CategoryMűértés

A rossz példa is jó példa

Sok évvel ezelőtt egy spontán tűz melletti sütögetés alakult ki a szomszédok között az akkor még játszótér helyett csak gyepes területen. A szembeszomszéd kihívott engem is, majd egyből eldőlt, valószínűleg túltöltötte magát. Ottmaradtam egy csomó ismeretlen emberrel, de hát ezt hívják úgy, hogy szocializáció. Beszélgettünk. Valahogy kiderült, hogy az egyik fazon valami művészettanár és istenbizony nem erőltettem a témát, de kiderült az is, hogy szoktam rajzolgatni. A pacák meglepődött, majd megkérdezte, hogy tudok-e mutatni rajzokat.

Én akkoriban kisérletezgettem azzal, hogy valahogyan próbálgattam a tevékenységemet könyvek formájába terelgetni.

Van egy oldal, a lulu.com. Kicsit munkás a dolog, de ha összeraksz egy megfelelően szerkesztett pdf fájlt meg egy frankó borítót, akkor könyvet csinálnak belőle. Úgy értem, hogy valódi könyvet, igazi ISBN számmal és minimális anyagiakért az Amazonra is kiteszik. Egy időben komolyan játszottam vele, de mára felhagytam vele. Rajtam kívül valószínűleg nem érdekelnek senkit ezek a könyvek papír formában, elektronikusan meg ugye fent vannak a blogon.

Sokszor írtam már, hogy ez a blog valamikor karikatúrablogként indult, majd ez a műfaj lassan kikopott. Egy ideig tologattam a régi rajzokat mindenféle tárhelyekre, weboldalakra, de egy idő után elegem lett belőle. Összeraktam egy pdf-et és kitettem a könyvek közé. De előtte még megluluztam. Azaz csináltam egy olyan pdf-et, amelyből fizikai könyvet lehetett nyomtatni. A színes oldalak cefet drágák voltak, igyekeztem spórolni. Apró, nehezen olvasható betűtipusokkal, kevés köztes helyekkel. Az első eredmény borzalmas lett. Sajnos csak papíron, a képernyőn egészen jól nézett ki a könyv. Ebből rendeltem magamnak két példányt. Némi fejvakarás után, okulva az okulandókból, jelentősen átdolgoztam, kinyitottam egy kicsit jobban is a pénztárcámat. Ez a példány már valamennyire vállalható lett. Ebből is rendeltem kettőt. Mára mindkettőből egy darab maradt, itt figyelnek a könyvespolcomon.

Nos, azt a vállalhatatlanul vacak példányt vittem ki a pacáknak. Mivel addigra már kiderült, hogy tipográfiát oktat (veszélyes emberek, tudnék róluk mesélni), kifejezetten felhívtam a figyelmét, hogy a tipográfiával ne foglalkozzon, én is tudom, hogy szar. Ha a rajzokra kiváncsi, akkor koncentráljon azokra. Ehhez képest leordította a hajamat. Nyilván a tipográfia miatt. Nem lettünk barátok. Nem is maradtam sokáig, otthagytam a francba a társaságot. A könyv ott maradt a hapsinál, nem erőltettem, hogy értemenjek. Aztán egyszer elköltöztek. Legyintettem egyet, tutira fel fogja használni állatorvosi lóként, de marhára nem érdekelt.

Na most, nem tudom, te szoktál-e szelfszörfölni? Én úgy évente egyszer beírom a gugliba a nevemet és megnézem, mit tud rólam az internet. És hoppá. A doksi.net oldalon a Művészet/Középiskola kategóriában ott figyelt a könyv. Szélesen vigyorogtam. Mégiscsak jó lett az a szerencsétlen könyv valamire. Gondolom, több órán keresztül darabokra szedik az összes hibáját, a nebulók pedig elszörnyülködnek, hogy mik vannak.
Megint sikerült edukálnom.

[PS]
Ez a legvacakabb. Amikor megírsz egy cikket, szépen végigvíve a gondolatot, faragsz is egy csattanót a végére… aztán kiderül, hogy az egész egy nem egészen alapos körültekintésre épült. Egyszerűen a Művészet/Középiskola kategória félrevezetett. Reflexből adta magát, hogy az a bizonyos illető volt. De nem. Ugyanis az írás után visszanéztem és megtaláltam, hogyan lehet gyorsnézettel belenézni a doksiba. Rajzok ugyan nincsenek benne, de a szövegből egyértelmű, hogy egyszerűen csak a blogról szedték le a pdf-et és rakták ki a saját oldalukra. Nyilván lehetne hümmögni, hogy CC, meg izé, de nem lényeges.
Persze ettől még a sztori eleje igaz, csak a történet önmagában olyan… féloldalas.

Hamlet

Az előző bejegyzés írása során jutott eszembe, hogy mennyi közismert félreértés is kötődik ehhez a darabhoz. Gyomláljunk egy kicsit.

  • Ha megkérdeznék egy csomó embert, hogy nevezzen meg egy ikonikus pózt, egy erős jelenetet a Hamletből, a legtöbben azt említenék, amikor ott áll Hamlet a színpadon, koponyával a kezében és a híres nagymonológját mondja. Habár dramaturgiailag tényleg ütős lenne egy ilyen jelenet, de a darabban nincs. A nagymonológ közben nincs a közelben hulla. (Még éppen nincs.) Amikor Hamlet bolyong az országban, akkor találkozik egy sírásóval, aki éppen az egykori udvari bolond, Yorick sírját bontja ki. Itt veszi fel Hamlet a koponyát és elmélkedik azon, hogy valamikor mennyit nevetett az udvari bolond viccein, aztán lám csak, ennyi maradt belőle.
    (A témáról anno Marabu rajzolt egy mini képregényt, zseniális.)
  • Mit gondoltok, szerepel a Hamlet-ben az a mondat, hogy ‘Lenni, vagy nem lenni, az itt a kérdés”? Hmm? Ugye ez a híres nagymonológ első sora.
    Nézzünk utána. Arkanum, a teljes szövegkönyv, III. felvonás, 1. szín.
    Fordító Arany János. A monológ így kezdődik:

    HAMLET.
    A lét, vagy a nem-lét kérdése ez.
    Akkor nemesb-e a lélek, ha tűri
    Balsorsa minden nyűgét s nyilait;
    Vagy ha kiszáll tenger fájdalma ellen,
    S fegyvert ragadva véget vet neki?

    Hát, itt nincs. Ez egyébként pontosan az, amit a korábbi írás mottójaként használtam.
    Nyomozzunk tovább. MEK, teljes szövegkönyv. Fordító Arany János.

    HAMLET
    Lenni vagy nem lenni: az itt a kérdés.
    Akkor nemesb-e a lélek, ha tűri
    Balsorsa minden nyűgét s nyilait;
    Vagy ha kiszáll tenger fájdalma ellen,
    S fegyvert ragadva véget vet neki?

    Nos, ilyenkor mi van? Arany egyszer így fordított, egyszer meg máshogy?
    A megoldás az, hogy a második változat az nem teljesen Arany fordítása. Előtte kábé 30 évvel Vajda Péter már lefordította a Hamletet. Arany, a rá jellemző korrektséggel és szerénységgel bele is írta a fordítási jegyzeteibe, hogy erre a sorra létezik egy másik, egy ismertebb fordítás, akinek az jobban megfelel, használja azt. És azt is használjuk. Egyszerűen ez a nyers, erős felvetés jobban illik a kicsit dühös monológhoz. Arany változata… olyan tudálékos.
    Akit érdekel, ebben a jegyzetben a 18. oldalon megtalálja a sztorit.

  • Aztán… létezik-e olyan interpretáció, ahol egyszerre hangzik el mind a két fenti fordítás? Hogy hogyan? A főhös mondja az eredetit, mögötte a kórus meg a másik verziót énekli. Igen, Nagy Feró érdekes rockoperájáról van szó. Itt az történt, hogy Feró fogta a darabot, kalapáccsal apró darabokra törte, majd a szilánkokból összerakott egy kollázst. Miklóska Lajos pedig az elképesztő ritmusképleteivel megadta a kegyelemdöfést. A darabnak is és a közönségnek is. Én szeretek minden elmebajnak kinéző dolgot, így ezt is, de azért nem árt tudni, hogy ne ebből a feldolgozásból próbáljuk meg megismerni a darabot.

Idejön egy pacák

És ekkorát gitározik. Csak úgy, bringaszerelés közben.

Müller Péter Sziámi

A lírai:

Elviselhetetlen
És nagyon kellemetlen
Alak vagyok veled
Pedig tudom másként kezdtem

Kedvesebben
És ígéretesebben
Pedig szeretlek téged
Sőt, egyre hevesebben

Csak ma öreg vagyok, csúnya
A pofámat is unja
A szemem, ha a tükörbe néz

Nem túl nagy a kedvem
És még mostanra sem lettem
Kitörő örömzenész

Fárasztó lehet neked
Egy ilyen vészmadár
De én úgy szeretem azt,
Akit szeretek, hogy néha fáj

Én úgy szeretem

A filozofálgató:

Fenáll az a lehetőség, felmerül a veszély:
Mi van, ha a szorongásom mégse puszta szeszély?
Mi van, hogyha semmit sem ér az a sok fitnesz?
Mi van, ha a nagy gyöngeség mégis egyszer itt lesz?

Meddig fog még fölállni a farkam?
Kérdem néha két menet közt halkan
Lesz-e aki kíván, ha meghaltam?
Lesz-e aki gondol rám, míg mással van?

Fogjad már meg!

A kísérletező kedvű:

Megbasztam egy aranyhalat
Abból se lett tapasztalat
Annak se volt semmi haszna
Az is olyan, mint a többi
Lökés, nyögés meg satöbbi

Szegény Diána

Müller Péter és a Republik

Kamondy Ági lemezéhez Müller Péter írt ajánlót. Fejből nem tudom idézni, de valami olyasmi volt, hogy Ági lényeges, fontos mondanivalójú dalokat válogatott össze, bezzeg a Republik meg csak a semmit csomagolja.

Ez nekem nem esett túl jól. Szeretem azokat a dalokat, melyeket Ági feldolgozott, szeretem Ági lemezét is (rongyosra hallgattam, amikor húsz évvel ezelőtt Pestre költöztem), kifejezetten nagyra tartom Müller Péter munkásságát… de szeretem a Republikot is. (Ne kérdezd, hogyan lehet ez. Sokkal vadabb kombinációkat is tudnék mondani.)

Megpróbálom elmagyarázni, hol tévedett Péter.

Ő ugyanis elsősorban mondani akar valamit. A művészete három rétegből áll:
– Van egy erős mondanivalója: részben filozófia, részben misztikum, részben életérzés. (Paródia.)
– Hogy ez rögződjön a hallgató fejében, költészetet használ: szójátékokat, kicsavart kifejezéseket, erős költői képeket kapcsol össze, hogy a vizuális ingerek segítsék a mondanivaló rögzülését.
– Mindezt zenével teszi fogyaszthatóvá: gyakorlatilag a zenéje az a vazelin, amellyel a mondanivalója könnyebben csúszik be.

Nem veszi észre, hogy a Republik ugyanezen a pályán, de teljesen más sportágban versenyez.

Cipő, amíg élt, elsősorban hangszerelő volt. Nála a szöveg egyike volt a hangszereknek. Nem akart mondani vele semmit. Belekomponálta a hangzásba az emberi hangot, úgy, hogy a dallamhoz illő hangzású szavakat, félmondatokat hajigált egybe. Persze, nincs olyan, hogy egy szónak el tudjunk tekinteni a jelentésétől, és ezzel valamennyire vissza is élt, de a Republik szövegeit soha nem volt szabad összerakni, értelmezni, történetet, konzekvens mondanivalót várni tőlük. Sokkal inkább az operára hasonlított a hozzáállásuk: szöveg ugyan van, de csak a hangzás miatt. A lényeg a zene. (Megjegyzem, ez az egész a 2000 utáni lemezeikre vonatkozik. Határozott minőségi változás következett be, miután kiadták a Cseh Tamással közös lemezüket. A korábbi lemezeik, khmm, stilszerűen, futottak még.)

© 2021 MiVanVelem

Theme by Anders NorénUp ↑