Month: September 2009

A teraszon ültem, a saját kéziratomat lektoráltam éppen. Ha úgy képzeled, hogy mostanában friss vagyok és üde, akkor van még egy dobásod. Egy könyv lezárása, az utolsó simítások valójában rengeteg éjszakázást jelentenek.

És ekkor jelent meg az udvarom végében, kint a világ végén, ahol még a madár sem jár, vagy harminc lovaskocsi. A lószag betöltötte a környéket, a kocsikról mazsorettek és öltönyös pacákok integettek, más kocsikon rézfúvósok fújták. A Europe-tól a Final Countdown-t.

Leesett állal bámultam, aztán amikor elvonultak, kimentem a konyhába megkérdezni Nejt, hogy ő is látta-e.

Lassan csinálhatok egy ‘hülye autósok’ kategóriát… szinte minden nap kifogok egy díszpéldányt.

Tegnap jöttem haza az M0-án. A külsőben folyamatosan kamionok – ahogy kell, hiszen a körgyűrű elsősorban nekik épült – a belsőben meg zárt sor, elől-hátul a horizontig. Meglepő módon jól ment a sor, olyan 110-es tempót tartottunk.
Mögöttem egy öreg, szakadt 3-as BMW jött. Mit jött, tolt lefelé az útról. Néhányszor rápöcköltem a fékpedálra, hogy higgadjon már, ez nem az a szituáció, amikor nyomulni lehet. A kamionok közé nem akartam kihúzódni, mert ismerve a magyar mentalitást, jövő karácsonyig sem engednek vissza. Meg egyébként sem lett volna sok értelme a helycserének, zárt volt a belsőben a sor. De az a szerencsétlen csak ott lihegett pár centire a lökhárítómtól.
Kábé egy kilométerrel később jött egy emelkedő, ahol három sávosra váltott az út. A sávomban autózók tartották az emelkedőn is a 110-et. – Na most menjél, köcsög – gondoltam, aztán belenéztem a tükörbe. Majd elröhögtem magam. A BMW annyira gyenge volt, hogy az emelkedőn még a 110-et sem tudta tartani a sorral, leszakadt. A macskajancsi sík terepen padlógázzal tudhatott olyan 115-öt, azzal próbált letolni az útról. Az emelkedőn meg meghalt.

Azaz hogyan leszel elsőből utolsó – egy, számodra rosszkor érkező autó és a magyar közlekedési morál következtében.

Ez a pálya, ahol játszunk. Te vagy a csillaggal jelölt gépkocsiban, éppen egy hosszú sor elején szeretnél besorolni az autósztrádára. Előtted 2-300 méterrel egy teherautó pöfög.

Amikor felérsz a besorolási pontra, pont akkor érkezik melléd az 1-es jelű autó. A sofőr – habár bemehetne a belső sávba, beengedve téged – de nem megy be. Fizet neki ezért valaki? Ugye nem.
Mindketten elég gyorsan mentek, legalábbis pont annyira, hogy nem tudsz mellette kilőni és jobbról előzve besorolni, még azelőtt, hogy utolérnéd a teherautót.

Nyilván megvárod, amíg az 1-es elmegy melletted balról. Igenám, de ahogy megy el melletted, úgy fog bejönni melléd az addig mögötted haladó 2-es autó. Hiába indexelsz balra, a melleted lévő 1-es autótól nem tudsz sávot váltani. Ellenben a mögötted lévő autó mellett nincs senki, tehát ő be tud menni a középső sávba. Be is megy. Nem, nem fog a legbelső sávba sorolni.

Aztán ugyanezt eljátssza a 3-as, a 4-es… és az összes mögötted lévő autó. Ráadásul utoléred a teherautót is. Le kell lassulnod, ezáltal végképp lecsökkent az esélye, hogy egy huszáros kiugrással besorolj a középső sávba. Ott rohadsz meg a teherautó mögött, míg az egész sor el nem megy melletted – beleértve a Velorexeket és a 10 köbcentis Suzukikat is.

Nyilván ekkor már annyira dühös vagy, hogy amikor végre szabad a pálya, visszaváltasz és padló gázzal végigelőzöd az egész baromarcú sort. Muszáj, mert egyébként egész úton cipelnéd magaddal a frusztrációt.

Azt hiszed, ez egy ritka kiragadott eset. Nos, nem. Én majdnem naponta játszom ezt el, amikor felhajtok az M0 új szakaszára.
Ez van.