Month: December 2009

Igen. Miért ne használtam volna ki, hogy az északi szél helybehozta a moszkvai friss levegőt?

Mondjuk, a látvány durva volt. De tanultam a múltkoriból, rákészültem. Két vastag zokni, a csodálatos narancssárga sínadrág és egy önfelfújó matrac. (Igen, vettem.)

Nos, kevés volt.

Reggel néztem, -8 fokot mutatott a teraszhőmérő – de az csal, mivel az egyik oldalról fűtött teraszajtóra van szerelve. Ugyan kivittem magammal a fagyasztóból a hőmérőt, de az meg rossz volt. (Háromfelé szakadt a higanyszál és egyik érték sem volt reális.) Saccra olyan -10 alatt lehettünk valamivel.

Tapasztalatok:

• Kevés a duplazokni. Az a meneteléshez kell. Éjszakára kell vinni egy harmadikat is. (A lábfejem fázott a legjobban.)
• Önmagában az önfelfújó matrac ilyen hidegben kevés. Megint alulról jött a dermesztő hideg. Kell hozzá polifoam is. Ehhez viszont ki kell találnom a csomagolást, mert lassan nem férek el a hátizsákban.
• Nem kell gázpalack és főzőfej. Habár hihetetlenül brutális volt az ébredés és azt hittem, hogy azon a tíz méteren, amíg bemásztam a házba, ott fagyok keményre, de odabent ittam két pohár pyrust (mintha tudtam volna, hogy erre a reggelre kell őrizgetnem) – és utána már nem is kívántam a teát.

Mindenesetre tesztnek jó volt, de az éles használat még ennél is durvább lesz. Nincs olyan, hogy este tízkor mászok be, mert élesben már fél ötkor sötét van. Olyan sincs, hogy még sötétben kimászok és bemegyek a házba. (Fél órán buktam el a próbát. Világosodásig akartam kint maradni, de fél hét után nem sokkal bejöttem, nem bírtam tovább. De így is nyolc és fél órát voltam kint.) Ja, és olyan sem lesz, hogy a hideg éjszaka után üldögélek majd a jó meleg nappaliban. Élesben az ébredés lendületével össze is kell csomagolni a putyerkát és menni tovább. Mert egyébként odafagy az ember.

Mik ki nem derülnek. Itt van egy interjú a TechEd-ről (két MVP kolléga nyaggatja egymást) – aztán 0:26-kor elmegy a háttérben egy barátságos fazon zöld, rövidujjú ingben és telefonálás közben beinteget nekik.

Többször említettem már a kedvenc télikabátomat (tudod, a teflonbevonatút). Azt viszont nem mondtam eddig, hogy a patentjai sem egyszerű patentek, hanem a könnyebb kapcsolódás kedvéért mindegyik alá egy erős mágnes van bevarrva.

Ebből kifolyólag elég érdekesen nézhetek ki távolról, amikor reggelente a havat kaparom a kocsiról. Kaparom, kaparom, aztán ráhajolok – és a mágnesek elemi erővel rántanak közel.
Úgy tapadok fel a kasztnira, mint feldobott macska a függönyre.

A füredi Anna-bálon szól a zeneszó
Van is ott nagy dínom-dánom, szép muzsikaszó
Ketten ültünk egy asztalnál, ő és énmagam
Nem is szóltunk mi egymáshoz, nem is volt szavam

Egyszer aztán asztalunkhoz jött a vén cigány
Megkérdezte mi a nótád édes kicsi lány?
De a kislány azt felelte, halkan, csendesen
Nékem nincsenek nótáim, nem is szeretem

Akinek nótája nincsen, annak szíve sincs
Ha nem hiszel a nótában, szívedbe tekints
Lesz egy fiú, kinek nevét tikolni fogod
És amikor senki nem lát, meg is siratod

Egyszer aztán a faluban láttunk egy csodát
Gazdag fiú vette el az édes kicsi lányt
Kilenclovas hintó állt az ablakuk előtt
Nem is láttunk a faluban ilyen esküvőt

Kilencszobás palotába vitték az ifjú párt
Körülöttük a sok szolga lábujjhegyen járt
De a kislány mégsem boldog, könnyes két szeme
Mert a kertben felhangzik az ismerős zene

Akinek nótája nincsen, annak szíve sincs
Ha nem hiszel a nótában, szívedbe tekints
Lesz egy fiú, kinek nevét tikolni fogod
És amikor senki nem lát, meg is siratod

***

Szabadság – rabság: ebben élünk. Ha csórók vagyunk, akkor a megélhetésért cserébe feladunk a szabadságunkból egy jó nagy darabot. Az édes kicsi lány kitört ugyan ebből a körből, megszabadult a megélhetésért folytatott küzdelemtől – de cserébe másik rabságot választott: egy olyan emberhez kötötte magát, akit nem szeretett. Látszólag megtette élete nagy lépését – valójában csak egyik szabadság/rabság egyensúlyból egy másikba jutott. Nyilván, hogy amikor erre rájött, csalódottá vált – és nyilván, hogy ilyenkor jelent meg bosszúálló bajnokként a főszenyó, a korábbi kedves, aki nem átallt romantikus éjszakán nyáltól csöpögő műnépdalt óbégatni az ablaka alatt. Mert ő már akkor, ott, az Anna-bálban tudta, hogy ezt az utolsó sort kell belerakni a refrénbe.