olyan volt, mintha egy réten eveznénk. (Ne nézz így rám, tudom miről beszélek. A gemenci kiránduláson eveztünk réten. Még vasútállomáson is.)
Gyula után változatos lett a terep. Tágasabb részek váltogatták egymást szűk nádasokkal. Voltak tehenek is.
Ebédelni egy csalánmezőn álltunk meg, így egyszerre oldottuk meg a kalóriautánpótlást és a méregtelenítést is. János elbóklászott valamerre és egy sörrel tért vissza. Komoly tehetsége van a váratlan kocsmák felderítésében, ha benne lett volna Scott kapitány déli-sarki expedíciójában, a felfedezők még ma is élnének.
Itt találkoztunk először a később már rutinszerű megoldással: az átemelések meggyorsítása érdekében Zoltán és segítői egyszerűen csak kirángatták a partra a kajakokat. A bennük ülőkkel együtt. Induláskor pedig visszaszánkáztatták a kajakokat. A bennük ülőkkel együtt. Jelszó: leszarom a csalánt. (Megint ne erőlködj, belsős poén.)
A képen láthatod is az indulást, egy csomó kajak már félig belóg a víz fölé.
A továbbiakban eveztünk, evezgettünk. Békéscsaba váratlanul jött: hirtelen eltűnt a nádas, házak, horgászok, aztán már bent is voltunk a város főterén, mindenféle vízi attrakciók között. Majd megint nádas. Ha eddig azt írtam, hogy szűk volt az ág, ne vedd komolyan. Igazán szűkké itt vált. Volt egy átemelés, mely után Nejt egyből vízre tették, mert útban volt, mi még elbohóckodtunk a kajakcipeléssel, majd kábé 10-15 perccel később indultunk el. Ránéztem a GPS-re és láttam, hogy már csak hat kilométerre voltunk a kempingtől, abban pedig biztos voltam, hogy a Kedves magától nem fogja észrevenni, melyik nádcsomónál kell kiszállni. (Én is csak a GPS-ben bíztam.) Nagy levegő és letoltam egy kétkilométeres sprintet, mire utolértem. Közben egészen eldurvult a terep, időnként annyira sűrű lett a nád, hogy összeért és még az utat is nehéz volt kitalálni, merre megy. Én viszont siettem, így 7-8 kmh sebességgel zúgtam bele ezekbe a szituációkba és bonyolult tippelgetések helyett áttörtem magam a nádason. Végül időben találkoztunk, egymáshoz lassultunk. Pár kilométer múlva először János, majd a fő szervező Zoltán is megelőzött minket, szóval minden rendbe jött.
Gondoltuk mi, naívan.
Dánfok, ahol laktunk, egy vízparti kemping és sporttelep Békésen. Ehhez képest tiszta döbbenet, de nincs vízkapcsolata. Sem az Élővíz csatornával (ahonnan érkeztünk), sem a Kettős Körössel, mely párszáz méterre megy el a telep mellett. Így az utolsó 300 méteren még várt ránk egy igencsak kellemetlen átemelés. Nyomorult 300 méter evezésért. De csak így lehetett bejutni a kempingbe, minden más alternatíva sokkal kellemetlenebb volt. Már a kiszállás is megviselte az idegrendszereket, utána viszont csak álldogálltunk a szántóföld szélén. Senkinek sem volt kedve beleereszkedni a vízbe. Ráadásul kifogtunk két ritka agresszív horgásztársaságot, akik mindent elkövettek, hogy ne szálljunk be a vízbe. Abba a vízbe, amelybe egyébként sem volt sok kedvünk. (Némi vigyort csempészett az arcokra, hogy itt, az istenhátamögött kettővel a szántóföld szélén egészen jópofa vadkender ültetvény virágzott. Feltételezem, senki nem számított rá, hogy errefelé emberek járnak. Nemhogy tizenhat figura kajakkal.) Végül mindenféle megoldás született. Imre kajakostól átmászott egy kerítésen, majd előhúzott a tárolóból egy kiskocsit és jó nagy kerülővel bevonszolta a kajakot a kempingbe. Voltak, akik visszaeveztek a legközelebbi kiszállási helyhez, értük később elmentek autóval. És voltak, akik vettek egy nagy levegőt és a horgászok átkozódása mellett vízreszálltak. Azon a 300 méteres gyökérkefe csatornán. Zoltán mindenkit berugdosott a vízbe, majd pár percnyi evezés után kirángatott. Na, az a kirángatás, az nem volt kispálya. Kábé egy méter magas, meredek emelkedő. Csupa sár. Olyan ragadós. És a két kirángató ember még a 110 kilós pacákokat is simán kihúzta. Alattam úgy recsegett, ropogott a kajak, hogy gondolatban már le is mondtam róla. Ez tutira elreped, széthasad. De nem. Mindenesetre odafent nem pattantam ki egyből a kajakból, hanem egy ideig csak ültem benne, bambán nézve ki a fejemből. (Elég demoralizáló élmény egy közel függőleges kajakban utazni a göröngyökön.)
Miután kiderült, hogy holnap ugyanerre kell visszamenni, Nejjel sötéten összenéztünk és azt mondtuk, hogy nem, ezt még egyszer nem. Aztán elcipeltük a kajakokat a faházhoz, ittunk gyorsan némi pálinkát és lehiggadtunk. Végülis, miért ne? Annyira nem is volt rossz, ide meg a kalandért jöttünk. Ez pedig az.
De később úgy alakult, hogy valószínűleg sokaknak nem jött be ez a megoldás, így szerencsétlen Zoltánnak megint újra kellett gondolnia a logisztikát.
Nej gyorsan el is ment zuhanyozni, én még elpöfékeltem egy szedatív szivart egy pacifikáló sör kiséretében. Aztán jött az attrakció. Még valamikor régen láttam olyat Horvátországban, hogy egy pacák kimászott a sátorból. Fürdőköpenyben. Ment zuhanyozni. Annyira bizarr, annyira értelmetlen volt (ember, ugyanezt mindenki egy szál fürdőnadrágban csinálta), hogy nekem rögtön megtetszett az ötlet. Most pedig megvalósítottam. Egy csuronvíz, csuronsár kempingben, koszos, büdös, sáros emberek között, egyszer csak megjelentem fürdőköntösben. Aki úr, az a pokolban is az.
Ja, még nem is mondtam. Visszaértünk a civilizációba és egyből kaptunk egy csomó szánakozó tekintetet. Hogy szegény szerencsétlenek, hogyan tudtátok átvészelni a vihart? Mi meg csak néztünk. Milyen vihart? Aztán kiderült, hogy a nap során Békést és környékét teljesen letarolta néhány felhőszakadás, de mi valami olyan szerencsés módon mozogtunk, hogy ellavíroztunk az itéletidők közepette. A társaságban lévő szegediek megkapták otthonról a hírt, hogy a város közel megsemmisült a viharban. Mi meg ott álltunk, nagyjából szárazon.
Aztán volt még komplikáció. Olyan, hogy ha belegondolok, még mindig feláll a szőr a hátamon. Ahogy írtam, sok helyen nagyon szűk volt a nádas. Ezen ki-ki a saját vérmérséklete szerint ment át. Volt, aki óvatosan, volt aki sietett és lendületből, vadul. A többség a kettő között valahogy. Nos, László ehhez a többséghez tartozott. Nem hajtotta félre a nádakat, de nem is ment nekik erőből. Aztán egyszer, amikor éppen húzott egyet az evezőlapáttal, a kezébe akadt egy nádon felejtett horog. Érted? A nádleveleken ott figyelt egy horog és László keze pont rossz helyen volt. A horog mélyen belefúródott az ujjába, nem lehetett kiszedni, meg ugye fertőzésveszély, szóval amíg mi a kocsmában ápolgattuk a lelkünket, Lászlót Zoltán bevitte a csabai ügyeletre és kiműtötték a kezéből a horgot. (Én pedig csak a kocsmában sápadtam el, hiszen ezen a terepen száguldottam végig romboló stílusban, László előtt. Egyszerűen csak szerencsém volt. És ahogy én mentem, nem foglalkoztam a náddal, legtöbbször az arcomon húzódtak végig a levelek.)
Aztán persze minden jó, ha a vége jó, Lászlót elrendezték a kórházban, Orsolyának szülinapja volt, tortával, pezsgővel, mi pedig logisztikáztunk egy olyan jó szaftosat a kocsmában. Az lett a vége, hogy vasárnap nem ott szállunk vízre, ahol ma kijöttünk, hanem a meglévő néhány autóval elvisszük a kajakokat egy normálisabb beszállóhelyre, persze ehhez jóval korábban kell majd kelnünk. Néhányan még elvonultunk a kemping egyik közösségi pontjára, fiatalok ott fetrengtek valami techno-mámorban, éjfélig elvoltunk, aztán elszéledtünk.
Mi Nejjel a faházban összebújva még logisztikáztunk egyet. Kiszámoltuk, hogy a megváltozott helyzetben, ha mindent végigcsinálunk, azaz a reggeli logisztika után kajakkal elmegyünk Kőröstarcsáig (20 km, egy nagy átemeléssel), aztán a megrendelt bográcsos babgulyás után még visszabringázunk a kocsiért (45 km), akkor mindent összevetve éjfél körül érünk haza, majd mire csak a legszükségesebb dolgokat is elpakoljuk és rendbeszedjük magunkat, hajnali kettő, hétfő meg már mindkettőnknek munkanap. Így hamar meggyőztük magunkat, hogy inkább kihagyjuk az evezést, reggel bekéredzkedünk egy logisztikai célból Kőröstarcsára transzportált kocsiba, bringával elmegyünk Gyulára, felfejtjük a hálót, azaz összeszedjük a kocsit, a bringát, a kajakot és a cuccunkat, majd visszamegyünk Tarcsára, ahová addigra nagyjából megérkeznek a többiek is, még bográcsozunk egyet, majd irány haza.
Bringa Gyula
2016.06.06; vasárnap
Korai ébredés. Borongós reggel. Mindenki gyanakodva kémlelte az eget. Vajon a tegnapi mázli kitart mára is? Aztán beindult a logisztika, autók ide, kajakok oda, emberek amoda. Mi körülbelül fél tízkor indultunk el Tarcsáról kerékpárral.
A vihar nem sokkal tíz után csapott le a környékre. (Ahogy Péter megjegyezte 20 kilométerrel arrébb a kajakban, Józsiék most indulhattak el a bringával. Eltalálta.) Éppenhogy be tudtunk szökni Mezőberényben egy kocsmába a felhőszakadás elől, de aztán ott is ragadtunk. Mondjuk, ez is élmény volt. Elég sokan üldögéltek a bútor mellett, közülük kettő már rendesen be volt csápolva. Mint kiderült, tegnap még Ivó napját ünnepelték, ez meg a rátöltés. Ha ehhez hozzáveszed, hogy Ivó napja május 19 (bocsi, tudom, hogy ez triviális, de lehet, hogy nem mindenki alkoholista, aki olvassa ezt a blogot), akkor azért látszik, hogy a berényi atyafiak egyáltalán nem kispályán játszanak. Nézegettük közben a Radart és becézgettük az Univerzumot. Az egész ország száraz volt, csak Kecskemét és Békéscsaba fölött volt egy-egy viharzóna. De túl sok időnk nem volt várakozni. Átterveztük az útvonalat (Csaba kihagyva, inkább megyünk Békés felé), majd amikor egy kicsit csendesedett az eső, nekiindultunk. Mondtam már, hogy mezítláb, rövidnadrágban, rövidujjú pólóban toltam végig a napot? Na, a vihar ezzel nem igazán foglalkozott, mert egyfelől Békésig kitartóan esett, ott egy kicsit elállt, de csak azért, hogy azt higyjük, megúsztuk, aztán Békés és Gerla között ránkszakadt az ég. Fej leszeg, monoton teker. Ahol a gerlai ág összefolyik az Élővíz csatornával, beültünk ebédelni egy benzinkút melletti étterembe, és csak ekkor könyörült meg rajtunk az időjárás. Elállt az eső, Gyulán már sütött a nap. A bringákat felszórtuk a kocsira, vissza Dánfokra, felszórtuk a kajakokat is, becuccoltunk, aztán irány Kőröstarcsa. Negyed négykor értünk oda, egy kicsit aggódtam is, hogy a kajakosok már ott lesznek, de kár volt. Zoltán sem kalkulálta be, hogy a nagy átemelés mennyire megfogja a csapatot, így csak egy órával később futottak be.
Szerencsére a babgulyás már készen volt, nem kellett rá várni. Gyors kajálás, pakolgatás. Mi ez utóbbin már túl voltunk, így érzékeny búcsú és tűz haza. Útközben szinte végig viharban mentünk, de a kocsiban már csak kacagtunk az Univerzumon.
Összességében? Nem látok bele Zoltán fejébe, így csak tippelgetni tudok. Valahogy úgy számolhatott, hogy a túra kiírására reagál vagy 4-5 ember, velük egyszerű lesz a logisztika, gyorsan mennek az átemelések, még a nagyon durva ki-beszállások sem fogják meg a csapatot. Aztán váratlanul kiderült, hogy kevesen ismerik közülünk a Kőrösök vidékét, nagy rá az igény – és kifejezetten nagy csapat gyűlt össze, különböző képességű és különböző mentalitású emberekkel. A mennyiségi változások minőségi változásba csaptak át, Zoltánnak pedig gőzölöghetett az agya, hogy rendben lemenjen ez a két nap. De lement. És bár biztos vagyok benne, hogy sokan meglepődtek a terepen (én nem annyira, jártam már Zoltánnal kiscsapatos túrán, pontosan tudom, hogy adott esetben még az ereszcsatornában is képes evezni), de abban is biztos vagyok, hogy ezt a két napot mindenki nagy kalandnak élte meg. Olyannak, melyet kár lett volna kihagyni.
Linkek:
PS.
Nekem ne mondja senki, hogy a macskáknak jó a szaglása. Sztracsi a száradni kirakott neoprén cipőkön alszik.
2016. June 08. Wednesday at 17:24
Szerintem a macskák szaglásával nincs baj. Az ízlésük. Az más tészta. :)
2016. June 08. Wednesday at 20:24
Huh, ez már nem ízlés, hanem gyomor kérdése. Egy összerohadt neoprén zokni/cipő kábé olyan, mint egy falusi pottyantós klotyi nyáron.