Tanulságok

Szóval ott jártunk, hogy a gépre ugyan már be tudtam lépni, de nem a saját profilommal, hanem egy ideiglenessel. Ez egyaránt vonatkozott a gyári adminra és a saját, admin erősségű felhasználómra is. A profilok egyébként a helyükön voltak, a System panel is mutatta, de a státusznál azt írta ki, hogy ‘backup’.
Ekkor még vidám voltam: úgy gondoltam, hogy ha van backup, akkor csak lesz valami restore is.

Feltúrtam a netet, rendesen. Rengeteg írás foglalkozott a témával, a legjobban még ez a cikk foglalja össze, mit csinálhatunk, ha egy normál profilból backup profil lesz. Nem megyek bele a részletekbe, rengeteg időt elcsesztem vele, mire mindenféle verzióban végigpróbáltam az összes módszert. Egyik sem működött. Még az sem, hogy csináltam egy új felhasználót, és átmásoltam hozzá a régi profilom tartalmát. (Pedig több helyen is írták a neten, hogy a profilcsere csak sima fájlmásolás. Értelemszerűen az nt* fájlok nélkül.)

Nem maradt más hátra, töröltem a felhasználómat, csináltam egy másik újat, üres profillal. Ráérek, majd szépen befaragom az alkalmazásokat. A gyári adminnál ez nyilván nem működött, ott töröltem a profilját, leellenőriztem a registry-t, aztán beléptem vele, így kapott ő is egy új profilt. (Ez így elmondva egyszerűnek tűnik, de valójában elég komoly zsonglőrködés volt, hiszen senki nem tudja törölni a saját profilját.)

Elméletileg kezdhettem volna az építkezést, de igencsak zavart, hogy nem tudom, mi történt. Tényleg csak annyi volt a baj, hogy a restore pont beállításoknál a D: nem volt bejelölve? Jobb alkalom soha nem lesz tesztelésre: elrontottam a szépen összeállt konfigot. Csináltam egy restore pontot, töröltem egy segédprogramot, majd visszaálltam. És igen, az történt, amitől tartottam: megint elromlott mind a két profil. Végigskáláztam ugyanazokat a trükköket, mint korábban, semmi nem működött. Maradt a usertörlés, újra létrehozás.

Itt azért vettem egy nagy levegőt. Akkor gyakorlatilag számomra nem létezik a restore pontra épülő recovery? Elég húzós lenne. De mi lehet a baj?
Tippem azért volt. Amikor telepítettem a gépet, akkor egyszer már történt egy nagyon hasonló dolog. Akkor az történt, hogy már létezett mind saját, mind admin profilom, aztán ezeket átmásoltam a D:-re és egy junction ponttal átdrótoztam a c:\users könyvtárat a d:\users könyvtárra. Pont ugyanígy jártam, a profilok elromlottak, új felhasználót kellett létrehoznom, akivel utána már ment minden.
Vagy – úgy látszik – mégsem.
Ismét elrontottam a gépet, de most nagyon. Töröltem a c:\users átirányítását, új felhasználó, admin profil töröl, végül mind a kettőnek a C:-re került a profilja. Restore point, alkalmazástörlés, visszaállítás. És… most simán felvette mind a két felhasználó a visszaállítás előtti profilját.
Tehát ez volt a gyilkos: a junction point miatt a restore pontból történő visszaállítás helyrehozhatatlanul elrontja az _összes_ felhasználó profilját.

Bontottam egy sört, félrevonultam gondolkozni. Melyik ujjamat harapjam meg? A C: drive egy SSD, arra nagyon nem optimális felhasználói profilt tenni. (Más kérdés, hogy szerintem ez egy évtizede húzódó hibás design a Microsoft-tól, hiszen a felhasználói adatoknak semmi keresnivalójuk nincs a rendszerfájlok között. Csak éppen nem tudnak mit kezdeni vele, mintahogy az alkalmazások gyártói is összevissza szemetelnek a felhasználói profilba. Na meg a felhasználók is.) Ha viszont másik diszkre teszem a profilokat, akkor elbuktam a restore pointos visszaállítást, ami azért megint fáj. (Pontosabban, a junction pontos megoldásnál bukok. Egyszer ki kellene próbálni, hogy mi történik az oobe-s megoldásnál – de ahhoz fullra újra kellene húzni a gépet, plusz belenyűlni a hardverbe is.) Mit csinál ilyenkor a lelkes rendszergazda? Beolajozza a testét és megpróbál átcsúszni a szűk kapuk között. Maradtam a C:-n, de minden library-ből kidobtam a C:-re mutató foldereket és helyettük a D:-re mutatókat tettem be. (Plusz a temp/tmp változók.) Ez persze csak ronda félmegoldás, a legtöbb alkalmazás (böngésző cache, ugye) ezeket letojja és vadul dolgozik a profilkönyvtárba. Ez a bukta. Ennyivel csökken az SSD élettartama, cserébe lesz visszaállítási lehetőségem. (Azért elgondolkodtam, mivel lehetne rávenni a Microsoft-ot egy rossz design kijavítására. SSD-k már elég régóta vannak, azóta létezik az igény is arra, hogy a profilt át lehessen rakni más meghajtóra. Tudom, költői a kérdés, az MS az ilyen igényeket hagyományosan leszarja. Inkább belerak néhány idióta feature-t a termékbe és ez a fejlődés. Sorolhatnám a példákat, de hagyjuk.)

Ja, és hogy miért nem működik a profil repair? Ezt is megtaláltam. Amikor a C:-n voltak a profilok, akkor a recovery után is maradt bennük egy ntuser.dat file. Amikor junction ponttal a D:-n voltak, akkor ez a fájl hiányzott a visszaállítás után. (Voltak ntuser.dat{xxxxxx}.regtrans-ms fájlok, de sima ntuser.dat, az nem.) Ennyi. Innentől gyötörhettem a registry-t, amennyit akartam, ntuser.dat fájlt nem tudott beleszülni a profilkönyvtárba, anélkül meg a profil státusza ‘backup’ maradt.

Több kérdésem már nem volt. Nagytakarítás, remélhetőleg utoljára, ismét egy új felhasználó és jöhetnek egyenként az alkalmazások. Az már eddig is látszik, hogy nem lesz fáklyásmenet, néhány alkalmazás nemes egyszerűséggel eltűnt a felfordulásban, néhány meg nem indul el. És folyamatosan ott lebeg felettem a kard: a Catalyst bármikor dönthet úgy, hogy lockolja a számomra fontos alkalmazásokat.

A végére hagytam a ‘jó hírt’. A sok restore/recovery/restart/safe mode/normal mode kavarás közben egyszer csak megjavult a BIOS. (Korábban írtam, hogy _mindig_ PXE boottal szeretne indulni, függetlenül attól, hogy mi a boot sorrend. Ez vezetékes hálózaton külön gond, mert percekig keresgéli a DHCP-t.) Mostantól semmi lacafaca, indul. És nem, nem a junction pont törlése után javult meg, hanem korábban. Valamitől. Nem, ne kérdezd, mi köze lehet egymáshoz a felhasználói profil cseszegetésének és a BIOS boot sorrendnek. Fogalmam sincs.

Baltával, de faragom

Úgy gondolom, egyszerűbb itt, a folytatásban reagálni a megjegyzésekre is, ne vesszenek el a kommenttengerben.

Először is, aki csak annyit tudott hozzászólni, hogy vegyek másik gépet, vagy cseréljem le egy másikra, azoknak üzenem, hogy egyébként is emberevő hangulatban vagyok, amiket reagáltam a megjegyzésekre, még ebben a blogban is szégyenleném leírni.

A jó hír: ezt a szöveget már a gépemről írom.
A rossz hír: most jutottam vissza oda, ahol hajnali kettőkor voltam. Ha ideiglenes profillal is, de legalább már be tudok lépni.

@Meister: Sajnos nem segít. Ha nem is úgy, ahogy írtad, de tudtam létrehozni új felhasználót. De ugyanúgy nem mutatta a belépéskor, mint a többi jó felhasználót. Valamiért a User Profile Service nyúvadt ki.

Akkor a trükkök, hogy később is emlékezzek rájuk. Az RDP sajnos nem volt engedélyezve. (Az első volt, amit beállítottam, amikor már rendesen hozzáfértem.) Viszont a fileshare-eket elértem, és ettől úgy felbátorodtam, hogy kipróbáltam a távoli menedzsmentet is. Nem volt egyszerű:

  • Másik gépen admin command prompt.
  • Újabb runas: runas /netonly /user:gepnev\adminuser “mmc.exe services.msc”
  • Illetve, ha ez kevés a jóból, akkor runas /netonly /user:gepnev\adminuser “mmc.exe compmgmt.msc”

Sajnos pont az eventviewer nem látszott, viszont simán lehetett menedzselni a lokális felhasználókat.
Viszont nem jutottam vele közelebb.

Az látszott, hogy két lépésben tudok csak visszalépni:

  1. El kell jutnom oda, hogy akárhogyan is, de be tudjak lépni.
  2. Utána megint varázsolni valamit a profilokkal, de most már a Forensit nélkül. (Jelenleg ez a progi az első számú gyanúsítottam.)

Azaz vagy a Control Panel/Programs kell, ahonnan le tudom szedni a progit, vagy hozzáférés a System Restore-hoz. Ezek viszont távolról nem mentek. (Illetve most már van ötletem, de már nincs szükség rájuk.)

Az első pontra a megoldás végül a Safe Boot kierőszakolása volt. (Felejtsük el a shift+F8-at, nem működik.) Telepítő médiáról recover módban indítás, és innen lehet valami jó mélyre dugott menüpontból beállítani, hogy a következő indulás Safe Boot-os legyen. Ekkor jön egy menü, ahol nekem egyedül a safe boot + command prompt nyert. (Érdekes módon ugyanazt a kamu usert adta fel bejelentkezéskor, akivel normál boot-nál is próbálkozott, csak most éppen beengedte ideiglenes profillal.) A varázsparancs: ‘start control’. Innentől van minden, mint a búcsúban. Illetve… engedélyezni akartam az RDP-t. Nem engedte, mert nem ment a Windows Firewall. A tűzfalat viszont nem engedte elindítani safe módban. Trükkös. Programok. Itt sem jártam sok sikerrel, a Forensit nem szerepelt az eltávolíthatóak listáján. (Ésezthogy?) Szerencsére a jó öreg Restore működött, visszaálltam az augusztus elejei állapotra.

Első pont kipipálva. Jöhet a küzdés a másodikkal.

Eldöntetett

Ez tényleg nem az én napom. Csináltam egy új admin usert, feltettem a Forensit profilmatyizó programot, előtte a biztonság kedvéért átmásoltam a régi profilomat egy másik könyvtárba, majd megnéztem, mi látszik a Forensit-ből. Semmi. Láttam a belépett admin temporary profilját, láttam az újonnan létrehozott admin profilját, de a saját régi profilomat, melyet másolni akartam, azt nem. Megnéztem ugyanezt a Windows-ból is, de ott sem láttam magamat. Hmm. Restart.
Azóta nem tudok belépni a gépre. Bejelentkezéskor ugyanis pont inverzben viselkedik: csak a régi felhasználómat látja, akit viszont nem enged be. (Azt mondja, a beléptető szerviz hibára futott.) A másik két admin nem látszik, nem választható. Hová tűntek? Különösen az új admin, aki már az új viszonyok között keletkezett, azaz élő profilja volt és már be is lépett vele egyszer? Rejtély.

Nyilván próbálkoztam a safe boot-tal, de semmi. Pedig úgy nyomtam a shift+F8-at, mint süket a csengőt, de nem történt semmi.

Bebootoltam egy telepítő lemezről, de a restore point-nál azt mondja, hogy előtte adjam meg, melyik Windows-ról van szó. De hol? Nincs ilyen menü. Egyedül a command prompt működik, most onnan másolom ki USB diszkre a vinyók tartalmát. Ennyit tudok.

Most már biztos, hogy újratelepítés lesz belőle, de nem vagyok nyugodt. Például ott van a számlázóprogramom. Azt eddig mindig úgy vittem át, hogy backup a régi gépen, restore az újon, aztán hajrá. Fogalmam sincs, fájlszinten is átvihető-e. És még egy csomó kérdés, melyet most nincs erőm végiggondolni.

Hogy mi történhetett? Fogalmam sincs. De azt hiszem, ezt nevezik rémálomnak.

Ja, és csak megjegyzem, amikor visszajöttünk a nyaralásról, csak a sürgős tevékenységek listája két oldal volt a spirálfüzetemben.

ps.
Közben eszembe jutott néhány ötlet (pl. rdp, biztonsági másolat törlése), de mára már elég volt. Meg úgyis másol a dög.

A rohadt életnek is a rohadt anyját

És akkor még finom voltam.

Már ott látszott, hogy nem ez lesz az én napom, amikor délig szoptam egy youtube videó felrakásával. Valami beragadt az admin felületen, így én rosszul láttam a videót. Beletellett némi időbe, mire kilogikáztam, hogy mindenki más jól látja, aztán pár óra múlva már nálam is megjavult. Magyarázat? Az nincs.

Aztán napközben meló, este kilenckor pedig nekiálltam megvágni a következő alsóőrsi videót. Illetve nekikezdtem volna, mert a tetves AMD driver megint cseszett dolgozni. Végigskáláztam a szokásos trükköket, de most kivételesen semmi nem segített. Ránézésre minden rendben volt, ha a Catalyst nem működött volna, akkor már a program sem indult volna el. Most elindult ugyan, de 10 másodperc után szétesett. Semmi ötletem nem volt. Viszont egy héttel ezelőtt kaptam levelet az AMD-től, hogy van új béta csomag (driver+catalyst). Gondoltam, kipróbálom. A részleteket mellőzzük, eljátszottam egy ideig velük, mire az Intel és AMD driverek összhangba kerültek, és a Catalyst is elindult. És ekkor kiderült a hiba oka: a program lockolta a Premiere-t, kompatibilitási okok miatt. (Nyilván az előző is, csak az még nem írta ki.) De nemcsak a videóvágót lockolta, hanem a Media Playert, a Firefox-ot, az IE-t és még egy csomó sűrűn használt programot. Amit ekkor gondoltam az AMD-ről, azt jobb, ha nem írom le. _Csak_ azért vettem meg ezt a rohadt drága laptopot, hogy normálisan tudjak videókat gyártani. Erre lockolják. Úgy, hogy még én sem dönthetem el, hogy bevállalom-e az időnkénti lefagyás kockázatát. Nem, inkább lockolják. Ahelyett, hogy működő drivert/programot készítenének.
Természetesen feltúrtam a netet, hogyan lehet ezt a marhaságot megkerülni, de nem találtam semmi infót.
Akkor vissza kettőt: leszedtem a béta cuccot és felraktam egy korábbi csomagot. Ránézésre minden rendben volt, csak éppen a Catalyst nem volt hajlandó elindulni. (Váratlan hiba.) Leszedtem, felraktam a kiindulási verziót, de az se indult el. Azaz a béta csinált valami visszafordíthatatlan kunsztot a gépen és innentől már se előre, se hátra.

Oké, augusztus elején volt egy restore point, visszatöltöttem. Erre nem jött be a felhasználói profilom. A szokásos trükk, beléptem mellette az adminisztrátorral, de annak sem jött be a profilja. Sőt, senkinek sem jött be a profilja, mindenki csak egy temporary-t kapott. Némi fogcsikorgatás után rájöttem, hogy a restore csak a C:-t mentette, a profilok meg a D:-n voltak. Szóval mindegyiknek lőttek. Öröm az ürömben, hogy a Premiere viszont működik.

Most pedig eldönthetem, hogy újragyártom a profilokat vagy újratelepítem a gépet. (Nagyjából ugyanannyi idő mind a kettő.) A profilokat elméletileg lehetne másolgatni (Forensit), de akkor ugyanúgy benne marad a rendszerben a Catalyst hiba. (Ahogy ma este beállt, ugyanúgy beállhat pár nap múlva megint.)

Rohadtul elegem van. Aki ezt a két videókártyás rendszert kitalálta, igazán csinálhatott volna valami mást is helyette. Mondjuk a kedves mamával.

Alsóőrs 03/05

2013.07.30; szerda

Szerencsére nem volt meleg az éjszaka, így bezártunk minden ablakot, fújtunk néhányat a Raiddel, aztán aludtunk, mint a bunda, reggelig. Nem mondom, hogy nem esett jól. Ébredés után korai úszás a Balatonban. Rajtunk kívül nem sok nemnémet lehetett ekkor még a vízben.

Friss reggeli, kávé, szivarka, hozzá balatoni panoráma. Soha rosszabb reggelt.

Nem is volt sok kedvem elindulni bringázni, de ha már leszenvedtük idáig, akkor nehogy már használatlanul vigyük haza. Mondanom sem kell, mire felszerszámoztam (lánc visszarakása, GPS, kamera), pont akkorra támadt fel a szél. Nem az a tegnapi piros ász (mindent visz) tipusú, de azért elég erős. Északról. Mondtam már, hogy Veszprémig északnak terveztem menni, keresztül a Balaton-felvidéken?
Na, olyan is volt. A szél a nagy emelkedőknél nem játszik, de a kisebbeknél igen: ezekből is nagy emelkedőt csinál. Gyakorlatilag Veszprémig egy nagy kaptató volt az út. (Ha ránézel a térkép alatti diagrammra, láthatod is. A viharos szembeszelet meg képzeld hozzá.) Nem sokat lébecolt a lánc a legnagyobb első lánckeréken.

Érkezéskor csináltam egy flikkflakkot, az Almádi úton mentem be. Kíváncsi voltam a Lexire. (Aka Öregek Napköziotthona.) A mi időnkben Veszprém legeslegótvarabb kocsmája volt, de egyedül itt lehetett 10 forint alatt csapolt sört kapni. Plusz a grátisz szociológia esettanulmányok. Én szerettem a helyet. (Később valami felfuttatott egyiptomi étterem lett belőle, utána elveszítettem a fonalat.)

From Alsoors 2013
From Alsoors 2013

Nos, most Bakterház néven fut (valamelyest jogosan, eredetileg az épület a megszűntetett Veszprém-Balatonalmádi vasútvonal egyik állomása volt), és valahol középtájon helyezkedik el: már messze nem olyan ótvar kocsma, de nem is elit étterem. Ittam egy sört, ettem egy rétesnek nevezett izét, beszélgettem két szlovákiai magyar bringás sráccal (Somogy megyéből jöttek, mentek tovább Győr felé, tegnap fogták ki a szélvihart a Balcsinál, csikorgott a foguk rendesen), aztán csavarogtam tovább. Az egykori albérletem, az egykori munkahelyem, az egykori szolgálati lakásom, az egykori kollégiumom. Jó kör volt. (A gopro nem így gondolta, utólag visszanézve egy hosszabb szakaszon nemes egyszerűséggel csak üres feketeséget vett fel.) Hazafelé újabb flikkflakk: Nemesvámos, Veszprémfajsz. Ahogy leszegett fejjel araszoltam kifelé a vámosi úton, az egyik autós rámdudált és vadul mutogatta, hogy jobbra ott fut a kerékpárút. Általában rossz néven veszem az ilyesfajta célzásokat, de most abszolút igaza volt a pacáknak. Hiperszuper kerékpárút jött mellettünk, sima, széles, jól festett. A körgyűrű alatt alagútban vezették el, de még milyen formás alagútban! Egy tábla hirdette, hogy X millió forintot kaptunk erre az útra az EU-tól. És ezt a kerékpárutat ignoráltam. Így jár, aki megszokásból vezet.
Később, amint lehetett, azért rámentem. A tapolcai út elég rendesen hullámvasút terep, de számítottam rá. (A kilencvenes években meglehetősen bejártam bringával Veszprém környékét. Meg a Balaton-felvidéket.) Veszprémfajszig még inkább emelkedő, utána tömény élvezet. Elég, ha annyit mondok, hogy Nosztori. Szabadon engedtem a bringát, 58 káemhával vágtattam lefelé, a nyelvem úgy lobogott mellettem, mint a kutyáké a kocsikból. Csopaknál kiálltam, letörölni az arcomról az adrenalint. Huh, micsoda felvétel lesz ebből: se előttem nem volt kocsi (itt általában fel szoktak tartani), se mögöttem, tökéletes – és ritka – alkalom. Aztán otthon visszanéztem és tök fekete semmit vett fel a kamera. Á, nem dühöngtem. Pedig direkt megnéztem, amikor indítottam a kütyüt, hogy minden rendben van-e.

A kempingben a technika átnézése, dühöngés az elveszett felvételek miatt, hűtési célzattal bójakerülgetések a vízben. Azután el is repült az idő. Ma azt terveztük, hogy Nejjel még bebringázunk Füredre, de egyikünk sem volt rá készen, így péntekre halasztottuk. Vacsi egy pizzázóban, esti úszás, szivar, bor, blog.

Ja. A hűtőben megfagyott a szóda. Szerintem a hűtőn kitört a megfelelési kényszer és némileg túlspilázza a dolgát.

Végül a videófelvétel a kerékpáros megmozdulásról. Nekem határozottan tetszik, de túldicsérni sem merem, mivel olyan helyeken jártam, melyekhez érzelmileg kötődöm. Az viszont biztos, hogy bekerült a kedvenceim közé.
(Spoiler: a videóban már benne van minden felvétel, nyilván a Nosztori is. Később visszamentem és újravettem a nem sikerülteket.)


 

Alsóőrs 02/05

2013.07.30; kedd

Hááát. Volt már jobban induló nyaralásunk is. A meteorológia szerinti szélviharból hajnal fél egykor felhőszakadás lett, alig bírtam előtte mindent becuccolni a mobilházba. Aztán alvás… lett volna, ha nem kapott volna el megint ugyanaz a foggyulladás, mint a Bükkben. Remek. Megint egy kiszámíthatatlan nomád környezet, semmi gyógyszer. De még a Kindle sem volt nálam, mellyel a múltkor sikerült álomba olvasnom magamat. Igazából könyvet is csak az utolsó pillanatban dobtam be, hiszen sportos nyaralást terveztünk, nem punnyadósat. Ja, a könyv… egy vaskos Pratchett-Baxter, angolul. Nem éppen álomba altató fajta. Különösen úgy, hogy olvasószemüveget már nem hoztam.
Valamikor négy óra körül szánt meg az álommanó. A konyhai kanapén dőltem oldalra, fejlámpával a fejemen.
A telefon ébresztett hajnali fél tizenegykor.
– Halló, ööö… izé… én vagyok – nyögtem bele.
– Jézusom, te most keltél fel!
Meg sem próbáltam tagadni.
– Akkor bocs! Szia!
– A-hem.

Az időjárás… nem lett jobb. A szélvihar ugyanúgy tombolt, az ég borult volt. A meteorológia szerint ekkor már csak időnként fel-feltámadó szél lett volna, ehelyett a viharos szél időnként el-elállt. A másodfokú viharjelzés maradt, szóval se kajak, se bringa.
De legalább a hűtő végre kikeveredett a csapdából, elkezdett hűteni. A reggelihez jólesett a hideg sör.
Utána kiültem a ház elé, szivar+kávé+laptop. Ekkor kezdett el esni az eső. Kínomban már röhögtem, hogy mi jöhet még? Jött. Ezerrel kisütött a nap. A szél viszont nem állt el, így a napernyőt sem tudtam felhúzni. Csak ültem a perzselő napon, mondjuk az eső és a szél hűtött, de a laptop monitorán már nem láttam semmit. Még az időjárás-előrejelzést sem. Igaz, az eddigiek alapján nem sok jelentősége volt.

Nem messze tőlünk sátrat állítanak a szélviharban. Szimpatikus, kövér fiatalemberek. (Informatikusok?) Jó bonyolult cucc, amit felállítanak estvére, ledőlik reggelre, hogy klasszikusokat idézzek. Kíváncsi vagyok, melyiküket fogják befalazni, hogy álljon a sátor.

Nej elment gázszerelőt keresni, mert nincs láng a boylerben. Lélekben vele vagyok, de ez az ő harca, engem túlzottan nem érdekel. Melegvízben fürödni? Fürödni?

Elmentünk úszni. Utána, ha már magunkat összevizeztük, legyenek vizesek a kajakok is: becuccoltunk a tóba. Nem is tudom, mit írjak: tragikus volt vagy komikus? Elég magasan állt a víz, így a magasvízben való ki-beszállást kezdtük gyakorolni. Ennek fontos eleme, hogy leszúrom az evezőlapátot, majd később erre támaszkodom. Igenám, de amilyen erős volt a szél, meg a hullámzás, amikorra támaszkodhattam volna, addigra már régen nem volt mire: az evezőlapát már csak lebegett mellettem. A legszebb az volt, amikor betettem az egyik lábamat, a szél meg közben keresztbefordította a hajót. A lépcső melletti kocsma közönsége határozottan csak a komikus jelleget érzékelte, magyarul harsányan röhögtek. Már nem is voltak annyira szimpatikusak azok a kövér legények.
Nem kínoztuk sokáig magunkat. Elméletileg pont jó idő lett volna páros mentést gyakorolni viharos időben, de nekünk egyelőre az kell, hogy sima vizen gyakoroljuk be, a cifrázás majd utána jöhet.

Téblábolás, majd hirtelen ötlet. Menjünk be ebédelni Veszprémbe, a Malom borozóba. Tócsnifölde. (Bár hozzáteszem, elég diétásan csinálják, konkrétan még csak a tányért sem marja fel a lepény.) Bementünk. A kocsiban legalább nem fúj ez az idióta szél. Én még ettem velős pirítóst is. Szintén diétás. (Szerencsére kaptunk hozzá Pistát. Erőset.) Most először fordult elő, hogy nem ittam bort a tócsnihoz. A következő lépés a guminő lesz.

Ja, kultúrember. Nem terveztünk ilyesmit, meg sem fordult a fejemben, hogy elhagyjuk a kempinget. Nem is volt nálam normális ruha, csak egy elnyűtt, koszos melegítő és egy pamutpóló. És persze zuhanyozni is kellett előtte.
– Te – kiabáltam ki a zuhany alól – Csak ezt a gyöngyvirágillatú női tusfürdőt hoztuk?
– Igen. De ne idegeskedj, gyorsan elmúlik az illata.
Aha. A Malom borozóban még simán elnyomta a tócsni szagát.

Vissza Alsóőrsre. Literes teáskannában kevertem fröccsöt, egy szimpatikus szivar és kiültünk a mobilhome elé. És végre nem volt szél, sőt a nap is takarékra tette magát. Idilli állapot volt. Egészen addig, amíg meg nem jelentek a szúnyogok.
Nekem már tegnap volt egy megjegyzésem (‘vissza fogjuk mi még sírni ezt a szelet’), ezt most kezdjük átérezni. A mobilhome összes ablaka kifelé nyílik, azaz szúnyogháló egy szál se. Az ablakot nem lehet becsukni, mert az szauna. Minden túlzás nélkül. (Árnyék nincs, tűző nap és doboz faépület van.) Az Autan spray pár órára elég. Megoldás lehetett volna egy elektromos szúnyogriasztó (az a párologtatós), de se otthonról nem hoztuk le, se Veszprémben nem vettünk. Meglátjuk. Végülis tök kispolgári dolog minden éjszaka aludni.

Alsóőrs 01/05

2013.07.29; hétfő

Szombatról vasárnapra Cegléden szolid alkoholizálás, vasárnap elméletileg pakolás lett volna a program, de az ügyfélnél péntek délután átadott rendszert leterítette egy áramszünet, szünetmentes, az maximum a felhőben. Így pakolás helyett Active Directory-t, Exchange clustert gyógyítgattam.
Ennek hétfőn meg is lett a böjtje. Eleve megütött a hosszú ideje tartó kevés alvás, későn keltem, aztán eszembe jutott néhány dolog, amit vasárnap még be kellett volna állítanom az ügyfélnél, majd a pakolás mizéria: felkészülni kajaktúrákra (két kis bőrönd) bringatúrákra (egy kis bőrönd), kitalálni, hogyan fér el a két bringa az utánfutóban (mert a kocsiban már sehogy)(1), biciklipumpával felpumpálni az utánfutó kerekét, mert a benzinkútra már nincs idő, szó, mi szó, fél háromkor ültünk be végre a kocsiba, aztán az M5-ről visszafordultunk a gyógyszereimért, utána vettem észre, hogy otthonmaradt a patron, a sebtapasz, a kézkenőcs, de végre elindultunk, igaz, még mindig nem a Balcsira, mert az utolsó pillanatban olvastam el a kemping weblapján, hogy 100€ kauciót kérnek becsekkoláskor(2), azaz Erste automata, aztán fél négykor végre már célra tartottunk. Mondanom sem kell, hogy az első napra már programot terveztünk. Na, annak lőttek.

(1) Eszméletlen, ahogy két bringa reagál egymásra. Akár egymás mellé, akár egymásra pakolom, valamelyik egészen biztosan letépi a másik láncát, de a legtöbbször mindegyik leszedi a másikét. Ez valami olyasmi lehet, mint hegylakóéknál a fejlevágás.

(2) Nem kértek.

De csak megérkeztünk. Alsóőrs, Európa kemping. Igen, ahol ősszel az a vicces esetünk volt a horgászokkal.

Hőmérséklet viszonyok. A levegő 41 fokos. Álló kocsiban 55 fok. Viszont a mobilház után a kocsi üdítően hűsnek érzik. És mi ebben fogunk aludni. Én lehet, hogy a kocsiban. Ha csak bemegyek valamiért, úgy jövök ki, mint vasgyári munkás a Martin kemence mellől. (Ma olvastam, poén: Nem tudom, hány fok lehet nálunk, de az előbb bejött két hobbit és hozzánkvágott egy gyűrűt.)
Viszont vízpart. Hűsítő víz. Úsztam benne húsz métert és már izzadtam.

A nagy hohohoó. Pacák úszógumiban ülve horgászik. Aztán amikor elsodorja a hullámzás, két kézzel evez vissza. A botja zászlórúdként meredezik a lábai között.

Azért mondhat bárki bármit, a Tihanyi-félsziget az apátsággal mindenképpen meghatározó látvány a Balatonnál. Nappal is, este is jó leülni és csak nézegetni.

A hűtőszekrény beleesett a termodinamika kettő csapdájába. Eredetileg kettesre volt állítva, nem hűtött. Felcsavartam a maximumra, most ugyan hűt, de mivel be van építve a konyhaszekrénybe, így nem tud eltávozni mögüle a kitermelt hőmennyiség, azaz a hűtő olyan extrém forró helyen van, hogy végeredményben mégsem hűt. Csak forgatja reménytelenül a hőmennyiséget.

Pakolás befejezése. Bicikliláncok visszarakása. Kajakok szíjának meglazítása. Aztán az esti szélviharban a visszahúzása.

Szürkületben elmentünk úszni egyet Nejjel. Kis híján lefejeltem a rendőrségi kizavarós gumicsónakot. Mire kiértünk, hopp, jött egy szélroham és pár napig nem is ment el. Igyekeztünk vissza a mobilházhoz. Volt is miért. A szomszéd műanyag ülőgarnituráját átfújta a szél a miénkre, műanyag lábak, karfák tekeregtek össze egy átláthatatlan orgiába. Szerencsére nem hagytunk semmi fontosat az asztalon, a hamutartó darabjait pedig viszonylag gyorsan összesöprögettem. (Innentől automata önürítő hamutartóm lett: teáscsésze alja. Én belehamuztam, az első széllökés meg kifújta a hamut a fűre.)

From Alsoors 2013
From Alsoors 2013

– Tudtam, mit felejtettünk otthon! Kártyát! – csapott a fejére Nej.
– Kártyát?
– Igen. Emlékszel, a csavargásaink során mennyit snapszeroztunk?

Este. Én a laptopomon olvasgattam, blogolgattam, Nej a tabletjén netezett. Csendben ültünk egymás mellett.

– Megvan! – csaptam a fejemre.
– Mi van meg?! – riadt fel Nej.
– Keressünk egy online snapszeroldalt, regisztáljunk be és már tudunk is kártyázni!
– Hülye.
Hihetetlen, mennyire nem halad a korral.

Az első áldozat. Mindenképpen hozni akartam fotóállványt, hogy elkapjam az éjszakai Balaton hangulatát. Otthon maradt.

A megfelelő távolság

Azt hiszem, sikerült belőnöm. Eddig azt tapasztaltam, hogy ha a tévé előtt szurkolok egy magyar csapatnak (kézilabda, vizilabda, mindegy), akkor mindig veszítünk. A horvát-magyar vizilabda meccset kvantumokban fogyasztottam: kerékpároztam, aztán amikor megálltam a kocsmáknál, mindig közölték az eredményt. Nyertünk. A döntőt pedig a teraszról hallgattam végig: a nappaliban ment a tévé, én pedig a teraszon püföltem a billentyűket, a nyitott ablakon keresztül fél füllel figyelve a meccsre. Megint nyertünk.
Fiúk, én megtettem mindent, amit megtehettem.