És folytassuk

A lányom az előző hétvégén költözött albérletbe a barátjával… ma pedig vissza. Miután kifizettek kábé félévnyi díjat előre, a főbérlő ma reggel rájuk törte az ajtót (azaz saját kulccsal ment be, csengetés nélkül), majd közölte, hogy nem bízik bennük, meg egyébként is, nem érkezett meg az átutalt pénz, szóval ki vannak rúgva. A kis hülyék meg szó nélkül eljöttek, úgy, hogy a hapi még a szerződést is elvette tőlük. Most meg futhatnak a pénzük után. Semmilyen papírral nem tudják igazolni, hogy bármilyen kapcsolatban is álltak volna a főbérlővel, a pénzt viszont utalták, annak azért maradt nyoma. Nem teljesen reménytelen az eset, de erősen küzdős. És látom rajtuk, hogy le vannak törve, mint a bili füle. Valahogy nem ilyennek képzelték a világot.

~oOo~

Részleteket írtam már, de egyben még nem. Ugye, úgy jártunk, hogy még a nyáron vettem szeptemberre két vonatjegyet Salzburgból Münchenbe, aztán jött a menekülthelyzet, a vasúti forgalmat leállították, mi pedig azzal szembesültünk a salzburgi vasútállomáson, hogy a vonat, amelyre felszállnánk, nem áll bent a sínen. Megkerestük a Deutsche Bahn irodát, jeleztem, hogy valami nem stimmel. Egy unott pofa pötyögött egy keveset, majd ideadott két alternatív jegyet, melyekkel Kufsteinen keresztül el tudtunk volna utazni, igaz, délután fél egyre érkeztünk volna meg, ötkor meg már jöhettünk is volna vissza, ami arra is éppencsakhogy elég, hogy toljunk egy krigli sört, mi pedig még mást is akartunk. Nem fogadtam el a jegyet, az unott hapi elémlökött egy rózsaszín űrlapot, majd jelezte, hogy végeztünk. Ez egy csodálatos űrlap volt, tele a hivatali német bikkfanyelv szépségeivel, mindez olyan hatpontos betűkkel, irgalmatlan picike textboxokkal. De valahogy belenyomorítottam, hogy mi a bajom, csatoltam az online jegyet és még Salzburgból feladtuk ajánlva. Jó egy hónap múlva kaptam egy ajánlott levelet. Ránézésre borzasztó volt, tele olyan német kifejezésekkel, melyeket életemben nem hallottam még. Ja, és papír alapú, azaz no google translate. Nagy levegő. Valahogy lefordítottam. Azt írták, hogy nem értik, milyen alapon kérek kártérítést? Megírtam a sztorit még egyszer, megírtam, hogy nem kérek kártérítést, csak azt a nyomorult jegyárat (76 euró) fizessék már vissza, csatoltam az online jegyet, csatoltam az elfogadhatatlan alternatív jegyek másolatát, majd – mivel a levélen semmi emailcím vagy weblap elérhetőség nem volt – az egész paksamétát feladtam ajánlva. Eltelt megint egy hónap. Aztán kaptam egy emailt. Végre. Áttértünk az elektronikus kommunikációra. Azt írták, hogy oké, most már értik, mit akarok, teljesen jogos, szóval felajánlanak 76 euró kreditet. A lehetőségekhez mérten udvariasan válaszoltam (ez alatt azt értem, hogy nem írtam meg nekik, hová dugják fel a kreditjüket), jeleztem, hogy a közeljövőben nem szándékozom Németországban vonatozni, szóval utalják már át azt a tetves 76 eurót a bankszámlámra és felejtsük el egymást. Végül karácsony előtt pár nappal befutott a pénz. Azaz a DB nemhogy elnézést kért volna, hogy beleszemetelt az ezüstnászutunkba, nemhogy felajánlott volna valami kompenzációt, de még azért is három hónapot kellett küzdenünk, hogy a jegy árát visszakapjuk. Miközben ők bedobtak minden ravaszkodást, minden erővel való ijesztgetést, minden bürökratikus drótakadályt.

~oOo~

Utaztam a metrón (banki ügyintézés, ugye a tegnapi lopás a bankkártyámról), amikor fura beszélgetés ütötte meg a fülemet. Velem szemben egy ötévesforma kislány ült és egy valamikor szebb napokat látott, de mára némileg leharcolt anyuka. Az anyuka telefonált.
– Igen..

– Igen…

– Nem, ez tényleges hat hónap.
(A kislány ijedten eltátotta a száját.)
– Csak akkor lehetne felfüggesztett, ha…
Aztán anyuka lenyomta a telefont és nézett maga elé.
– Apa? – kérdezte félénken a kislány. Nem kapott választ.
– Megint? – kérdezett tovább.
– Igen – sóhajtotta az anyuka.

~oOo~

Én pedig nem értem. Ennyire régen jártam volna az emberek között, hogy nem vettem észre, mennyire elkurvult a világ? Hogy teljesen a hétköznapok része lett, hogy lopnak, csalnak, átvernek? Hogy eljutottunk oda, hogy lassan egy doboz gyufát is csak két tanúval igazolt közjegyző jelenlétében lehet vásárolni?

Kezdjük el ezt az évet is

Éjszaka éppen a karácsonyi ajándékomat olvasgattam, amikor fél négykor pittyent egy hangosat a telefonom. Sms. A bankomtól. Hogy valaki leemelt 60e forintot a számlámról.
Rögtön hívtam az ügyfélszolgálatot.
– Jó éjszakát! Miben segíthetek?
– Jó éjszakát! Valaki lenyúlt 60e forintot a számlámról.
– Tehát nem Ön volt?
– Határozottan nem. Látja a legutóbbi tranzakciót? Pedig nem vásároltam semmit.
– Aha, látom. Akkor tiltsuk le a kártyát?
– Igen, kérem.
Némi prüntyögés a túloldalról.
– Letiltottam. De van itt egy kis probléma.
– Micsoda?
– Ön már vásárolt ettől a cégtől.
– Nem mondja?
– De, novemberben.
Átfutottam a mobilon az sms-eket.
– Tényleg.
– Ez viszont azt jelenti, hogy nem ellopták a kódját, hanem maga adta meg nekik.
– Hát, ja, annyit adtam meg nekik, amennyi a vásárláshoz kellett. A fene sem gondolta, hogy két hónap múlva váratlanul lerántanak egy ekkora összeget.
– Van ám olyan termékünk, hogy internet kártya.
– Tudom, van is, csak nagyon macerásan oldották meg a használatát, nekem meg, amikor vásároltam, éppen nem volt időm. Viszont… akkor most mi lesz? Visszakapom a pénzemet?
– Mivel maga adta ki a kártya adatait, így ez nem egyértelmű.
– Ne csinálják már. Nem adtam ki a PIN kódot, nem adtam ki mást, csak amit egy normál vásárlásnál kell. Ez egy visszaélés a kártyámmal. Nehogy már én fázzak rá.
– Azt javaslom, menjen el a rendőrségre és tegyen feljelentést. Azzal jelentősen növeli az esélyeit.
– Jaj.
– Ez minden, amit segíthetek.
– Hát, köszönöm.

Ezek után ma két és fél órát ücsörögtem a rendőrségen, utána egy félórát a bankban, ahol közölték, hogy túl korán jöttem, a letiltás után el kell telnie egy napnak, hogy elindíthassam az új kártya igénylését, szóval holnap mehetek újra. A közlekedés durván katasztrofális, az utak nehezen járhatók, minden ónos, karambolok egymás hátán, buszközlekedés megkurtítva, szóval összességében ez a kis kaland kitartott délután háromig.

Még jó, hogy az volt az egyik fogadalmam, hogy kevesebbet fogok ülni a gép előtt. Eddig tartom.