Leginkább Arizóna 01/08

Előzmények

Mentsük meg Ryan közlegényt Petrényi Dórát.
Oké, megmentésről szó sem volt, de azért akadtak vicces áthallások.

Úgy indult az egész, még tavaly nyáron, hogy látogassuk meg Dórát odakint Georgiában. Pontosabban, amikor lejár az egy éve, akkor menjünk ki, csavarogjunk egyet mondjuk New Yorkban és együtt jöjjünk haza.
Nekem ez több okból sem tetszett. Egyfelől finoman szólva is elvesztettem az érdeklődésemet Amerika iránt. Ugyanolyan köcsög ország lett, mint Magyarország. Másfelől azért ez nem kis pénz. Négy főre csak a repülőjegy egy milla, a brutális szállásárakról már nem is beszélve.
De a csajok csak susmorogtak.
Aztán úgy nézett ki, hogy bejön egy különösen zsíros üzlet. Oké, beadtam a derekam. De akkor már ne szarozzunk New Yorkkal. Ha már megyünk, akkor legalább egy hétre menjünk. Az meg sok New Yorkra. Arról nem is beszélve, hogy így február végén, március elején még vastagon hó van arrafelé. Menjünk melegebb helyre. Floridát nem kedvelem – a lányom sem – az kiesett. San Francisco jó hely, de egy hétre kevés. Legyen Arizóna. Sivatagi környezet. Tele remek látványosságokkal (Oak Creek Canyon, Grand Canyon, Monument Valley, Antilope Canyon, Petrified Forest) és jól autózható távolságokkal. Egzotikus gyalogtúrák. Az egy hét még kevés is lesz.

A zsíros üzlet időközben ugyan kútbaesett, de hát a repülőjegyeket addigra már megvettem.
Nos, így történt.

Hol élsz? 2018-ban.

Azaz a Backcountry Permit beszerzése.

Ez az engedély szükséges ahhoz, hogy lent aludhassál a Grand Canyon alján. Ugyan léteznek olyan terminátorok, akik képesek ugyanazon a napon lemenni és feljönni, de ez már jócskán emberfeletti teljesítmény.

Csak faxon lehet igényelni. Csak megadott időpontban.
Hogyan faxoljunk hajnali ötkor?

A metódus. Nem lehet ám akármikor jelentkezni. Meghatározod, melyik nap szeretnél lemenni. Annak a hónapnak az első napjától visszaszámolsz 3 hónapot és azon a napon a helyi (MST, Mountain Standard Time) idő szerint délután 17.00-kor(!) lehet beküldeni az első faxot. Igyekezni kell, mert odalent 32 parcella van, a jelentkezők száma meg napi 800.

Ez magyar viszonyokra lefordítva azt jelenti, hogy hajnali ötkor kell elküldeni egy faxot.
Honnan? Mivel? Nej munkahelyén van fax, de hajnali ötkor? Merthogy nekünk itthon nincs.
Aztán alaposabban utánaolvasva kiderült, hogy ha korábban küldöm be (de nem korábban, mint két héttel a faxolási időpont előtt), akkor valahogy belekeverik a faxot a sorba. Nyilván nem az elejére, de belekeverik. Beküldtük egy héttel korábban. Bedobtam mindent, amit csak lehetett. Úgy töltöttem ki a nyomtatványt, hogy látszódjon, más esélyünk nincs. Azaz nem adtam meg alternatív napokat és minden módon igyekeztem jelezni, hogy négyfős család, Európából, csak a Grand Canyon kedvéért, léccilécci.
Megkaptuk.
Pezsgőt bontottam.
Kezdhettünk szállást foglalni.

Ja, a nyomtatvány. Szóval ez úgy működik, hogy letöltesz egy pdf-et. Ennek bizonyos részeit géppel is ki lehet tölteni, bizonyos részeit viszont nem. Például a bankkártyád adatait, azt nem. Hogy miért? Rejtély. Tehát kitöltöd, amit ki lehet, aztán kinyomtatod, kézzel beleírod a hiányzó adatokat, aláírod… és kész. Mármint ha offline faxkészülékkel dolgozol. (Én azért csak nyüzsögtem annyit, hogy találtam egy webes faxolási lehetőséget, de szerencsére nem kellett, Nej cégétől elment a kérelem.)

Ebből a kézi beírkálásból is ki tudnak sülni vicces dolgok. Tíz évvel ezelőtt ugyanez volt, akkor beadtam a kérelmet, majd egy hónap múlva visszajött egy email, hogy bocsesz, nem tudják elolvasni a kézírásomat. Faxoljak újat, immár egyértelműbb számokkal a bankkártyánál. Á, alig tépkedtem a csempéket a falról. Emailben persze nem fogadták el a javított bankkártyaszámot.

Ez a bizonyos Backcountry Permit egyben parcellát is jelent a lenti kempingben. Van még a Fantom-völgyben egy faházas telep, a Phantom Ranch. Itt nem lehet közvetlenül foglalni, az ún. fantomlottón sorolják ki, hogy a tömérdek jelentkező közül kik kapják meg a megpályázható időszakra az egyes faházakat. Meg se próbáltuk. Az biztos, hogy ha Amerikában élnék, folyamatosan lottóznék egy-egy hétre, aztán ha nyernék, bejárnám odalent az összes túraútvonalat.
Így viszont csak lementünk (South-Kaibab trail), lent aludtunk, majd feljöttünk (Bright Angel trail).

Ja, még valami. Ezt a Backcountry Permit-et hivatalosan a hátizsákodra kell rajzszögezni vagy tűzőgéppel rátűzni, a legjobb, ha rávarrod, mindenesetre állandóan olvashatónak kell lennie mindenki számára. Nyilván ennyire nem toltuk túl, de a szabály mindenesetre ez.

Nézzük tovább a papírokat. Az ESTÁval kapcsolatos átvágásról már írtam. Egy héttel az indulás előtt derült ki, hogy a helyzet sokkal rosszabb. Az átvágás lényege ugyanis az, hogy a cég látványosan úgy csinál, mintha ő lenne az igénylő oldal, majd helyetted ő adja be a kérelmet, hatszoros áron. Viszont tényleg beadja, azaz nem csak lenyúlja a pénzedet, de dolgozik is valamennyit. Én is megkaptam az ESTÁt rendben.
Illetve… nem annyira rendben. Az eredeti amerikai oldalon lévő form ugyanis elég vacak.

Miért ne lenne az? Egyáltalán létezik valami ebben a mai informatikai világban, ami nem igénytelenül összebarmolt hulladék? Mert ugye az a költséghatékony.

Nos, a formba bele kell írnod a jelenlegi lakcímedet. Szigorúan amerikai formátumban. Máshogy nem lehet, nem fogadja el. Szerencsére ezen egy idő után túl lehet jutni, a form mögötti algoritmus a sokadik hiba után rákérdez, hogy tényleg ez a szemét a címed? Perszehogy. Aztán jön ugyanez a kinti szállás címével. A különbség az, hogy ez utóbbit tényleg pontosan kell beírnod, mert ennek betűről betűre egyeznie kell a valós címmel, az immigration officer kifejezetten harapni szokott rá. Enyhe probléma, hogy amikor igényeltem, akkor még nem volt első szállásunk. Középső volt, de az érkezés estéjére (Phoenix), illetve az utolsó napra (Las Vegas) még nem. A formban viszont határozottan leírták, hogy több szállás esetén az elsőnek a címe kell. Megvontam a vállamat és üresen hagytam a mezőt. (A csaló cég kamuformjában lehetett. A valódiban nem.)

Nos, a briganti cég azzal érvel, hogy ők igenis megdolgoznak a pénzükért. Pontosan tudják, hogyan kell kitölteni a formot. Lófaszt.

Ha ugyanis nem tudom, mit írjak a ‘kinti szállás’ rovatába, akkor a legördülő menüből azt választom ki az eredeti formban, hogy ‘unknown’. Ez a korrekt válasz. A csaló cég leegyszerűsítette a problémát: azt ikszelték be, hogy tranzitutas leszek, nem alszok Amerikában. Most gondolj bele. Ha így maradt volna, a bevándorlási hivatalnok páros lábbal rúgott volna vissza a repülőgépbe.
Szerencsére az ESTA igénylése lemegy egy nap alatt, gyorsan kértem még egyet, most már közvetlenül. Ilyenkor persze a régi ugrik.
Aztán amikor elmeséltem Barnának a sztorit, összehúzodott a szeme. Ő ugyanis úgy oldotta meg a fenti problémát, hogy kinti címnek kamu adatokat adott meg. Gondolván, hogy úgysem foglalkozik vele senki. Hopp, egy újabb ESTA igénylés.
Majd a végén igényelhettem még egyet, mert az utolsó utáni ellenőrzésen vettem észre, hogy két mező tartalmát (apám neve, fiam neve) felcseréltem. Ez már tényleg az indulás előtt történt.
Azaz végül csak sikerült 12e helyett 40e forintot költenünk a három ESTÁra. Mindegy, de legalább megvannak.

Ehhez képest az utazási biztosításokkal – legalábbis a megkötésükkel – semmi gond nem volt. Fogalmam sincs, mi lett volna, ha le kellett volna húzni valamelyiket… de nem kellett.

Aztán az online checkin a repülőgépekre.

Éreztem. Már előre tartottam tőle. Pirossal írtam be a naptáramba. Riasztást rendeltem hozzá. Pedig egy online checkin tényleg nem a világ.
24 órával a gép indulása előtt lehet belevágni. Azaz Angliába reggel hétkor, onnan tovább délután négykor.
Reggel kávé lefőz. Kényelmes forgószék. Napocska kezd sütni. Madarak csicseregnek. Holnap utazunk.
Beléptem a British Airways oldalára. Megkerestem a foglalást. Azt mondta, mehet a checkin. Akkor menjen. Erre kaptam egy formot, hogy mindannyiunknál hiányzik valami adat az Advanced Passanger/Passport Information (API) teljességéből. Szerencsére van egy gomb, arra kattintva pótolható. Jó. Kattint. Erre kaptam egy listát, hogy mind a három embernél az összes szükséges adat meg van adva, nagy kövér, zöld pipák mindenfelé. Izé. Akkor vissza a checkinhez. Nem enged tovább. Hiányos az API.
Hmm.
Volt valami help. Elolvastam. Azt mondja, hogy ha több légitársaság is érintett a buliban, akkor mindegyiknél egyenként meg kell adni az útlevélszámot. Nos, mi végig a British Airways társasággal repüljük az utat oda-vissza, de a transzatlanti részre a Finnair-en keresztül vettük a jegyet. (Pontosabban ezt az egészet egy utazási iroda rakta össze.) Na jó, nézzük a Finnair oldalát. Véres verítékkel szenvedve, de be tudtam lépni.

Ez direkt valami perverzió, hogy ennyire meg van nehezítve a repülőtársaságokhoz a belépés. Kismillió kód, rendszeresen rosszul írt nevek, első név, második név, MR, MRS, eh.
Jelen foglaláshoz kaptam két, ugyanolyan névvel illetett kódot, melyekből csak az egyik működött. Belépés után kaptam egy harmadikat is, mely szintén működött. A FinnAirhez viszont egyik sem volt jó, ide a járatszámmal és csillió személyes adattal tudtam csak belépni.

Oké, checkin. Erre átdobott a BA oldalára. Hogy ezt az utat a BA kezeli, mindent ott kell csinálnom. Fasza.
Keressünk a BA oldalán valami helpet.

Ez is valami újabb tendencia, de mostanában már nincs olyan, hogy emailcím. Mintha ez az egész kommunikációs forma el lenne felejtve. Pedig szerintem messze a leghatékonyabb.

Itt két lehetőség volt: Twitter(!), meg egy form. Twitter accountom nincs és nem is akarok csinálni. A formnál meg azt írták, hogy a minimális reakcióidő két nap, szóval ha sürgős a dolog, akkor telefon. Jó. A telefonnál meg azt írták, hogy ha nem közvetlenül tőlük vettem a jegyet, hanem valamilyen ügynökségtől, akkor azt hívjam, ne őket. Kész. Amennyire ismerem az ügynökségek reakcióidejét, munkatempóját, az még két napnál is több.

Azért vedd észre, mennyire ügyes koreográfia: becsekkolni csak 24 órával indulás előtt lehet, az ügyintézés reakcióideje meg 48 óra. Azaz ha online checkin problémád van, akkor úgy jártál.

Nézzük mit mond az internet kollektív tudása. Meglepő módon releváns információt kaptam. Mostanában nem ehhez szoktam hozzá.
Why can’t I check in online? OLCI and boarding pass difficulties

Alapos írás, meglehetősen sok problémás lehetőséget bemutatva, kifejezetten a BA online checkin rendszerében. És rögtön ott van a 3. pont.

3.) Have you submitted the right Advance Passenger (API) information? Is your ESTA / eTA up to date?
Particularly for travel to the USA and Canada, your passport number on the booking is checked against databases to check your ESTA or eTA status. The weblink above, under Traveller Information will show the passport on the booking. There’s a separate bug in this area where the system seems to keep requested API despite it being done – one workaround is to edit the API, change a letter, reverse the change, save and then go straight to OLCI. Some other things to look for: have you changed your passport since the booking?

Nos, ez majdhogynem telitalálat. Amikor decemberben kitöltöttem az adatainkat – azaz megadtam az útlevélszámokat – akkor még senkinek sem volt ESTÁja. A BA nyáladzóidióta alkalmazása ezt megjegyezte és nem hajlandó újraellenőrzéssel frissíteni. Azóta Barnának megváltozott az útlevélszáma, hárman beszereztünk hat ESTÁt, mire mindenkinek meglett a végleges, szóval történtek dolgok, az élet pörgött, ahogy szokott. Egyedül a BA hígagyú alkalmazása üldögélt a seggecskéjén és bámult üres tekintettel maga elé. Hiába próbáltam adatváltozásokkal rávenni arra, hogy ellenőrizzen már egy újabbat, nem tette. (Az útlevélszámokkal meg nem mertem játszani.) Azaz az API hiányos, mert nem stimmel az ESTA, de ezt én nem tudom megadni, az alkalmazás meg nem teszi meg. Csak.
Én pedig ott állok egy végtelen körben az online checkin folyamatban.

Ekkor – egy nappal az indulás előtt – már annyira remegett a kezem az idegességtől, hogy időnként kiesett belőle a szivar. Nem véletlenül berzenkedtem ez ellen az út ellen már tavaly nyáron. Egyszerűen hihetetlen mennyiségű adminisztratív f@szság, migránsozás, bürokrácia, idiotizmus. A hátam közepére kívántam az egészet és kívánom most is. De hát rajtam kívül mindenki be van sózva, mese nincs, menni kell.

Mondanom sem kell, délután megint nem ment a checkin. Közölte, hogy amíg az első utazásra nem csináltam meg, addig a másodikra sem mehetek tovább. Az első meg ugye reménytelen. Ennyi.

Miért is olyan fontos ez? Angliába tulajdonképpen mindegy. Szoktam mondogatni, hogy Európán belül teljesen lényegtelen hol ülök, azt a másfél-két órát állva is kibírom. Na de Arizónába, egy 11 órás utazásnál már egyáltalán nem mindegy, hogyan ülünk. Egymás mellett, egymás előtt, egymás mögött… rengeteg variáció van, attól függően, mekkora a telítettség és mikor jutok oda, hogy széket foglaljak. Ha 24 órával az indulás előtt hozzáférek online, akkor addig nézegetem a szabad helyeket, amíg megtalálom az optimálisat.
Nos, ennek most lőttek. Az offline checkin gépindulás előtt nem sokkal történik, nem látod a képernyőt, hogy hogyan vannak az üres helyek, persze, mondhatsz néhány kritériumot az ügyintézőnek, aki aztán közli, hogy jelenleg már kevés a szabad hely, ezt kaptad, örülj, hogy egyáltalán felférsz. Aztán 11 óra közepesen vacak utazás helyett kapsz 11 óra szenvedést.
Mindezt egy idiótán megírt program miatt.

Ezen a blogon már nem ez az első kirohanásom az embertelen, illogikus, bosszantóan rosszul működő programok ellen. Nem azt mondom, hogy mindenhová kellene egy programtervező. (Illetve, dehogynem. Tényleg mindenhová kellene.) De ezeket a hibákat mindenféle magasröptű iskola nélkül, egyszerűen józan paraszti ésszel is ki lehetne javítani. De nem. A szoftver a ‘szomszéd jancsipisti megcsinálja egy nyalókáért’ kategória és ez szemmel láthatóan a cégeket egyáltalán nem zavarja, hiszen költséghatékonyság, ugye.

Szóval. Abban biztos voltam, hogy a kinti checkin egy rémálom lesz. A 24 óra akkor indul, amikor Las Vegasban késő éjjel éppen kaszinózunk. Internet… a fene tudja, hogyan lesz. Nyomtató sehogy. A repülőjegy szerint a phoenixi repülőtéren nem használható a British Airways mobilappja. Szóval látszott, hogy nem lesz sima menet. De hogy a magyar checkin is ekkora szívás lesz és nem is lehet online megoldani… arra nem gondoltam.

Autóbérlés. Credit card. Nincs. És debit? Izé. Az egyik (az integrátor cég weboldala) ezt mondja, a másik (a kölcsönző weboldala) azt. Nincs emailcím. Nincs chat. Csak telefon. Hová kerültem? Az őskorba? Aztán a kölcsönzőnél találtam egy eldugott formot (valami feedback form volt, de nem érdekelt), oda írtam és pár nap múlva egy humán válaszolt, emailben. Hogy fizethetek debit kártyával, de ekkor be kell mutatnom azt a jegyet (repülőjegy, vonatjegy) amellyel a leadó állomásról tovább utazok. Fasza. Egy újabb idióta szabály. És ilyenekkel volt tele az út. Ha egyet is elhibáztál, akkor vagy egy program, vagy akár az egész utazás is kútba eshetett. Nem hiszed el, a végére egy komplett irodányi papíranyag gyűlt össze: három, vastagon tömött A4-es dosszié. Gyakorlatilag egy könyv méret. De így sem voltam nyugodt.

Rákérdeztem a credit kártyára a szállásoknál is. Egy válaszolt vissza, hogy oké. Kettő kussolt.
Jó. Csesszék meg. Habár elvből ellenzem a hitelkártyákat, de akkor csináljunk egyet. Menjünk szembe a trenddel. A sztorit már megírtam itt, a lényeg, hogy a banki töcskölés után nem lett hitelkártyám.

Aztán egy csomó írás elolvasása után egy felszabadító mondat valahol: habár credit kártyával könnyebb, de ha neked nincs ilyen, akkor csak ezért ne váltsál ki. Minden megoldható debit kártyával is, persze az ismert hátrányokkal. (Mind az autókölcsönző, mind a szállás ráterhel egy bazi nagy összeget a számládra, arra az esetre, ha valami nagy kárt csinálnál. Ha nem csináltál semmit, akkor ez a terhelés 1-2 hét után eltűnik. Viszont ez alatt az idő alatt ez az összeg nem áll rendelkezésedre. Hitelkártyánál nem probléma, a bank pénzét terhelték le. Debit kártyánál viszont a tiédet. Nyilván megoldható, a könnyen mobilizálható megtakarításokból rá kell tenni egy súlyosabb összeget, aztán ha hazaértünk és felszabadultak a terhelések, akkor visszarakni.)

Ja, és ha már bank. Indulás előtt két héttel kaptam egy tájékoztatót az Erstétől, hogy megszűntetik a Wizzair tipusú debit kártyát, hamarosan meg is fogom kapni helyette az újat. Pár perc sikoltozás után vettem csak észre, hogy az új kártya aktiválási határideje március 31, azaz addig használhatom a régit. Gondolj bele, ehhez a kártyához volt rendelve a repülőjegy-vásárlás, az összes szállás foglalása, az autóbérlés, ezen történtek/fognak történni a kauciók/depositok levonásai, ez van a Paypal mögött, ez van a Revolut kártya mögött, ez van letárolva a mobiltelefonba, ez van a SimplePay mögött… na most mindezt átkonfigurálni nagy hirtelen… gyakorlatilag reménytelen vállalkozás. Lett volna. Így viszont ráér visszaérkezés után.

Ja, és ha már átmentem ilyen trippek/trükkök stílusba, akkor pár szó a Revolut kártyáról. Ha sokat császkálsz külföldön és időnként használsz még készpénzt, akkor ez egy nélkülözhetetlen prepaid kártya. Prepaid, azaz a legtöbb helyen nem használható se credit, se debit kártyaként. Viszont pénzt remekül lehet vele felvenni. Egyelőre – a sokadik igérgetés után sem – nincs még forintalapú Revolut kártya, de számlatipustól függően az euró alap sem rossz. Nálam például úgy van, hogy ha vásárolok a debitkártyámon keresztül, akkor azért a bank nem számol fel pluszköltséget, sőt, ahogy néztem, még az eurót is viszonylag normálisan, nagyjából középárfolyamon váltja. A Revolut kártya feltöltése pedig vásárlásnak számít. Pénzt felvenni a Revolut kártyáról viszont a világ legtöbb országában, a legtöbb bankautomatából ingyenesen lehet, legalábbis a helyi valutában.
Azaz ha például elindulsz egy balkáni körútra, akkor itthon ráteszel a Revolut kártyádra mondjuk 200 eurót.

Ez az ingyenes havi felső korlát, de ha elfogyott a pénz, pár mozdulattal “vásárolhatsz” rá újabb 200 eurót akár külföldön is. Igaz, ekkor már felszámolnak 2%-ot. (A mocskok. Ez valami nem túl régi újítás, korábban nem volt.)
Ha probléma a net, akkor CitySIM, lásd később.

Innentől kezdve nem lesz problémád a helyi pénzzel. Akár Macedóniában, akár Albániában, akár Montenegróban, akár Horvátországban, egyszerűen odasétálsz a legelső automatához és anélkül, hogy foglalkoznál vele, hogy melyik banknak az automatája, kiveszed a pénzt. A helyi valutában. Ingyen.
Nálam ez annyira bevált, hogy még eurós országokba is így utazok. 30-50 euró általában van nálam, hogy addig se jöjjek zavarba, amíg eljutok az első automatáig, onnan pedig ingyen felveszem, ami kell. Ha nem eurós országba megyek, akkor erre rájön még egy ‘euró – helyi valuta’ átváltási költség, de a váltási arányok – fogalmam sincs, hogyan csinálják – kedvezőbbek még a középárfolyamnál is. Annál pedig határozottan jobb, mint ha akár itthon, akár kint váltanék egy pénzváltónál.

Vissza a szervezéshez.

Antilop kanyon. Azt írják, hogy kifejezetten bátorítjuk, hogy fényképezzetek. Igen, hozzátok csak a profi dslr gépeket, legyenek jó képek. Gopro? Nem, azt tilos. Fotóstáska, ha esetleg több objektívre lenne szükséged? Szó sem lehet róla.
Ezek után kíváncsi lettem volna, milyen az, amikor nem bátorítanak.
Persze itt is óriási a túljelentkezés, ha egy konkrét időpontban akarok lemenni, akkor hónapokkal korábban kell jelentkeznem. Igen, félórás pontossággal kell előre megadnom, mikor leszek ott a sivatagi rák farkán lévő kunyhónál. Kábé 300 kilométer autózás után. Ha lekéstem, bukó. És még nincs vége, de a többiről majd később írok.

Pakolás.
– Vigyük a kettlebellt?
– A 20 kilós még bele is férne a kézipoggyászba.
– Reggel a Grand Canyon sziklái alatt…
– De ki viszi le?
– És ki hozza fel?
– Vigyünk felfújhatósat.

Grand Canyon szállás.
10 évvel ezelőtt Kővári Attilával csináltuk meg ugyanezt a túrát. Nem vittünk magunkkal semmit, bíztunk a szerencsénkben, meg a kreativitásunkban. Nem is volt gond, találtunk egy kinyúló ereszt a budi mögött, az alatt jót aludtunk a földön.

Nagyítás

Persze ha jött volna egy nagy eső, akkor tócsában ébredünk. De nem jött.

És akkor idézek a tíz évvel ezelőtti írásból:

– Józsi, hány éves is vagy?
– Júniusban leszek 45.
– Hát, hallod nem sokra vitted, hogy még ebben a korban is a budi mellett alszol a földön.

A vicctől eltekintve, most, hogy négyen megyünk, az előrejelzések szerint meglehetősen trágya időben, hasonló lazaság már nem volt megengedhető. Bedobtam a gyalogos túrasátramat. Kicsi – súlyra is, térfogatra is – két ember szűken, de elfér benne. Jó lesz a csajoknak. Magunknak pedig vettem az OBI-ban 3*4 méteres ponyvákat, a Decatlonból kötelet, karabínert és vittem az Izlandot is megjárt tompa cövekeket. Persze még kérdéses volt, hová tudom rögzíteni majd a ponyvákat tartó madzagokat, de hagyjunk teret odakint is a kreativitásnak. (Az mindenesetre bíztató volt, hogy a Google Image fényképein minden parcellában láttam egy fémoszlopot. Az már az egyik tartó, fa meg mindenhol van.)

Időjárás.
Az arizónai újságok azzal vannak tele, hogy atyaúristen, mekkora rekord méretű hideg, mekkora havazások!
Fasza. Ez itt például egy meteorológiai jelentés.

A fenti ábrán a sárga az konkrétan egy hóvihar. 100%-os valószínűséggel. Az egyik nap a várható hőmérséklet: -4/27 F. Ez celsiusra fordítva annyi, mint -20/-3 C. Azaz még a várható legmelegebb érték is rendesen nulla alatt van.
Ember. Ez egy sivatag. Azért megyünk ilyenkor oda, mert márciusban még nincsen pokoli meleg.
Mondjuk, ezt eltaláltuk. Tényleg nem volt.
Ja, és odalent a kanyon alján ketten kvázi bivakolni fogunk. Nekem nem gond, csináltam már ilyet, még extrém hidegben is, de kíváncsi leszek reggel Barna mosolyára.
Csütörtök. Utolsó meteorológia. Hát, izé. Az idő melegszik. Ez derék. De pont vasárnap-hétfőn, amikor le-, meg felmegyünk, szeles, esős, havas, ködös nap. Miért ne? Miért ne lehetne egy kicsit is szerencsénk? Ha már ennyit áldoztunk erre az útra?
Na mindegy, kreatív, igénytelen család vagyunk, megoldjuk valahogy.

Mobilnet.
A navigációt szerencsésen sikerült megoldanom. Egyfelől megtaláltam, hogyan lehet megnövelni az offline terület nagyságát a Google Maps-ben (alig kellett hozzá pár év, nemröhög), másfelől telepítettem mind a két telefonra a Locust, melyhez horribilis 1000 forintért (mármint zusammen) megvettem a három érintett állam térképét. Azaz offline navigáció kipipálva. De amikor ennyi mindenre kell figyelni, ennyi információt kell nem csak fejben tartani, hanem aktualizálni is, amikor sanszos, hogy akár valamelyik szállásadó, akár valamelyik repülőtársaság majd kommunikálni szeretne velem… amikor kritikus, hogy lássuk, milyen időjárás várható a következő napra, amikor bármikor utána kellhet nézni bárminek, szóval kell az a net, nagyon.
Na most az AT&T adatroaming díja (ők küldtek sms-t) odakint úgy néz ki, hogy 210 HUF/0,1 MB. Azaz 2100 forint megabájtonként. Egy Index nyitólap letöltése 63000 forint. Durva, mi? (És még nem is ez volt a legdurvább. A Manx telefontársaság sms-ében 247 HUF/0,1 MB érték szerepelt.)
Erre találták ki a CitySIM kártyát. Magyar alapítású, Észtországban bejegyzett cég. Valamikor értettem is, hogy hogyan, mára már elfelejtettem, de nem is fontos, a lényeg az, hogy ilyen észt visszahívásokon keresztül megoldották, hogy pofátlanul olcsón tudjál száznál is több országból telefonálni, illetve netezni. Az EU-n belül nem kunszt, de például Szerbiából már igen. Évi 1(!) euróért aktiválni lehet egy extra olcsó adatcsomagot is, ezzel Amerikában az adatforgalom 4,77 HUF/MB értékre jött ki. Nagyon nem mindegy. Az alapkártya ára 45 euró, de ebben már benne van 10 euró feltöltés. Én még tettem rá 15 eurót, ez együtt durván 1,5 GB adatforgalom, egy hétre elég lesz.

De előrerohantam, ez sem volt ilyen egyszerű. Az első kártya valahogy nem működött, az egyik telefonban sem. Van itthon egy backup telefonunk (Samsung Galaxy J6), az lett az észt telefon. Csak éppen nem látta a CitySim kártyát. Az enyém sem. Kinlódtam, kinlódtam, volt support is, aztán feladtuk. Küldtek új kártyát. Indulás előtt két nappal kaptam meg. Beüzemeltem. Működött. Szuper. Kösz, support. Aztán meg akartam nézni, milyenek a tarifák Amerikában. Korábban már megnéztem, csak nem írtam fel, elfelejtettem. Most meg nem adta fel lehetőségnek Amerikát. Miaf… ene.? Megint kidobtam az ablakon 20e forintot? Support. Megint. Amerikát ne úgy írjam be, hogy USA, meg hogy US, hanem úgy, hogy United States és akkor már megtalálja. Háát… egy legördülő menü azért sokat segítene a dolgon.

Jogos lehet a kérdés, hogy miért vacakolok én ilyesmivel? A lányom kint él, van neki amerikai telefonja, filléres mobilnet tarifákkal. Majd megosztja jól.
Így van. Ez volt az ‘A’ terv. Én viszont szeretem, ha van ‘B’ tervem is.
És milyen jól tettem. Dóra pár nappal az indulás előtt upgradelte az iphone-ját, azóta nem megy rajta a tethering. A megosztásnak lőttek.
Aztán az egész mobilnetes vacakolásnak is, de ezt már a sztoriban fogom megírni.

Pakolás. Nej utolsó héten késő esténként jött haza, már ha egyáltalán. Remek, mert pakolnunk együtt kell. Így én sem tudok.

Barna szólt, hogy vegyek már neki számzáras bőröndlakatot mind a két bőröndjére.

Tudom, hogy gagyi. Tudom, hogy pár perc alatt törhető. Csak éppen a repülőtéri szarkáknak nincs pár percük rá.

Nekem van kék színű, Nejnek rózsaszín, Barnának maradt a szürke. Ez egy kicsit más tipus, mint a miénk. Ez abból is látszik, hogy nem működik. Egyik sem. Beállítottam az új számot, aztán vagy kinyitja, vagy sem. Zárt állapotban letettem az asztalra, egyszer csak magától kinyílt. Nyilván a srác indulás előtt egy órával vette át a lakatokat és akkor derült ki, hogy szarok.

Megírtam mindenkinek, hogy indulás előtt vágják le a körmeiket. Nekem nem kell, én már rég lerágtam az összeset. A lábamról is.
(Megjegyzés: A Grand Canyon lefelé 1600 méter szint, eléggé meredek terepen. Ha nincs rövidre vágva a lábujjaidon a köröm, csupa vér lesz a cipőd, mire leérsz.)

Úgy terveztem, hogy az utolsó héten már csak angol hangoskönyvek fognak szólni a nappaliban. Fel kell elevenítenem az angol tudásomat, mese nincs. Erre mi szólt? Végtelenül depressziós orosz alternatív rock. Mert ezt kívánta a szervezetem.

Nápolyt látni… és túlélni 05/04

Záródik a 2018-as év. (Vannak még anyagok, de azok annyira gyengék, hogy maximum itthonra rakom össze magunknak. Már ha egyáltalán.)

Tavaly ősszel ugrottunk le egy hosszú hétvégére Nápolyba, a kedvenc szédült városomba. És ha már ott voltunk, végigharcoltuk magunkat az Amalfi-öböl peremén húzódó, sziklákra kúszó-mászó Istenek Ösvényén is. Élmény volt. Mindkettő: az idétlen város és a meredek, kitett túraútvonal is.

Dunakanyar-kör bringával 05/04

Budapest – Esztergom – Tata – Velence – Budapest.

Kerékpáros körtúra. Teszteltük a felszerelést, az őszi nagy túra előtt. Mind a teszt, mind a túra jól sikerült. Viszont a GoPro itt jelezte először, hogy csereérett. Rengeteg felvétel nem sikerült, így a videó is váratlanul rövid lett. De azért minden helyszínről került bele valami.

Elveszett videók megkerültek

Gyertek, gyertek ide Apuci keblére.

Az utóbbi pár hónapban – szinte már mániákusan is – próbáltam rendezni a letiltott videóim helyzetét. Nem véletlenül. Végül 5 videónál nem sikerült. Az ötből négy a kedvenceim között van. Érted már? Ha egy fiszemfaszom kis videót tilt le a Youtube, akkor azt mondom, hogy legyen ez az utolsó örömöd. De itt négy jól sikerült anyagról van szó. (Hozzáteszem, az ötödik sem rossz.) Szóval volt miért küzdenem.

Magát a küzdést már leírtam korábban.

Most pedig jöjjenek maguk a videók, minimális kommenttel.

1. Albánia, a teljes körút

Ez konkrétan egy kakukktojás. Ugyanis végig feketeseggű videó volt, de mielőtt ebbe a mentési folyamatba belevágtam volna, kísérletképpen feltöltöttem mindent még egyszer a Youtube-ra. És lássatok csodát, ebben a közel egyórás videóban immár csak 1 perc nem tetszett a méltóságos szolgáltatónak. Na, ezt az 1 percet újravágtam és immár egy hete fent van és még mindig nem gyilkolták le a szerzői jogi brigantik. Azaz hosszú kavarások után újra Youtube, persze a korábbi 100+ látogatószám ment a levesbe, de legalább fent van.
Még. Nyilván, ha megint kinyírják, megy át a Megára.

2. Albánia, Theth-völgy, road movie

A túrának, de megkockáztatom, Albániának is a legkeményebb terepe ez volt. Bent az Albán-Alpok völgyeiben, leginkább járhatatlan utakon, sziklák, szakadékok között, kívül mindenféle állami törvénykezésen. Ebből vágtam össze egy videót, ahol minimális zene mellett (de persze pont volt annyi, hogy a Youtube letiltsa) leginkább csak a motor bőgött. Nem üti az előző videót, hiszen a kettő között csak 1-2 percnyi átfedés van.

3. Erdei bringa 2013

Erről is írtam már egy csomószor, most csak ismétlem magamat. 2013-ban, vasárnap, csak úgy, felraktam a goprót és körbebringáztam az erdőt. Nem is tulajdonítottam az egésznek nagy jelentőséget. Igenám, de pont ebben az évben indult be a Pilisi Erdőgazdaság és kezdte el ezerrel irtani a faállományt. Azaz egészen véletlenül sikerült dokumentálnom az erdőnek egy olyan állapotát, amely már nincs meg.
Sajnálatosan nincs meg.
Ilyen szempontból kifejezetten komoly dokumentumértékű a felvétel. (2,5 percet kellene benne újravágnom, de esélytelen. Ez még a hőskorban készült egy nem igazán jogtiszta Premiere-rel. Azóta semmilyen alkalmazás nem képes megnyitni a szkriptfájlt, még a Premiere ingyenes, illetve feltört verziói sem.)

4. Izland, 2014

Ez a videó szenvedett a legtöbbet. 3-szor, azaz háromszor vágtam újra, mert mindig jött valami köcsög, aki le-letiltott egy számot. Átraktam az Indára, aztán a Dailymotion-ra, aztán megint a Youtube-ra, aztán megint az Indára… az egész egy rémálom volt. Remélhetőleg immár végleges helyére került és nem kell újralinkelnem a fél blogot.

5. Murter, Pyrus túra, 2014

Erre mondtam azt, hogy nem akkora nagy kedvenc, de attól még vastagon benne van a közepes kedvencek között. Mindenképpen megmentésre érdemes. 2014-ben elmentünk a Pyrusos haverokkal evezőt mártogatni Murterre (családunk házi szigetére) és… evezgettünk.
Tipikus adriai, tengeri hangulat.

6. Jón-szigetek

Igen, ez is kedvenc. Korábban már be lett linkelve, de ettől függetlenül beraktam ide is, hiszen idetartozik: ez is a menedékházban lakik.

Tulajdonképpen ez a videó volt az utolsó csepp a pohárban… ez kényszerítette ki, hogy találjak végre valami véglegesnek tűnő megoldást.
Nem akarok itt Coelho lenni, de a legtöbbször tényleg az segít rajtad a legnagyobbat, aki beléd rúg.

Hasznos információ

Ha le szeretnéd menteni bármelyiket is, a beágyazott videóknál nincs rá lehetőséged. De ha az alábbi linkekre kattintasz, akkor a Mega lejátszója indítja el a videót és ekkor már van Download gomb.

Jón szigetek #08/07

Mondhatni az utolsó pillanatban. Már az elején összeraktam, milyen sorrendben jönnek majd a videók. Időben el is készültek, de a Youtube tiltása miatt a Jón-szigeteki kalandról készültnél meg kellett oldanom valamilyen alternatív módon a videó publikálását.
Nem volt egyszerű. Nem akarom nagyon szaporítani a szót, itt már bőven megtettem.

Nézzük magát a kalandot. Cobranco egyik kerékpáros túrája adta az ötletet. Nagyon jó ötlet volt. Egy hét, benne Lefkada, Kefalónia és Ithaka. Remek időt fogtunk ki május végén, gyakorlatilag megsültünk és mindenhol tudtunk fürödni. Túrázgattunk is, ahogy kell. Hazafelé pedig még útbaejtettük a Meteórákat.
És persze ne feledkezzünk el a tengerre néző teraszon lenyomott családi kettlebell gyakorlatokról sem. :)

Zakopane. Majdnem. 07/06

Egy üde kis szösszenet a tavalyi télből. Márciusban kiugrottunk Zakopánéba és beleharaptunk rendesen a téli Tátrába: Giewont, Öt Tó, Murowaniecz. Sajnos a körülmények miatt a kamerákat nem igazán tudtam kezelgetni, kevés jó felvétel született. Ennek ellenére ebben az extra rövid videóban valahogy csak sikerült visszadnom az őrült napok hangulatát.

Passau – Bécs, bringával 09/08

Kihasználtam, hogy a kajakos filmfesztiválra előre le kellett gyártanom a videókat és amíg ezeket hetente kiraktam, addig volt időm a nagy videókat összeállítani.
Jöjjön akkor a Passau-Bécs bringatúra. Hét nap volt, benne egy kis bécsi tekeréssel is – értelemszerűen a videó nem lett rövid.
De nagyon élveztük, mind a túrát, mind a felvételek visszanézését.

Tiszafüred ősszel

Igen, volt már egy tiszafüredi videó, de az tavasszal lett felvéve. Az inkább morgósra, illetve komolytalanra sikerült. Az őszi viszont inkább elégikusra. Ilyenkor mindenféle színekben pompáznak a fák, a bokrok, a növényzet, az embernek egyszerűen eláll a szava a természet szépségétől.

ESTA vízum csalás

Illetve… mit tudom én. A csalás nem a legpontosabb szó rá, mert jogilag nehezen támadható a dolog. Talán az átverés, lenyúlás a megfelelő kategória.

Idén valamikor utazok Amerikába. A 10 éves vízumom már lejárt, de hallottam, hogy van valami könnyített eljárással megszerezhető izé. Az utazás ugyan jócskán arrébb van még, de jobb az ilyesmit nem halogatni. Beírtam a gugliba, hogy ‘amerika vízum’, az első találat valami siránkozás, a második viszont már teljesen rendben van. Elég hivatalosnak tűnik, részletesen elmagyaráznak mindent, ott is van az igénylő űrlap. Kitöltöttem, elküldtem. Nyilván bepipáltam, hogy elolvastam az ÁSZF-et. Fizetésként Paypalt adtam meg. Aztán nyeltem egy nagyot az összeg láttán ($72), valahogy kevesebb rémlett. Végül legyintettem: biztosan megemelték, mintha hallottam is volna róla, hogy a magyaroknál szigorítani fognak. Átutaltam a zsét, visszaigazolták. Elméletileg 24 órán belül meglesz a vízum.

De azért nem hagyott nyugodni az az összeg. Újabb keresés… és a döbbenet. Javaslom, olvasd el alaposan a belinkelt oldalt.
Jó, mi? Vannak oldalak, amelyek abból élnek, hogy úgy csinálnak, mintha náluk lehetne hivatalosan vízumot igényelni. Teljesen megtévesztőek, még az űrlap legördülő menüinek betútipusa is megegyezik a valódi oldaléval. Egyedül a végösszeg nem stimmel, 14 dollár helyett 72 dollárt kérnek. Amit persze sokan beszopnak (én is), mert ha az ember nem igényel amerikai vízumot hetente, akkor honnan is tudná az árát? A legviccesebb, hogy az imposztorok nem kamuznak, tényleg megigénylik a vízumot és amint elkészül, el is küldik az igazolást. Emiatt állítják, hogy nem csalnak: hiszen elvállaltak egy munkát, meg is csinálták. A haszonkulcs… az meg az ő dolguk. Semmi közöm hozzá, hogy mennyi költséggel dolgoznak és mekkora a nyereségük. Jogilag rendben is lenne a dolog… de azt hiszem, van erre egy helytállóbb kategória: a vásárló szándékos megtévesztése. A Fogyasztóvédelemnél lehetne is keresgélni… ha ezek a cégek nem Amerikába lennének bejegyezve. De oda vannak.

Jogilag egy helyen lehetne fogást találni rajtuk, legalábbis annál, amelyikkel találkoztam. Amikor elküldtem az űrlapot, akkor azt kattintottam be, hogy elolvastam és elfogadtam az ÁSzF-et. Igenám, de az ÁSzF-ben nincs semmi az árképzésről, meg arról, hogy ők csak közvetítők. Ezek ugyanis a Jogi Nyilatkozatba kerültek bele. Melyet aztán végképp nem olvas senki, de nem is kell, hiszen ezt nem kérik elismerni vásárláskor.

Még egy érdekesség. A fiúk tudnak keresőt is optimalizálni. Ha azt írom be a keresőbe, hogy “amerikai vízum”, akkor a valódi oldal a fasorban sincs, de az egyik kamuoldal a második helyen jön. Ha azt írom be, hogy “esta visa”, akkor már a jó oldal jön első helyen, de a második helyen megint egy kamuoldal jelenik meg.

Jó. Hogyan tovább? Mert az első gondolatom természetesen az volt, hogy nem hagyom annyiban. Írtam nekik egy levelet, miszerint aggyátok vissza a pénzt, köcsögök. Visszaírták, hogy nem aggyák, mert ez egy legális biznisz. Erre megírtam nekik, hogy felnyomtam őket a Paypal-nél. (Tényleg.) Azt írták, hogy leszarják. Aztán másnap megérkezett a vízum, én pedig aludtam rá egyet. Végül arra jutottam, hogy elengedem a keménykedést. Nem írok a Fogyasztóvédelemnek, mert úgysem tudnak csinálni velük semmit. A Paypalt sem erőltetem.

Itt egyébként az a menet, hogy az első felnyomást a Paypal nem veszi komolyan, ekkor csak összekapcsolják a vevőt az eladóval. Hátha meg tudnak egyezni. Ha nem, akkor a vevő újból felnyomja a céget és csak ekkor indul vizsgálat.

Hivatkozhatnék a fentebb leírt jogi anomáliára, de az egész ékes magyar nyelven van, nem hiszem, hogy a Paypal tudna bármit is kezdeni vele.

Egy dolgot tudok tenni: megpróbálom beemelni a veszélyt a köztudatba. Mindenki tudja, hogy ha autót akar vásárolni, akkor rengeteg csalóba fog belefutni. Lakásvásárlásnál is észnél kell lenni. Unit-linked ügynök, brókernetes arcok? Kerüljük őket, ahogy tudjuk. Nigériai trónörökös? Csodamatracos bemutatókat szervező, orvosnak álcázott gazemberek? Már ismerjük őket. Ez egy nagy közös tudás. Én pedig szeretném, ha ebbe a közös tudásba beleépülne az is, hogy ha amerikai vízumot szeretnél igényelni, rengeteg átverős, lenyúlós oldal les rád és a pénztárcádra. Tudom váratlan a dolog, hiszen az ember pont itt nem nagyon számítana rá. Éppen ezért veszélyes: nagyon könnyű beleesni a csapdába. Ráadásul a veszteség is éppen tűréshatáron van: 4e forint helyett 20e forintot fizettél, hát, nem öröm, de nem ettől fog bedőlni a havi költségvetés. Azaz az áldozatok sem emberkednek, beletörődnek.

Na, ennek szeretnék elémenni. Hogy minél kevesebb áldozat legyen. Megírtam a sztorit.

Garmin vizsgálódások

Kezdjük a legkönnyebb megfejtéssel. Hová tűnt a kéktúra track nagy része? Az, amely a Basecamp-ben még megvolt, de a túragps-re már nem ment át?

Elvitte a cica. És ez hivatalos.

Világosan leírták, hogy GPSMAP64 készülék esetében max. 10000 pont lehet egy track-ben. Nekem meg 98491 volt. A Basecamp még mutatta. Az eszköz már nem.

Oké. Nem tudta ezt Mehemed. Most már tudja.

A többi kavarás viszont mind arra a f@szságra vezethető vissza, mely a Basecamp 4.7.0 verzióval jelent meg. Ebben ugyanis a Mapinstall modul bugzik. Írtam már erről a nápolyi kirándulás kapcsán. Szerencsére ott a jó öreg paranoiámmal sikerült időben, azaz még itthon elkapnom a jelenséget és még időben megkerültem.
Most viszont már nem volt időm rendesen megkerülni. Azaz azt hittem, hogy igen, pedig nem.

Konkrétan arról van szó, hogy ha feltelepítek egy gépre egy térképet (exe fájl lefuttatásával), akkor az felrak kismillió *.img fájlt. Ezek alkotják a térképet, méghozzá úgy, hogy mindegyik egy kicsi térképszelvény. A kismillió nem túlzás, a Túrautaknál kábé 100 fájlról beszélünk, az OSM Italy térképnél 200-ról, az OMP Hiking térképnél meg 300-ról.
A számítógépen mindez rendben van, de a gpsmap64 készüléknél ekkora fájlmennyiség már kezelhetetlen. A Basecamp tudja azt, hogy a gépre telepített térkép tömérdek fájlját összerakja egy nagy *img fájlba és már csak azt küldi le a készülékre.

Kicsit kalandozós írás lesz ez is. Csak hogy lásd, mennyire tré cég a Garmin. Volt a GPSMAP62 készülék – a mostani elődje – melynek 2 GB beépített memóriája volt. Nyilván erre nem lehetett lerakni egy komplett Európa térképet, egyszerűen nem fért el. Ezért is örültem, amikor az utódot, a GPSMAP64-et már ki lehetett bővíteni sd kártyával. Bele is dobtam egy 16 GB-osat. Felismerte. Hurrá. Rátettem egy 4 GB méretű Európa térképet. Közölte, hogy menjek a fenébe, a legnagyobb felhasználható térkép mérete 2 GB. Érted? A régi készülék fizikai korlátja miatt beleraktak egy logikai korlátozást is. Melyet benne hagytak, az után is, hogy a fizikai korlátozás megszűnt.
Viszont ügyeskedni lehetett. Ha feltelepítettem a Basecamp alá az Európa térképet, akkor már ki tudta rakni a készülékre. Sőt, működött is. Biztos ismert egy rövidebb utat az erdőn keresztül.

Bár jobban hiszek abban, hogy valamelyik firmware upgrade kiszedte a korlátozást. Hiszen a fenti linken már nincs ilyesmiről szó.

Na most ezt a jó kis rendszert vágta agyon a Mapinstall bug. A 4.6.2 verzióban működött. Ha a 4.7.0 verzióban a gépre telepített térképet át akartam tenni a készülékre (gyk. bármelyikre), akkor csak az áttekintő térképet (azaz egy szelvényt) rakott ki, mást nem.

Nos, röviden ez a hiba. Megkerülni úgy lehetett, ha sikerült beszereznem a feltelepített térkép egybedolgozott *.img fájlját. Olaszország esetében szerencsém volt, az OSM oldaláról le lehetett szedni egyben is a fájlt. A Túrautaknál viszont farok voltam, mert onnan is le lehetett volna tölteni a fájlt, de nekem már volt egy letöltött, így csak azt dobtam át. A fene sem gondolta volna, hogy két év alatt ennyire átrajzolják a kéktúra érintett szakaszát. (A számítógépre telepített verzió már friss volt. Ez okozta az anomáliákat.)

A biztonsági védőhálóval, az OMP térképekkel viszont már bajban voltam. (Hasonlóképpen az Európa térképpel is.) Ezeknél nincs egy nagy *.img fájl.
Mindegy, úgy gondoltam, elég lesz a TuHu is. Nem lett elég.

Jó. Nagyjából megvan, mi történt. Mit lehet tenni? Nos, mindenhonnan le kell kapkodni az *.img fájlokat és onnantól kihagyjuk a Basecamp-ot, legalábbis addig, amíg benne van ez a bug. (A jelek alapján örökre benne lesz: május óta ismert, mégsem javították.) Hátrány, hogy fájl szinten nem látom, mit rakok át, könnyű hibázni. Oda kell figyelnem.

De mi van akkor, ha nincs összegyúrt *.img fájl?
A fórumon azt írták, hogy a 4.7.0 valójában semmi újat nem hozott a 4.6.2-höz képest, csak GDPR kompatibilis lett. Mi lenne, ha visszaállnék rá? Elméletileg minden működne.
Elméletileg. De mi lesz a rengeteg feltelepített térképpel, a track adatbázissal, a backupokkal?

Még egy baromság. Ezernél több track van már beletöltve a Basecamp-ba. Szerinted lehet menteni? Naná, hogy nem. Olyan van, hogy backup. Mely nem csak a track adatbázist menti, hanem az összes konfigot is. Visszatöltéskor meg értelemszerűen mindent visszarak. A konfigot is.
Vajon mi történik egy korábbi verziójú restore visszatöltésekor?

Szerencsére mind a laptopon, mind a desktopon van fent Basecamp. (A szinkron backup/restore-on keresztül történik, dropbox segítségével.) Azaz az egyiket elcseszhetem, a másikon megmarad minden. A laptopról legyaktam a Basecamp-et, majd megkerestem a Mapinstall könyvtárát és letöröltem. (Ennek nincs telepítője.)

Vigyázat! Ennek előfeltétele az, hogy nálam a térképek _nem_ az alapértelmezett könyvtárba települnek. Az ugyanis a Mapinstall könyvtár alatt van.

Felraktam a 4.6.2 verziót. Elindult. Működött. Térképek? Megvannak. Teszt. Átraktam az egyik OMP térképet a gpsmap64-re. Átrakta. Szép. Túl szép. Az is volt. A track-eket ugyanis csak hiányosan mutatta. Konkrétan azokat láttam, melyek még a 4.6.2 állapotban kerültek fel, a 4.7.0 alatt felrakottakat már nem.
Azaz a track-ek kábé 60%-a elveszett.
Hát, jó.
Kiraktam az összes zűrös térképet (OMP-k + Európa) a készülékre, majd fájlszinten visszaolvastam a nagy *.img fájlokat és eltettem mindet a fájlszerverre. Aztán felfrissítettem a laptopon is 4.7.0-ra a Basecamp-et. Visszajöttek a track-ek.

Tulajdonképpen végeztem is.

Ja, közben a nagyméretű track-eket is rendberaktam. A Basecamp-ban meg lehet adni, hogy megadott pontszám alá tömörítsen. Tesztelve.

Kicsit gáz, hogy ha frissíteni akarom az OMP térképeket, akkor a fenti méhecsketáncot mindig el kell járnom. És mint a mellékelt ábra mutatja, egy térkép nem térkép.

~oOo~

Az utóbbi gondolat indította be a vezérhangyát. Hiszen ennyi erővel mondhatom azt is, hogy egy gps készülék nem gps készülék. Különösen, hogy mindig ott van velem egy eszköz, mely alkalmas erre a célra is.
Mobiltelefon. És Locus.
Melynek megismerése már legalább egy éve fel van írva a teendőim közé.
Mikor máskor, ha nem egy ilyen katasztrófa után?

Igen, az hogy egy túranapot a harmadánál meg kellett szakítanunk a gps technika fejreállása miatt, az nálam katasztrófának számít.

Nos, az első tapasztalatok kellemesek. Pár óra után eljutottam oda, hogy teljesen jó backup eszköz lett belőle a gpsmap64 mellett. Meglepően sokmindent lehet rajta konfigurálni. Szeretem az ilyesmit. Tulajdonképpen tud mindent, amit a másik, csak… máshogy. Ami persze probléma. Például a vízállóság. Napfényben az olvashatóság. A fizikai gombok hiánya. (Vizes kézzel hiába taperolom a képernyőt.) A mérete. Az előkaphatósága. A bringához rögzíthetősége. Az áramellátás gyk. mindegy, a gpsmap-hez ceruzaakksi kell, a mobilhoz powerbank, egykutya. Egyelőre kinlódok a térképekkel is, nem egészen látom át a rendszert.

Utólagos megjegyzés. Most már átlátom. Nem egyszerű. Vannak online és offline térképek. Mindkettő között van mindenféle, nagyjából százas nagyságrendben. Az offline térképek közül a LoMaps tűnik nyerőnek: vektoros, országonként vásárolható meg, mindegyik csomagban van gyalogtúra/bringa/autó/város/sí réteg… és meglehetősen olcsón mérik, párszáz forint darabja. Az online viszont… online, azaz lassú és nagy. Ezt is le lehet tölteni offline-ba (van, amit ingyen, van, amit pénzért), de ezek böszme nagyok. Magyarország full bringás térképe az OpenCycleMaps-ról ugyan csak 9 forint, de 12,5 GB. Ugyanez LoMaps verzióban 240 MB és 60 forint.

Szóval backup, azaz B terv. De annak tökéletes. És ahogy nézem, össze lehet hozni mindenféle szenzorokkal is. Látok benne fantáziát.

This is the beginning of a beautiful friendship.

PS.
Ez egészen jópofa. A Locusban is el lehet tárolni úgynevezett pontokat. Ezeket *.gpx formátumon keresztül lehet passzolgatni a Locus és a Basecamp között. (De ki lehet exportálni *.kml-be is.) Ami viszont meglehetősen izgalmas, hogy egy pontba belemenve, majd ott a navigációs menüt kiválasztva, megjelenik két lehetőség:
– Streetview: odatesz, pontosan a pont elé. (Már ha lehetséges.) Körbe lehet nézni, körbe lehet járni.
– Waze: átdobja a pont adatait a Waze alkalmazásba, ahol egyből tervezhetem is meg az útvonalat hozzá… és ahogy Csilla mondja: “indulhatunk!”. (Természetesen a programnak van saját navigációja is.)

Az biztos, hogy nyüstölni kell, mert jónak néz ki.

Hullámvasút körpálya 03/03

Nyögvenyelős, vacak nap
2018.11.17; szombat

A bőség zavarával küzdök: nem tudom, az összes dühömet a Garminra zúdítsam, vagy a Veszprém Volán sofőrére? Mind a kettő megérdemelne egy-egy zeuszi villámot a seggébe.

Tekintve, hogy mára csak a saccolás volt 28 kilométer, nem sok időnk maradt tökölni. Fél hatkor ébresztő, fél hétkor indulás. A házigazdánk már ébren volt, jó szerencsét, jó túrát kívánt.
– Szükségünk lesz rá – morogtam. Mert én már tudtam, hogy szívunk. Csak azt nem tudtam, mekkorát.

– Spoiler –

Nagyot.

– Spoiler –

Akkor kezdjük a Garminnal. Nem lesz egyszerű. Előre elnézést kérek mindenkitől, akit untatnak ezek a technikai részletek. Magamnak is csak azért írom le, hogy emlékezzek rá, mi történt.
Igen, még kinyomozni sem volt egyszerű, hogyan következhetett ez be.
Mi is?
Nos, az hogy Csobánc után, a Hajagos-hegyen elfogyott a track a túragps-ről. Meg elfogytak a túrautak. Meg elfogytak a földutak. Mintha lett volna egy csillagkapu, utána meg semmi.
Este hiába vakartam a fejemet, meg próbáltam bűvészkedni a készülékkel, nem jutottam eredményre. Végül abban maradtam, hogy megyünk, aztán ha elérünk arra a bizonyos pontra, akkor meglátom, mi fogad.

Nos, totális káosz fogadott. Megpróbálom utólag rekonstruálni a dolgokat.

A kéktúra letöltött track-je több részből állt össze. Nekem az 1-es és a 10-es kellett a mostani túrához.

Ez itt fent sötétkékkel az 1-es, a Basecamp alkalmazásből. Bal oldalt alul látható, hogy a sötétkék csík Csobáncnál kapcsolódik a szürke csíkhoz. (Mely a 10-es darab.)

Csakhogy. A túragps-en már csak ennyi látszik. A track-nek valahol az Ipoly környékén vége van. És nem, nem mutatott többet. Hogy miért, azt nem tudni.

De ez még nem lett volna tragédia. Hiszen ott van a Turistautak.hu térképe, azon is látszódnak a túrautak. Oké, nem track, de azért térkép. Ezekkel mi van?

Nos, itt, a Hajagos-hegy és Csobánc között valami nagy disznóság történt.

Ez a kép a Basecamp-ből készült. Az alsó szürke a 10-es track, az, amelyiken jöttünk. A jobb felső az 1-es track, mely a Basecamp-ből látszik. Igenám, de van egy 200 méternyi lila betoldás. Ez a 11-es részlet, melyet nem vettem észre. Hogy szükségem lett volna rá. Persze sok vizet nem zavart, hiszen az egész 1-est sem láttam. Vedd észre azt is, hogy itt volt nem is kicsi térképátrajzolgatás. A térkép alapján mutatott út narancssárga, de a track – és a valóságos, azaz festékkel is jelzett út – a lila track-en ment.
De még nincs vége.

A túragps-en ugyanis ez volt. Köze nincs a Basecamp-es térképhez, pedig ugyanazt mutatja. A lila vonalon mentünk, a jelzések mentén, ahol pedig a fekete vonalak találkoznak, az a csillagkapu helye. És… nézd csak meg, hol megy a kék jelzés? Alul. Teljesen máshol, mint amit a Basecamp mutat és abszolút máshol, mint ami a kéktúra track-en van. Hmm? Vess egy pillantást a felső Basecamp térképre! Ott láthatod is ezt az utat, szintén alul húzódik, de a ráírt jelölés alapján ez a kék kereszt. Frankó, mi?

De ettől még meg tudtam volna oldani a helyzetet. Ha legalább egy nyomorult útvonal is látszódott volna a készüléken. De ott, az erdőben egy sem látszódott. Semmi. Sehol. Még az a rossz kék sem.

Na, ezért adtam fel. Lefújtam a túrát.

Itthon persze nyomoztam tovább. Ahogy rácsatlakoztattam a túragps-t a számítógépre, anélkül, hogy rátöltöttem volna bármit is, megjelentek a túraútvonalak. Azok, amelyek az erdőben eltűntek. Nem értettem.
A térképek közti különbséget viszont igen. Sajnos. Amiről korábban is írtam, az az idióta rohadék elb@szott Basecamp, mely nem tud térképet másolni a készülékre, nos nem tudott térképet másolni a készülékre. Kézzel kellett, én pedig figyelmetlenségből egy 2016-os változatot másoltam fel. Azért megy máshol a kék jelzés. Hiába volt a számítógépre a 2018-as feltelepítve, ugye az a baromarcú Basecamp…

Ahogy kapok egy kis levegőt, nekiállok rendet vágni. De erről majd külön írok. Lesz benne Locus is.

Ott jártam, hogy lefújtam a túrát. Igazából a rövidítése már tegnap este óta lógott a levegőben. Nej panaszkodott a talpára és a hátára, emellett az is látszott, hogy térkép nélkül, pusztán csak a jelzések alapján menve, nyomkereső üzemmódban az itt-ott idióta felfestések között, nem férünk bele az időbe. Bele sem mertem gondolni, milyen lenne sötétben, erdőben jelzéseket keresgélni. Azt terveztem, hogy ahol bebukjuk a túraútvonalakat, ott keresek földutakat, azokon megyünk egy ideig, majd kiszállunk vagy Monostorapátiban, vagy Kapolcson. Nos, földút sem volt a készüléken. A jelzett kék meg nekiindult a Káli-medence felé. Nem mertük követni. Ugyanis ha átmegyünk, akkor kiszállni sem fogunk tudni.
Száz szónak is egy a vége, láttuk magunk alatt Díszel házait, lesétáltunk.

De most nagyon előrerohantam, menjünk vissza Káptalantótiba.

Ahogy kiértünk a faluból, megint kivirított a nap. Szép időnk lesz. Ismét. Előttünk pedig a nagyszerű Csobánc. Az élet szép.

Ha ezt az egész túrát nem is akarod megcsinálni, javaslom, tiszta időben a csobánci vár maradványaihoz feltétlenül menjél fel. Egészen kiváló a panoráma.

Oldalt a Szent György-hegy. Nej csak itt szembesült vele, hogy körbe-körbe megyünk.

Ha a Balaton felé nézünk, középen az a csúcs a Gulács, mögötte sunnyog a Badacsony. Tőle balra az a hegyes csúcs a Tóti-hegy, még balra, egészen a kép szélén az a Cseres-hegy. Teljesen jobbra, éppenhogy látszik az Antal-hegy. A Gulács és a Tóti-hegy között a távolban pedig Fonyód hegycsúcsai.

Ez már az északi oldal. Középen alig látszik, olyan picurka az a kúp, az a Hegyesd. Odalentről ez is tisztességes hegy, csak hát most fent vagyunk a Csobánc tetején. Jobbra a Hajagos-hegy kezd emelkedni. Bal oldalt pedig, a háttérben felsejlik a Somló sziluettje.

Ez pedig Tapolca, ahonnan indultunk. Tényleg bizarr, hogy annyit gyalogoltunk, mégis ilyen közel vagyunk hozzá.

Kigyönyörködtük magunkat. Kész szerencse, hogy itt még volt track, ezt az élményt nem szívesen hagytam volna ki.
Aztán jött a Hajagos-hegy, a csillagkapu, a Bermuda háromszög és a visszafordulás.

Pont ott értünk vissza a civilizációba, ahol a díszeli bekötőút belefut a 77-es útba. Hoppá, itt vigyorog egy buszmegálló! Innen már egy óra alatt Veszprémben lehetünk.
Néztük, 11-kor lesz busz. 10 óra volt. Meg valami brutális szél. A 77-es út völgyben fut, mely völgy szélcsatornaként működött. A nap is eltűnt. Határozottan kegyetlenre váltott az időjárás. Semmi kedvünk nem volt egy órát ácsorogni, így besétáltunk Díszelbe. Aztán visszasétáltunk a buszmegállóba. Még 20 perc.
Megnéztem alaposabban a buszmenetrendet.
– Te, azt a buszt nem kellene elbaltázni – jegyeztem meg – A következő 3,5 órával később jön.
– Hát, akkor tényleg nem.

Álltunk. Vártunk. 11-kor megjött a busz. Felszálltunk.
– Két jegyet kérek Veszprémig.
– Nem javaslom, hogy ezzel a busszal utazzanak. Tudja, ez ilyen falujárat, bemegy mindenhová. Hamarosan jön a gyorsjárat, azzal hamarabb beérnek.
– Ja, ugyanaz a szisztéma, mint idefelé? Köszönjük, akkor megyünk a gyorsjárattal.

Leszálltunk. Vártunk.
Jött a gyorsjárat.
És nem állt meg.
Pedig jó egy méterre beugráltunk a sávba. Elegánsan kikerült és ment tovább.

Na bazdmeg. 3,5 óra újabb várakozás. Szélviharban. Nejnek teljesen lekonyult a szája és én sem éreztem túl jól magam. Először a térkép, aztán egy ilyen fasz sofőr. Legalább a saját menetrendjüket ismerhetné.
Az első várakozás közben összeraktam egy újabb veszprémi sétát. Hogy azért a kilométerünk meglegyen. Ennek nyilván lőttek.

Jobb híján elindultunk Monostorapátiba. Viharos szembeszélben. Metsző hidegben. Erős autóforgalomban. De legalább csináltunk valamit. Nej lemaradva kullogott mögöttem, néha hátranéztem, néha bevártam, de nem sokat szóltunk egymáshoz.
Jó egy órányi gyaloglás után érkeztünk meg Monostorapátiba. És végre először, a sors megjutalmazott azért, hogy nem adtuk fel: a menetrend alapján negyedóra múlva jött is egy busz. (Nyilván egy újabb gyorsjárat, mely a díszeli megállóban ki sem volt írva.) Én már nem mondtam semmit. Majd akkor leszek nyugodt, ha fent ülünk a buszon. Aztán ez is megtörtént. Fél kettőkor szálltunk le. Úgy, hogy tízkor már a megállóban voltunk.
Kösz, Volán.

Ja, hogy miért körpálya a cím? Mert – habár nem úgy terveztük – de akkor szálltunk ki, amikor a legközelebb voltunk Tapolcához. Azaz gyakorlatilag körtúrát csináltunk.

Túraútvonal

Ugyanez három dimenzióban.

A szálláson nagy tisztálkodás – az a finom forró zuhany – hideg kaja, sörök. El is álmosodtunk. Csendes pihenő négyig.

Utána elindultunk vacsorázni. Hátha most sikerül.

Az előjelek nem voltak rosszak. Felkerestük fiatalságom egyik ikonikus borozóját, az Ájult Lovat. (Van neve is – Stadion presszó – de így senki nem ismeri.) Nos, végre, valami, ami nem sokat változott, most is hasonlóan jó. Igaz, már inkább söröző, de az árai szolidak (egy korsó soproni 380) és a törzsközönség… elhomályosodott a szemem. Semmit nem változtak. Ugyanazok az alakok támasztották a pultot, ugyanazok a barátságos ugratások mentek. A csaposnő ugyanolyan életunt volt. Bejött egy idősebb, vigyorgó hapsi. Szürke melegítőben, melynek az ülepe már a térdéig nyúlt ki, farzsebében egy vastag brifkó húzta még lejjebb a gatyáját. Hangos ujjongás. Meg ilyenek. Asztalok ugyan voltak, de csak az idegenek ültek le. Jól éreztem magamat. Végre egy kocsma formájú kocsma, igazi kocsmai élettel.

Aztán ennyi is volt. Nem messze találtunk egy új éttermet, de üresen kongott, az árai meg nem kicsit voltak elszállva. Megint megcéloztuk a sétálóutcát. Hátha a fabódék. Elsétáltunk az egykori Badacsony borospince mellett. Bezárt, évek óta hirdetik, de nem kell senkinek. A bódék még nem nyitottak ki. Oké, Sörpince. Nos, a hamburger hiába volt kiírva, nem foglalkoztak vele. Ittunk egy sört. Akkor marad az Interspar. Aha. Az orrunk előtt zárt be, szombat délután ötkor. Gyors számvetés. Birka? Bezárt. Cserhát? Bezárt. Zánka? Bezárt. Vadász? Bezárt. Még a vadszőlő is benőtte a kapuját. A Pusztai Az Oliva túl puccos és túl drága. Mintha a Hangvillában is lenne valami, de ember, moziba menni vacsorázni? A Villa Medici az fine dining, mi pedig inkább mennyiségre mentünk. Meg egyébként is, a Séd völgyébe már nem akartunk lemenni. (Igen, ezzel buktuk a Betekintset és a Fricskát.) Fejesvölgy? Az régen elég gyanús hely volt, mára egészen jó híre lett. De kint van a francban. Mint ahogy az Erdei Kisvendéglő is. Kismocskos, Nagymocskos… bezártak, meg egyébként is, nem a kajájukról híresek. Rózsabokor ugyanúgy.
Illetve…
– Te, a Nagymocsiban mintha lenne egy pizzázó!
– Igen? Nézzük meg.

Megnéztük. Tényleg pizzéria. Nagy lendülettel be is mentem. Ez az a kocsma, mely gyakorlatilag a régi kollégiumunk földszintjén volt. Abszolút háziterep. Pizsamában és papucsban is jártunk le. Nem lógtunk ki a közönségből.
Nos, most elég nagy ordítozás fogadott. Mint kiderült, a lendülettel elsodortam valami láncot is. Mely azért volt kint, hogy ne lehessen bemenni.
Ez ugyanis pizzázó, de olyan, ahol nem lehet leülni. A pizzát elvitelre adják az ajtóból, vagy házhoz szállítják.
Fáradtan néztünk egymásra Nejjel.
– Jó lesz?
– Jó lesz.

Vettünk két pizzát. A régi kolesszal szemben volt egy kisbolt, vettünk sört. Sokat. Mellette volt egy pékség. Vettünk péksütit. Sokat.

– Te, ez rengeteg. Ki fogja mindezt megenni? – aggódott Nej.
– Nyugi.

Tényleg nem kellett aggódni. Egy óra alatt betermeltünk mindent. Én még bontottam egy zacskó mogyorót is. Utána lefeküdtünk az ágyra és felnyomtuk a pocakunkat a plafonig.

Éjszaka pedig beindult az élet.

A képen bal oldalt az a kollégium főépülete, mi egy oldalszárnyban laktunk. Előttünk pedig… a buliépület. Ahol szombaton este beindult a technodiszkó és reggel fél hatig ment is az ütvefúrás. Nem voltunk túl boldogok, dehát mi hiányoltuk itt csütörtökön az életet. Megkaptuk.

Hazautazás
2018.11.08; vasárnap

Gyakorlatilag semmi izgalmas nem történt. Felkeltünk, reggeliztünk, ittunk a büfében egy kávét. Utána összepakoltunk és hazajöttünk. Ennyi.

Összességében amíg mentünk, addig jó volt. Elképesztően jó időt fogtunk ki pénteken és még szombat délelőtt is. Tapolcától Csobáncig önfeledten élveztük.
Utána viszont minden szétesett.
De legalább van miért visszamenni. Mert a terep megérdemli.

Hullámvasút körpálya 02/03

Hegyre föl, völgynek le
2018.11.16; péntek

Habár a kolesz szószerint a város szélén van, de megvan az a nagy előnye, hogy pont előtte állnak meg a távolsági buszok. Reggel fél hétkor ezt határozottan tudtuk értékelni.

Kicsit vicces. Tapolcára indul 7.00-kor is és 7.01-kor is busz a pályaudvarról, mindkettő öt perc alatt ér ki a kollégiumig. Az egyik bemegy minden faluba, majdnem két óra alatt teszi meg a 60 kilométernyi távot. A másik alig áll meg, egy óra alatt ott van.

Mondanom sem kell, az 5 percnyi távolság elég ahhoz, hogy a két busz összekeveredjen. Most is először a falujárat érkezett meg. Felszállás. Gyorsjárat? Nem. Kösz. Nyomuljunk vissza, keresztül a felszállókon.

Nemesvámos környékén kezdett világosodni, Díszelnél megjelent a nap. Tapolcán pedig, igaz a levegő még csípős volt, de kifejezetten vidáman vigyorgó nap fogadott. Jó lesz ez. Egy csomó helyen leszünk, ahol gyönyörű a panoráma. Feltéve, ha látunk valamit. Nos, tiszta ég, ezerrel sütő nap… nem is kívánhattunk többet.

Egy kis Malom-tó, majd az országos kékjelzést követve kigyalogoltunk a városból.

Teljesen nyugodt voltam. A túragps-emen rajta volt a TuHu térképe, pluszban leszedtem a kéktúra trackjét. Elmentettem a szállás koordinátáját is. Nem történhet semmi baj.

És már itt is volt az első feladat: a Szent György-hegy. A hegy szoknyáján rengeteg szőlő, dűlőutakkal. Kicsit mint a Badacsony, de valamivel elhanyagoltabb. Azaz életszerűbb.

A dűlőutak meglepően forgalmasak voltak. Rosszul vettem fel otthon az alsónadrágomat, szerettem volna megigazítani, mielőtt kidörzsölné a combomat. Azt hiszed, sikerült? Akárhányszor elkezdtem letolni a nadrágomat, megjelent vagy egy traktor, vagy egy mikrobusz. Érdeklődő emberekkel. Végül bemásztam egy sűrű bozótosba.
– Te, nézd már, áfonya! – jöttem ki.
– Azért inkább ne kóstold meg.
– Ne hülyéskedj már! Csak megismerem az áfonyát.
– Milyen?
– Meglepően édes. Ennyire érett áfonyát még nem ettem.
– Nem lehet, hogy szőlő?
– Jé, tényleg. Akkor ezért nem ettem még ilyen áfonyát.

Utána viszont lelegeltük a bokrot.

A dűlőutak emelkedtek, ösvények nyíltak belőlük, meredeken, melyek végül szuszogós lépcsőkké alakultak. Majd egyszer csak fent voltunk a turistaháznál. Kifújtuk magunkat. Tízórai. Egy kis térképészkedés.

Mivel eléggé feszítettnek tűnt a nap, a raposkai kerülőt kihagytuk, a kék ösvény helyett inkább a sárgán mentünk tovább. Rögtön az első húsz méteren eltévedtünk.

Mit is írnak a fenti linken?

“…pár lépés után a sárga jelzés jobbra letér, ezt követve vékony ösvényen, sűrű, fiatal erdőben kanyargunk fel s alá. Figyelem! A következő 20-25 perc elsősorban a jelzések követéséről és megtalálásáról szól, többször érünk tisztásra, szélesebb földútra, ilyenkor minden nyomolvasó képességünkre szükségünk van, hogy a jelzett utat megtaláljuk.”

Teljesen így van. A gps miatt viszonylag jól haladtunk, de nem győztem morogni. Annyira hülyén voltak felfestve a jelek, hogy aki csak azokra támaszkodva szeretett volna menni, nagyon megszívta. A legbosszantóbb az, hogy nem megoldhatatlan feladatról van szó, kicsivel kellett volna csak többet gondolkodni.

Az a bizonyos Ify kápolna, alias Emmaus. Tényleg kisérteties volt. Meg úgy egyébként is, meglepően sok kicsi/nagy kápolna mellett mentünk el. Ahol máshol présházak sorakoznak, itt elhagyott kápolnák. Fura.

Ez pedig már a következő célpont: Szigliget. Kihagytuk. Pontosabban az Antal-hegyig (a képen balra) lementünk, majd az északi oldalán elsétáltunk a kerékpárúton. Nagy kerülő lett volna a vár, nyáron meg bringával/gyalog már voltunk ott.

– Ha lesz lefelé borkóstoló, iszunk? – érdeklődött Nej.
– Ha lesz.
– Miért ne lenne? Mindenfelé szőlők vannak. Olyan, mint Badacsony.
– Péntek délelőtt van. Nem lesznek nyitva.
– De ha lesz, iszunk?
– Ja.

Ezek után végiggyalogoltunk vagy tíz borozó/borkóstoló/borbirtok mellett. Mind zárva volt. Még azok is, amelyek nyitva voltak. Ezeknél fel kellett volna hívni egy számot, hogy jöjjön valaki. Nyilván egy deci bor miatt nem rángattunk elő senkit.

Lefelé menet eszünkbe jutott, hogy esetleg mehetnénk egyenesen Badacsony felé is. Szerencsére nem mentünk. Az Eger-patak meglehetősen nagy ingoványt duzzasztott fel a két hegy között, kalandos lett volna átjutni rajta.

Ez pedig már az újabb nagy falat: Badacsony. A nap legmagasabb hegye. Melynél nem volt kecmec, nem az oldalában mentünk végig, hanem felmentünk a tetejére. De Badacsonytördemicnél már kezdtük unni a civilizáció hiányát. Enni kellene valamit. Meg inni. Becéloztuk a Skizo pincét, őket legalább már ismerem. Nem vettük észre, elsétáltunk mellette. Viszont nem messze volt egy Nefelejcs nevezetű aprókocsma. Annyira kicsike volt, hogy az ajtót is sokára találtuk meg. Kértünk egy sört. Utána vettük észre, hogy a másik vendég pizzát eszik. Próbáljuk ki. Félénken egy pizzát kértünk kettőnknek. Hiba volt. Nagyon finom pizzát kaptunk. Laktató, vékonytésztás, ropogós, mindez 1000 forint alatt.

Szükségünk is volt, mind a sörre, mind a pizzára. Azért a Badacsony nem adja könnyen magát.

A wellness, ahogy én szeretem.

Ez pedig már a Bujdosók Lépcsője. Addig is emelkedett rendesen az ösvény, meg voltak meredek lépcsők is, de ez túltett mindenen. Tényleg egy olyan jó, tüdőkiköpős terep. Gyorsan meg is ittuk a csúcssörünket, nem foglalkozva azzal, hogy messze még a szállás és nincs nálunk más folyadék. Majd csak lesz valahogy.

Nos, igen. Ez az, amiért érdemes felmenni. Hogy lenézzünk.

Nekem külön bizarr volt nézegetni a Balatont, emlékezve rá, hogy két hónappal ezelőtt milyen élmény volt kajakkal a vízben küszködni. A felső képen például jól látszik a szigligeti móló, mely mögé bemenekültünk a vihar elől. Látszik mögötte az egész Szigligeti-öböl, a Balaton legkiszámíthatatlanabb és egyik legszelesebb öble. Mely öblön szeptemberben lábujjhegyen tipegtünk keresztül, folyamatosan figyelve, hogy az éppen elálló vihar mikor kezdi újra. De látszik a györöki csúcs is, ahol váratlanul kisütött a nap és a dermesztően szar időjárás helyett az évszakhoz méltó idő lett. Két órára.
Az alsó képen pedig a badacsonyi móló látható a büfésorral, a parti Retró kocsmával, háttérben a fonyódi duplacsúcsokkal.

A bazaltorgonákat itt is kihagytuk. A térkép alapján elég sok szintet jelentene (először le, aztán fel), látni már láttuk, az idő pedig vészesen telt. Itt már azt számolgattam, hogy ha Káptalantótiba nem is érünk be világosban, de az utolsó két, országúti kilométerre még ki kellene érnünk. Azaz tempó.

– Te, hogyan fogunk lemenni innen? – érdeklődött Nej.
– Ööö, hogyan érted?
– Feljöttünk 450 meredek lépcsőn. Hogyan fogunk lemenni?
– Fogalmam sincs. De a kérdés jó.

Nos, a Kőkapu tényleg elég durva.

Meredek is, zúzalékos is, na meg bokáig ér a lomb. Nej két kézzel kapaszkodott a kőfalba, nehogy seggre essen.

Viszont egyszer csak lent voltunk.
Számoljunk. A tábla szerint a Tóti-hegy még két óra. Nekünk van másfél óránk sötétedésig.
– Húzzunk bele! – javasoltam.
– Hulla vagyok.
– Nem. Az majd leszel, ha a Gulácsról töksötétben kell lemennünk.

Igen, az utolsó megoldandó feladat: a Gulács. Már messziről nézegettük, hol fog átmenni a túraút? A tetején? A hágón? Nem volt egy óriási hegy, de valahogy már nem kívántuk. Még az is megfordult a fejemben, hogy kerülünk Nemesgulács felé, igaz hosszabb, de végig műúton megyünk, nem veszünk bele a sötét erdőbe. De aztán összekaptuk magunkat és majdhogynem felszaladtunk a hegyre. Majd következett 10 perc, melyet azzal töltöttünk, hogy megpróbáltunk levegőhöz jutni. Még szerencse, hogy az erdőben bőven van belőle. A túloldalon tempósan lesétáltunk, majd kilyukadtunk az Istvándy gazdaság mellett. Még világosban. Igaz, volt némi csalás a dologban. A gps szerint már lement a nap, de mivel felhő sehol sem volt, a nap meg ezerrel sütött, még világított valamennyit. Nem is keveset; a faluig kitartott.
Úgy érkeztünk meg, ahogy télen szeretek: pont a megcélzott faluban sötétedett ránk.

– Előbb vegyük át a szállást, vagy igyunk egy sört? – kérdeztem.
– Egy sörből baj nem lehet.

Aztán a kocsma mellett találtunk egy kis boltot, televásároltuk Nej hátizsákját péksüteménnyel, az enyémet meg sörrel, utána benéztünk a kocsmába.

Bakker, én csak most értettem meg. Kis falvakban ezek a brazil/török tévésorozatok valóságos életet élnek. Itt is folyamatosan ment a tévében valami török izé (nem a Szulejmán, nem volt kosztümös), a betérők pedig ugyanúgy beszéltek a szereplőkről, mintha azok a faluban élnének és lehetne egy szaftosat pletyózni róluk.

Utána már tényleg csak a szállás (Magnifique ház) átvétele maradt. Minden szempontból jó hely, kedves bácsika (illetve… izé, korombeli), tágas épület. Jó meleg. A házigazda már idejekorán befűtött a kandallóba. Nagyon jó ötlet volt.

Fogalmam sincs, mennyire gondolta komolyan, mindenesetre azt mondta, hogy ha valaki ránk hivatkozik, akkor 10% kedvezményt kap. Szóval ha arra jársz és szállást keresel, csak mutasd meg ezt a blogbejegyzést.

Elvégeztük a papírmunkát és végre magunkra maradtunk. A hátizsáknyi kajával és a hátizsáknyi sörrel.

– Melyikkel kezdjük?
– A kőbányaival. Arra van ráírva, hogy ‘jutalom a nap végén’.

Pakolászás közben találtunk egy adag vicces jengát is. Olyan jó berúgatós fajtát. A képen láthatsz is három hasábot.

Fárasztó nap volt. A saccolt 22 kilométerből 27 lett, szintből is összeszedtünk közel 700 métert. Hogy reálisan lássuk a következő napot, nekiálltam térképészkedni. Pontosabban nekiálltam volna, amikor megdöbbentő felfedezést tettem.
De ezt majd a következő írásban bontom ki.

A túra útvonala

Ugyanez három dimenzióban.