Müller Péter Sziámi

A lírai:

Elviselhetetlen
És nagyon kellemetlen
Alak vagyok veled
Pedig tudom másként kezdtem

Kedvesebben
És ígéretesebben
Pedig szeretlek téged
Sőt, egyre hevesebben

Csak ma öreg vagyok, csúnya
A pofámat is unja
A szemem, ha a tükörbe néz

Nem túl nagy a kedvem
És még mostanra sem lettem
Kitörő örömzenész

Fárasztó lehet neked
Egy ilyen vészmadár
De én úgy szeretem azt,
Akit szeretek, hogy néha fáj

Én úgy szeretem

A filozofálgató:

Fenáll az a lehetőség, felmerül a veszély:
Mi van, ha a szorongásom mégse puszta szeszély?
Mi van, hogyha semmit sem ér az a sok fitnesz?
Mi van, ha a nagy gyöngeség mégis egyszer itt lesz?

Meddig fog még fölállni a farkam?
Kérdem néha két menet közt halkan
Lesz-e aki kíván, ha meghaltam?
Lesz-e aki gondol rám, míg mással van?

Fogjad már meg!

A kísérletező kedvű:

Megbasztam egy aranyhalat
Abból se lett tapasztalat
Annak se volt semmi haszna
Az is olyan, mint a többi
Lökés, nyögés meg satöbbi

Szegény Diána

Müller Péter és a Republik

Kamondy Ági lemezéhez Müller Péter írt ajánlót. Fejből nem tudom idézni, de valami olyasmi volt, hogy Ági lényeges, fontos mondanivalójú dalokat válogatott össze, bezzeg a Republik meg csak a semmit csomagolja.

Ez nekem nem esett túl jól. Szeretem azokat a dalokat, melyeket Ági feldolgozott, szeretem Ági lemezét is (rongyosra hallgattam, amikor húsz évvel ezelőtt Pestre költöztem), kifejezetten nagyra tartom Müller Péter munkásságát… de szeretem a Republikot is. (Ne kérdezd, hogyan lehet ez. Sokkal vadabb kombinációkat is tudnék mondani.)

Megpróbálom elmagyarázni, hol tévedett Péter.

Ő ugyanis elsősorban mondani akar valamit. A művészete három rétegből áll:
– Van egy erős mondanivalója: részben filozófia, részben misztikum, részben életérzés. (Paródia.)
– Hogy ez rögződjön a hallgató fejében, költészetet használ: szójátékokat, kicsavart kifejezéseket, erős költői képeket kapcsol össze, hogy a vizuális ingerek segítsék a mondanivaló rögzülését.
– Mindezt zenével teszi fogyaszthatóvá: gyakorlatilag a zenéje az a vazelin, amellyel a mondanivalója könnyebben csúszik be.

Nem veszi észre, hogy a Republik ugyanezen a pályán, de teljesen más sportágban versenyez.

Cipő, amíg élt, elsősorban hangszerelő volt. Nála a szöveg egyike volt a hangszereknek. Nem akart mondani vele semmit. Belekomponálta a hangzásba az emberi hangot, úgy, hogy a dallamhoz illő hangzású szavakat, félmondatokat hajigált egybe. Persze, nincs olyan, hogy egy szónak el tudjunk tekinteni a jelentésétől, és ezzel valamennyire vissza is élt, de a Republik szövegeit soha nem volt szabad összerakni, értelmezni, történetet, konzekvens mondanivalót várni tőlük. Sokkal inkább az operára hasonlított a hozzáállásuk: szöveg ugyan van, de csak a hangzás miatt. A lényeg a zene. (Megjegyzem, ez az egész a 2000 utáni lemezeikre vonatkozik. Határozott minőségi változás következett be, miután kiadták a Cseh Tamással közös lemezüket. A korábbi lemezeik, khmm, stilszerűen, futottak még.)

Recece

Vasárnap déltájban autóztunk haza Tiszafüredről. Álmos napsütésben, közepesen lassú tempóban. Mint az őszi legyek. Hangulathoz illő zenét kerestem a pendrive-on: Blondie, Autoamerican.

The tide is high but I’m holding on
I’m gonna be your number one

Ennél a résznél azért elvigyorogtam magamat. Hogy is mondjam… gyorsan eszkalálódott a mondanivaló.

Pont úgy, ahogy a magyar népdalokban szokás.

A malomnak nincsen köve,
Mégis lisztet jár, mégis lisztet jár
Tiltják tőlem a rózsámat, mégis hozzám jár,

Hogy mást ne mondjak.
Itt is elég gyorsan eljutottunk a malomtól a rózsámig.

Jut eszembe, belegondolt már valaki, hogy ha a kökény nem feketére érne be, hanem sötétbarnára, akkor az a szegény pásztorlegény kénytelen lett volna ilyetén módon rímet faragni:

Kék a kökény röcécacca,
Ha megérik sötétbarna

Tiszta szerencse, hogy a természet tudja a dolgát.

Olvasgatok

Tökéletes illusztráció.

Jelenleg éppen ezzel a könyvvel küzdök. Ezt veheted szószerint is: 114 oldal bevezetés, 20 oldal fogalomdefiniálás után még mindig nem akar elkezdődni a ‘cselekmény’. De van bőven ideje, a két kötet együtt 1200 oldal. (Jó, ilyet tudott a Trónok Harca is, de valahogy azzal jobban haladtam.)

De nem ez a lényeg. Hanem az, hogy abban a bizonyos 1918-ban íródott kötetben a szerző olyan pontosan megjósolta a jövőt, hogy még azt is eltalálta, száz év múlva milyenek lesznek a kommentek a könyvéről szóló írás után: retardáltak, arrogánsak és végtelenül ostobák. Mint az éppen aktuális kultúra, mely ebben a fázisában már méltánytalanná züllik.

Varjú dal

Valamikor régen ezt írtam:

Akkoriban fel sem tűnt, mekkora gáz már ez a Varjúdal. Egy csomó szakadt, büdös, agresszív rokker kiáll a színpadra és teljes világfájdalommal ordítják a mikrofonba, hogy ‘Varjú vagy, milyen kár, hogy varjú vagy!’. Ennyi erővel a Bóbitát is nyomhatták volna.

Nos, az érzékeim nem csaptak be. A dalnak nem ez az értelmetlen, szürrealista zagyvalék volt az eredeti szövege.

Akinek esetleg új: