Balaton-felvidék 05/07

Arács – Lovas panorámaút
2017.08.10; csütörtök

A reggel fél hetes úszás a Balatonban. Amikor ember még alig látható, a természet pedig éledezik. Ez nagyon fog hiányozni otthon.

Reggel jött egy szaki, hogy ki szeretné cserélni a mobilház elektromos csatlakozóját, mert szétolvadt. Pedig nem is használtuk annyira intenzíven a klímát. Majd amikor végzett, megmutattam neki a kocsin az elektromos csatlakozót. Ő ugyan nem ért hozzá, de a kollégája igen. Kolléga megérkezett, hümmögött, hogy a bekötési ábra otthon van, holnap elhozza és megjavítja.
Halvány fény a sötétben,

Az időjárásnál még mindig bent maradt az indigó. Az előrejelzés ugyanazt mutatja és ez összhangban is van azzal, amit látok. Durva észak-keleti, keleti hullámok. Ami mára más, az az, hogy napközben erősödést jósol a leveli béka, 30-35-ös lökésekkel. Illetve délutánra megfordul a szél és délkeleti lesz, azaz a tervezett révfülöpi (pontosabban pálkövei) kajakkiránduláson lefelé is rusnya nagy 45 fokos hátsó hullámok lennének, meg visszafelé is. Nem hangzott jól.
Ettől persze még belevághattunk volna, hiszen nagyon jó jellemfejlesztő túra lehetett volna belőle, de a lónak a farát. 29 kilométer kinlódás. Miközben nyaralunk.
Azaz megint bringa. Erre már nem volt tervünk, de nagy úr a kényszer. Mini usb kábelért úgyis be kell mennünk Füredre (meg Nejnek algoflex a gyógyszertárból, hiába, óriási tehetségem van a túrák ütemezésében), szóval Füred adott, akkor meg menjünk el a kedvenc panoráma utamra, az Arács – Csopak – Palóznak – Lovas útra, fent a domboldalon.

A terv hátulütője az, hogy kábé 30 kilométert megyünk a 71-es melletti kerékpárúton. Nem akarok róla beszélni.

Füreden a Teszkóban volt minden. A mobiltelefon üzletben csak nekem, csak most, utolsó darab mini usb kábel, piszok drágán. Szerintem nekem vannak a legdrágább usb kábeleim az országban.

A kikötőnél a rendőrök leszállítottak a bringáról.
– Itt nem lehet kerékpározni. Szálljon le.
– Ez nem a kerékpárút?
– De. De nem lehet rajta kerékpározni. Szálljon le.
– Ja, akkor jó.

Szerencsére nem sokat akartunk rajta menni, hiszen a cél a vörös templom, ahhoz meg úgyis fel kell lihegnünk egy emberes kaptatón.
Fellihegtünk.
Aztán további fellihegések, végül rajta voltunk a panorámaúton. Hozta a kötelezőt.
Palóznakon étterem hatalmas terasszal. Néztem a borárakat. A Homola pince borait mérték ki, ha jól láttam messziről a táblát, egy deci bor 550 forinttól indult és valahol 1700 forintnál tetőzött. Ki a franc fog ennyit fizetni ezekért? Még ha jók is…
A sör viszont emberi árban volt, szóval nem morgok. Illetve, de. Most vagy én maradtam le, vagy hirtelen csúnyán változott a világ. Csapolt söröket (Dreher, Borsodi, Soproni) akár a Balaton partján, akár fentebb a felvidéken, olyan 550-700 között lehet kapni. Nekem ez egy kicsit sok. Szerencsére hoztunk otthonról két tálcával bolti áron, így a klímás mobilházban tobzódtunk, de elég durva volt szembesülni a piaci árakkal.

Aztán beléptünk Alsóőrsre, az Európa a Pelso kemping előtti kedvenc Suba éttermünkbe, ahol garantáltan házi pizzát sütnek, finomat. (Tavaly voltunk itt szezonon kívül és nem volt pizza. Amikor megkérdeztük a pincért, hogy miért, azt válaszolta, hogy minden reggel ő gyúrja meg a pizzatésztát, méghozzá annyit, amennyit saccolnak, hogy el fog fogyni. Aznapra nullát saccoltak.)

DSC00483

Utána rövid kerülővel megnéztük a sajkodi strand nagyon hangulatos kocsmáját immár a partról is, majd egy hosszú futam haza.

A túra adatai:
Útvonal.
– Távolság: 60 kilométer.
– Szint: 400 méter.

Én ennyire leamortizálódva még sohasem érkeztem meg. 37 fok, tűző napon tekerés, emelkedők, lejtők. Bevettem magam a 22 fokos klímába, de így is kellett egy félóra – na meg két sör – mire temperálódtam.
Beüzemeltem az usb kábelt.
Utána nagy levegő és kirohantunk az armageddonba. Először úszkáltunk egy félórát, utána – kihasználva a pillanatnyi lehülést – átsétáltunk a strandra egy lángos vacsorára, majd újabb félóra temperálási célú úszkálás, így el tudtam szívni egy szivart a teraszon. de közben folyamatosan éreztem a benti klíma szívó hatását. Gyere be szép szőke herceg, itt 22 fok van, nem pedig a kinti ocsmány 37.

Ami teljesen megdöbbentő, az az, hogy nincsenek szúnyogok. Este ki lehet ülni, éghet a lámpa, semmi. A kempingben parlagfű sincs. Nem is értem, miért mászkálunk el mindenfele.

Este megjött a vihar. Melyet péntek estére vártunk.

Balaton-felvidék 04/07

Káli Medence
2017.08.09; szerda

Az időjárás betette az indigót. Keleti, dél-keleti szél, váratlan megélénkülésekkel. Erőben nem nagy (20-as alapszél, max 35-ös lökésekkel), azaz még csak elsőfok sem lesz, de az iránya miatt az északi parton már jelentősek a hullámok.

szerdareggel2

Bringa.

Szerencsére elég sok túratervet raktam össze. Ezek közül is a mai a kedvencem. Gyakorlatilag a Káli-medencében csavargunk, majd a végén kibújunk Badacsony felé és valahogy hazajövünk. Vagy vissza a medencében, vagy a Balaton partján.

Ez lett belőle:
Útvonal
– Szint: 400 méter.
– Távolság: 60 kilométer.

Kezdjük egy visszaemlékezéssel. 11 éves voltam, amikor egy általános iskolai szervezésű gyalogtúrán vettem részt. Tapolcáról indultunk, fel-alá csatangoltunk a Káli-medencében, majd Zánkánál értük el a Balaton partját. Elméletileg a túra tovább is tartott volna, de Szöcske (az iskola úttörővezető pajtása, egyébként egy nagyjából 200 éves, elképesztő vitalitású hölgyemény, mellékesen rajztanár) úgy döntött, hogy innen már jó lesz a vonat is. Nem akarok sztorit írni a sztoriban, mai szemmel felfoghatatlan dolgok történtek ezen a túrán, de a lényeg, hogy napokig bolyongtunk fel-alá ebben a gyönyörű völgyben – és ez nekem ma is meghatározza a hozzáállásomat a Káli-medencéhez.
Naná, hogy teljesen fel voltam spannolva a kerékpáros bejárás lehetőségén.
Kicsit sajnálatos volt, hogy Nej ilyen élményekkel nem rendelkezett, így amikor én az országúti bringával csapongtam föl-alá, hogy menjünk be ide is, meg oda is, hiszen nem is olyan sok a szint, ő azért nem annyira élvezte. Végül egyfajta kompromisszum lett belőle.
Zánka után feltekertünk a Hegyes-tű mellé.

DSC00464

Így néz ki közelről.

DSC00473

Így távolabbról.

DSC00465

Ez pedig Köveskál, Kővirág. Nem bírtam ellenállni a vizuális szóviccnek.

De az élmény. Megállni Köveskál és Kővágóőrs között félúton, a Káli medence közepén… leírhatatlan. Körben látod a hegyeket – Ábrahámhegy, Badacsony, Gulács, Csobánc, Nagy-Kopasz, Hegyes-tű – az általuk körbezárt völgy pedig tényleg olyan, mint egy pici Toszkána. Illetve, ez egy marketing hülyeség. Ez a Káli-medence, a maga, saját jogon megérdemelt szépségében. Ne keverjük bele se Toszkánát, se Provánszt. Mások. Máshogy szépek.
A medencét körülölelő hegyek tövében pedig rengeteg a szőlő.

DSC00472

Nyilván megnéztük a Theodora forrást is Kékkút mellett.

DSC00470

Itt azért voltak igazi nagypályások. Végül is, nem tilos, de azért elég fura volt, amikor a forrásra rátolatott egy autó és nekiállt hordószámra vizet vételezni. A fene tudja. Ha a közelben laknék, lehet, hogy én is ezt csinálnám.

Kékkút után döntési ponthoz érkeztünk. Én eredetileg a völgy felső szegélyén terveztem a hazautat, de remek alternatíva volt az is, hogy a Gulács mellett lecsorgunk Badacsonyig, kajálunk valamit és a part mellett megyünk haza. Ez is lett.

Ebéd a badacsonyi gagyisoron. Meglepően rendben volt. 400-ért iható sör.. ilyet a balcsiparton sehol sem láttunk, sokkal jellemzőbb 700-ért a vizes vacak. A kaja is rendben volt, ízben is, árban is. Nej megjegyezte, hogy ez ugyanolyan gagyi, mint a Szépasszonyvölgy… és bár nem így gondolta, de találó a hasonlat, hiszen a Völgy is kezd feljönni mostanában.

A balatoni kerékpárút? Eddig nem mondtam véleményt róla, mert nem ismertem. Nos, most megismertem. Milyen? Három szó: szar, szar és szar. Valószínűleg pár embert most fel fogok bosszantani, de nekem az a véleményem, hogy a Balatont körbebringázni eléggé lúzer dolog. (Mindjárt elmagyarázom.) De ezen belül is a szuperlúzer megoldás az, ha valaki mindezt a bringautakon teszi. Elképesztő. Kezdjük ott, hogy az utat beviszik mindenféle település belsejébe. Strandoló gyalogosok, parkolóhelyet kereső, tolatgató autósok közé. Folytatva ott, hogy egy csomó helyen semmilyen formában sem jelzik, hogyan tovább. Bevittek egy útra, melyből egyszer csak peron lett a balatonrendesi vasútállomáson(!), majd a peron után egy lépcső. Aztán vége. Semmi jelzés, hogy mi van. Vagy Szepezdnél: váratlanul felvittek a domboldalba egy 30 méter magas emelkedőn. Tudod mennyi 30 méter? Valamivel magasabb, mint egy tízemeletes ház. Aztán mindenféle kis utcákban terelgettek, majd visszaengedtek a 71-es útra. Úgy, hogy a szintesésből nem tudtunk lendületet nyerni, mivel egy meredek (12%-os) dűlőn kellett tövig behúzott fékkel ráengednünk a bringát a főútra. Az egész szakasz kábé két kilométer volt. A 71-esen haladva nagyjából 6 perc alatt abszolválhattuk volna a távot. Így, hogy felzavartak a picsába, majd terelgettek a kis utcákban, így húsz percet töltöttünk hegymászással és útkereséssel. De ugye nem tartóztattuk fel a nagyságos autósokat azon a nyomorult két kilométeres szakaszon, nem kényszerítettük őket arra, hogy kegyesek legyenek egy apró kormánymozdulattal kikerülni minket.
De a legdurvább nem ez. Hanem az út minősége. Akkora gödrök, kátyúk és fagyökér okozta hepék és hupák voltak, hogy máig nem értem, hogyan bírta ki az országúti bringám. Mész egy településen kívüli szakaszon, egyenes terep, végre lehet egy kényelmes 25-ös tempóval menni (kényelmes, mert ha megpörgetem, akkor ez a bicaj megy ötvennel is), aztán jön egymás után 5 akkora dudor meg gödör, hogy kirántja a kormányt a kezemből, de legalábbis szétrázza a bringát. És ilyenből nem egy van, nem is öt, ilyenek elég sűrűn vannak. Ha meg eleged van és kimész az autók közé, akkor a sok idióta dudál, meg leszorít, mert hogy merészelsz te az Ő útjukon menni, amikor neked külön utad van. Kíváncsi vagyok, ha az autósokat törvény kötelezné, hogy a műút helyett tankcsapdákkal telített földutakon kellene járniuk, akkor hányan tartanák be és hányan szarnák telibe az idióta jogalkotók által kitalált idióta szabályt és merészkednének vissza a sima aszfaltos útra.
Na, szóval ez a kerékpárút így, ahogy van, még alibinek is rossz. Maximum arra használható, hogy egyik faluból átkarikázzunk a másikba egy papóka bringával, vagy falun belül lemenjünk a strandra. Mi olyan 35 kilométert tekertünk rajta és a végén már habzott a szám. El sem tudom képzelni, milyen lehet ezen hosszabb távot, neadjisten teljes kört menni. (Ha nekem nem hiszel, itt van Balázs monológja.)

Oké, akkor amit ígértem. Látható, hogy a Balaton körbebringázása a jelenlegi körülmények között mindenképpen szopás. Ha a főúton mész, akkor erős autóforgalomban haladsz, nem sokat látsz és el kell viselned a házmester-mentalitású hülyéket. Ha a kerékpárúton mész… ne menj a kerékpárúton.
Akkor mi is benne a jó? Semmi. Mert az, hogy adott esetben eldicsekedhetsz vele, az valójában semmi. Ha bringázni akarsz, és úgy, hogy élmény is legyen, vannak sokkal jobb lehetőségek. A Kis-Balaton körbebringázása. Hévíz körbetekerése. A teljes Balaton-felvidék, beleértve a Káli medencét, a Nivegy-völgyet és Veszprémet is. Elképesztő mennyiségű út, szebbnél szebb terepek, mindegyik út mellett tábla, miszerint támogatott a kerékpáros forgalom. Mi kell még? Oké, nincsenek kilométerenként lángossütő bódék. Oké, vannak szintek. De a szint egyben remek kilátást is jelent, éhen meg még soha nem haltam ezeken a túrákon.

Na, kimorogtam magam. Persze végül simán hazaértünk, a puffogások is elszálltak a levegőbe. Bevásároltunk a boltban (narancssárga Luminarc pohár), aztán nekiálltam rendezni az elektronikus adatokat.

A mini USB kábel bosszúja.

Nem, nem fogod elhinni. Én sem hittem el. Tiszafüreden óriásit szoptam azzal, hogy elfelejtettem mini USB kábelt csomagolni, a túraútvonalakat pedig egy rossz GPS-re töltöttem fel. De hatalmas szerencsém volt, megoldottam.
Természetesen erre a mostani túrára már csomagoltam kábelt. És mi történt? Az első csatlakoztatás után, amikor ki akartam húzni, a kábel beleszakadt a készülékbe. Döbbenten meredtem a darabokra. A kábel természetesen használhatatlan lett, de azzal is küzdöttem egy félórát, míg a csatlakoző darabjait kiműtöttem a GPS-ből. És ekkor még csak ott jártam, hogy zéró. Minden használható, feltéve, ha van egy jó kábelem. Körbeérdeklődtem, de közölték, hogy maximum Füred. Az viszont elvinne egy fél napot, annyink meg nincs.
Megint kábel-hajótöröttek lettünk.

Ami különösen vacak, hogy fullra visszajött a kánikula. A terasz teljesen felejtős. Teljesen. Este tizenegykor szerettem volna kimenni a teraszra egy szivarra, de két levegővétel után menekültem is vissza a klímába. Erősebb a meleg, mint a nikotinéhség.

Balaton-felvidék 03/07

Csakazértis kajak
2017.08.08; kedd

Az időjárásban alapvető változás állt be. Eddig nagyon durva északi, észak-nyugati szél volt, emiatt szorgalmasan pakolták kifelé a viharjelzéseket. Szomorúan néztük, hiszen ez pont az a szél, mely nem nálunk hat a vízre, hanem a déli parton. Itt egészen sima volt a víz. Ma reggelre lecsillapult a szél… csakhogy megváltozott az iránya. Észak-keletire váltott. Képzeld magad elé a Balatont. Észak-kelet, dél-nyugat tájolás. Az észak-keleti szél végig tud gyorsulni az egész tó felületén és itt Akaliban már armageddon erősségű hullámokat produkál a strandon. És még csak erős szél sem kell hozzá. A 20-30 km/h sebességű szél messze nem éri el még az egyes viharjelzést sem, ennek ellenére túlélő túrává változtatja a kajaktúrákat.
Természetesen belevágtunk. (Én a Kodiakkal.)
Már a beülés halálos volt. Az akali kempingben a vízreszállási lehetőségek nem igazán barátságosak. Sziklás part, a hullámok pedig folyamatosan a köveknek csapdosták a kajakokat. De valahogy bekinlódtuk magunkat. Úgy terveztük, hogy a szembe- illetve oldalhullámokkal elevickélünk szorosan a part mellett, gyakorlatilag kinyaljuk a tihanyi öblöt. Elmegyünk a fokig, de a csövön már nem megyünk át. Arrafelé brutál idő lehet, mind szélben, mind hullámban. (Nem véletlenül hívják a szorost csőnek.) Visszafelé pedig hazaszörfözünk a hátszéllel.
Nagyjából ez is történt.
Nem volt egy élménykajakozás. Amikor oldalba kaptak a hullámok, azért kellett riszálni a csípőinket. Az meg naív elképzelés volt, hogy a tihanyi öbölben szélárnyékban leszünk: olyan erős volt a szél, hogy jobbról is, balról is megkerülte Tihany dombját és az öbölben egyszerre kaptuk meg mind a kettőt. Rohadt kellemetlen ám olyan vízen kajakozni, ahol a hullámok sem tudják, merre menjenek.
Végül elvergődtünk Sajkodig. Ez egy kellemes strand, ki is kötöttünk.

DSC00453

Kajáltunk, söröztünk. (Csapolt barna Kozel, csak mondom.) Aztán visszaszálltunk a kajakba. Olyan tükörvíz fogadott, hogy nem hittem el. Az az igazi élménykajakozás.
500 méterig. Utána megkaptuk mind a két irányból a hátszelet. Sóhaj. Güzü.
Persze járt az agyam is. Hogy el kellene engedni a másik nagy kajaktúrát. Mert ez az idő nem alkalmas túrázásra. Ellenben nagyon is alkalmas arra, hogy a strandon ökörködjünk. Hiszen nagyon durvák a hullámok. Hiszen a strandon biztonságosan lehet forgolódni a vízen, lehet gyakorolni a szörfözést, a gennyes 45 fokos hátsó hullámokat, mindent. És ha belefordulunk, nagy ügy. Leér a lábunk. Hiszen valójában erre vártam az M7 kajakkal: biztonságos környezetben kipróbálni, mit tud viharos körülmények között. Erre lehetne dedikálni egy teljes napot. Meg is beszéltük Nejjel. Nem örült neki. Jogosan. Úgy jöttünk a Balcsi mellé, hogy kajakozunk. Oké, hogy én négyszer körbeeveztem a tavat és ismerem minden zugát, minden zsombékját, de neki ez az egész hiányzik. Balaton-elvonása van. Azért ha nehezen is, de meg tudtam győzni.

Túraútvonal: Akali – Sajkod – Akali

Mire visszaértünk Akaliba, megint változott a terv. Ne vigyen el a játszadozás egy teljes napot, Ennek már Nej is örült. Kiszálltam, kivonszoltam a Kodiakot és behoztam az M7-et. Nej, mint egy úszómester, a partról figyelt. És nekiálltam forgolódni. Olyan fél óráig csalingáztam fel-alá, kipróbáltam minden elképzelhető igazán vacak szituációt. Egyszer fordult csak elő, hogy kritikusan megbillentem, de abból is visszajöttem. Kérem, megy ez. Szóltam Nejnek, hogy szálljon vízre. Átmegyünk Zánkára. Ebben a szar vízben. Az M7-tel.

Igazából odafelé nem is volt baj. Pontosabban, annyi gikszer volt, hogy az erős szél bekeverte a parlagfű pollent a víz fölé és akkorákat tüsszögtem, hogy meg-megbillent a kajak. Masszív hátsó hullámokat kaptunk, szörföztünk, eveztünk. Mindent elmond, hogy különösebb megerőltetés nélkül meglett a 7.5-es átlag. (Ja, pontosítok: csak Zánka úttörővárosig Erzsébet-táborig mentünk, az nagyjából 4 kilométer oda, meg ugyanannyi vissza.) Kiszálltunk, ujjongtunk – én egészen biztosan – utána elmentünk lángosozni, meg sörözni. Az egész talán 40 perc lehetett. Mire visszasétáltunk a kajakhoz, teljesen elhűltem. Armageddon. Egyrészt brutálisan megerősödött a szél. Az idefelé elfogadható méretű hullámokból vad, tarajos hullámok lettek. Másrészt meg is fordult az iránya: az észak-keleti szélből – mely hazafelé menet kezelhető szembeszél lett volna – átváltott kelet, dél-kelet irányából fújóba, azaz kaptunk egy nagyon viharos oldalszelet. Talán emlékszel, írtam már, az M7 nagyon nem kedveli az oldalszelet. Én sem.
És akkor képzeld el. A strandról csak lépcsős stégről tudtunk beszállni, azaz hátrafelé kellett elindulnom. Aztán a viharos szélben, tarajos hullámok között kellett megfordulnom. Kábé négyszer billentem meg annyira, hogy azt mondtam, kampó, ebből nem lehet visszajönni. Visszajöttem. Nej az egészet végignézte és többször is elkapált. Ő lepődött meg legjobban, amikor végül sikerült irányba állnom. (Na jó, én is.)
Aztán elindultunk. Négy kilométer. Kábé ötven perc. Folyamatos élet-halál harc. Nej, akinek nagyon stabil kajakja van, igazából csak eveznie kellett benne, még ő is szétparázta az agyát. (A pulzusmérő órája alapján a maximális pulzusa 181(!) volt. Ez egyértelműen az adrenalin.) Én viszont ténylegesen végigküzdöttem az egészet. Minden csapásnál el kellett döntenem, hogy kibírom az adott oldalhullámot, vagy rá kell fordulnom. Ha ráfordultam, akkor később valahogy apró, sunyi irányváltásokkal vissza kellett nyernem a szöget. Ha éppen lankadt egy kicsit a szél, akkor soványmalacvágtában menekültem vissza a part felé, hogy legyen szögtartalékom. Nemhogy az életemben, de az összes előző életemben összesen sem lapáttámaszoltam annyit, mint ezen a visszaevezésen.
Nem is hittem el, hogy vissza tudok érni. Abban reménykedtem, hogy elvergődök valahogy az Akali kikötőig, ott kisodortatom magam és akár kézben, akár kocsival hazaviszem a kajakot. Nem sikerült. A kikötőnél akkora szögdeficittel bírtam, hogy teljesen befelé kellett eveznem a Balaton közepe felé és esélyem sem volt megközelíteni a partot. Még a strand mellett is nagy ívben mentem el, de a kempingnél valahogy sikerült a part mellé sodródnom. Aztán amikor öt méterre voltam a stégtől és láttam, hogy az iszonyatos hullámverésben esélyem sincs a kajakot uralva kiszállnom, hanyag eleganciával beborultam. A víz kiborítása a kajakból két mozdulat volt és már a parton is voltam. Utána pedig kiszedtem Nejt is.

A nap utolsó nagy dilemmája a szálláson: először pisilni menjek, vagy pálinkát igyak? Vagy húzzam meg az üveget a klotyin? Nej harsányan tiltakozott a háttérben. Mert nehogy már egyedül.

De ez már a szálláson történt. Ülni a teraszon messze több volt, mint amiről 30-40 perccel korábban álmodoztam. Valami ritka szédült állapotba kerültem. Megcsináltam valamit, amiben biztos voltam, hogy nem tudom megcsinálni. Igen, tudtam – és tudom most is – hogy ez valami olyasmi volt, melyet nem lehet hosszútávon produkálni. Úgy jöttem haza, hogy folyamatosan ezerrel koncentráltam és minden hullámot egyedileg kezeltem le. Csakhogy egy idő után elfogy a koncentráció és elég csak egy hullámot benézni.
De akkor is, most megcsináltam.

Elképesztő, de idén – úgy, hogy sokkal többet voltam vízen, mint más években – egyetlenegy túrán tapasztaltam csak viharos széltől mentes időt. Mindezt abban az évben, amikor szintet terveztem ugrani az új kajakkal.
A legmerészebb álmomban sem gondoltam volna, hogy ilyen gyorsan fogok haladni a tanulással.

Kajakos videó, fénykép… nincsenek. Ember, a homlokomat sem tudtam megtörölni.

A túra útvonala: Akali – Zánka.

Este a szálláson mindenesetre megbeszéltük, hogy a mai nap bőven elég volt kajakos élményből. Ha nem fog javulni az időjárás, akkor a kajak felejtős. Aztán beszélgettünk még a komfortzónáról és annak folyamatos tágításáról, de nem akarom magam túlságosan ismételgetni.

Balaton-felvidék 02/07

Up!
2017.08.07; hétfő

A szomszéd sátorban apuka lakik két gyerekkel. (A macskaduettes csöppségek.) Ma reggel megérkezett anyuka is.
– Apa tegnap úgy nézett ki, mint aki másnapos – árulkodott rögtön az egyik.
– De Apa mindig úgy néz ki, mint aki másnapos – próbálta védeni a másik.

Felső szomszéd. A három kisgyerek megérkezett a boltból.
– Apa kérsz joghurtot?
– Mennyit vettetek?
– Hármat.
– Á, most annyira nem kívánom.

A tegnapi vihar utózöngéi még mindig pusztítottak, szóval bringa. Elővettük a leginkább magashegyi túrát. (Az ilyesmin jobb egyből túlesni.) Balatonakali – Dörgicse – Vászoly – Pécsely – Balatonszőllős – Balatonfüred – Tihany – Balatonakali.

A track adatai:
Útvonal
– Szint: 440 méter.
– Távolság: 50 kilométer.

Ugyan közöltem Nejjel, hogy közvetlenül indulás után lesz egy bemelegítős szakasz, de arra egyikünk sem számított, hogy nyolc kilométerrel később már kétszáz méterrel magasabban leszünk. Nem kispályás terep.

DSC00436

Gondolom, látszik, hogy gyönyörú tájakon tekertünk. Dombok, köztük hosszan elnyúló hangulatos völgyek. (Sebességrekord egy lejtőn: 58 km/h. Az Endomondo irigy volt, levágott belőle.)
Nem tudom, mennyire ismered a környéket, de Balatonszőllős felől beérkezni Füredre, az valami elmondhatatlan élmény. Amíg Úrkúton laktunk, többször is lebringáztam ezen az úton és minden egyes alkalommal elaléltam a szépségtől. Fent tekersz, nagyon magasban, a lábaid előtt Füred, kicsit távolabb Tihany, melynek mind a két oldalát látod és persze jobbra-balra a Balaton. Megállsz, kigyönyörködöd magad, aztán elrúgod a bringát és az elképesztő lejtőn bezúgsz ötvennel a városba.

Egy kis elkalandozás. Mostanában társaságban többször is szóbakerült, hogy mennyire extrém életet élünk Nejjel. Kajak, kerékpár, edzőterem, futás. Nyilván el lehet ütni azzal, hogy kapuzárási pánik, de van rá életszerűbb magyarázat is: negyven fölött az embernek megváltozik a tápanyag-szükséglete. Azaz ha nem akarunk elhízni, de nem akarunk koplalni sem, akkor mozogni kell. Meg egyébként is, a mozgás mindig hasznos, szóval ez egy jó csere. Nálam egészen odáig fajult a dolog, hogy ötven felettiként jobb erőnlétben vagyok, mint fiatalkoromban voltam. Ami azért nem kicsit bizarr.
Ez onnan jutott eszembe, hogy itt van ez a szakasz Balatonszőllős után, Füred felé. Úgy élt az emlékeimben, mint egy cudar emelkedő. Most pedig úgy jöttem fel rajta, hogy még csak le sem kellett váltanom elől az alsó lánckerékre. A mai emelkedőkkel összehasonlítva sehol sem volt.

Balatonfüredet igazából kihagytuk. Van rá esély, hogy jövünk még erre, így a hátsó úton eltekertünk Aszófőre, onnan pedig Tihanyba. Itt sem vacakoltunk, fellihegtük magunkat a hegy tetejére. Apátság.

DSC00438 Stitch

A kikötőben toltunk egy lángost és élcelődtünk azon, hogy holnap ugyanebben a büfében fogunk kajálni, csak a túlsó oldalról. (Kajaktúrát terveztünk, melynek végcélja a tihanyi strand.)

Hazafelé már a part mellett mentünk. Akaliig nem is történt semmi különös, eltekintve a tanktól, mely kivágtatott a szőlők közül.

DSC00450

Megérkeztünk. Csuron izzadtan. Szerencsére a mobilszálláson reggel nem kapcsoltuk ki a klímát, így bevettük magunkat a hűtőgépbe.

Aztán később bolt. Meglepően jó bolt. A tegnapi vacak Fék étterem mellett van egy Fék bolt (Tóth Béla), elképesztően jó dolgokkal. Helyi borok, bő választékkal, helyinek tűnő kolbászok és helyi (óbudavári) kecskesajtok. Dőzs. Fizetéskor kaptunk ajándékba egy Luminarc színátmenetes poharat. A lilát választottam.

A kolbászokról kiderült, hogy békésiek, de valami elképesztően finom házi kreálmányok voltak.

Séta hazafelé a faluban.
– Jé, egy kis posta – csodálkozott rá Nej – Ilyen még van?
– Kiirthatatlan. Mint a rák.

Estefelé sokminden már nem volt. A szállásunk tájolása nem túl kedvező, délelőtt vagyunk árnyékban (de ekkor ugye túrázunk), délután háromtól pedig este nyolcig totálisan a teraszra ver a nap. Strandoltunk, amiben az a jó, hogy félóráig kibírható a tűző nap, utána viszont menekülés klíma anyácska jéghidegen ölelő karjaiba.

DSC00457

DSC00458

DSC00460

Ez pedig lentebb a kísértés maga. Egy olyan autó, amelytől elolvadtam. Annyira, de annyira brutál jól nézett ki, hogy nem csak az én nyálam csorgott, hanem Nejé is, pedig ő kifejezetten rühelli a nagy autókat.

DSC00459

Egy Volkswagen Amarok, matt keki színben, durván nagy kerekekkel, megemelt karosszériával. Brutális. Ha nagy leszek, ilyen autóm lesz.

Balaton-felvidék 01/07

Leutazás Balatonakaliba
2017.08.05; szombat

Úgy alakult az élet, hogy egyikünknek sem sikerült előre pakolnia bármit is, így szombaton keltünk korán és raktunk össze mindent. Ezt élvezem a magyarországi nyaralásokban: ha délután háromtól lehet elfoglalni a szállást, akkor ráérünk délelőtt is pakolni.

2017-08-05 13.31.45

A szokásos felszerelés. Immár szürke rendszámmal. (Esetleg feltűnhet, hogy Nej túrabringája mellé egy országútit csomagoltunk. Nos, a fiam elkérte a túrabringámat erre a hétre. Nem mondom, hogy nem lettek ettől egzotikusak a túráink. Én nem tudtam lassan menni, Nej meg nem tudott elég gyorsan követni.)

Mondjuk a szürke rendszám nem bírta túl sokáig. Megérkezés után szétszedtem a cigánykaravánt és a csatlakozó (melyre már morogtam, hogy mennyire szoros) megadta a nyaralás alaphangját.

DSC00429

Igen, tövestől kiszakadt. Hazafelé megint BMW üzemmódban fogunk menni.

Más nem is igazán történt. Sör. Fürdés. Sör. Vacak pizza. Bolt. Sör. Szivar. Sör. Terveztük, de később már nem maradt idő bevizezni a kajakokat. Sör. Szivar. Beszélgetés. Éjszakába nyúlóan.

Kajakozás helyett döglés a teraszon
2017.08.06; vasárnap

Nekem kempingekben ősellenségeim a gyerekek. De ma reggel mindent helyrehoztak. A mellettünk lévő sátor előtt két kiskölyök, olyan 4-5 éves formák, végigénekelték kórusban a macskaduettet. Feküdtem.
Aztán elmentek a büfébe kávéért apukának. Jó nevelés.

Egy kedves ismerőst vártunk, akivel közösen toltunk volna egy enyhe kajaktúrát. Volna.
Már reggel fellőtték a kettes viharjelzést. A meteorológia alapján egyest vártam, de hát ugye balatoni előrejelzés. Obi van Bekaki.

Ez nagyjából az a hozzáállás, mintha egy új zsarolóvírus feltűnésekor az informatikusok kitiltanák az összes felhasználót a cég hálózatából, függetlenül attól, hogy éppen negyedéves zárás van. Természetesen a felhasználók érdekében.

Mit tehettünk volna? Beszélgettünk négyesben, aztán elmentünk ebédelni egy közeli étterembe. (Hiba volt.) Utána megint üldögéltünk a teraszon és beszélgettünk.

Délután már jogos volt a kettes. Szélvédett helyen mértem 10-20-as alapszelet, 30-as lökésekkel. A tavon simán megvolt a duplája. De ez jóval eltörpült az este előtt, akkor érzésre lehettek százas rohamok is. A látvánnyal meg nem bírtunk betelni. Fölöttünk alig volt valami, csak a szél rombolt, de balra a Balaton fölött, jobbra a felvidék fölött elképesztő tüzijátékot produkált a vihar, gyakorlatilag folyamatosan villogtak a villámok.

Tiszafüred 07/07

Az Univerzum bekeményít
2017. július 15; szombat

Jó, tudom, ez most kívételesen a saját hülyeségem volt, de olyan jól esik másra kenni.
Szóval tegnap este összepakoltunk mindent. Korai kelés. Reggel még bolt, kényelmes reggeli, utána nyitottam volna a kocsiajtót, hogy bepakolunk. Volna.
Az akksi elhalálozott.

Csak hogy képben legyél, felidézem, hogyan néztünk ki.

2017-07-09 10.12.59

Kezdjük ott, hogy ilyenkor nincs központi zár. A csomagtartó ajtaját pedig kulccsal nem lehetett kinyitni, mert pont ott volt előtte a bringatartó oszlopa. A kerékpártartót zárt ajtónál nem lehet leszerelni. Hol is vannak a szerszámok? A csomagtartóban, a süllyesztett pótkerék mellett. Nyilván az üléseket előre tudom dönteni és előlről be tudok mászni a csomagtartóba, de ennek az egésznek azért már van némi pikáns bája. Kajakot meg nem tudunk feltenni, mert akkor nem nyílik a motorháztető.

A magyarázat sajnos eléggé egyértelmű. Nemrég írtam, hogy egy nyitva felejtett ajtó miatt csontra lemerült az akkumulátor, többen írtátok is, hogy akkor ez kuka, bele is törődtem, hogy le kell cserélnem, de halogattam. Hiszen az autó szépen működött. Normál terhelés mellett. Csakhogy ide fitt akkumulátor kellett volna. A strand még kerülő úton sem volt egy kilométer, reggel kimenni autóval, este hazajönni, de az Amúr is csak három kilométer volt, szóval a sok apró út fogyasztotta az amúgy is béna akkumulátort és semennyit sem töltötte. Szombat reggelre purcant ki.

Jól feladva a leckét.

A tiszta munka az lett volna, ha tudok szerezni vagy egy gyorstöltőt, vagy egy töltött akkumulátort. Ekkor egyszerűen bepakolunk és elindulunk. Ha viszont bikázni kell… akkor eleve ki kell tolnunk a kocsit, mert az orra benne volt egy áthatolhatatlan bozótban. Aztán ha beindul, akkor járó motor mellett kell mindent bepakolnunk, na most egy üdülőhelyen szombat délelőtt az ilyesminek senki nem örül. Azaz arrébb kell állni, ekkor viszont cipelhetünk mindent kézben a kocsiig és vannak rendesen nehéz jószágaink, hogy a kajakokről ne is beszéljek.

Elindultam kerékpárral megoldást keresni. Nem kellett messzire mennem, a recepción rögtön átérezték a helyzetemet. Kaptam egy töltőt és egy ígéretet: ha a töltővel 1-1,5 óra töltés után sem indul el az autó, addigra visszaér az alkalmazottjuk a terepjáróval, arról bebikázzák.
Kiműtöttem az összes szóbajöhető szerszámot. Rádugtam a töltőt. Ígéretes volt, hogy a 6 amperes töltő csak 3 ampert vett fel, ezek szerint most nem merültünk le csutkáig. Félóra pihenő (szivar) után úgy döntöttem, hogy mivel úgyis buktuk a hátsó ajtót, bepakolunk belülről, aztán felrakom a bringákat. Annyival is előrébb vagyunk. Másfél óra múlva levettem a töltőt. Túlzottan nem voltam boldog, mert továbbra is 3 ampert mutatott, szóval mintha nem is töltődött volna. Próba. Naná, hogy nem indult be. Ráadásul amikor visszaraktam a töltőt, immár 6 ampert mutatott.
Oké. Keressük meg a bikát.
A recepción megígérték, hogy küldik a hapsit. Mire visszaértem, a töltő még durvábbat mutatott: nulla ampert. Feltöltődött volna 10 perc alatt? Nyilván nem. Ez az akksi úgy szar, ahogy van. Nejjel ketten kitoltuk az autót a tisztásra. (Erősek vagyunk. Aki 35 kilométert evez szélviharban, az nem ijed meg egy autótól.) Meg is jött a terepjáró, harmadik kísérletre bepöccent az autónk. Remek. Kiálltam egy néptelen útszakaszra. Ekkor már csak a kajakokat kellett felraknunk. A recepciónál járó motor mellett fizettünk. Így utólag is elnézést kérek mindenkitől, aki akkor éppen ott ebédelt. (Annyira siettem, hogy el is felejtettem Jagermeister hamutartót venni.) Útközben jutott eszembe, hogy nem teszteltem le, hogy a szürkerendszámos táblán jól működik-e a világítás. A Tisza-híd utáni parkolóban félreálltam. Naná, hogy nem működött rendesen. Innen is üdvözlöm annak a mérnökcsapatnak a kollektív anyukáját, akik az utánfutó elektromos csatlakozóját kitalálták, rohadt nehezen lehetett kihúzni is, bedugni is, naná, hogy kétféleképpen is belement. Csak úgy tudtam megcsinálni, ha hasra feküdtem. Az arcomtól tíz centire tolta kifelé a kipufogó a szutykot, de a motort leállítani nem lehetett. Végül arra a következtetésre jutottam, hogy valószínűleg kiégett az égő. Tartalékégő? A csomagtartó aljában fekvő pótkerék mellett. Habár már működik a hátsó ajtó, de a kajakok és a bringák miatt felejtős.
– Akkor most mi lesz? – idegeskedett Nej.
– Semmi. Hazamegyünk.
– Így?
– Nézd, a béemvések az egész életüket leélik irányjelző nélkül. Mi is kibírunk 150 kilométert.

Persze még ott volt Eger. Régen láttuk a szülőket, terveztük, hogy beugrunk. Bíztam benne, hogy 50 kilométer alatt töltődik valamennyit az akksi.
Nem töltődött.
Szerencsére egy nyugdíjas autóvillamosságisnál mindig van a sufniban egy töltött akkumulátor, arról bebikáztunk.

Most már csak haza kellett érni a motor leállítása nélkül.
Tudom, ez rénézésre nem olyan nehéz feladat, különösen 35 éves autóvezetői rutinnal. Csakhogy. Biztosan ismered a példázatot a tét okozta bizonytalanságokról. Menjél végig egy félméter széles csíkon. Simán megcsinálod. De menjél végig akkor, ha ez egy félméter széles, kapaszkodó nélküli híd egy többszáz méter mély szakadék fölött. Ugye, hogy nem ugyanaz?
Na, ilyen állapotban vezettem haza. Tudtam, hogy az akksink totálisan szar, nem vesz fel töltést, azaz addig megy az autó, amíg pörög a generátor. Olyan finoman, óvatosan vezettem, mintha vizsgáznék. Nejnek pedig folyamatosan célozgattam rá, hogy otthon melyik pálinkásbutykost fogom megbontani.

A kedvem? Köszönöm a kérdést. Ahhoz képest, hogy tönkrement a számítógépem, elpusztult az autó akksim és pengeélen autózunk, hátsó irányjelzők nélkül, szóval mindehhez képest kösz, jól vagyok.

Végül hazaértünk. Járó motor mellett becuccoltunk mindent, beálltam az udvarra (muszáj, mert csak így ér ki a töltő), aztán leállítottam a motort. Pusztán csak hogy leellenőrizzem a teóriámat – miszerint az akksi nem vesz fel töltést – visszaindítottam. A kocsi beröffent. Tutira azért, hogy bosszantson.
Akkor is lecserélem.
(Másnap reggel már nem indított.)

A teljes fényképalbum.

Tiszafüred 06/07

Felső bringatúra
2017.07.14; péntek

Reggel kellemes idő fogadott. Kicsit karcos hideg, semmi szél. Kényelmesen megreggeliztünk.
Megbeszéltük, hogy azt csináljuk, amiért jöttünk: a strandon borulgatunk, technikázunk.
A kényelmes reggeli után kezdtünk el gondolkodni. (Béláim.) Ugyanis addigra konkrétan kezdett kihűlni a lábunk. Meteorológia: 20-22 fokos csúcshőmérséklet. Izé. Délelőtt tízkor még nem volt húsz fok, ez tuti. A víz ugyan meleg, de a levegő hideg, a 20-as széllel meg kifejezetten csípősen hideg. Úszni még lehetne, de kimászni, borulgatni, megint kimászni… nem igazán. Neoprént nem pakoltunk. Ember, 30+ fokos melegben indultunk.

Maradt a kerékpár. Bezárjuk a teljes kört, körbejárjuk a Tisza-tó felső részét is.

A felső kerékpártúra útvonala.

Nos, megcsináltuk. Egyszer és utoljára. Nem véletlen, hogy ez a szakasz nincs benne a hivatalos körben. Voltak ugyan szép részei, amikor a gát szélét vadvirágok borították, a közeli fákon meg csiviteltek a madarak, a fák mögött látszott a tó, a másik oldalon pedig napraforgómezők terültek el.

DSC00409

DSC00394

DSC00412

De nem ez volt a jellemző. Murvás földút, kirázta a vesekövemet. És semmi. A vizet fák takarták, a másik oldalon pedig mindenféle mezők. Település, kocsma, vagy akármilyen pihenőhely, semmi. Tiszabábolna után azt hittem, vályogot köpök. A tiszadorogmai kompnál zárva volt a büfé.
És így mentünk 48 kilométert. Egy helyen találkoztunk némi élettel, a tiszavalki kikötőben legalább voltak épületek, de embert ott sem láttunk.

DSC00400

Kifejezetten örültem, amikor a végeláthatatlan mezőn feltűntek a távolban a tiszafüredi víztornyok.

Különös. Azt szokták mondani, hogy a patak meghal, amikor belefolyik a tóba, hiszen az addig élő, csobogó vízből csendes állóvíz lesz. A Tisza-tóra ez nem annyira igaz. Számtalan helyen előfordul, hogy habár határozottan a tóban vagyunk – igaz, nádasban – ennek ellenére a terep neve valami folyóvíz: Kis Tisza, Eger-patak, Nyárád-ér. Valószínűleg az elárasztás előtt ezek tényleg külön vizek lehettek, utána viszont egybefolytak… de a nevek megmaradtak.

Időnként elgondolkodom, mi is az igazi élmény a túrázásban: amikor kint a napon küzdünk az elemekkel, vagy amikor megérkezünk, beülünk az árnyékba és felpattintunk egy sört. Valószínűleg mindkettő, hiszen csak úgy, küzdés nélkül bedöngetni egy sört messze nem akkora élmény.

Nos, adtunk az érzésnek. Aztán öt óra környékén átsétáltunk a strandra, az egyik büfében Nej végre talált keszeget, én meg lángost gyros-szal (éhes voltam, na), a sör megbízhatóan vizes volt, szóval ahogy egy strandon kell. Azon mondjuk jót mosolyogtunk, hogy a műanyagtányéros, önkiszolgálós strandbüfé árai valamivel magasabbak voltak, mint a Fehér Amúr árai. Hát, igen, a lokáció.

Utána csendespihenő. A laptophoz dafke nem nyúltam. Majd otthon. Ott van telepítő média. Mindenféle. Mert a Windows 10 már kezdi kiverni a biztosítékot.

Sokszor mondogatják a különböző életmódmagazinok, hogy élj a jelenben. Soha nem értettem: ha nem készítem elő a jövőt, akkor csak úgy megtörténik és egyáltalán nem biztos, hogy az jó lesz nekem. Most viszont megéreztem belőle valamit. Utolsó este, olvasgattunk a teraszon, felnéztem és egy ideig úgy maradtam. Nem, nem történt semmi. A madarak csiviteltek, velünk szemben Hans, a pocakos, harcsabajszú német éppen felnyalábolta a pincsijét és felszálltak a robogóra, ezenkívül gyakorlatilag nem történt semmi, de abszolúte semmi, minden állt, még a levegő sem mozgott, teljes csend volt. És a kellemes környezetben jól esett nézni, ahogy nem történik semmi.

Utána persze történt: estefelé nekiálltunk pakolni. Holnap reggel megyünk haza.

Tiszafüred 05/07

Pihenőnap
2017. július 13; csütörtök

Ma reggel a kereszthuzat letépte rólam a takarót. Mely eseményben már a takaró megléte is újdonság volt, hiszen eddig kitakarózva aludtunk folyamatosan menő ventillátor mellett. (Hajnalban 8 fokra hűlt le a levegő.) Nem is erőltettem a korai kelést. Kilenc körül néztem rá a meteorológiára és láttam, hogy jól éreztem. Kettes viharjelzés, 30-40 km/h alapszél, 40-80 km/h lökésekkel. Még elgondolkodtunk, hogy bemegyünk a csatornákba, de odáig el is kell jutni, az meg 2-3 kilométer a Tiszán, ott meg nem akartuk kipróbálni ezt a szélvihart.

idojaras

Mint látható, a mérés szerint reggel kilenckor 50-es szél volt és közeledett egy 65-ös góc.

A biztonság kedvéért kisétáltunk a partra. Néhányan álldogálltak a térdig érő vízben. Egy pacák úszkált bólyától bólyáig. Neoprén kezeslábasban.

Oké, pihenünk. Nézzünk várost. Melyiket? Egert, Debrecent már túlságosan is ismerjük, a Hortobágyon nincs semmi, az meg csak a német turistákat érdekli. Mi van még? Aztán rájöttünk, hogy alig ismerjük Tiszafüredet. Megnéztük. Kellemes negyedóra volt.

Városnézés kerékpárral.

DSC00380

Hazafelé a Teszkóból feltöltöttük a sörkészletet. (Ott volt egyedül Soproni IPA.) Vicces dolog ám úgy hazakerékpározni, hogy 15 sör figyel kettőnk kormánytáskájában.

Délután álmos, üdülőhelyi olvasgatás. Öt óra körül kocsiba vágtuk magunkat, átmentük estebédelni a Fehér Amúrba. Érdekes kontraszt, gyakorlatilag a másik véglet, ha a Hellóhal-hoz viszonyítok. Abszolút semmi modernség, semmi kísérletezés, semmi misszió, semmi enyhe sznobságba hajló gasztró, egyszerűen a régi iskola: zsírral, hagymával, vastagon, púpos tányérral. Nej klasszikus dorozsmai pontyot rendelt, én pedig vegyes fatálat, jól megdurrantva mindenfélével, a tetején kakastaréj szalonnával. Finom volt. Ugyanannyi pénzért úgy jóllaktunk, hogy alig bírtunk felállni.
Valószínűleg mi már elvesztünk a gasztroforradalom számára.

Otthon egyből egy unikum, mert hónapok óta egyikünk sem evett egy ültőhelyében ennyit és jobb megijedni.

Az étteremben egy apa a 12 év körüli fiával. A gyerek nyomkodja a mobilját, az apja pedig unatkozva nézi a plafont. Másik asztalnál szinte ugyanez: nagyapa üldögél a tizenéves unokával, aki játszik valamivel a mobilján. A nagyapa meg csak ül és nézeget.
Nem tudom. Mondhatnám, hogy milyen udvariatlan kölykök, de azért ez valahol kétoldalú. Itt elsősorban nem is a nevelésre gondolok, hanem az egészséges viszonyok kialakítására. Beszélgetni kell a kölyökkel, hülyéskedni, esetleg mesélni neki. Megtalálni vele a közös hangot. Akkor nem menekül bele a mobiljába. Ha nekem gyerekkoromban egy unalmas nagypapával kellett volna egy asztalnál üldögélnem, lehet, hogy én is kerestem volna valami más szórakozást.
Mondjuk az én időmben ez maximum az orrpiszkálás lehetett.
Aztán bejött egy család, apuka, anyuka meg két tíz év körüli kölyök. És zengett tőlük az étterem, olyan jól elvoltak együtt.

A szállásra visszatérve bekapcsoltam a laptopot. Úgyis pihenőnap van, le kellene írnom valamit az utóbbi napokról a blogba.
– Akkor most te vagy az a mobiltelefon-nyomkodó gyerek? – érdeklődött kedvesen Nej.
– Olvass. A kultúra nemes szórakozás.

Aztán beütött a ménkő. Nem, nem a vihar, az csak igérgette magát.
Ezt úgy hívták, hogy Windows Update.
Ugye volt nemrég az a bizonyos hőn utált Creators Update, mely óta néhány program egyszerűen nem működik a laptopomon. (A Geonaute-tól visszajeleztek, hogy igen tudnak róla, az összes készülékük kommunikációja meghalt, a Dropboxtól le kellett tölteni egy bétát, az Outlook továbbra is képtelen indexelni, szóval elvagyunk.)
Most pedig megjelent egy üzenet, miszerint az oprendszer feltelepített egy javítást, akarom-e most újraindítani a gépet, vagy megvárom, amíg este magától újraindul. Nem kápráztattak el a választási lehetőségek bőségével, de nem bántam. Valahol reménykedtem, hogy talán ez az a patch, amellyel elkezdték javítgatni a CU okozta károkat. Szóval azt mondtam, hogy oké.
Ezzel öltem meg a gépemet.
A laptop újraindult. Feljött a bejelentkező ablak. Majd a jelszó begépelése után kaptam egy üres fekete képernyőt. Meg egy egérkurzort. Ennyi.
A szép a dologban az volt, hogy nem sokkal korábban másoltam fel mindent (track-eket, fényképeket, videókat, szövegeket) a laptopra, hogy biztonságban legyenek.

Órákig küzdöttem vele. Fasza nyaralás, morogtam. Utána a hétvégén otthon is. Végül sikerült kinyomoznom, mi történt és orvosoltam is a hibát. De ezeket most nem írom le, mert nem akarom, hogy egy utazós bejegyzésbe ékelődjön egy hosszú IT írás. Hamarosan lesz róla külön bejegyzés. A korrektség kedvéért annyit azért elárulok, hogy nem a Microsoft volt a hibás.

Este még meteorológia. Hah, nem is rosz! Holnapra mérsékelt szél (15-20 kmh), semmi kánikula, igazi vizitúrás idő. Irány a hordódi holtág! Igazából akkor kezdtem sejteni, hogy mégsem, amikor Nej az esti bevásárláson hanyagul bedobott a sörök mellé egy tampont, utána meg a gyógyszertárban egy Algoflexet.
Oké, majd kitalálunk valamit.

Tiszafüred 04/07

A nagy kajaktúra
2017. július 12; szerda

Reggeli. Utána pedig minden nap ugyanaz a vajákolás: meteorológia. Kerékpár? Kajak? A Kodiak vagy az M07? Mekkora túra? Merre? Beleférünk a vihar előtt? Megrizikózzuk, mert nem minden vihar érkezik meg.. de ha mégis, hol bújunk el? És ez megy mindennap. Átkozott, kiszámíthatlan áprilisi időjárás.

Most viszont nem is olyan rossz. Mérsékelt szél. (20-25 km/h.) Vihar csak este. Menjünk, evezzünk egy nagyot. A kérdés az, hogy mivel? Habár nagyon rágerjedtem, hogy az M07-tel kellene, de volt min elgondolkodnom. A Sarudi medence ugyanis kutya egy hely. A felső negyedén kell átvágnunk, a szél pedig délnyugatról fúj, azaz bőven van tere hullámokat kinevelni. Ráadásul ez a medence a legsekélyebb, azaz nagyon könnyen keletkeznek törőhullámok. Nekünk pedig pont párhuzamosan kell mennünk a hullámfronttal, azaz totál oldalba kapjuk az egészet, márpedig az M07 erre a legérzékenyebb. Nem mondom, nem nagy távolság az átvágás, 3 kilométer, de ilyen körülmények között lehetetlen küldetésnek tűnt. Legalábbis nekem, a jelenlegi tudásommal. Sóhaj. Legyen akkor a Kodiak. Az meg sem érzi ezt a terepet.

De előtte még el kellett rendeznem valamit. Pénz. Mint kiderült, Nej az én pénztárcámból hagyott othon Dórának zsebpénzt, aztán a bringázáson meglehetősen szabadon költekeztünk, a lényeg, hogy tegnap estére elfogytunk. Sebaj, ez ugye város, biztosan lesz automata valahol. Aha. Spar, Lidl, Penny. Ezek azok a boltok, ahol nincs automata. Végül a város túloldalán, a Teszkóban sikerült találnom.
Érdekes volt a visszhang. A közeli Sparban hallgattam ki vásárlókat, mind megkönnyebbülve sóhajtozott, hogy végre vége a halfesztiválnak. Számukra ez egy kibírhatatlan hétvége. Látva, hogyan lepik el a lakótelepet az autók, az autókban alvók, nem is csodálkozom rajta.

És akkor végre indulhattunk.

Kánikula, szélviharokkal: a legrosszabb kombó egy videóbubusnak. Kánikulában a sapka muszáj, de a sapka és a fejkamera csak akkor férnek el egymáson, ha nincs viharos szél. Ha. Nem sok felvétel fog készülni.

Nos, az M07-tel már az öntözőcsatornában beborultam volna kétszer. Egy hülye picsa, aki úgy előzött meg közelről motorcsónakkal, hogy nem lassított, majd rögtön utána egy yacht, aki méltóságon alulinak találta, hogy észrevegyen. Még a Kodiakban is kapaszkodnom kellett.

A meteorológia által mérsékeltnek nevezett szél percenként tépte le a fejemről a sapkát a Tiszán.

Aztán a Sarudi medence. Armageddon. Ahogy ráfordultunk, közöltem Nejjel, hogy innentől mindenki csak magáért felel, sok szerencsét és találkozunk a túlparton. A három kilométerből négy lett, rengeteget kellett gépészkednünk, hogy mikor merre (az egyenes irány járhatatlan volt), de a végén megjött a feloldozó nádas, ahová beszöktünk, mit beszöktünk, a hullámok hátán ezerrel beszörföztünk, majd takarásban beosontunk a sarudi strandra. M07? Még a Kodiakban is necces volt. (A tavalyi Balaton Karika óta azért sokkal jobban bízok a kajakomban, olyan nagyon nem voltam most ideges, tudtam, hogy ha nem rontom el, akkor nem borulok. Ha nem rontom el.) Még Nej is parázott, pedig ő nem szokott, hiszen a lila kajak atomstabil.

Kocsma. Naná.
Csak éppen a sarudi kocsma egy vicc. Rossz vicc.
Az elhelyezkedése kiváló, öreg, árnyékos fák alatt van egy nagy udvar, valósággal csábítja az embert: gyere, üljél be, van itt minden, mit szemed-szád kíván.
Viszont a személyzet képes ezt az élményt földig rombolni. Ettünk volna valamit. Hat emberes sor. Észrevettem, hogy külön pult van az italoknak, gyorsan rendeltem két korsó sört. Mire visszaértem a kajáspulthoz, már tizenketten vártak. Sóhaj. Beálltam. Aztán megjelent az italospultnál egy haragos vendég, hogy már egy órája vár az ételére, mi a fasz van? Na, ekkor mondtam le a meleg kajáról. Átmentem a sörös pulthoz, kértem 3 zacskó (70g) magot (3000 pénz), aztán elrágcsáltuk a sör mellé. Kalória ebben is van.

DSC00374

Közben a kajáspultnál kezdett lincshangulat kialakulni, egyre többen reklamáltak a hosszú várakozási idő miatt. Fogalmam sincs, mi ment félre, amennyire beláttam, a konyhában három szakács is szorgoskodott. Aztán mégse.

Mellettünk, az udvar másik végében volt a fagyisbódé. Nem tudtuk nem észrevenni, hogy ott is tizensok emberből álló sor van. A pult mögött viszont senki. Az egyik vevőjelölt elment kérdezősködni, de leforrázva jött vissza: ugyanaz a csajszi a fagyis, aki az italospultnál is felszolgál. Márpedig az elkövetkező húsz percben mindig volt valaki a pultnál. Számoltuk, 17 vevő hagyta ott ez alatt az idő alatt a fagyispultot. 17 potenciális vevő. Amikor korábban a csajszi a sörömet csapolta, panaszkodott az egyik ismerős vendégnek, hogy milyen kevés a bevétel a fagyisbódénál. Normális?

Nem is maradtunk sokáig ezen az elátkozott helyen, meg azért hosszú út is volt még hátra. Daráltuk a kilométereket. (Igen, egy kicsit aggódtunk az esti vihar miatt. Nem akartuk a vízen elkapni.)
Emellett viszont nagyon hangulatos volt a víziút. Nem annyira közismert, de a Kis Tisza gyakorlatilag Kisköréig tart. Mi Sarudnál csatlakoztunk rá. Eleinte nádasban tekeregtünk, később pedig az erdőben. Most először fordult elő, hogy végig élveztem Poroszló után a folyót. (A korábbi túráinkon – mint ahogy most is – ez már a hazavezető út utolsó fázisa szokott lenni. Mindenki fáradt, nyűgös, a Kis Tisza meg csak nem akar elfogyni.)

Délután. Amikor éledeznek a szúnyogok. Amikor berepül evezés közben egy a napszemüveged alá. Nem tudsz vele reflexből elbánni, hiszen evezel, meg egyensúly, meg ilyenek. És ott van, pont a szemed előtt, látod a szemét, látod benne a mohóságot, ahogy a véredre szomjazik.

Amikor rádrepül egy valamilyen rovar. Egy állat, melynek fogalma sincs arról, hová került és persze bepánikol és csíp vagy harap. Mi, mint egy magasabb kultúra képviselői, mi, akik jobban képben vagyunk, hogyan reagáljuk le? Bepánikolunk és agyoncsapjuk. Kulturáltan, felsőbbrendűen. Vacakul hangzik? Nem. Ugyanis nem arról van szó, hogy mocskos dögök vagyunk, egyszerűen csak a tapasztalat. Ami rádszáll, az általában megcsíp. Ez van.

A Kis-Tiszán böglyök. Egy ilyen nagy dög rászállt a kajakomra. Első mozdulatra lesöpörtem volna, de aztán hagytam: amíg utazik, addig sem csíp. Békésen haladtunk. Én meg elgondolkodtam a világ nagy dolgain: lehet, hogy az életem értelme annyi, hogy elszállítsak egy nagyon fontos legyet Poroszlótól Tiszafüredig?

A vihartól való parázás megtette a magáét, egy órával a tervezett érkezés előtt már a tiszafüredi strandon voltunk. 35 kilométer, benne négy olyan, mely duplán számít.

A kajaktúra útvonala.

Becuccoltunk. A múltkori nagy sikerre való tekintettel megint lencsegulyás.
– Milyen csapolt sörük van?
– Borsodi és Dreher.
– Akkor kérek két korsó Drehert.
– Értettem. És a hölgynek mit hozhatok?
– Aranydrága bogaram – temettem kezembe az arcomat – Maga kinézi belőlem, hogy egy tányér lencsegulyáshoz megiszok két korsó sört, ebből az egyiket még a leves előtt, egy húzásra?

Mindannyian jót nevettünk rajta, mint valami képtelenségen. Pedig a csaj kinézte.

Este a szokásos program: néptáncimitálás szúnyogokkal. Rohadék szúnyogok. Leteszteltem: nem csitulnak el este tízkor. Inkább szétszednek. Még éjfélkor is. A szivart felejtsd el. Meg az összes szúnyogriasztót. Kiröhögik. Egyedül az esti vihar segít. A ruhán is simán átcsípnek.
Ja, igen. Minden este vihar. Nem, nem olyan barátságos: inkább olyan égzengéses, földindulásos. De nem is ez a legrosszabb. Hanem az, amikor nem érkezik meg. Vagy amikor pár kilométerrel arrébb megy el mellettünk. Csinálni már úgysem tudunk semmit, ülünk a terasz alatt, várjuk, hogy szakadjon már le az ég, hűljön egy kicsit a levegő és legfőképpen takarítsa már el ezt a töménytelen mennyiségű legyet meg szúnyogot.

Tiszafüred 03/07

Alsó bringatúra
2017. július 11. kedd

Reggel nyilván meteorológia. Nyilván erősen szeles idő.

De most komolyan, nézzétek vissza az utóbbi két hónapot: nem hogy szélcsend, de mérsékelten szeles nap sem volt. Csak és kizárólag élénk, illetve erős szél. Remek időjárás.

Szerdára mérsékelt szelet ígértek, átraktuk oda a nagy túrát. Csütörtök, péntek… egyrészt messze vannak, másrészt a másik túránk csatornajárás lesz, abban nem zavar a szél. Szóval ma, kedden, jöhet a bringa. Körbetekerünk a tavon. Pontosabban az alsó felén. Egyébként általában ezt tekintik a Tisza-tó megkerülésének – később rájöttünk, hogy jogosan – de a teljes kör úgy néz ki, hogy északon is megkerüli a tórendszert.
Mi egyelőre csak a déli kört vállaltuk be. Ez is 70 kilométer.

A kerékpártúra útvonala.

DSC00360

Poroszlói szabadstrand, olyan 12 kilométer Füredtől, azaz az indulástól. Talán még nem kellene megállni egy sörre.
– Te, valami nem stimmel – jelezte Nej – mintha puha lenne az első kerék.
Oké. Sör. Mert ebből még sohasem sült ki semmi jó.
De aztán elég volt felpumpálni a kereket és kitartott.

Az első pihenőnk a sarudi strand lett volna, de kihagytuk. Utolértünk egy kábé harminc bringás csapatot, pont akkor indultak el a pihenőjükből. Én az ilyentől mindig felhúzom magam. Nem irigylem másoktól az élményt, különösen nem egy gyerektábortól, nem is rájuk vagyok mérges, hanem a balszerencsémre. A túrákhoz, legyenek azok gyalog, vagy bringával, hozzátartozik az, hogy szabadon élvezhetem közben a természetet, meg-megállhatok fényképezni, nem zavar senki. Na most harminc hangos kölyök, akik fényképezéskor megelőznek, utána visszaelőzőm őket, egy nem túl széles kerékpárúton, minden, csak nem szabad élvezet. Ilyenkor valamit fel kell adni. Jelen esetben a fényképezést. Magasabb fokozatba kapcsoltam és otthagytam a csapatot. Mondjuk Nejt is, de az a jó a gát tetején futó kerékpárútban, hogy nem lehet rajta eltévedni.

DSC00362

A következő tankolási hely Dinnyéshát volt. Bíztam benne, hogy eddigre elég nagy előnyt szedtünk össze.
Kocsma. Egy mogorva pultosnővel. (“Vegye ki a sört. Ne válogasson, mindegyik sör egyformán hideg.” Azaz mindegyik egyformán langyos.)

Túl sokat nem időztünk, közben megérkezett a kölyökcsapat, szerencsére ők is lepihentek.

DSC00365-mod

Egy helyen nem bírtam ki, fényképeztem. Ez ugyanis egy érdekes találkozási pont. A fenti képen a piros nyíl mutatja a Tisza-tó nyugati felén lévő Sarudi medencébe a bejáratot, középen a sárga a nagy Tisza (még ha ez nem is annyira látványos), a zöld nyíl pedig a keleti oldalon lévő Abádszalóki medence bejárata.

A durva szembeszél Kisköréig tartott.

DSC00366

Elfordultunk… és megtáltosodtunk. Az Endomondo track-en is remekül látszik: előtte 15-20 km/h, utána 25-30. Á, nem is fújt a szél.

Abádszalók. Fizetős strand.
– Átmentek, vagy strandoltok? – kérdezték a jegyszedők.
– Átmegyünk.
– Mehettek.
Aztán száz méterrel arrébb lecsűrtünk a kocsmába. Szerintem ez még nem strandolás.

DSC00370

A sörre nagy szükségünk volt, mert innentől 22 kilométernyi, megállás nélküli szakasz jött.
Egészen a Szabics kikötő melletti Hellóhal büféig tekertünk. Itt hosszabb megállást terveztünk, ebéddel, pihenővel. A jól végzett túra pihenőjével, hiszen innen már csak négy kilométer a szállás, jóllakva is hazagurulunk.

A Hellóhal-ról már hallottam korábban, méghozzá jókat. A víziójuk sem rossz.

“Vendéglátóegységeinkben más szemlélettel és hozzáállással találkozhatsz amikor eljössz és megkóstolsz valami finomat. A hazai hal, mint alapanyag drága, de áraink megfizethetőek. Olyan alapanyagokat használunk, melyek fogyasztása eddig nem volt szokványos, divatos. Semmit sem csinálunk úgy, mint más, szeretünk kísérletezni…”

Nos, a fish&chips-ben felszolgált rántott süllő olyannyira más volt, hogy egyáltalán nem volt halíze. Ez még engem is zavart, pedig egyébként nem vagyok oda a halízért. Megettük persze, de nem ájultunk el tőle.

A szállásig még volt egy kis kavirc, egy elágazásnál bevártam Nejt, mert le kellett mennünk a gátról, ő meg nem észrevéve engem továbbment, és mivel én sem vettem észre őt, visszamentem a Hellóhal-ig, aztán amikor felhívtam, hogy hol a fenébe van, vigyorogva közölte, hogy már a faházban sörözik. Azaz átment ott, ahol nem lehet átmenni. Mindig ilyen.

Gyors sör, pihengetés.

DSC_3366

Nem sokkal később meglepi, befutott Öcsém a párjával. És még a felesége is elkísérte.
Vacsora a kempingben, beszélgetés késő estig. Nem kellett altató.

Tiszafüred 02/07

Bemelegítés
2017. július 10; hétfő

Reggeli, kávé, meteorológia. Ránézésre zűrös hét lesz, naponta gyökeresen változnak az előrejelzések. Mára például kifejezetten szeles időt mondtak. Sebaj, akkor ma játszunk a strandon. Hiszen főleg ezért jöttünk.

Előtte a technika átnézése. Aztakurva. A GPS üres. Pedig erre raktam rá az összes túra útvonalát. A bringásokét is és a kajakosokét is. Anélkül nehéz lesz. Szerencsére annyira nem rossz a helyzet, vittem laptopot, azon még rajta vannak a gpx fájlok, csak át kell tölteni. Csak. Mini usb kábel ugyanis nincs. Hogy az a. Na mindegy, városban vagyunk, csak lesz valahol. A neten kinéztünk egy műszaki kereskedést, első próbálkozásnak jó lesz. Elindultam. A műszaki kereskedés kerékpár- és szerszámgépbolt volt. Nem messze találtam egy Tesco-t. Hátha. Mini usb kábelt itt sem tartanak. De jött egy ötlet: a GPS-ben van micro sd kártya, ha lenne hozzá sd adapterem, akkor közvetlenül is fel tudnám másolni a fájlokat a laptopról. Egy ilyen adapter kábé 10 forint, kérdés, hogy van-e. Addig turkáltam, amíg találtam akciósan egy 16 gigás micro sd kártyát 3500 forintért, és amellé volt csomagolva adapter. Hurrá. Meg vagyunk mentve. Aztán a pénztárnál sokan álltak, volt időm töprengeni – és beugrott, hogy a fényképész felszerelésemben van ilyen adapter, pont azért, hogy szabadon tudjak variálni a kártyákkal a különböző kamerák között. Sd kártya vissza a pultra. Menjünk haza. De legalább megismertem a várost.
A Teszkóból kifelé menet találtam egy mobiltelcsi boltot. Gondoltam, megkérdezem a mini usb kábelt. (Azért szerettem volna ránézni a készülékre, miért nem látom a fájlokat.) Volt. Ugyan nem bontatlan, de hátulról, a műhelyből előhalásztak egyet. Tökéletes.

A szállásnál kezelésbe is vettem a technikát. A fájlok azért nem látszódtak, mert nem voltak fent. Valószínűleg a régi 62s-re másolhattam fel. (Kinézésre ugyanúgy néz ki, mint a mostani 64s. Nem volt szívem kidobni a régi, immár nem vízálló példányt.)

Oké, irány a strand.
Ledöbbentünk. A máskor olyan kedves, sima vízű öböl vadul hullámzott, a szél duhajul tombolt. Izé. Ez arra jó, hogy gyakoroljam a szelet, meg a hullámokat, de eddig is ezt csináltam a Velencei-tavon. Talán még párosmentéshez is jó, mert azt is inkább hullámos vízen kell gyakorolni, csakhogy ezzel a kajakkal előbb sima vízen kellene kísérletezgetnünk. (Konkrétan nincsen rajta körbefutó kötélzet, anélkül meg eléggé problémás a művelet. Mind mentőként, mind mentettként.)
Na, mindegy. Nej elment ismerkedni az új evezőjével. (Ja, nem mondtam, kapott egy winget.) Én meg a térdig érő vízben gyakoroltam a ki/beszállást. Nagyon kellemesen csalódtam. Azt hittem, hogy orrba-szájba fogok borulgatni és tényleg orrba-szájba borulgattam, de kizárólag az erős hullámzás miatt: egyszerűen a hullámok rátolták a kajakot a támasztó lapátra, így az támasztás helyett befordult. Végül annyira profin ment, hogy sikerült két hullám között beugranom. Még a derékig érő vízben is. Ezek után elmentem hullámokra vadászni. Ekkorra Nej is belőtte magának a toldós wingen a megfelelő szöget. Miért ne próbálnánk ki magunkat? Van ott egy sziget, kerüljük meg. Megkerültük. Két kilométer. Nem volt gond. Kerüljünk nagyobbat. Irány a Tisza. Ettől azért paráztam egy kicsit ebben a szélben, de kár volt. Kimentünk a morotván, lementünk a Kormorán kikőtőig, majd feljöttünk az öntözőcsatornán.

A bemelegítő túra útvonala.

Annyira megjött az önbizalmam, hogy a strand előtt látványosan beborultam és szóltam Nejnek, hogy mentsen ki.
Nos, ezzel lesznek gondok.
Nem úgy. A kajakban nagyon kellemesen csalódtam. Miután az első kísérlet nem sikerült, feltérdepeltem a hátsó deckre. Teljesen biztosan mozogtam rajta. A gond ott van, hogy Nej nem tud mibe kapaszkodni, így nem tudja megtartani. Emiatt szétmászik a két kajak. Az adott helyzetben végül a beülő karimáját fogta meg, de egy karbon kajaknál ez törik le a leghamarabb, szóval ez nem pálya. A további kísérletezéstől eltekintettünk, akkora hullámzás volt, hogy mire az előbbi próbálkozást befejeztük, teljesen rácsúsztunk a strandolókra, köztük egy éppen akkor becsődülő vizitábornyi gyerekre.
(Azannya, kajak! Megáll. Bámul. Közelről.)
Majd.
Ha enyhébb lesz a szél. (Mert naívak vagyunk.)

Én mindenesetre elégedett voltam. Kaptam egy újabb adag önbizalmat.

Visszacuccoltunk. Sör. Pihengetés. Utána vacsora a kempingben. Lencsegulyás. Vidám éjszaka lesz. Majd alvásig sör, szivar, olvasgatás.

Kerestünk wifit. Találtunk.

DSC00359

Ha esetleg nem látszik jól a képen az Access Point neve, kiírom: TEK Megfigyelő Furgon.
Lehet, hogy be kellene gyújtani a kandallóba?

Tiszafüred 01/07

Előzmények, leutazás
2017. július 9; vasárnap

Van itt ez az új kajak, az M007. (Becenevén M07.) Amikor év elején összeraktuk az idei nyaralási tervet, kerestünk egy olyan vizet, ahol lassan mélyülő part van, de azért nincs messze a mély víz sem. És nem úgy hívják, hogy Balaton, mert az kajakos szempontból trágya egy hely szezonban. Így választottuk ki Tiszafüredet. A kemping jó, a szállás jó, a strand nem zsúfolt, vizitúrázni is lehet, de a legfontosabb, hogy lehet gyakorlatozni az új kajakkal: beszállni vízből, kiszállni vízbe, stabilitáspróbák, páros mentés, Nejnek meg stégről ki/beszállás.
Nos, júliusra a tervezetthez képest sokat haladtam, a szeles velencei-tavi túrák hozzáedzettek a kajakhoz, de azt vártam, hogy ettől csak jobb lesz a Tisza-tavon. A Kodiakot feldobtuk ugyan a tetőre, hátha szükség lesz rá, de határozottan elszántam magam, hogy túrázni is az M07-tel megyek.

Ehhez képest… de ne szaladjunk előre.

Szállásfoglalás. Két héttel utazás előtt. Szombattól szombatig. Nagy kemping, még nyáron is szokott bőven hely lenni. Most nem volt. Csak vasárnap estétől. Mibe nyúltunk már megint bele?
Igen, jól sejted. Halfesztivál.
Emiatt a vasárnapot, mint vizes napot, le is húztuk: tutira nem tudunk begurulni a strandra kocsival. Mint kiderült, még gyalog sem volt egyszerű, mert a szabadstrandot lekerítették és kopasz emberek őrizték.
De nem szomorkodtunk túlságosan, Nej imádja a halat, én meg majd elleszek valahogy.

Így megmaradt a szombat pakolásra. Gondoltuk, végre kényelmesen, átgondoltan tudunk készülődni. Aha. Éppenhogy végeztünk vasárnap délre. De elraktuk a fél konyhát, egy ventillátort, meg a fene tudja még mi mindent. Jó az a kombi autó.

2017-07-09 10.12.59

A faház szuper, még akkor is, ha ráfért volna némi karbantartás a fabútorokra.

DSC_3387

DSC_3382

DSC_3374

DSC_3375

A szállás átvétele után gyors bolt, sörök, reggelinekvalók. A boltnál parkolóhely nulla, de még a közeli lakótelep is tele volt autóval. Úgy értem, nem csak a parkolóhelyek, de még a gyep is. Itt ugye ingyen lehetett parkolni.
Utána Halfesztivál, ha már belecsöppentünk.
Hal, ez nem volt. Vagy ha volt, akkor nem találtuk meg. Ellenben találtunk tömérdek vásározó bódét, vurstlit, körhintát, dodzsemet, meg mindent, amit ilyenkor lehet. Egy kézműves sajtműhely mentette meg a napot, finom darabokat szereztünk be. Rókagombás kecskesajt: teljesen olyan, mintha grana padano lenne. Mondjuk, annyiért is adták.

A vasárnap délutánra meglehetősen kifulladó halfesztiválnak méltó lezárása volt este a Beatrice koncert, a teljesen kutyába lemenő Feróval.

Pisa és Firenze 04/03

A szokásos idióta számozás. Mert a videó mindig olyan, mint a kutya vacsorája: vagy lesz, vagy nem lesz. Aztán ha mégis lesz, akkor kapjuk ezt az idétlen számozást, miszerint negyedik rész a háromból.

Ez egyben a Sony RX100 kamera debütálása is. Alapvetően elégedett vagyok vele. Fényképezőgépként nem egy dslr, érezhetően gyengébb, de kamerának abszolút jó. Egyedül azt sajnálom, hogy repülőgépen nem merem elvinni a monopodot, így még mindig rázkódik egy kissé a kezemben.


Pisa és Firenze 2017.05 by jozsef-petrenyi

Pisa és Firenze 03/03

Harmadik nap
2017.05.10; szerda

Nagyon hamar a reptéren voltam. Osztottam, szoroztam… és belefért Firenze. Igaz, némileg bosszantó módon: a repülőgépem este tízkor indul, bőven ráérnék valami kései busszal visszajönni, de a csomagmegőrző hétkor zár, szóval jóval kevesebb időm lesz Firenzére és jóval több a pisai repülőtér meglehetősen egyszerű várótermére. De így sem rossz.

Ez egy nagyon kemény újítás: a busz panorámatetős. Azaz tök felesleges számolgatni, melyik oldal lesz árnyékos, melyik napos, a tetőn keresztül mindent eláraszt a napfény. Klíma ugyan van, de az első félórában mindenki csatakosra izzadt.

Firenze. A busz teljesen máshol állt meg, mint a múltkor. Valami lepukkadt tér, a fenetudjahol. Szerencsére annyi eszem volt, hogy a régi firenzei túráink útvonalát ráraktam a gps-re. Csak éppen rossz könyvtárba, így nem látszódtak. Remek. Ismét tök feleslegesen cipeltem magammal a technikát. (A mobiltelefonos Here működött, szóval nem voltam minden segítség nélkül, trekkelni meg tud az órám is, azaz végül elvoltam, de azért hiányzott a Garmin.)

Gondoltam, beülök hűsölni a dómba. Csak éppen többezer turista ugyanezt gondolta. Skip.

DSC00245

DSC00269

Jártam a várost, próbáltam visszaemlékezni, mi merre volt.

DSC00252 Stitch

DSC00263

A külváros felé találtam egy pizzázót, amely már nem nézett ki annyira lenyúlósnak. Háát… érdekes élmény volt. Kaptam egy mindenmentes pizzát, teljes kiőrlésű lisztből.

A régi fotóstáska / új fényképezőgép kombináció szuperül bejött.

DSC00266

Mint látható, elfér benne a mobiltelefon, a két pénztárca (euró/forint), egy doboz szivar, egy sör és az utóbbi tetején a fényképezőgép. Kompakt. És így tudtam boltokban is sört venni.
Persze a firenzei cigánykodást így sem úsztam meg: ugyanaz a sör, egyszer sem a belvárosban, volt ahol 1 euróba került, volt ahol 2,5-be. Ha belegondolsz, hogy 3 deci mezei sör 780 forint, boltban, háát…

Ebéd után leültem a Santa Croce lépcsőjére, sör, szivar. Nézelődés. Ezt a katedrálist is alaposan megfigyeltem. Aztán egyszercsak soványmalacvágtában elkezdett rohanni az összes éjfekete nő és hapsi, befelé a mellékutcákba, hónuk alá kapva a portékáikat tartalmazó háncsszőnyeget. Annyira gyors volt a jelenet, hogy lemaradtam róla a kamerával. Igen, a téren megjelent egy rendőrnő. Mint aki éppen csak erre sétált.

Az Öreg téren megpihentem. A szökőkutat beállványozták, így csak a turistákat és a szobrokat tudtam nézegetni. És ha már itt járunk, tudod miért olyan kicsi Dávid fütyije? Illetve miért olyan kicsi a legtöbb antik szobor fütyije? Nem, nem azért, mert mindegyiknek ugyanaz a pasi volt a modellje. Hanem azért, mert abban az időben a kicsi fütyi volt a decens. Azaz nem volt szabad, hogy a fütyi előtérbe kerüljön. Ott kellett lennie valaminek, hiszen az olyan, hogy van, de nem volt szabad, hogy háttérbe szorítsa a szobor eredetijének egyéniségét, esetleges hősi viselkedését. Akinek méretes fütyit rajzoltak/szobortak, azoknál ez a hangsúlyozás nem volt véletlen: az ilyen illető híres kellett legyen pajzán, kicsapongó életviteléről, illetve léteztek olyan szobrok, melyek szándékosan a termékenységet célozták. Akit bővebben érdekel a téma, itt utánaolvashat. (Kiemelném azt a tanulmányt, melyben azt elemezgetik, hogy Dávid fütyije azért ilyen kicsi, mert be volt tojva Góliáttól.)

A sétálgatással, ücsörgéssel jól elment az idő. Néztem is, hogy az utolsóelőtti buszhoz már igencsak ki kell lépnem. (Olaszoknál nem szívesen rizikózom meg az utolsó megfelelő járatot.) Kiléptem. Még rövidítettem is. És ekkor jött szembe velem A Bolt. Minden ajándékok öreganyja. Ide be kellett mennem és meg kellett koronáznom a családnak vitt ajándékhalmazt.

DSC00271

Nej egyszer azt mondta, hogy mindent megadna egy lila színű gumikacsáért, melyet a kajakjára szerelhetne. Kapott egy csókokkal telehintett példányt. És a két gyerek is megkaphatta kedvenc szereplőjét gumikacsa kivitelben. Barna egyből be is vitte Darth Duck Vadert a fürdőkádba.
Ja, és nyifog. A kacsa.

A hely neve egyébként Florence Duck Store.

Nyilván csak az utolsó busz lett végül belőle. Illetve…
Amikor jó negyedórával késve közeledtem a buszmegálló felé, láttam, hogy éppen húz ki egy pisai busz. Csak nem ennyivel késve indul az utolsóelőtti busz? Kivágtam egy nagy sprintet, folyamatosan integetve, kiabálva a busz után. A buszkisérő az ajtón kihajolva integetett, hogy hajrá, meglesz ez. Meg is lett. Csak éppen a busz háromnegyed óra múlva indult, tíz méter gurulás után egyébként is megállt volna. Ebből lett ugyanis az utolsó. A kísérő vigyorogva kacsintott, amikor odaértem.

Jólesett a buszban a klíma. A külső hőmérő szerint 29 fok volt. Fél ötkor, árnyékban. Én meg ugyanabban a meleg ruhában nyomtam végig, mint előző nap a jeges felhőszakadásban.

Repülőtér. A csomagmegőrzőt simán elértem. A szekun elsőre átmentem. Nem kicsit döbbentem meg: elvileg mától lenne a G7-ek miatti szigorított ellenőrzés, nálam pedig volt dugóhúzó, 3,5 kiló sajt (hasonlít valami robbanószerre, ekkora mennyiségben már ki szokták pakoltatni) és a legdurvább, volt egy műanyag dobozos olajbogyó, kábé fél liter lével. Minden átjött egyből.

Érdekes, itt ki tudják írni 3,5 órával az indulás előtt, hogy melyik kapuhoz kell menni. Gyülekeztek is az emberek, az este nyolcas hamburgi járathoz. De milyen emberek! Egy csomó kétéves forma ordító hisztizsák. Egy ilyen pont mellettem ült. A szülei szemmel láthatóan azt az elvet vallották, hogy ha hisztizik a gyerek, akkor hagyni kell. A gyerek meg már vérprofi volt, tudta, hogy nincs felső határ, annyit ordíthat, amennyit akar. Ha a gép pontosan indult volna, akkor is pokoli másfél órám lett volna, de a tíz perces késés minden perce egy-egy tőrdöfés volt. Folyamatosan azt mantráztam magamban, hogy takarodjatok már abba szomorú retkes Hamburgba és hagyjatok engem élni. Aztán amikor már sorakoztak, akkor egy babakocsit toló anyuka pont előttem bontott ki valami szénsavas löttyöt, mely szószerint kirobbant az üvegből és beterítette a sporttáskámat, meg a babakocsiban szundikáló gyereket. A tökmagnak kinyílt a szeme és kezdett volna ordítani, de aztán összeakadt a szemünk és az enyémben az volt, hogy csak egy mukkot szólj és keresztüldugom a füleden a cumisüveget.

Végül elment a hamburgi gép, én pedig úgy voltam, hogy nem érdekel az ára, de a stresszre iszok egy sört. Jól tettem, hogy nem érdekelt, mert ha érdekelt volna, akkor nagyon fájt volna. És még én berzenkedtem Firenzében a drága sörre. Az árnál csak a kiszolgálás volt durvább. A pultos csaj elvette a pénzt, majd ahelyett, hogy csapolt volna, elment egy másik pulthoz pizzázni. Vagy öt perc múlva jött vissza a pénztárgéphez, ekkor az emberek feje fölött átkiabáltam, hogy hé, némber, hol a söröm, erre a fejéhez kapott, elment csapolni, de pont akkor fogyott ki a hordó, így eltűnt a pincébe. A pizzás pultnál nagyjából ekkor tört ki a parasztlázadás és rajtam csapódott le, hiszem én kiabáltam be valamit soron kívül. De szúrós szemmel visszanéztem: kapjátok be, semmik sem vagytok egy teli torokból hisztiző hamburgi csecsemőhöz képest.
Majd a sör után slanya és kényelmesen visszaültem a kapuhoz.
Ahol közben kiírták a 20.50-es stuttgarti gépet és kezdtek újra gyülekezni a nagytüdejű csecsemők.

Linkek:

Pisa és Firenze 02/03

Második nap
2017.05.09; kedd

Reggel makacs, kitartó csatában sikerült úrrá lennem magamon… és nem keltem fel korán. Egészen kilencig aludtam. Külföldön ugyanis erősen bennem van a ‘nem aludni jöttünk, azt otthon is lehet’ mentalitás. Ez valahol igaz is, de egyfelől illik valamilyen mértéket tartani, hiszen nem azért utazik az ember külföldre, hogy stresszelje magát, másfelől ez a mostani utazás más. Ez a szokásos szivar/sajt túra, csak most egy olyan kisvárosba, ahol a repülőgépes menetrend három teljes napot dobott ki: hétfő hajnalban indult a gép Pestről, szerda éjszaka megy visza. Ugyan lehetne csavarogni más városokba, de ne feledjük, dolgom is van, és így már zsúfolt lenne a menetrend. Szóval marad az, hogy nagyokat pihenek és szép kényelmesen bejárom a városkát.

Sztori. Gyerekkoromban félénk, visszahúzódó gyerek voltam, tipikus könyvmoly. A szüleim ki akartak mozdítani ebből az állapotból és beirattak egy tánciskolába. Igen, jól hallottad. Meg sem fordult a fejükben, hogy ez visszafelé is elsülhet. Hogy az iskolában öreg, őrmester stílusú oktatók kiabáltak az ember gyerekével, aki ettől még jobban összezavarodott, utálta az egészet, a lányok valami félelmetes áttétellel – ebben mindig is jók voltak – az összes kényelmetlenséget átvetítették a fiúkra, mintha mi tehettünk volna az egészről, azaz ők nem a helyzetet utálták, hanem minket. Vidám összejövetelek voltak. Nem is húztam sokáig, hamarosan elkezdtem az iskola mellé járni. Szerencsére Eger szép város, én pedig heti két alkalommal 2-3 órát csavarogtam benne, csak úgy, hogy teljen az idő. Alaposan megnéztem a házakat, a templomokat, a várat. Azóta vallom, hogy igenis hasznos dolog, ha valaki be van zárva egy időre a körülményei közé, hasznos, ha tudomásul kell vennie, hogy itt és most nincs pörgés, jobb híján érdemes elmerülni a részletek megfigyelésében.

Nos, ez van most. Megreggeliztem, megvolt a szivar és a kávé, átfutottam a netes sajtót. Lehet, hogy visszafekszek még lustálkodni. A város megvár.

DSC00196

Ódon kisvárosi utcák nézegetése, az. Felhőszakadás, vihar, jégeső. A kabát persze a szálláson, hiszen induláskor ezerrel sütött a nap. Először nem is vettem komolyan az esőt, sétáltam tovább. Pár perc múlva rákezdett, úgy igazán. Kerestem egy boltíves átjárót. Elég sokan szorultunk alá. Aztán széles mosollyal az arcán megjelent egy ébenfekete esernyőárus hapsi. Tudta, hogy nem tudunk elmenekülni előle. Esernyőt ugyan senki sem vett, de legalább nem unatkoztunk.
Amikor csendesedett az eső, elindultam, de korai volt. Ekkor jött ugyanis a java. Meg a jég. Végül bemenekültem egy kávézó teraszára, kávé és szivar. A nagy ijedtségre.
Csak azért nem lesz kávémérgezésem, mert a szivar beelőzi.

DSC00187

DSC00204

DSC00209

DSC00211

DSC00227

DSC00232

A többi már nem volt annyira izgalmas. Gyalogoltam. Sokat.

Nem nagyon szoktam falfirkákat fényképezni, de ez megfogott.

DSC00217

Az van odaírva, hogy “Internet: lobotomia generalizzata”, ami nagyjából azt jelenti, hogy az internet egyenlő a teljes agyeltávolítással. Oké, ez is egy vélemény. De nagyon nem mindegy, hová írták: a fenti szöveg konkrétan a pisa-i egyetem (1343!) filozófia és történelem könyvtárának falán jelent meg.

DSC00218

Valaki nagyon komolyan veszi a szakmáját.

DSC00222

Az egyetem egyik kollégiumának kapuja a Cavallieri térre nyílik. (Fent balra.) Azért nagyon nem mindegy, milyen környezetben indul útnak reggelente az a nebuló.

Bármennyire is berzenkedek ellene, de tény, hogy öregszem. Már nem tartom annyira szorosan a kezemet a hétköznapok ütőerén. Ma például egy csomó, leginkább fiatal emberen ütköztem meg. Hát ezek mi a fenét fényképeznek? Mögöttük van Európa egyik legérdekesebb tere, ezek meg valami unalmas tűzfalat fotóznak. Időbe tellett, mire leesett, hogy a mobilokon a szelfikamera az előlapon van.

Hazafelé megvettem a hiányzó szivarokat, kinyomoztam végre, mi volt az a nagy kavarás a buszjáratokkal(*), ami indulás előtt összezavart, a sajtok és ajándékok is megvannak. Holnap korai kelés (a kicsekkolás miatt muszáj), utána meg… csak kitalálok valamit. A repülőgép este tízkor indul.

(*) A pisai buszok nagy része körjáratban közlekedik, azaz egyáltalán nem biztos, hogy ugyanazon az úton megy be a városba, mint amelyiken kijött. Emellett hiába van légvonalban kábé 200 méter a szállásom és a bevásárlóközpont között, ez két különböző főutat jelent és nincs köztük átjárás. Azaz ha a szállás előtt be akarok lépni a boltba, akkor más busszal kell mennem, mintha egyből hazamennék. Cserébe viszont mindkettő körjárat, így elég ha látok valahol egy jó megállót, mert biztos lehetek benne, hogy záros időn belül (ez Pisá-ban 70 perc, ennyi ideig jó a jegy) ott leszek a megcélzott megállóban.

Még egy szó a mai napról. Pisát elég sokan lebecsülik, hogy nem egy nagy dobás: oké, a Csodák Tere nagyon ott van, emellett szép a korzó meg az Arno partja. Csak hát ez maximum két óra.
Nos, a mai nap után csak azt tudom mondani, hogy tessék bátran eltévedni. Nem összevissza, hanem úgy, hogy nekiindultok és ha láttok egy szimpatikus sikátort, akkor ráfordultok. Én ma egész nap így csavarogtam és gyönyörű utcákra, terekre találtam. Olyan nagyon eltévedni sem lehet, az óváros városfallal van kerítve, az azért megfogja az embert.

DSC00192

DSC00194

DSC00193

DSC00195

DSC00203

DSC00213

DSC00240

És akkor a csodálatos este. Úgy terveztem – mind időben, mind bormennyiségben – hogy este még bemegyek a városba, megnézem, milyen a Csodák Tere díszkivilágításban. Megvacsoráztam, szivar, frizzante, vártam a sötétet. Nem jött. Ekkor rágugliztam, mikor megy le ma a nap Pisában. 20.30. Azannya. Ekkor még csak este hét volt. Számoltam. Nagyjából kilenckor lesz rendes sötét. Utána még séta. Saccra este tízkor ülök föl a visszajövő buszra. Itthon még van egy üveg chiantim, szóval éjfél előtt nem lesz alvás. Reggel pedig legkésőbb hatkor ébresztő, mert egyrészt kicsekkolás, másrészt egy elképesztően bonyolult pakolás, mivel ezt a rengeteg mindent össze kell raknom úgy, hogy beleférjek a repülőtársaság poggyász szabályzatába. A vége az lett, hogy beírtam a gugliba, hogy ‘Pisa by night‘, átváltottam a képekre és megnéztem, mit hagytam ki élőben.

Hagyjunk valamit a következő alkalomra is.

Pisa és Firenze 01/03

Első nap
2017.05.08; hétfő

Iszonyú pakolás.
Ezt a felkészülést nagyon elböktem. Általában időben szoktam összeszedni mindent, de most az idő másra ment el, gyorsan el is fogyott, én meg úgy voltam, hogy az évek, meg a rutin, majd csak meglesz valahogy. Majdhogynem nem lett meg. Vasárnap este jutott eszembe, hogy még nem váltottam pénzt és ebéd után ugyan fröccsöztem, de a szükség – és a hétfő hajnali indulás – nagy úr, kocsiba vágtam magam és elindultam eurót vadászni. Aztán este derült ki, hogy olasz térkép csak a régi garmin gps-re van, csakhogy az nem vízálló és naná, hogy a három napból kettőn esni fog az eső. Elmentem a kedvenc oldalamra, hogy léccilécci adjatok térképet, iktatták is a kérésem, majd közölték, hogy 11 óra múlva megkapom. A repülőgépem 10 óra múlva indult. Reggel hatkor viszont ott várt az email, miszerint letölthetem. Nosza. Azt mondta, hogy félóra, ami elég neccesnek tűnt, utána begyorsult, majd rögtön be is állt. 6.40-kor el kellett indulnunk, akkor még volt hátra 40 perc a letöltésből. Remek. Majd valahogy megoldom.
És akkor még nem beszéltem arról, hogy hajnali fél egykor még a buszjáratokat néztem, mert azt, melyet korábban vadásztam le, egyszerűen nem találtam, de még a googlemaps sem adta ki, szóval újratervezés. Azért ilyen bakik – ennyivel az indulás előtt – nem szoktak beesni.
Olyan sem sokszor volt, hogy amikor átértem a szekun, már ki volt írva a kapu.

Pisa környékén bemondta a captain, hogy tíz pecet késni fogunk, mert a légtérben nagy a torlódás. A köd miatt. Rezignáltan bólintottam: végre a helyemen vagyok. Amikor Budapesten éppen kezdene jó idő lenni, én akkor megyek le délre a mediterránumba, ahol rendszerint pont akkor jön meg az az öt nap, amikor a térség megkapja az éves esőmennyiségét.

A reptéren egyből megvettem a szivarmennyiség felét, utána séta a vasúti pályaudvarig. Itt vettem gyűjtő buszjegyet, majd sikeresen meg is találtam az új busz megállóját. Még az eső sem esett. Leszálltam az óriási nagy bevásárlóközpontnál és élvezkedtem egy sort. Nagyszemű oliva verde, négyféle paradicsom, olyan kenyér, hogy énekelt (1000 forint/kiló, ennyiért már áriázhat is), vaj, sajt, szalámi. Meg öt üveg bor. Vigyáznom kell, hiszen csak két éjszakát alszom itt.
Úgy jöttem ki, mint egy málhás szamár. Ugye az összes cucc, több hónapnyi szivar és a gigantikus bevásárlás. A szállás kábé egy kilométer séta.
Na, ekkor eredt el az eső.

Árkon-bokron keresztüli gyaloglás. Négysávos út, járda nuku, de még ösvény sincs. Vidám. Valahol megfoghatatlan, hogy itt, a város szélén van egy nagy lakópark, egy kilométerre tőle egy nagy bevásárlóközpont, de közöttük semmilyen gyalogos infrastruktúra sincs.

A szálláson pakolás, wifi, terasz, szivar, frizzante.

DSC00147

Utána ebéd. Elképesztő, mennyire finom tud lenni a sima vajas kenyér, ha jó a kenyér, jó a vaj és van mellé négyfajta paradicsom, meg olajbogyó. A sajthoz és a szalámihoz hozzá sem nyúltam, valószínűleg haza fogom vinni.

DSC00141

Nekem egyébként ez lenne a halálom. Ha lenne otthon finom kenyér és olasz választékban paradicsom. Csak ezt enném és öt éven belül el is vinne a diabétesz. Szóval please, ne kommenteld be, hogy hol lehet Budapesten jó kenyeret kapni, mert azzal megölsz.

Ebéd után összekaptam magamat, bebuszoztam a városba. Valahogy mindig így kellene. Hogyan is működik egy turista? Elmegy a híres helyre, megnézi, lefényképezi, jöhet a következő. Nekem viszont van két napom egy olyan kisvárosra, melyre fél nap is elég lenne. Azaz rengeteg időm van. Simán belefér, hogy leülök a Csodák Terén egy lépcsőre, pöfékelés mellett egy óra alatt tégláról téglára átnézem a híres épületeket. Tudtad például, hogy a klasszikus állítás, miszerint a firenzei dóm tele van színekkel, a pisai pedig pont ezért tök fehér, valójában nem igaz? Tény, hogy nem annyira erősen, de itt is megtalálhatók azok a bizonyos színes márványlapok.

DSC00158

DSC00159

DSC00162

DSC00168

DSC00173

DSC00181

Este hétig barangoltam,majd úgy döntöttem, behúzom a kötelező feladatokat. Megint bevásárlócentrum, sajtok, kisparadicsomok, csokik, azaz minden, ami az otthoniakat érdekli. Meg nekem frizzante, mert gyorsan fogy. Megint tergenyés szamárként értem haza, de ezzel vége. Innentől már csak szórakozás és szivarvadászat. Hazafelé másik irányból jöttem, itt már volt járda, és – hah! – ez 30 méterrel közelebb.

Utána még üldögéltem a teraszon és megfigyeltem egy külvárosi panellakótelep, bocsánat, egy mediterrán lakópark esti életét.

Track-ek:

Összesen 11 kilométer, ebből kettő duplán számít.

Prágai remete 10/10

Hazautazás
2017.03.16

Beletartott egy kis időbe, mire kinyomoztam, honnan indul a busz. Már éppen elkezdtem volna morogni, amikor észrevettem, hogy az állás száma rajta van a jegyen.

A buszon Charlie és a csokigyár. Az első negyedórában nedvesre bőgtem magam alatt a széket, aztán nem bírtam tovább és átkapcsoltam a Linkin Park-ra.

A busz átlépte a magyar határt. Elővettem farmeringem zsebéből az utolsó Fidorkát.
Oké, zárjuk le ezt a fejezetet.

Link rovat:
Az összes fénykép.

Függelék

Az általam kijegyzetelt kocsmák koordinátái:

Ejtőernyős 50.075867, 14.416316
Tigris 50.085792, 14.418034
Kandúr 50.088706, 14.401952
Viziló 50.089195, 14.403218
Rotunda 50.082576, 14.414501
Glaubicu 50.087657, 14.403527
Kövér Egér 50.083032, 14.405595
Arany Horgony 50.066500, 14.419010
Novák 50.079793, 14.415648
Jelinkova 50.081658, 14.422119
Sachte 50.103668, 14.436146
Koutku 50.077554, 14.405123
Jamajka 50.071411, 14.406832
Ruzku 50.060329, 14.409636
Oázis 50.060653, 14.408679

Szószedet:
(Nem tökéletes az írásmód, sok esetben hiányoznak a cseh karakterek; ezek befolyásolják a kiejtést.)

burgonya brambory
sültkrumpli hranolky

friss cerstvy
füstölt uzeny
nyers syrovy
főtt vareny
töltött nadivany
rántott smazeny
párolt duseny
sült peceny

marhahús hovezi
sertéshús veprove
csirke kure, kureci
kacsa kachna
ponty kapr
pisztráng pstruh

fokhagyma cesnek
hagyma cibule
sárgarépa mrkev
lencse cocka
leves polevka
zsömle rohlik
tojás vejce

smazeny syr – rántott sajt
rizek – rántott hús (smazeny rizek)
koleno – csülök
vepřo-knedlo-zelo disznó-knédli-párolt káposzta

spekova knedliky s uzenyim stehnem, dusenym zelim a smazenou cibulkou
füstölt csirkecomb szalonnás knédlivel, sült hagymával és párolt káposztával

Moravský vrabec – sertéslapocka darabok, fokhagymával, hagymával (Morva veréb)
zelná polévka – sűrű, krumplis, kolbászos savanyúkáposztaleves
bramborova polevka – krumplileves
Pivovarsky gulaš – sörfőzők pörköltje knédlivel
Svíčkova na smetaně – vadas
Svickova omacka hovezi maso houskovy knedlik – vadas marha zöldségmártásban házi knédlivel
pečená žebrá – sült oldalas
Nabidka dne – napi menü

Utopenec – hagymás-ecetes krinolin (Vízbefulladt)
nakládaný hermelín – fűszeres olajban érlelt camembert sajt (A nakladany szó fontos, mert van sült hermelin is.)
párek – főtt virsli
tlačenka – hagymás-ecetes disznósajt
pečená klobása – sült kolbász
pivní sýr – csípős, illatanyagában a pálpusztai sajtot idéző cseh sörsajt (A fogyasztásának koreográfiája van, javaslom, nézzél utána.)
matesy – olajban pácolt heringszelet
škvarky – töpörtyű

Jó reggelt! Dobré ráno.
Jó napot! Dobrý den.
Jó estét! Dobrý večer!
Viszontlátásra! Na shledanou! (Na szklé)
Nem értem Ne rozumím.
Nem tudom Ne vím.
Talán snad
Jó dobrý
Rossz špatný
Kérem Prosím
Tessék! tady prosím!
Köszönöm Děkuji, diky (gyiki)
Elnézést Promiňte
Szabad? Môžem?
Fizetek Za platem