 |
| From MiVanVelem |
Month: August 2010
Széllel szemben
Miután idiótát csináltam magamból és bárgyún nyáladzó mosollyal tűrtem, hogy a kiszolgáló személyzet udvariasan éreztesse velem, mennyire feldobtam a napjukat, hazajöttem és lelkiegyensúlyomat helyreállítandó kiültem a teraszra egy téliszalámi méretű szivarral.
Pontosabban, mire kicipeltem mindent (teáskancsó, pohár, könyv, szemüveg, mobil, kellékek), addigra pont ideért az ígért vihar. Kezdte vad szélrohamokkal, melyek miatt fel kellett tekernem a napernyőt, legalábbis a nagy részét. Hagytam vagy egy méter széles csíkot, és dacosan kiültem a viharba. Szivarozni. Mert azt mondtam, hogy az én lelkemnek pont akkor, pont ott kellett egy nyugtató jellegű pöfékelés. A könyvet, szemüveget és mobilt visszavittem a lakásba, a többi maradt. Ültem a viharban, gyakorlatilag bőrig áztam, a villámok a közelben csapkodtak – én pedig, mint egy angol lord, félredöntött fejjel tanulmányoztam az elemek tombolását, időnként borítottam egy pohár teát és pöfékeltem.
Közben pedig járt az agyam. Hogy ez most mennyire szimbolikus.
Hogy szinte mindig úgy jött ki a lépés, hogy amikor valaminek itt volt az ideje, amikor épp azt a valamit kellett elvégeznem, akkor mindig olyan körülményeket fogtam ki, hogy azt a valamit csak tízszeres erőfeszítéssel, borzasztó szembeszélben lehetett csak megcsinálni. Aztán később normalizálódtak a dolgok – de én már túl voltam azon a valamin, melyet csak akkor lehetett nyélbe ütni.
Ilyen volt a családalapítás. 1990. Rendszerváltás, első szabad választás. Az járt jól, aki akkor éppen kivárt. Akinek akkor éppen nem volt semmi fontos dolga. Nekem – nekünk – volt. 91 elején házat vettünk (az ár fele hitelből, kamatláb: 32%), 91 nyarán Nej diplomázott, 91 őszén megszületett az első gyerek. 93 tavaszán a második. Mire lejárt a második GyED, jött a Bokros-csomag.
Meredek kaptató volt – de ilyen terepet dobott ki nekünk a gép.
A Fidesz kormány kedvezményes lakáshitel programjából kimaradtunk. Addigra ugyanis derékig lógó nyelvvel ugyan, de visszafizettünk minden hitelt. Köszönjük, nem kell.
Ugyanígy kimaradtunk abból a hullámból, amikor az ezredforduló után beindult a deviza alapú hitelezés. Még mi óvtuk az ismerőseinket, hogy vigyázzanak, mert ezzel azért csúnyán rá lehet faragni. Amikor ténylegesen elkezdett dőlni az árfolyam, sokan már túl is voltak a törlesztésen.
Mi 2006 környékén jutottunk oda, hogy kinőttük a lakást, felnőtt a két – ellenkező nemű – gyerek. Meg 40 fölött az ember már szeretne nyugodt körülmények között élni. Hiszen ez az az időszak, amikor kezd beérni az élet munkája, gyarapodik a kappanháj, ápolt gyep, grillpartik, középosztály.
2007-ben vettük meg a házat, az ár fele hitelből. Egy nyugodt évünk volt, mielőtt beütött a krach.
Nem azt mondom, hogy nem tudjuk fizetni a részleteket. Annál azért óvatosabbak voltunk. Másfél évig félreraktunk minden pénzt, ami a normális, kicsit hedonista életmód mellett még megmaradt. Így lőttük be, mennyi az a törlesztőrészlet, amit még simán bírunk. (A nettó fizetésünk 27%-a.)
Nem tűnt túl meredeknek. Aztán elszállt a törlesztőrészlet és ezzel párhuzamosan durván csökkent a fizetés. Nej a tavalyi évre vonatkozó bónuszának csak a negyedét kapta meg, én pedig semmit. A régi vicc szerint hiába jár, ha nem jut. Így fizetünk és húztunk az életmódon. Még jó pár év, mire minden hitel letelik. Nem kizárt, hogy pont annyi idő kell, mire az ország kimászik a szarból. Csak éppen a hedonista életmód helyett kuporgatós életmóddal telik addig az idő. Az ember úgynevezett érett, legszebb évei.
Dehát megint ilyen terepet sorsoltak nekünk.
Hitelt meg akkor kell felvenni, amikor szükség van rá, nem pedig akkor, amikor olcsó.
Aztán elfogyott a szivar – és pont ekkor elállt a vihar is.
Mondtam, hogy szimbolikus.
Mindenki idióta
Egyre inkább úgy érzem, hogy Scott Adams-nek megint igaza van: mindenki idióta. Persze nem folyamatosan, és nem minden területen… de mindenki az. Pontosabban, mindenkivel előfordul időnként, hogy egy adott szituációban éppen nincs képben, nem tudja mi történik körülötte és emiatt nem megfelelően reagál.
Most elmesélem, mit kinlódtam egy USB modemmel. Nem, nem azzal, amelyik 46e forintot fogyasztott el a horvátoknál. Ez egy frissen vásárolt cucc, kifejezetten a korábban említett netbookhoz.
Ott kezdődött a probléma, hogy este csomagoltam ki a sticket. Azaz nem vakító napfényben és nem 1000 wattos neonfényben. Nézegettem a SIM kártyát, kétféleképpen is ki lehetett törni a kartonból: SIM és mini SIM méretben. Annyi figyelmeztetés volt melléírva, hogy vigyázzunk és mindig a megfelelő méretet törjük ki. Megfelelő. Remek. Elővettem a manuált. Borzalmas volt. Egy pici fecni, apróra összehajtogatva, szöveg semmi, csak néhány ábra, de olyan pici, mint egy bélyegre miniatürizált csatakép. Néztem, nézegettem, aztán úgy silabizáltam ki, hogy oldalról kell beledugni a kártyát. Oldalt ott is volt a lyuk, méghozzá pici. Oké, kitörtem a kisebb méretet, bedugtam. A szoftver kiírta, hogy nem jó a SIM. Bedugtam többféleképpen – bár itt már gyanakodtam, hiszen régen rossz, ha egy SIM kártyát többféleképpen is be lehet dugni. Ezt hívják… khmm… idióták elleni védekezésnek.
Elővettem a nagyítót. Komoly. Átnéztem az ábrát és megtaláltam rajta egy nyilat, benne az ábrában. Hogy máshogyan is lehet beledugni kártyát. Megnéztem… és tényleg. Igaz, a rés nem volt látványos, de ha elkezdtem nyomni a kártyát, akkor egy fémlemez felfeszült és becsúszott alá a kártya.
A nagy méretű.
Ha itt feladom, akkor szimplán csak idióta lettem volna. De én ennél jóval makacsabb vagyok.
Benéztem a fémlemez alá, hogy hol vannak az érintkezők. Majd megpróbáltam úgy belerakni a mini méretű SIM kártyát a nagy lyukba, hogy a megfelelő pontokon meglegyen a kontakt. Nos, ez nem igazán sikerült – viszont utána már kivenni sem tudtam a kis kártyát. Taps. Bombaöngól.
(Ha a fény felé forgattam, akkor láthatóvá vált két darab, milliméter méretű bemaratás a vason. Eszerint én először a miniSD lyukba próbálkoztam be a mini SIM-mel.)
Rám várt a feladat, hogy visszamenjek egy T-Ponthoz és megpróbáljam beadagolni, hogy ez garanciális hiba. Én általában kedvelem a kihívásokat, de van, ami már túllépi az egészséges határokat.
Először vasárnap mentem be. Ugyanaz a hölgy fogadott, akitől előtte vásároltam.
– Van egy kis problémám – kezdtem óvatosan.
– Igen, tessék – mondta. Még mosolyogva.
– Nem bírtam üzembe helyezni a sticket. Valószínűleg félreértettem a kezelési utasítást és rossz lyukba dugtam be a kártyát.
– Értem.
– Dehogyis. Még nincs vége. Sajnos eleve rossz méretben törtem ki, aztán konzekvensen a rossz lyukba raktam bele, ahová be is szorult.
– Aha.
Már nem mosolygott.
Végül kaptam egy új SIM kártyát, a sticket pedig be kellett vinnem a következő nap, amikor lesz szerviz.
– Nem gond, a szerelők szétszedik az eszközt, 10 perc alatt kikapják a kártyát.
– Köszönöm, ez jó hír.
Másnap már rutinosan kértem cetlit a beléptető automatától. Szerviz.
– Jó napot kívánok. Van egy kis problémám.
– Igen?
Ajjaj. Nem mosolygós hapi.
– Nem akarok beleveszni a részletekbe. A lényeg, hogy egy rosszul kitört kártya került rossz lyukba és beleragadt. Az ügyintéző hölgy mondta, hogy Önök tudják kipiszkálni.
– Jézus.
Elment hátra. Nem sokkal később hátrament egy kollégája is. Gondolom hangszigetelt lehetett az ajtó, mert nem hallaszott ki a térdcsapkodó röhögés.
– Sajnálom, kipróbáltam rajta minden kunsztot, de nem tudtam kiszedni – mondta fapofával, amikor visszajött.
– Szétszedéssel sem?
– Rögtön azzal kezdtem. De le van forrasztva a vége.
Bociszem.
– Nézze, ezt most összecsomagolom és beküldöm a központba. Habár ez – hah – nem rendeltetésszerű használat, de tudja mit, most az egyszer beveszem garanciális javításra.
– Köszönöm.
Aztán papíroztunk egy csomót, kaptam egy ideiglenes készüléket, amíg vissza nem kapom a sajátomat, szóval teljesen kulturáltan kezelték a problémát. Remélem, a vége is ennyire pozitív lesz.
ps1
Az ideiglenes modemnek sérült a fájlrendszere, nem tud települni róla a driver.
ps2
Hozzáteszem, az utóbbi 15 évben számolatlan mennyiségű mobiltelefon volt a kezemben, USB stickből sem ez az első. Mindegyikkel elboldogultam, manuál nélkül. De ez a kétféleképpen törhető kártya a borzalmasan dokumentált Huawei stickkel… ez kifogott rajtam.
Vagy csak öregszem.
Telepít ő
A frusztráció egyik legyőzési módja, ha az ember kiírja magából. Szóval vegyétek úgy, hogy most mindannyian pici kis csernusok vagytok.
Egész végig egy olyan kép lebegett a szemem előtt, hogy a barikád két oldalán a HP, illetve a Microsoftnak a Vistáért felelős managerei lövik egymást ezerrel. Ekkor ugyanis egy golyó sem menne pocsékba.
Az első hibát ott követtem el, hogy évekkel ezelőtt vettem egy HP1020-as nyomtatót. Ez ugyanis egy annyira lebutított példány, hogy nincs benne semmilyen nyomtatóvezérlő elektronika. Azt csinálja, amit a driver mond neki. Ha utasítja, hogy vigye ki a szemetet, akkor kiviszi saját magát.
Ebből kifolyólag print szerverre sem lehet rákötni. (Pedig lenne, a NAS-sal később jött egy.)
Nem gond, van a Windowsban beépített, megosztom a nyomtatót, oszt jól van. Hogy ez mennyire nem így működik, arról már írtam. Akkor nem sikerült úrrá lenni a problémán – de most erős esély volt rá. Most ugyanis egy netbookra kell Windows7-et telepítenem – és ez azért már nem XP, ennek simán tudnia kell kezelni a Vistán lévő nyomtatót.
Nem tudta.
A nyolc évvel későbbi, majdhogynem tökéletes operációs rendszer pont ugyanúgy hasalt el a nyomtatásnál, mint az öregcsont XP. Felvettem a megosztott nyomtatót (pedig nem is esett le), tesztoldal. A kliensről szépen elmegy, a Vistán pedig csak áll a queue-ban, miközben azt jelzi ki, hogy éppen printing. Egészen addig nem történik semmi, amíg újra nem indítom a printer spooler szolgáltatást. Akkor kijön az oldal. (Persze, ha többen várakoztak, akkor azok elvesztek.)
Nyilván ilyenkor arra gondol az ember, hogy a 32 bites driver még XP-hez íródott, ezt le kellene cserélni. Drivert törölni… csak úgy?… persze, hogy nem lehet. MMC, Print manager, aztán hagy szóljon. Jöhet a Windows7 driver. Jöhetne. De csak a PnP verzió tölthető le a HP-tól. (Írni írják ugyan, hogy ez nem minden esetben használható, ekkor inkább töltsük le a nem PnP driver pack-ot – de azt meg elfelejtették kitenni a netre.) Itt a következő a cucli: a PnP driver egy exe, azt nem tudom beadagolni a varázslónak. Kitömöríteni ravaszul a memóriába tömörít, tehát a temp könyvtárban sem tudom elcsípni. Illetve, most előre rohantam, mert a 32 bites drivercsomag el sem indul a 64 bites gépen. Ha lefutattom a 32 bites kliensen, akkor jön a legnagyobb öntökönrúgás: addig nem kezd el drivert telepíteni, míg nincs a gépre kötve a nyomtató. Figyelem, a kliensről beszélünk.
Más megoldás híján bemásztam az asztal alá, rádugtam a netbookra a nyomtatót, felismerte, driver települt, és a nyomtató törlése után is ott maradt. Evoé.
De az emberi hülyeségen nehéz túljárni. Amikor azt mondtam a kliensen, hogy akkor most rá szeretnék kapcsolódni egy megosztott nyomtatóra, feldobott egy ablakot, miszerint megbízom-e a távoli nyomtatóban? Amikor azt mondtam, hogy igen, akkor szó nélkül telepítette a fent lévő XP-s (!) drivert.
Visszacsúsztunk a gödörbe.
Letöröltem a szerverről a 32 bites drivert. Ekkor azt mondta a kuruzsló, hogy nem tud drivert telepíteni. És kész. Nem ajánlott fel semmit. Nem mondta azt, hogy tegyél be egy lemezt, nem ajánlotta fel, hogy válasszál a driverkészletből, nem. Semmi. Mennyit tökölhettek ezen a logikai ágon a szoftverergonómusok, istenem.
Szerencsére magyar ember kreatív, a következő addprinternél azt mondtam, hogy nem, kérem, ez nem távoli nyomtató, ez egy ordas helyi nyomtató. Definiáltam neki egy lokál portot, méghozzá a trükkös \\Vista-gép\nyomi néven. Ekkor már lehetett a driverkészletből választani, ott meg már fent voltak a nemrég felkinlódott Windows7 driverek.
Tesztoldal nyomtatás. Ugyanúgy beragad. Spooler újraindít, kijön. Rajtam is az idegrángás.
Hosszas guglizás, találtam egy érdekes információt. A HP drivercsomagjai önkicsomagoló RAR fájlok, azaz egy WinRar-ral ki lehet belőlük szedni a binárisokat. (Mással nem, a Total Commander beépített RAR kezelője elhasal rajta.) Szerencsére működik a trial verzióval is, pillanatok alatt előálltak a driverek, immáron nem idióta PnP formában. Azaz most már fel lehetett telepíteni a 64 bites szerverre is a 32 bites drivereket.
Kiváncsiságból ekkor egy teljesen szűz laptopot szedtem elő, ezen semmilyen HP1020 printerdriver nem volt fönt előtte. Távoli printer, rácsatlakoztam, megbíztam benne, hagytam, hadd telepítse a 32 bites Windows7 drivereket, tesztoldal… anyád.
Kész, passz. A Vistán megosztott nyomtatóra csak Vistáról lehet nyomtatni. (A fiam gépéről megy.) XP-ről, Windows7-ről reménytelen. Lassan telepíthetem újra a gépemet. Egy nyomorult printermegosztás miatt.
Ehhez képest a Gmail csak harmatos kezdő. De azért az is emberkedett.
A netbook lányomnak készül (elszakad a családi háztól, megy világgá, oskolába), épp ideje, hogy megszabaduljon a freemail-es postafiókjától. Lesz neki gmail-es. (Ugyan van neki fizetős t-online-os is, de szolgáltatók jönnek, mennek, a gmail meg állandó.)
Az új postafiókot le is tudtam gyártani. Jött a következő lépés, beállítani, hogy szívja fel a kis begye a freemail-es leveleket is. Beállítgattam a pop3-as account adatait, a jelszót megtippeltem. El is találtam. Végülis, az én lányom. És ekkor mászott elő egy szörny a múltból. Úgy hívják, hogy Verify. Azt írta a google, hogy küld egy levelet a címre, benne egy kóddal, azt majd gépeljem be. Addig nem látom a leveleket. Figyeltél? Mindezt azután, hogy megadtam egy jó jelszót. Ha rosszfiú vagyok, vajon mennyibe kerül a jelszó ismeretében belépnem a postafiókba és kiolvasni a kódot?
De még ennél is durvább a helyzet. A webfelületen nem láttam az átszipkázott leveleket, de hogy közben ne teljen üresen az idő, beállítottam az Outlookba az IMAP-es gmail postafiókot. És ez már szépen mutatta az összes levelet, többek között azt is áthozva, amelyikben a verifikációs kód volt.
Normális?
Aztán ahogy piszkálgattam, kiderült, hogy még cifrább a helyzet. Ugyanis a webfelületen nem azért nem láttam korábban az áthozott leveleket, mert nem történt meg az ellenőrzés. Nem, azért nem láttam, mert a gmail szar. Ha úgy érzed, hogy ez egy sommás megállapítás, akkor közlöm, hogy ezt ők mondták magukról.
Ha be vagy jelentkezve és közben kapsz egy levelet, az Inbox folder nevénél látod, hogy leveled jött – de magát a levelet nem látod. Ne tudd meg, mennyit görcsöltem, hogy elhárítsam a hibát. Sikertelenül. Végül rátaláltam a Gmail hibabejelentő oldalára, ahol elismerik, hogy igen, a frissen létrehozott postafiókok így működnek, ők sem tudják, miért. Dolgoznak rajta.
Ahogy a gyulafirátóti rapper mondta, tovább is van, mondjam még?
Csakhogy innentől az én hülyeségeim jönnek, az meg már külön poszt.
Recent Comments