Nézzünk egy ingát. Éppen nyugalomban van. Tízszer ránézünk egymás után, mind a tízszer a nyugvópontján áll. Stabil. Pipa.
Nézzünk egy másik ingát. Leng, mint a veszett fene, többször is áthaladva a nyugvópontján. Erre is ránézünk tízszer és véletlenül pont úgy sikerült ránéznünk, hogy kilencszer a nyugvópont közelében kaptuk el, egyszer viszont a szélső kilengésénél. Stabil? Igen, persze, hiszen az eredmények azt mutatják.
Pedig nem. Ha csak egy szélsőérték is van benne, akkor az inga tulajdonságai miatt tudjuk, hogy hosszú idő kell hozzá, amíg ezt az energiát kilengi magából és megáll középen. Függetlenül attól, hogy a többi mérés mit mutatott.

Mit akarok ezzel mondani? Vedd úgy, mint egy hasonlatot. Teljesen máshogy stabil egy személyiség, aki állandóan stabil és teljesen máshogy egy olyan, aki majdnem állandóan stabil, de néha szélsőséges kitöréseket produkál. Az első az természetes stabilitás, a második csak egy kifelé mutatott. Miközben odabent az inga vadul ing.