Elmenekülés

A nap felemelő pillanata: mondhatni szándékolatlanul, de akkora szivart sikerült beszereznem, hogy már a vége sem fért bele a szivarvágóba. (Szakértőknek: 6*60-as.) Egy ekkora példányhoz már neki kell készülni: a párhuzamosan olvasott 8-10 könyvből egy Márai regényt, konkrétan a Féltékenyek címűt vettem elő. Lassan hömpölygő írás, minden mondatát alaposan meg kell rágni, hogy kiélvezzük a zamatát.

Nem igaz, mondotta, hogy Emmánuel tehetségtelen; a műkedvelők rettenetes, sziklákat morzsoló becsvágyával akar jó lenni; mint az énekes, aki megfelelő hanganyaggal rendelkezik, sokat tanult, a legkiválóbb mesterek leckéztették, napjában több órán át gyakorol, ismeri a szakma jelesebb művészeinek előadásmódját, megleste mesterségbeli fortélyait, s egyáltalán, mindent tud, mindent megtanult, amire szüksége lehet – helyesen lélegzik, hangját a megfelelő helyeken rezegteti, s mozdulatai is biztosak és színpadszerűek -, csak aztán, a döntő pillanatban, mikor a közönség előtt áll, elszorul torka, kétségbeesetten érzi, hogy a tehetség nem elég, a tudás hiábavaló, kellene még valami, amit nem tud megvenni, sem megtanulni, amitől a műkedvelő igazi lesz, egyenrangú a hivatásos művésszel. Ez a valami hiányzott Emmánuelből.

A szivar közel négy órán keresztül tartott. Negyven oldalt olvastam el a könyvből. És ennyi idő kellett, hogy leseedeljek egy adatbázist a standby node-ra.