Day: December 5, 2006

Ma napközben tudtam meg Nejtől, hogy lányom tanítás helyett Bécsben van.

Nem tudom, miért van, de rendszeresen amikor a legnagyobb nyomás alatt vagyok, akkor támadnak be ezeréves elmaradásokkal, bírságokkal fenyegetőző intézmények.
Most nem elég, hogy kettős ingatlan-adásvétel van a nyakamon, meg a munkahelyen is besűrűsödtek a dolgaim, szinte egyszerre jelent meg az adóhivatal a regisztrálással és a havi elektromos bevallási kényszerrel, meg a Nyugdíjhivatal azzal, hogy “Kedves József, hogyan gondolta, hogy éveken keresztül ignorál minket?”.

Nos, úgy gondoltam, hogy amikor 2001-ben kiváltottam a vállalkozói igazolványomat, akkor azt mondták az Okmányirodában, hogy beszólok én a TB-hez vagy rájuk hagyom? Habár nem kifejezetten dagadt ruha volt, de azért rájuk hagytam és vártam, hogy egyszer majd értesítenek.
Értesítés nem jött és egy idő után úgy éreztem, hogy ezt innentől talán már jobb lesz nem bolygatni.
Általában szabálykövető vagyok, de jelen esetben nem sok értelmét láttam beleveszni az adminisztrációs dzsungelbe, pusztán azért, hogy minden év végén közöljem minden érintettel, hogy “Hölgyeim és Uraim, nulla”. Az egész – mellékállásban végzett – vállalkozás tulajdonképpen azért született, hogy a hobbiként űzött rajzolgatás valamennyire legális legyen, ha esetleg valaki rajzot rendel és számlát kér. Ez látszik is a viszonyokon: öt év alatt olyan 300e forint jött be és 700e ment ki. Nagyjából ilyen üzletmenetet is terveztem, valószínűleg ez a tendencia a későbbiekben sem fog változni. A főállásom után fizetek rendesen TB-t, nyugdíjjárulékot (hajjaj) – akkor meg minek kinlódjak, hogy a mellékvállalkozás nulláit bevalljam?

Ráadásul volt is az ignorálásra némi alapom: amikor utánanéztem, azt találtam, hogy kiegészítő tevékenységet végző vállalkozónak nem kell nyugdíjjárulékot fizetnie. No, ez pont én vagyok – gondoltam és onnantól az összes irományra, amit ez ügyben kaptam, vetettem egy pillantást, majd iktattam. Nem, nem a kukába… van egy kiselejtezett középiskolás diplomatatáskám, abba szórok minden tentatív vállalkozási papírt. (Közben azért jót vigyorogtam a NYENYI néven. Ma már nem vigyorgok.)

Aztán most, amikor sikerült végre beszélnem az adóhivatalban egy illetővel, kiderült, hogy a ’mellékállású’ és a ’kiegészítő tevékenységet végző’ vállalkozó az bizony nem ugyanaz. Én az előző vagyok, az utóbbiak meg a nyugdíj mellett vállalkozók. Azaz öt évre visszamenőleg rendeznem kell a dolgaimat mind a TB-vel, mind a Nyugdíjbiztosítóval. És mivel ezek közül most az utóbbi kattant rám, így őket vettem sorra. Kiástam a táskából a legutóbb küldött paksamétát, átnéztem… és nem értettem. Hová kell írni ezen a papíron a nullát?
Jobb lesz bemenni, megkérdezni.

Ez történt meg ma délelőtt.
Fiumei út, szép nagy épület. Az első hátast akkor dobtam, amikor a bejáratnál fémdetektoros kapu fogadott. Mint a repülőtéren: minden fémtárgyat a táskámba kellett pakolnom, az külön futószalagon haladt át, nekem pedig az érzékelők között kellett átsétálnom. Eszméletlen. A szakmámból kifolyólag meg-megfordulok kényes intézmények, minisztériumok meglehetősen kényes pontjain, hozzászoktam már sok mindenhez. De ehhez hasonló szigorúsággal egyedül a Dataplexben szoktak fogadni – csakhogy az egy katonai szinten őrzött kiemelt biztonsági szintű épület – a Nyugdíjbiztosító meg csak egy állami hivatal.
No, mindegy, bementem, kerestem az ügyfélösszezavaró automatát. Ez az a tábla, ahol 4-5 menüpontból kell kiválasztani, hogy tulajdonképpen milyen ügyben is alkalmatlankodom. Itt már a legújabb trendhez igazodtak, nem csak úgy kirakták ezt a táblát, hanem berakták az információs pult mögé. Azaz elmondom miről van szó, a humanoid megnyomja a megfelelő gombot és az ügyfél megkapja az ügyfélhívó papírosát.
Ez persze csak az elmélet. Nekem harcolnom is kellett a hölggyel.
– Kaptam egy paksamétát. Ezzel kapcsolatban lenne szükségem kitöltési segítségre.
– Mutassa. Aha, hát, ezt ki kell tölteni.
– Igen, azért jöttem. Szeretném tudni, hová kell írni a nullát.
– Ide kell majd. De nem nullát, hanem egyest.
– Az lesz a nulla?
– Nem, az az egyes.
– Hogyan?
– Kap egy sorszámot, ott majd elmagyarázzák.
– Köszönöm.
– De ez így nem lesz jó. Az ablakhoz már csak akkor mehet oda, ha ezt a papírt kitöltötte.
– Dehát pont az a bajom, hogy nem tudom hogyan kell kitölteni!
– Tessék, itt a sorszám.

Félgyőzelem. Legalább sorszámom már volt.
Leültem – és úgy döntöttem, nem bonyolítom túl a dolgot, csak a 2005-ös bevallást mutatom meg, a többi úgyis hasonló. Igazából egy dologra vagyok csak kíváncsi, hová kerül a nulla. Aztán csókolom, végeztünk.
A 3014-es sorszámot kaptam. Elég sokáig vacakoltak a 3013-assal, mire feladták végre és hívták a következőt. Odaballagtam az ablakhoz – és nem volt ott senki. Jó öt percig üldögéltem ott. Nem volt elvesztegetett idő, lehunytam a szemem, relaxáltam. Aztán egyszer csak megjelent egy nő és lecseszett, hogy hol voltam eddig.
– Én? Egyből jöttem, ahogy kiírták a számomat.
– Nem igaz. Egy csomószor hívtam magát.
– Az a 3013-as volt. Én a 3014-es vagyok.
– Ja. Az lehet.

Igen, aki figyelt, annak feltűnhetett, hogy egyszer sem hangzott el az ’elnézést’ hangalak.

– Milyen ügyben tetszett jönni?
– Kaptam Önöktől egy felszólítást meg egy űrlapot, melyet ki kellene töltenem. Ebben szeretnék segítséget kérni, ugyanis nem tudom, hová kell írnom a nullát.
– Milyen nullát? Egyelőre szó sincs nulláról. Kérem az összes papírt.

Odaadtam. Lelkileg felkészültem, hogy most fogják leordítani a hajat a fejemről. Azt a pár szálat.
Mindenesetre semmi ilyesmi nem történt. A hölgy szétválogatott minden papírt. Ott volt köztük az összes felszólítás 2001-től.

– Nos, úgy látszik, megvan minden szükséges papír. Akkor már csak ki kell ezeket töltögetni.
– Nagyon szívesen kitöltögetem, csak azt árulja el, hová írjam ezen a papíron a nullát.
– Milyen nullát akar maga ide írni?
– Mellékállásban vállalkozom, semmilyen kimutatható nyereségem nincs. Nem kell fizetnem Önöknek semmit. Azt a nullát szeretném beírni valahová.
– De kérem, ez még csak a regisztráció. A bevallás csak utána jön!
– Na ne. Minden évben regisztrálnom kell?
– Természetesen. Most elmegy, kitölti az összes lapot értelemszerűen. Aztán visszajön, én elveszem Öntől és kap egy floppylemezt.
– NEM.
– Tessék?
– Nem kapok floppylemezt. Szó sem lehet róla.
– Nézze, kell. Anélkül nem adhat be bevallást.
– De, beadhatok. Papíron.
– De most ezzel mi a baj?
– Például az, hogy az otthoni gépemben nincs floppym.

Ez egy apró csúsztatás volt. Vanni éppen van, csak rossz, megjavítani meg már nem akarom.

– Ez nem lehet probléma. Kap egy DOS programot és azzal be tud vallani.
– Nem. Már azt se tudom, mi az a DOS.
– Nem tudja? Pedig minden Windows arra épül.
– Ne mondjon már ilyeneket, mert körberöhögöm. Nekem ez a szakmám, pontosan tudom, mekkora marhaságot tetszett most mondani.
– Ha ez a szakmája, akkor nem igaz, hogy nem tudja megoldani, hogy floppyn adja be a bevallást.
– Nem. Floppyról szó sem lehet. Papírt kérek.
– De a papír pénzbe kerül. Bevallásonként kétezer forint.

Gyors fejszámolás. A jövő évet is beszámítva az hat év, annyi mint tizenkétezer forint.

– Nem érdekel. Papírt kérek.
– Hát, aztán ne lepődjön meg, ha nem akarásnak nyögés lesz a vége.

Az a helyzet, hogy véletlenül tudom, hogy az akarásnak is mekkora nyögés a vége.

– Papír. No floppy.
– Jó, ahogy akarja. Most akkor töltse ki ezeket a papírokat.

Félrevonultam, kitöltöttem, visszamentem. Itt-ott korrigálni kellett rajtuk, de végül le lett pecsételve minden, öt évre visszamenőleg, egy évre előremenőleg beregisztráltattam.
Aztán megindult a papírdömping.

– No, 2006 a legegyszerűbb, ahhoz egyből van minden. Itt van egy jegyzék, ebből minden évben bead kettő darabot. Most csak egyet kap, majd fénymásoljon belőle, hogy legyen. Itt van egy kitöltési útmutató, meg a papír. Kap egyet 2003-ra is, ebben az a jó, hogy teljesen úgy kell kitölteni, mint a 2006-ost, csak átírom itt felül az évszámot. Aztán most jön a 2001/2002-es, ezekhez másik kitöltési útmutató kell és másfajta űrlap. És ugyanez vonatkozik 2004-re és 2005-re is, ezekhez más az űrlap, más az útmutató…. mindjárt, talán lesz ezekből is. Igen, itt van mindegyik. Ugye nem felejtette el, mindegyikhez két példányban jegyzéket is kell beadni. Felhívom a figyelmét, hogy itt van egy TEÁOR rubrika, ezt szokták a legtöbbször elrontani. Ide a vállakozási igazolványában lévő főtevékenységét azonosító kódsorozat első négy karakterét kell beírnia. Nem az összes karaktert és a melléktevékenységek sem érdekelnek. Rendben minden?
– Iigen, azt hiszem – jegyzeteltem bőszen.
– Jó.
– Beküldhetem postán is?
– Természetesen. Csak készüljön fel rá, hogy ha valami nem stimmel, akkor visszaküldjük.
– Nyilván.
– Tudja, az első kitöltések 90%-a hibás szokott lenni. Ezért erőltetjük a floppylemezes megoldást.
– Tudja, hogy mennyire elszállt efölött az idő? A Microsoft körülbelül tíz évvel ezelőtt adott ki olyan operációs rendszert, mely tényleg DOS-ra épült.
– A maga ideje lehet, hogy elrepült. De hatalmas munkánkba került, hogy az összes könyvelő, akivel kapcsolatban állunk, alkalmassá tudja tenni a rendszerét – és ők a mai napig is hibátlanul tudják használni.
– De ez akkor is elmaradott.
– Ha ennyire ellenséges, meg tudtuk volna azt is oldani, hogy az informatikusunk rátesz mindent egy floppyra és Önnek csak telepítenie kellett volna.
– De hová? Nincs DOS a számítógépemen.
– Ez nem igaz. Minden gépen van msdos konfigurációs fájl.

Itt láttam jobbnak, ha elköszönök. Végülis elértem, amit akartam, nem harapták le a fejemet, megúsztam a floppylemezes őrületet – és még csak az űrlaponkénti kétezer forint is elfelejtődött valahol.

De azért, kedves Nyugdíjbiztosító Intézet, ha esetleg olvassa valaki Önök közül ezt az írást, higyje el, hogy ez valami hihetetlenül tré megoldás.
Informatikával fekszem, informatikával kelek, rengeteg ügyfelünk van, akikkel foglalkoznunk kell – és legalább öt éve nem volt már a kezemben floppylemez. Ez a technológia gyakorlatilag kihalt.
Még azt sem tartom kizártnak, hogy egyedül az Önök nagy tételben történő floppylemez rendelése tartja életben Magyarországon a floppykereskedést.
Nem is beszélve a másik kihalt technológiáról, a DOS-ról. Utoljára a Windows97-ben volt teljesértékű DOS, a Windows2000-től kezdve úgynevezett DOS kompatibilitási futtatási módok vannak – de senki nem állítja, hogy ezeken tényleg minden program fut. Nem tartom kizártnak, hogy sikerült volna beállítanom az Önök programját – de azt sem, hogy nem. Elég sok történetet ismerek, amikor ez már lehetetlen. (Nem mellesleg otthon semmilyen nyomtatóm sincs, a munkahelyi gépemre meg felbuherálni egy DOS-os programot – lenne meglepetés a cégnél, mondhatom. Nem biztos, hogy örülnék neki.)

A végére engedjenek meg egy jótanácsot. Tényleg jó szívvel mondom: nyomjanak egy csókot az informatikai vezetőjük homlokára, hátha felébred százéves álmából, elmegy egy számítógépes kereskedésbe és feltűnik neki, hogy ma már egyáltalán nem természetes, hogy floppy egységgel árulják az új gépeket – ha jobban kinyitja a szemét, azt is észreveheti, hogy az utóbbi években kialakult itt egy olyasmi, hogy Internet, sőt, nemcsak kialakult, hanem széleskörűen el is terjedt. Ráadásul tud olyat, amit úgy hívnak, hogy HTTPS.
Még talán nem késő elgondolkodni rajta. Már így is közröhej, amit művelnek – pár év múlva pedig egyenesen elfogadhatatlan lesz.