CIV

Mostanában azzal töltöm a napjaimat, hogy dokumentumokat olvasok: három közepesen vastag prospektust (a játékok és kiegészítések hivatalos szabályfüzeteit), az internetről letöltött hivatalos FAQ-okat (hibajavítások, szabálymagyarázatok), illetve egy rajongói fórumról letöltött durván nagy, nemhivatalos, de annál részletesebb szabálymagyarázatot. Ahogy végzek a köteggel, kezdem is újra. Nagyjából egy nap kétszer olvasom végig a stócot, de minden újraolvasásnál találok valami apróságot, melyet az előző olvasásánál nem gondoltam át elég alaposan, pedig teljesen megváltoztatja a játék valamelyik komponensének a működését. Emellett mindegyik olvasásnál találok valamit, amely fölött korábban egyszerűen csak átfutottam, pedig utólag belegondolva, adott esetekben igen fontos lehet.

Most már körülbelül van fogalmam róla, milyen lehet jogásznak vagy könyvelőnek lenni.

Nézőpont

Nej nézegette a fotelt, amelyikben egy macska heverészett.
– Azt hiszem, a Teremtés Koronája le fog ülni a fotelbe, akármi van is ott – jegyezte meg.
– Én inkább azt a gondolatot érzem a levegőben, hogy “A picsába, valaki rá fog ülni a Teremtés Koronájára!”.

Már megint Isztambul 06/05

Ez itt egy nyolcperces videó a novemberi isztambuli csavargásról. Több szempontból is érdekes: egyrészt borzasztóan sok volt a nyersanyagban a rossz felvétel, ami eléggé meglepő, hiszen ősszel vágtam össze egy csomó korábbi anyagot és ősszel fogadtam meg, hogy ezentúl figyelmesebben használom a kamerát, aztán nesze, ez lett belőle, másrészt viszont pont lett annyi jó felvétel, hogy visszaadja a három nap hangulatát. Oké, a közlekedési múzeum beltéri felvételeiért tényleg kár, de minden más a helyén van.


Istanbul, 2015.11 by jozsef-petrenyi

Apró

Apró örömök az életben: amikor becsukod magad mögött a vécé ajtaját és csak utólag realizálod, hogy a fájós hüvelykujjaddal fordítottad rá a kulcsot. Azaz gyógyul.

Apró bánatok az életben: amikor becipeled a fenyőfát a kocsiból, leteszed a teraszon, és a fizikai erőfeszítés után érzed, hogy kurvára fáj a levegővétel. Azaz csak kaptak ütést azok a bordák is.

Apró tragédiák az életben: amikor a padláson realizálod, hogy a fájós hüvelykujjad miatt kézbe sem tudod venni a darts nyilakat.

Hülyék, hülyék mindenütt

Tegnap be kellett mennem a belvárosba valamiért. Nyilván kerékpár. Kocogtam is befelé, amikor egy négysávos út keresztezésénél patthelyzetbe futottam. Egy idős bácsika úgy döntött, hogy jófiú lesz és nekiállt udvariaskodni, hogy menjek, csak éppen azt nem vette észre, hogy pont arra szeretnék menni, ahol ő áll, és nem, nem tudok keresztültekerni az autóján és álló helyzetben irányt se nagyon tudok jelezni. Így ő integetett, hogy menjek, én integettem, hogy menjen, ezzel el is voltunk, végül dühösen továbbállt, gondolom, morgott is az asszonynak, hogy “Milyen emberek vannak, Arankám”, én ekkor végre el tudtam indulni, de hirtelen rámengedte a lámpa a négy sávot, pánikszerűen tudtam csak felmenekülni egy járdaszigetre. Jó magas járdaszegélye volt a szigetnek, oda is ütött a bicónak, kénytelen voltam lemálházni, fejreállítani, kereket beállítani, sárvédőt visszahorpasztani.
Hazafelé már nem úsztam meg ennyivel. A Gubacsi úton poroszkáltam kifelé, az Illatos útra terveztem ráfordulni. Elég vacak kereszteződés, a kanyarodáshoz keresztezni kell egy villamossínt is, lehetőleg minél merőlegesebben. Ha sok az autó, akkor ezt elég nehéz. Itt hárman várták a lámpát, ez szerencsére nem túl sok, elengedtem mind a hármat, majd, gondoltam, kényelmesen átmegyek mögöttük. Belefér. Aztán feltűnt a távolban egy BMW, a vezető úgy gondolta, hogy csutak gázzal még éppen átfér a sárgán, ezzel persze rossz ívre szorított, a lámpa meg váltott, azaz nem volt időm, menekülni kellett, naná, hogy éles szögben mentem rá a sínre és naná, hogy akkorát taknyoltam, hogy még Paksnál is regisztrálták. Az autók szerencsére kikerültek, sőt, ketten meg is álltak, hogy segítsenek összevakarni magamat. Gyors leltár: bordáim rendben (pedig ezek szoktak leginkább károsodni), a bal oldalam végig fáj, valószínűleg elvesztettem pár négyzetdeciméter bőrt, de az olyan, hogy visszanő, a jobb kéz hüvelykujj… hát, az fáj. Meg nehezen mozog. A bringa pedig össze-vissza van tekeredve. Vagy öt percig csak nézelődtem, sétálgattam, aztán bringa megint fejtetőre és valahogy kiegyenesítettem rajta mindent. Jó kis gép. Igaz, ekkor már úgy néztem ki, mint egy disznó, de sem a túranadrágomon, sem a munkavédelmis kabátomon nem volt még egy karcolás sem. Jó kis ruhák. Utána hazakocogtam a kertek alatt, gyors whiskey, közben megjött Nej is, közöltem vele, hogy még nem mertem levetkőzni, aztán amikor megtettem, kiderült, hogy jól sejtettem, az aláöltözet hosszúujjú pólóm ujja vérben tocsogott, nem volt szép látvány. Kötszer éppen nem volt otthon, Nej elszaladt érte, én pedig álldogálltam a nappaliban, fejem fölé tartott bal kézzel. A jobbal pedig kezeltem a whiskeysüveget. Ez sem volt egyszerű mutatvány, mert ott meg a hüvelykujjam nem működött, de ember, ha Úrkúton a karomra kötözött infúzióval mentem ki az udvarra fát vágni, akkor egy vacak üvegkezelést is meg tudok oldani négy ujjal.

Aztán ennyi. Lemosakodtam, Nej bekötözte a karomat, a lábamon magától elállt a vérzés, a hüvelykujjamat nekiálltam kenegetni, szerencsére minden irányban mozog, csak pokolian fáj, azaz ez sem komoly. Barna múlt héten taknyolt egy nagyot kismotorral, nála sem komoly, egy csomó zúzódás, de fiatal szervezet, gyorsan regenerálódik.
Mindenesetre mondhatom, a családban a fiúk már ráhangolódtak az ünnepekre.

Működik a marketing

Auchan. Pénztár. Idősebb pár. A kosarukban Star Wars akciófigurák, kezükben matricásfüzet.

(Ha volt elegendő matricád, akkor féláron kaphattad meg a plüssbabát.)

– Ezekre a matricákra mát nincs szükség – közölte a pénztárosnő.
– Hogyhogy?
– Visszavonták. Tegnaptól mindenkinek féláron adjuk a babákat.

Néma csönd.

– De attól még kapunk matricát? – érdeklődött bátortalanul a bácsi.
– Persze – bólintott a pénztárosnő – Már adom is.

Üt

Egyszerűen vannak olyan zenék, melyek amikor előjönnek az mp3 lejátszóból, arra kényszerítik az embert, hogy félredobjon mindent, csutkára tekerje a hangerőt és csak hallgassa.

Persze, ehhez nem árt tudni, ki is volt az a Belzebúb és milyen köze van a Legyek Ura című könyvhöz.

Defekt

Ma szántam időt a bringa rendberakására. Nos, innen üzenném minden olyan humanoid formájú lénynek, akinek az a szórakozása, hogy kerékpárúton sörösüveget tör szét, hogy van egy ötletem, mivel tudná meglepni karácsonyra az édesanyját.

Bevásárlási periódus

Aranyszombat. Bevásárlóközpont környéke. Egy pacák egyensúlyozgat hazafelé kerékpáron. Fél kézzel fogja a kormányt, a másik kezével, jó nagy dobozban, egy 20 colos tévét ölel át, eltartva a bringától. És így fog hazatekerni. Elképesztő.
Még sokáig csóváltam a fejem, miközben bringáztam hazafelé, kétszer öt liter andalúz olívaolajjal a csomagtartón.

Uccsó

Kedves December, kedves Univerzum, kíváncsi vagyok, mit vagytok képesek még idén kitalálni. De ha meg akartok lepni, akkor kössétek fel alaposan a lengemagyart.

Mi volt eddig? Egy december hetedikei bejelentés, miszerint a hisztis ügyfél úgy döntött, hogy a január közepére tervezett projektet csináljuk meg még decemberben. Mi, résztvevők, csak néztünk bután: mivan? Én éppen egy jó háromhetes hörgőgyulában senyvedtem, plusz éppen oktatnom is kellett, a nap meg csak 24 órából áll. Nekem is. De a többiek sem álltak sokkal jobban. Mindegy, bevállaltuk. Toltam ezt a nyomorult tanfolyamot, közben készítettük elő a projektet. Végülis, napi négy óra alvás még sok is.
Projekt előtti nap. Beléptünk a freeze time zónába. Már belogoltam a szerverekre, elvégezni az utolsó előkészítő lépéseket. Erre az ügyfél egyik valakije írt egy levelet, hogy van egy überkritikus projektjük, mégis hogyan képzeljük, hogy hétvégén leállítjuk a levelezést?
Mármint, _mi_ hogyan képzeljük!?
Vésztörvényszék összeült. A szponzorunk határozottan bejelentette, hogy GO! Mi van? Akkor nem is az ügyfél akarta? Két perc múlva levél a pib-től: projekt lefújva. Hátradőltem, óvatosan elnyúltam a pálinkás üveg irányába. Inni még nem mertem, mert itt szemmel láthatóan percenként változott a helyzet. De aztán maradt: projekt lefújva. A freeze time zónában. Végülis, miért ne?
(És ehhez képzeld el a háttérben az Ákos-T-Viktor péniszméricskélést.)
Mindegy, ekkor már szerencsére csak a tanfolyam maradt. Abból is az utolsó nap. Az uccsó.
Mondjuk, kifejezetten rosszkor. Moziban Starwars premier vetítés. A cég kollektív mozilátogatást szervezett. Előtte a haverok meg sörözést. Na, ez mind ment nálam a levesbe: már eddig is hulla kialvatlan voltam, a vetítés meg hajnalban volt, meghaltam volna az oktatás utolsó napján.
El se hittem: még aznap lefeküdtem. 23:51-kor. Majdnem hat óra alvás! Majdnem egy heti adag!

Reggel felkeltem. Kvázi üdén. Legalábbis nem fintorogtam rá a tükörképemre a fürdőszobában. Etetés. Macskák. Én. (Figyelem: a sorrend fontos.) Időben indulás. Ilyen se volt még a héten. Kényelmesen elhelyezkedtem a bringa nyergében: utolsó nap, uccsó a tanfolyamon, uccsó az évben. Mert hogy én holnaptól nem dolgozok semmit, az kurvafix. Délután hazajövök, iszok egy korty pálinkát, leülök egy könyvvel a fotelbe és vagy a lapokat nézem, vagy a plafont. Már ameddig nyitva tudom tartani a szememet.

Erre négy kilométerre az IQJB-től defekt. Utolsó nap. Reggel. Az új bringával. Hamar kiderült, hogy nem kicsi a baj: az első kerék pont nem gyorszáras, nálam meg nem volt csavarkulcs. Szerelés kizárva. Oké, leteszem a bringát valahol, bemegyek tömeggel, aztán délután meg megoldom a helyzetet. A baleset a Stefánián történt, eltoltam a gépet a sportcsarnokig, végülis csak metróállomás, csak buszpályaudvar, csak sportcsarnok, csak van valahol egy nyamvadt kerékpártároló. Nem volt. Pedig bejártam a teljes környéket. Az óramutató, az a gonosz, meg csak pörgött. Egy helyen láttam egy korláthoz lakatolt bringát. Legalábbis azt, ami maradt belőle: ellopták a kerekeit, a kormányát és a nyergét. Nem egy kerékpároknak való környék. Mit csináljak? Végül a buszpályaudvar egyik zugában belefutottam egy háromhelyes (!) bringatárolóba. Jó lesz. Lakat. Legallyaztam a bringát: inkább én, mint más. Ami belefért a táskába, azt beleraktam. A nyerget, a nyeregcsővel, hanyagul átvetettem a vállamon. Futás a villamoshoz, az autók között. Felugrottam. Fullra tömött járgány. Táskával, nyeregcsővel esélyem sem volt eljutni a jegylyukasztóig. Hát, jó. Aztán a Kacsóh Pongrác felüljárón a sofőr bejelentette, hogy a villamos itt elkanyarodik a garázsba, nem megy tovább. Bazdmeg, bazdmeg. Már így is késésben vagyok, most meg futhatok egy nagyot az oktatóközpontig. Futottam. Csuronvizesen estem be, pár perccel kilenc után. Amikor nekem általában egy félóra kell, hogy mindent elrendezzek. Egy normális napon. Ez meg az utolsó, egy rahedli papírmunkával. Háát… De tízre már minden kiegyenesedett. Napközben telefon Nejnek. Mikor lesz kocsi? Késő. Legyen korábban. Lett. Délután összefutottunk a városban, irány haza a bringaszállító kézikészülékért (dehogyis volt pálinka meg köldöknézegetés), aztán a péntek délutáni csúcsban vissza a sportcsarnokhoz, aztán az egyre hevesebbé váló aranyvasárnapos péntek délutáni csúcsban vánszorgás haza, naná, hogy karambol a Gyömrői úton, szerencsére a hifiben valami agysmirglizős norvég metál volt éppen, pont, amire szükségem volt.
Itthon elpakolászgattam mindent, a bringát majd megszerelem valamikor a hétvégén. Pihenés. Helyett papírmunka: adóhivatal seggének kinyalása, elmaradt utalások, az Erste netbank persze éppen nem megy, írt a Deutsche Bahn, de minek, írt a Polskibus, ékes lengyel nyelven, és úgy egyáltalán, rámborult minden, amit az utolsó két-három hétben elhanyagoltam. Mindez amikor már jócskán ádvent van, és az ünnepekre kellene hangolódnom.

Persze nézhetem másképpen is: még csak december közepe van, akad bőven idő furfangos meglepetésekre. Még csak a derekán vagyunk a vicces időknek. Vajon idén hány MKA lesz az élmény?
(MKA, az univerzum általános mértékegysége: Mega KurvaAnyád.)

Salzburg 05/04

Az a salzburgi kirándulás szeptemberben nem éppen úgy sikerült, ahogy terveztük. Nem is volt valami jó kedvem, amikor hazaérkeztünk. (A Deutsche Bahn-nal még mindig megy a vita, nagyon nem akarják kifizetni a vonatjegyünket.)
Aztán eltelt három hónap, és amikor elkezdtem összevágni az anyagot, már nem is tűnt annyira katasztrofálisnak. A videó pedig egészen jól sikerült, 14 perc, de benne van minden, amire emlékezni szeretnék.


Salzburg, 2015.09 by jozsef-petrenyi

Ez egy igen-igen kemény, kemény világ

Ma délután elmentem a körzeti orvoshoz. (Megérte: kezeletlen torokgyulladásból kialakult hörghurut-gyulladás. Persze olyan nagyon most sem tudom kezelni, tanfolyam, utána pedig pihenőnap nélkül egy hétvégés, kevésalvásos, tetű migráció. Hogy fulladna meg az összes ügyfél, aki azt hiszi, hogy az informatikus szakik csapágykopásig hajtható kevlárrobotok.)
Na, ennyi ünnepi jókivánság elég is.

Szóval elmentem a dokinőhöz. Időben. Ami azt jelenti, hogy ha be akartam jutni a rendelés első órájában a szabadfogású döntőbe (ekkor bárki bemehet, utána már csak az időpontosok), akkor 70-80 perccel korábban már oda kellett mennem. Így lettem a második. Persze a rendelő ilyenkor még nincs nyitva, kint üldögéltünk a szabadban egy padon.
Húsz perc múlva kinézett ránk a takarítónő.
– Drágáim, nem félnek, hogy megfáznak?
– Már meg vagyunk. Azért vagyunk itt – válaszoltuk szinte egyszerre a sráccal.
Persze ettől még nem nyílt ki a váró. De legalább vigyorogtunk egyet a kollégával.