Day: September 26, 2009

A teraszon ültem, a saját kéziratomat lektoráltam éppen. Ha úgy képzeled, hogy mostanában friss vagyok és üde, akkor van még egy dobásod. Egy könyv lezárása, az utolsó simítások valójában rengeteg éjszakázást jelentenek.

És ekkor jelent meg az udvarom végében, kint a világ végén, ahol még a madár sem jár, vagy harminc lovaskocsi. A lószag betöltötte a környéket, a kocsikról mazsorettek és öltönyös pacákok integettek, más kocsikon rézfúvósok fújták. A Europe-tól a Final Countdown-t.

Leesett állal bámultam, aztán amikor elvonultak, kimentem a konyhába megkérdezni Nejt, hogy ő is látta-e.

Lassan csinálhatok egy ‘hülye autósok’ kategóriát… szinte minden nap kifogok egy díszpéldányt.

Tegnap jöttem haza az M0-án. A külsőben folyamatosan kamionok – ahogy kell, hiszen a körgyűrű elsősorban nekik épült – a belsőben meg zárt sor, elől-hátul a horizontig. Meglepő módon jól ment a sor, olyan 110-es tempót tartottunk.
Mögöttem egy öreg, szakadt 3-as BMW jött. Mit jött, tolt lefelé az útról. Néhányszor rápöcköltem a fékpedálra, hogy higgadjon már, ez nem az a szituáció, amikor nyomulni lehet. A kamionok közé nem akartam kihúzódni, mert ismerve a magyar mentalitást, jövő karácsonyig sem engednek vissza. Meg egyébként sem lett volna sok értelme a helycserének, zárt volt a belsőben a sor. De az a szerencsétlen csak ott lihegett pár centire a lökhárítómtól.
Kábé egy kilométerrel később jött egy emelkedő, ahol három sávosra váltott az út. A sávomban autózók tartották az emelkedőn is a 110-et. – Na most menjél, köcsög – gondoltam, aztán belenéztem a tükörbe. Majd elröhögtem magam. A BMW annyira gyenge volt, hogy az emelkedőn még a 110-et sem tudta tartani a sorral, leszakadt. A macskajancsi sík terepen padlógázzal tudhatott olyan 115-öt, azzal próbált letolni az útról. Az emelkedőn meg meghalt.