A nap felemelő pillanata: mondhatni szándékolatlanul, de akkora szivart sikerült beszereznem, hogy már a vége sem fért bele a szivarvágóba. (Szakértőknek: 6*60-as.) Egy ekkora példányhoz már neki kell készülni: a párhuzamosan olvasott 8-10 könyvből egy Márai regényt, konkrétan a Féltékenyek címűt vettem elő. Lassan hömpölygő írás, minden mondatát alaposan meg kell rágni, hogy kiélvezzük a zamatát.
Nem igaz, mondotta, hogy Emmánuel tehetségtelen; a műkedvelők rettenetes, sziklákat morzsoló becsvágyával akar jó lenni; mint az énekes, aki megfelelő hanganyaggal rendelkezik, sokat tanult, a legkiválóbb mesterek leckéztették, napjában több órán át gyakorol, ismeri a szakma jelesebb művészeinek előadásmódját, megleste mesterségbeli fortélyait, s egyáltalán, mindent tud, mindent megtanult, amire szüksége lehet – helyesen lélegzik, hangját a megfelelő helyeken rezegteti, s mozdulatai is biztosak és színpadszerűek -, csak aztán, a döntő pillanatban, mikor a közönség előtt áll, elszorul torka, kétségbeesetten érzi, hogy a tehetség nem elég, a tudás hiábavaló, kellene még valami, amit nem tud megvenni, sem megtanulni, amitől a műkedvelő igazi lesz, egyenrangú a hivatásos művésszel. Ez a valami hiányzott Emmánuelből.
A szivar közel négy órán keresztül tartott. Negyven oldalt olvastam el a könyvből. És ennyi idő kellett, hogy leseedeljek egy adatbázist a standby node-ra.
2011. January 20. Thursday at 14:29
Uhh, irigyellek. 4 óra, amíg nyugodtan szivarozgatsz, olvasgatsz, kortyolgatsz és se egy mosogatás, se egy “apa, tedd tisztába a gyereket”, se egy “apuci, bogyó és babócát szeretnék nézni” :)
2011. January 20. Thursday at 14:33
@varanusz: Nagyjából igen. Azzal a különbséggel, hogy ehhez fel kell mennem a padlásra. Meg habár bogyó és babóca tényleg nincs, de a két kamaszkorú gyerek okoz azért gondot, töprengést rendesen. (Szerencsére nem folyamatosan.:)
2011. January 21. Friday at 08:42
A kamaszokhoz nem értek. Még nem nevelem őket, de már nem is járok velük. :)