Nem sokan merik megközelíteni

A Pokoli torony

Hah. Nemhogy megközelítenem kellett, hanem két évig dolgoztam az épület tövében. Nagyjából a rendszerváltás idején, amikor a cikk szerint az épületben is beindultak a durva folyamatok, a munkahelyem ott volt közvetlenül a tízemeletes mellett. Gyakorlatilag kint volt a blokk a körgyűrűn túl, állt egy irodaépületből, ebből a bizonyos munkásszállóból és egy lepény alakú étkezdéből.

Vadromantika.

Kész

Lehet azt mondani, hogy kemény vagyok, nem pihenek. Lehet nyomni folyamatosan, megállás nélkül.

Csak éppen szarul érzed magad a bőrödben.

Márpedig az életnek pont az a lényege, hogy igyekezzünk benne minél többször jól érezni magunkat.

Sonka balhé

Napközben megjelent Kajla. Azt már tudtam, hogy éhesnek nem éhes… csak úgy beugrik, hátha meg tudjuk lepni valamivel.

Sikerült. Adtam neki sonkát.

Ekkor jelent meg Gizi. Ő ugyan életében nem látott még sonkát, de sejtette, hogy ez valami finomság – így rámozdult Kajlára. Aztán ahogy meglátott, eloldalgott.
Mivel nem vagyok annyira szőrösszívű, mint ahogyan kinézek, utánamentem a teraszra és adtam neki is egy vékony szeletet. Nézegette, szagolgatta… majd nekiállt kényelmesen majszolgatni.

Ekkor rohant elő a tuják közül Picúr, a sonkafüggő – és megtámadta Gizit. Mi több, elzavarta a csába, elszedte tőle a sonkát és elvonult vele egy biztonságos sarokba. Közben megjelent Kajla is, de Picúr őt is elhajtotta.

Én meg csak álltam és nem hittem a szememnek. Lehet, hogy teljesen mások az erőviszonyok, mint ahogy eddig képzeltem? Vagy Picúrból a sonka hozza ki a vadállatot?

Besétáltam, kihoztam Gizinek még egy szeletet. De már nem kellett neki: köszöni szépen, de ez túl balhés kaja.