Autók

Ezt a gyönyörűséget ma délután kaptam lencsevégre a Ferenc-körúton. Akárhogy is nézegettem, nem tudtam megállapítani, mi lehet. Egy szárnyas embléma volt rajta, benne egy ‘B’ betű. Ettől akár Bugatti is lehetett volna – de annak piros alapon szöveg az emblémája. Az eleje Chryslerre hasonlít, a mérete is olyasmi – de a lecsapott háta meg a sportos segge miatt az sem lehet.
Tényleg nem tudom, mi volt – de gyönyörű.

Nagyítás

Persze egy ilyen autó önmagában kevés lenne egy íráshoz. Az érdekességet a szélvédője alatt találtam. Habár végülis elképzelhető, hogy az autó tényleg egy rokkant emberé… de tegyük a kezünket a szívünkre: a magyar viszonyok ismeretében ki az, aki nem húzza egyből gúnyos vigyorra a száját ilyesmit látván?

Nagyítás

Végül itt van egy harmadik kép. Ez úgy bukkant elő, hogy takarítottam a mobiltelefonon és egyszer csak ott volt. Ha az áramvonalak között van is egy apró árnyalatnyi különbség, de valahol ez is autó – és tessék megfigyelni, milyen komoly képpel, mondhatni vénasszonyosan üldögél a hátsó ülésen a két vizsla.

Nagyítás

14 Comments

  1. Egy Bentley-t láttál :)
    Occsó jármű, érthető, hogy szükség van rokkantigazolványra, mert a 100millás vételár után már nem nagyon marad pénz parkolásra…

  2. Hali,

    Az első egy Bentley Continental GT

    üdv,
    Zoli

  3. Zoli, ezt az understatement-et… a nap megjegyzése. :-DD
    A biztonság kedvéért azért rákérdezek: egészen biztos, hogy nem az utolsó kép ábrázolja a Bentley-t? ;-))

  4. Az utolsó képen pedig az elsőhöz járó kutyaház látható.

  5. ja, ez egy Bentley Continental GT, asszem valahol 65M HUF magasságában.

    Amikor 30+M forintos autókat látok roki helyen megállni, mindig felmegy bennem a pumma. A vicc az hogy legtöbbször van igazolvány is hozzá… most kérdem én: nem lehet egy rokinak pénze? Azonban tény hogy kicsit felülreprezentáltnak tűnik a magyar luxusautó-társadalomban a rokkant igazolvánnyal rendelkezők száma.

    Amúgy
    – belső szervi bajjal is adnak ilyet (súlyos máj/stb elégtelenség)
    – ha valakit szállítasz, aki erre jogosult, akkor is használhatod (lásd Norbi elhíresült esete, amikor is édesanyját vitte valahova)

    Amúgy pedig aki ezzel él vissza, elmehet a b.dös k..va anyjába. Sajnos kis hazánkban az élvezi az előnyöket akinek van hozzá pofája.

    Te beszólnál neki?

    w.

  6. wotan:
    Nem, mert
    – Nem vagyok egy beszólós fajta. Ráadásul eddig akárhányszor beszóltam, mindig ráfaragtam… mindig kiderült, hogy olyasvalami volt a háttérben, amiről nem tudtam.
    – Nem, mert tényleg lehet jogos is az igazolvány. Más a gyanú… és más a vádolás.

  7. rr:
    Igen, ez volt.

  8. azért mindig felbasz az ideg, amikor ilyesmit látok. Egyszer mentem kondizni, amikor is nem sokkal előttem egy nő leparkolt a roki helyre (naná, az van legközelebb b+), és elindult a konditerembe. A lépcsőn értem utol, udvariasan érdeklődtem h van-e mozgássérült igazolványa. Néhány zavart másodperc után közölte: Ja, majd ő sem áll oda amikor majd más sem.

    Most ezzel szemben milyen érvet tudsz felhozni? Úgy hogy van rá 1-2 perced, max.

    w.

  9. Hello

    nemertem mert olyan nehez elekpzelni hogy lehet akar egy rokkant embere is a kocsi.
    pl: nalunk is dolgoznak rokkant emberek de orulnek ha csak a 10%-at tudnam annak amit ok tudnak.
    Szoval szerintem ez a fajta megiteles eleg furcsa :(

    Udv:Snefi

  10. “nemertem mert olyan nehez elekpzelni hogy lehet akar egy rokkant embere is a kocsi.”

    simán el lehet, a probléma az hogy a luxusautósok nagyon túlreprezentáltak tűnnek a rokkant autós társadalomban, és ez felveti a kérdést hogy vajon tényleg jogos-e az a címke

    ha a luxusautók aránya megegyezne a társadalom egyéb rétegében tapasztalttal, semmi problémát nem látna senki. szerintem.

    w.

  11. Hello

    mert kell szuksegkepp egy rokantnak szegenynek lennie?

    Udv:Snefi

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *

Discover more from MiVanVelem

Subscribe now to keep reading and get access to the full archive.

Continue reading