Day: July 28, 2008

Versmondó lány

Ott még van egy fa!
Hát vágjátok már ki a picsába,
több hangsúlyt a csomagolásra
Amit eladok neked azt a közösből veszem
A szemetemet pedig ugyanoda: a maradékra teszem,
A reklámomat nézed és az E betűmet eszed
Nem fogyott a levegő, majd azt is tőlem veszed

Nagy ívben leszarom az etruszk vázát!
Mi a cél? Mindenkinek saját plázát!
Mi a cél? Mindenkinek saját plázát!
Mi a cél? Mindenkinek saját plázát!
Mi a cél? Mindenkinek saját plázát!

Szívom az észt és hozom a pénzt
Majdnem az összes szádat befogtam
Amikor hatékonyan és nyugodtan
már az utolsó halat is kifogtam,
Na és ha mindenkit a sírba tesz,
A lényeg, hogy utoljára nekem lesz!

Nagy ívben leszarom az etruszk vázát!
Mi a cél? Mindenkinek saját plázát!
Mi a cél? Mindenkinek saját plázát!
Mi a cél? Mindenkinek saját plázát!
Mi a cél? Mindenkinek saját plázát!

Mint az üres Waynék, pénzből hatalmat,
hatalomból pénzt, semmi sem zavarhat
Mit dumál az az öreg indián, a pénz igenis finom!
Míg sütök egy pecsenéyt Démoclész kardján
Lekuporodhatsz egy száraz tó partján!

Nagy ívben leszarom az etruszk vázát!
Mi a cél? Mindenkinek saját plázát!
Mi a cél? Mindenkinek saját plázát!
Mi a cél? Mindenkinek saját plázát!
Mi a cél? Mindenkinek saját plázát!

A Kutya Vacsorája: Mindenkinek saját plázát

Olvasgatok… és írok is

Imhol a cikk

Ma nálunk háromféle szerződést köt egy kiadó egy szerzővel. (Most tekintsünk el attól, amikor a szerző nem kap egy fillért sem, vagy ő maga fizet, ez a vanity press intézménye, ilyen mindenhol van a világon.) Az első esetben kap honort, majd részesedést a bevételből, azaz royaltyt. A másodikban csak honort kap, a harmadikban pedig csak részesedést. Egy magyar író örül, ha honorban összejön 300 ezer forint, a többit royaltyban, amit viszont nem kap meg, mert a kiadó átveri. Csúnyán. A royalty lehet “nagy” vagy “kicsi”. A “nagy” a borítóár 7-8 %-a, a “kicsi” az árréssel (50 %) csökkentett ár 3-4 %-a. Ki lehet számolni, hogy egy kétezer forintos, ezer példányban megjelent könyv esetében ez mennyi. Ha ez nem lenne elég, a kiadók túlnyomó többsége olyan szerződést köt a szerzőkkel, amelyben a szerző egy az egyben átengedi az összes felhasználási jogot a kiadónak egy összegért cserébe, nem egyszer 5-8-10 évre

Külön tetszik, hogy ezt egy kiadó írja.

De tényleg nagyon így van. Biztos írtam már – 3,5 fél év blogolás hátránya, hogy nem emlékszel, miről is írtál már részletesen – szóval, van itt jobb oldalt ez a könyv. Utcáról beesve szerződtem a kiadóval, 7%-ra. Csak royalty volt. A kiadó úgy tervezte, hogy 1500 példány, olyan 1600 forint körüli áron, előlegként kaptam 38ezer forintot. Aztán mást sem. Akárhányszor érdeklődtem, mindig azt a választ kaptam, hogy a könyv totális csőd, nem veszi senki, és még nem értük el azt a mennyiséget, amennyi után a részesedésem meghaladná az előleget. Enyhén zavaró volt, hogy sohasem beszélhettem közvetlenül a pénzügyessel, mindig csak a vén, dörzsölt kiadó közvetített.

Nos, ez van. Aki esetleg úgy tervezné, hogy meg akar élni könyvek írásából, az gyorsan keresztelkedjen át Esterházy Péternek. Vagy Wass Albertnek.

Volt idő, amikor azért még tervezgettem. Ha visszanézel, hihetetlen mennyiségű útleírást, úti élményeket találhatsz a blogon. Elkezdtem ezeket könyv formájában újraszerkeszteni. Nem, nem csak osszevágtam. A 2004-es Rabac/Cavallino sztorit például kidobtam és totálisan újraírtam, mert eszembe jutott egy csomó minden, ami akkor megíratlan maradt. (Akkor még nem jegyzeteltem folyamatosan, mint manapság.) Kivágtam az üresjáratokat mindenhonnan – voltak bőven – újra és újrafogalmaztam, a céltalan durvaságokat kivettem, plusz poénokat beleraktam… és egyáltalán, dőzsöltem az anyagban: volt ugye hazai bringatúra, Bükk, Kőszeg, Sopron, Velem, Veszprém, Balaton… Szlovákia többször is, Prága, Bécs szintén… aztán Moszkva, Szentpétervár, Velence, Barcelona, New York, Washington, Seattle, San Francisco, Yosemite… és persze Horvátország, Horvátország hihetetlen mennyiségben. Durván az anyag 40%-át dolgoztam fel, ekkor jártam – képek nélkül – kétszáz nyomtatott oldalnál.
Aztán hagytam a francba. Belegondoltam ebbe az egészbe… és azt mondtam, nincs értelme. Megint beesni valahová az utcáról, megint kötni egy szégyenletes szerződést, tudva, hogy úgyis átb@sznak… nem hiányzik. Majd egyszer befejezem, kinyomtatom, beköttetem… és jó lesz a gyerekeimnek, meg az unokáknak.