Hajnal 5.50-kor ébresztett Nej, hogy nem indul a kocsi. Elég hülyén néztem rá, ekkor még azt sem tudtam pontosan, melyik világegyetemben vagyok. Aztán magamra rángattam a ruhámat, megetettem a macskákat (addig ki sem lehet lépni a lakásból, mert szétszednek), majd megmértem az autó akksiját. Csont üres volt. Félálomban kivonszoltam egy hosszabbítót, rádugtam a töltőt, azt meg az akksira. Közben elment a fiam, én pedig, félig a motorháztető alá bújva, csak pár perc után realizáltam, hogy kizárt a lakásból. Szerencsére még nem ment messze, így meghallotta, amikor teli torokból utánaordítottam, hogy ‘Barna, én meg hogy a faszba megyek be???’. Hajnali 6.20-kor. Egy alvó kertvárosban.
Utána valami hevenyészett reggeli, állva a konyhában. A kávészivarhoz cipeltem volna ki a laptopot a lugasba, amikor feltűnt, hogy éjjel elfelejtettem töltőre dugni. Volt benne tíz percre elegendő nafta. Morogva (kib@szott qrva hétfő reggel) kicipeltem a töltőt is, de pont az ő lyukába volt bedugva az autós töltő hosszabbítója. Egy hős T dugó mentette meg a helyzetet. Még csak 6.40, de már megoldottam három problémát. Pedig még mindig alig láttam túl az orromon.
Végül már indulás előtt vettem észre, hogy tegnap este a mobilomat is elfelejtettem rádugni a töltőre. Naná, hogy nem bír 24 órát. Üresen néztem rá. Üresen nézett vissza. Jól indul a hét.