És akkor a hírek…

Azt hiszem, az a legjobb, ha kiírom magamból.

Ma voltunk a leánnyal Neurológián. Még nyáron kezdődött, egyszer csak minden előzmény nélkül elsírta magát. Mint kiderült, olyan erős fejfájás kapta el, hogy nem bírta elviselni. Aztán elmúlt. Erre a héten elkapta egy olyan roham, hogy az iskolából is hazazavarták. És ez a fájás már nem akart elmúlni – pontosabban csak több nap után szelidült le.
Ma az orvos kikérdezte, adott néhány életmódváltási ötletet, írt fel egy általános megelőző gyógyszert, illetve elküldött minket további vizsgálatokra. A szemfenéktükrözés negatív lett, a szemész a szemüveg-nem-viselést is kizárta, mint okot. 28-án megyünk CT-re. Egyszer már voltunk, pár évvel ezelőtt a fülészt is zavarta a vissza-visszatérő fájás – melyet akkor fülpanaszként azonosítottunk. Akkor nagyon be voltam tojva, mit találnak – most már egy csöppet rezignáltabb vagyok. De csak egy csöppet.
Az orvos elsőre ún. nem típikus migrént diagnosztizált. Ez nyilván nem öröm… de a többi lehetőséget is mérlegelve még nem is olyan nagy tragédia.

A mai élmények fényében azért megint tudnék rúgni néhányat az egészségügybe… de valahogy nincs kedvem.

Inkább írok a jó hírekről.

Jelenleg két ingatlanügyletünk folyik párhuzamosan. Az egyik, a biztos, az az, hogy szeretnénk megvenni egy sorházrészt. A másik, a lassabb folyamat, hogy szeretnénk eladni a saját lakásunkat.
December 15-ében húztam meg a határt. Azt mondtam, hogy aki bújt, bújt: aki addig jön és valamilyen formában elkötelezi magát, azé a lakás. Ha addig nem jön senki, akkor áthidaló hitelt veszünk fel a régi lakásra, vásárlási hitelt az újra és így szerezzük meg a kecót. Szépen be volt gerjesztve az ügyvéd 18-ára, az adásvételi aláírása 22-ére, a hitelkérelem beadása 27-ére. Minden az utolsó pillanatban, persze, ahogy kell. (A bank az idén beadott kérelmekre nem is kicsi kedvezményt ad.) Hirdetés is 15-én jelent meg utoljára, az ingatlanközvetítőknek is szóltam, hogy 15 után leállunk.
Ezek után 16-án kaptam egy telefont, egy idősebb hölgy hívott, hogy az interneten(!) talált rá az adatainkra, megnézné a lakást. Nos, a megnézés alighanem enyhe kifejezés arra, amit csinált. Kis jegyzetfüzettel gyakorlatilag kétórás interjút csinált, a legapróbb szögig kikérdezve mindent. Aztán a végén alkudoztunk egy cseppet – nem túl erőszakosan, de pont annyira harcosan, hogy a végén mind a ketten elégedettek lehettünk a végeredménnyel. Végül nem mondtak semmit, csak azt, hogy egy héten belül visszaszólnak. Ettől én még hétfőn elmentem az ügyvédhez és elindítottam a vételi szerződést, mintha semmi sem történt volna. Aztán délután jött a telefon a hölgytől, hogy még egyszer kijönnének. Meg is tették. Egy újabb másfél órás beszélgetésen szedtük szét csavar mélységig a lakást, miközben a gyerekszobában Dóri kinlódott. Lementünk a pincébe, felmentünk a padlásra. Végül a hölgy szóban kinyilvánította, hogy meg szeretnék venni a lakást – én pedig szóban kinyilvánítottam, hogy el szeretnénk neki adni. Január első felében kötjük meg az adásvételi szerződést és azért az árengedményért, melyet adtam, biztosítják, hogy az új lakás átadásáig bent lakhassunk. Elkiabálni persze nem akarom, tudom, hogy egy adás-vétel csak akkor biztos, ha a vevő mindent kifizetett, az eladó meg mindent átadott – de ez a szóbeli ajánlat mindenképpen megnyugtató.
Természetesen ment a telefon az ügyvédnek, hogy fékezzen, ment a másik telefon az eladónak, hogy szerződéskötés elhalasztva január második felére. Szegények, ők se bánták: az eladó felesége a múlt héten kapott infarktust, ebből szerencsésen kilábalt, de mivel cukorbeteg is, a szívroham szétzilálta a cukorháztartását és most azért van kórházban, hogy visszaállítsák az egyensúlyt.

Most gondold el, ezek a jó hírek.
Persze annyira nem is rosszak. Senki sem halálos beteg, remélhetőleg záros határidőn belül mindenki felépül. Emellett van egy szóbeli megállapodásunk a lakásunk eladásáról és egy másik szóbeli megállapodásunk az új lakás megvásárlásáról. A kiköltözés/beköltözés átmenetek mindenki megelégedésére egyeztetve vannak. Szvsz lehetünk optimisták.

Mindenesetre, hogy így alakultak a dolgok, elindítottam egy régi elképzelésemet a megvalósulás rögös útján. Már pár éve azon agyalok, hogyan tudnánk kilépni, így Karácsony táján, a magáról és az ünnepről megfeledkezett civilizázióból. Az eredeti elképzelésem az volt – és istenbizony, egyszer tényleg meg is csinálom – hogy bérelünk egy abszolút komfortmentes faházat Finnországban – vannak ilyenek, bagóért – ahol magunknak vágjuk a fát, éjfélkor a magunk vágta lékben fürdünk a befagyott tóban, nagyokat sétálunk az örök hó és az ezer tó birodalmában – és egyáltalán boldogan vesszük tudomásul, hogy belátható távolságon belül rajtunk kívül csak állatok élnek.
A karácsonyi idióta konzumálásra költött pénzhez alig kellene hozzátenni, hogy megcsinálhassuk.
Persze, nem most. De az első lépést így ad-hoc is megtehetjük: gyorsan telefonáltam Norbinak, a kedvenc apartmanunk éppen szabad volt 25-27 között – így megragadom az alkalmat, hogy mindenkivel tudassam: lelépünk ebből a városból és elmegyünk a világ végére (természetesen erdőbe) és valószínűleg jól fogjuk érezni magunkat, szigorúan csak magunk társaságában. (Őszintén szólva, egy ideig gondolkoztam valami wellness megoldáson is, de aztán csak visszatértem ahhoz az alapállásponthoz, hogy nincs annál jobb wellness, mint amikor egész napos erdei csavargás után az ember hazaér, lerúgja a bakancsot és kihúzódik a ház mellett rakott tűzhöz és bor mellett kolbászt sütöget nyílt lángon, majd utána hajnalig kártyázik a családdal, leszarva a híreket, a tévéműsort és mindent, ami elektronikus.)

Bridzsélet

Délután ledőltem szunyókálni. Ébredés után a frissen érkezett Bridzsélet került kezembe, gondoltam, felületesen átfutom, mégis milyen írások vannak benne. “Wordsudoku”, “Bridzs-erotika”, “Doppingszabályzat”… istenbizony, elgondolkodtam, felébredtem-e tulajdonképpen?

Minden interjúkészítő titkos álma

Az interjúalany, aki nem beszél vissza.

A HVG Online leközölt egy interjút Kaján Tiborral, 85-ik születésnapja alkalmából.
Az interjú remekül sikerült, habár enyhe szépségtapasz, hogy az alany meg sem szólalt. Másra nem tudom ugyanis vélni, hogy a megjelentetett anyagban csak az interjút készítő újságíró kérdései jelentek meg, a válaszok nem.