A titok

Bocs, Snefi, de ez volt olyan erős kérdés, hogy komment helyett cikkben válaszoljak rá.
Tehát:

Az a helyzet hogy a fonokeim aztmondtak hogy amig nem javul a kommunikaciom irasban es szoban addig nem mehetek ki ugyfelekhez.
hogy lehetne ezen javitani?

Lassan. Egy ilyen váltás sohasem gyors. A kommunikáció javítása a gondolkodás megváltoztatásán keresztül működik – és valamiért az ember makacsul ragaszkodik a korábbi gondolkodásához. Nehezen változunk.
Természetesen garantált receptem nincs. Felsorolok néhány dolgot, melyek nekem sokat segítettek:

  • Olvasás: sokat. Szépirodalmat. Sci-fit. Ironikus humort. Mindegyik más-más gondolkodást segít kifejleszteni. Nem mellékes, hogy a sok olvasás a helyesírást is automatikussá teszi, na meg a fogalmazást is kerekebbé.
  • Hangosan felolvasni. Figyelni a szöveg ritmusára. A gördülékeny írás alapja a szavak, a mondatok ritmusa – prózában is.
  • Empátia: napközben, akár apró kis szituációk után is, próbáld meg elképzelni, hogyan élte meg ugyanazt a másik fél. Hogyan mesélné el a haverjának. Ne próbáljuk megszépíteni, ha váratlanul az jön ki, hogy bizonyos szituációkban hülyének látszódtunk.
  • Napló: minden este írjál le valami apróságot a napodból. Addig ne fogadd el az írást, amíg elolvasva ugyanazt nem érzed, mint amikor megtörtént az eset.

9 thoughts on “A titok

  1. Hello

    Hat az olvasasal az a bajom hogy csak szakmai dolgokat olvasok.
    sajnos meg hianyzik egy csomo vizsgam es attol felek hogy hulyet csinalnak magambol egy ugyfel elott. :(((
    A fonokom azt mondta hogy szakmailag ugylatja nagyabol rendben vagyok /persze az mcse-hez meg kell egy tervezo vizsga :(/ de ha az meg lesz meg mindig kevesnek erzem magam ugyhogy nalam eloterben inkabb a szakmai dolgok lebegnek hogy ha valamit kerdeznek akkor legalabb tudjam hogy mirol kerdeznek es hogy mi ra a valasz.
    Es a fonokeim is eleg magasra tettek a mercet es ahoz hogy legalabb ertsem hogy mirol beszelnek es milyen dologokra gondolnak meg nagyon sok dolgot megkell tanulnom es sok vizsgat meg le kell raknom es persze a vizsgazas nalam eleg sok idot elvesz ha csak masodszorra ertem meg hogy mit kell tanulnom.
    es ugye ehez inkabb sok szakami anyagot olvasok es azokat nem neveznem szepirodalomnak /bar ahogy vesszuk :D/
    jolenne megtalalnom hogy mit is kellene csinalnom hogy megfeleljek a fonokemnek es magamnak is.
    lehet ezt a ket dolgot egyszere csinalni?
    vagy hogy?

    Udv:Snefi

  2. Lehetni lehet, csak nehéz. Tudást is fejleszteni, kommunikációt is vele együtt… éppen lehet, de nagyon erősen motiváltnak kell lenni hozzá.

    Szakmailag nem tudom, milyen szinten állsz… de olvasva az írásaidat, azt azért meg kell jegyeznem, hogy a kommunikációt illetően még van honnan feljavulnod. Remélem, nem veszed bántásnak… a magam részéről úgy érzem korrektnek, ha nem próbállak meg félrevezetni.

  3. Snefi: ne gondold, hogy ez akkora baj. En a mult heten alig dolgoztam valamit, vegig csak adminisztraltam meg kommunikaltam. Broaf.

    (Btw ugy erzem, hogy tul kedves/udvarias vagyok mindenkihez, ami pedig valodi baj: tulsagosan megerto/elnezo. Akkor nekem most Europa kiadot kene hallgatnom? :) )

    Az ugyfelek altal feltett kerdestol nem felnek annyira. Meg orulnek is, ha azt mondod, hogy “ez egy nagyon jo kerdes, teljesen uj megvilagitasba helyezi az egesz temat, alaposabban utanna kell jarnom, holnap delutan folhivlak”

    Rosszul mondom/gondolom? :)

  4. Rosszul mondom/gondolom? :)
    Igen. Az Európa Kiadó hallgatásával nincs semmi baj. :-D

    Egyébként a nehéz kérdéssel kapcsolatban igazad van. Korábban idéztem itt a blogon egy MS eszkalációs mérnököt, aki arra a kérdésre, hogy tkp. mennyi képzésre, tanfolyamra járnak, hogy állandóan képben legyenek, azt mondta, hogy szinte semennyire. A rendszerek működési alapjait kell ismerni, a többi már kilogikázható.
    http://mivanvelem.hu/2005/05/23/pss-belulrol/
    Emiatt van az, hogy ha az ember tisztában van az alapokkal, akkor mindig tud valamit mondani az ügyfélnek, legalább feltételezés szinten. Azt meg nyilván utána lehet fűzni, hogy “nem vagyok száz százalékosan biztos, odabent utánanézek és majd visszajelzek”.

  5. Hello

    Amugy nekem a 2003 aug techent ujsag jut eszembe errol.. abban van rola szo hogy \”ki-kicsoda\”. Szerintem meg leteszem azt egy desing vizsgat majd a hianyzo isa es sql alap vizsgat mert ezek szerintem kellenek ahoz hogy egy alap rendszert tenyleg atlassak hogy ki hova es miert es hogy es persze itt jon be hogy nemsokara megjelennek az uj serverekhez is a vizsgak + a vistahoz is… egyszoval nem is biztos hogy lesz idom mast olvasni mint szakirodalmat :( es akkor meg a tapasztalatszerzesrol meg nem is beszeltem :( mivel en csak egy technikus vagyok ezert kimaradok a tenyelges instalokbol majd az igenyekhez belovesekrol. :( max ha valami nem megy akkor nyulhatok hozza es tanulhatom meg az epp a problemahoz tartozo spec bealitasokat es oldhatom meg a problemat. szoval nemtudom hogy mit csinaljak :( Udv:Snefi

  6. Snefi:

    “sajnos meg hianyzik egy csomo vizsgam es attol felek hogy hulyet csinalnak magambol egy ugyfel elott.”

    Te nem az a Snefi vagy aki nap mint nap ír egy csomó segítséget/megoldást + flashben okitást a Netacademi tudástárban meg a levlistákon?

    Ne viccelj már! neked nem a tudásoddal van baj, hanem az önbizalmaddal!

  7. Snefi: szerintem neked tényleg csak az önbizalmaddal van gond! (he-he és ezt pont én mondom…)
    amit én tudok javasolni, mert nálam működött: agykontroll tanfolyam

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *