Korábban lelkendeztem ezzel az eszközzel kapcsolatban.
Mióta bevezettük egyik nagy ügyfelünknél, azóta egy kicsit visszafogom magam. Nem rossz persze, de…
Már a tervezésnél beleszaladtunk egy furcsaságba. A kütyünek két hálókártyája van, de mindkettőnek ugyanabba a LAN-ba kell csatlakoznia. A két NIC között nincs smtp routolás. Magyarul, az egyik lábára jönnek kívülről a levelek és ugyanezen a lábon mennek tovább a belső smtp szerverre. A belső szerver a másik lábára küldi a kimenő leveleket és ugyanaz a láb dobja is ki az internetre azokat.
Valószínűleg teljesítmény okok rejtőzhetnek a háttérben, de akkor is furcsa. (Arról nem is beszélve, hogy könnyű úgy teljesítményt növelni, hogy így az Exchange szerverre hárul a dmz-k közötti smtp routing megvalósítása.)
De nem ez volt a legnagyobb tű a vudubabában.
Egy hét után az eszköz eldobta az agyát. Se ssh, se https, se smtp… egyedül pingre válaszolt. Helyi erő kiment, oldalba rúgta.
Az eszköz feléledt és jó egy órán keresztül működött is. Aztán megint megborult. Helyi erő blazírtan megint kiment és kihúzta a seggéből a hálózati kábelt. (Pusztán Varánusz kedvéért: az eszköz seggéből.:) Gyors rollback a korábbi rendszerre, a levelezés visszaállt.
Az alatt az egy óra alatt, amíg élt a cucc, megpróbáltuk kiolvasni belőle, mitől halt el. Nem sikerült. Pedig meglehetősen sokat próbált emberek ugrottak neki, de nem. Az eszköz alatt ugyanis egy rh linux oprendszer szaladgál – és bárhonnan próbálkoztunk hozzáférni, mindenhonnan a mail admin jail-jébe kerültünk – ahol a korlátozott lehetőségek között nem szerepelt a log elolvasása. (Csak tail volt.) A grafikus felületen viszont kizárólag az MTA logjához fértünk hozzá, az meg nem mondott semmit arról, hol csúszott ki a rendszer alól a talaj.
Mindez elég messze van attól, ami egykor lelkendezésem tárgya volt: hogy ssh és oprendszer szintű konfigurálás. Nyilván van valamilyen mód rá, hogy a Symantec mérnökei belenyúljanak root jogosultsággal, de azért ez kissé kellemetlen metódus ahhoz, hogy mondjuk kinyerjünk egy infót a syslog-ból.
Month: February 2006
Bálint
Nem rossz.
Találjuk ki, hogy minden nap meg kell ajándékozzunk valakiket.
Aztán ébresszünk lelkiismeretfurdalást az emberekben, miszerint akit ennek ellenére mégsem ajándékoztak meg, az meg fog haragudni rájuk.
Utána már csak a kasszagépet kell villámgyorsan kezelnünk.
Rétes réteg
Olvastam valahol valami várostervezőnél, hogy egy városnak rétegei vannak. Ugyanazt a földrajzi egységet más útvonalakkal járják be az autósok, máshogy a kerékpárosok és máshogy a tömegközlekedők. Mintha más-más átlátszó fóliára rajzolt térképeket raknánk egymásra, ugyanazon nagyváros esetén.
Én lassan hozzá tudnám tenni ezekhez a specializált térképekhez a város mákosrétes térképét.
Be kell vallanom, teljesen furcsa jelenségeket észlelek magamon. Amikor vizsgázni jártam, az volt az egyik mantrám, hogy mindegy, mi lesz az eredmény, de utána úgyis beugrok a Lehel-úton lévő rétespékségbe. Amikor a Dataplexbe kell mennem, akkor nem mulasztom el, hogy az Árpád hídnál beugorjak egy rétesért. Ha fodrászhoz megyek, akkor mindig belépek az Oktogontól nem messze lévő rétesboltba. És bárhová megyek, állandóan jár jobbra-balra a tekintetem, hol látok ismeretlen rétesboltot.
Pontosan tudom, hogy az Újpest központ aluljáróban lévő rétesbolt túl édesre csinálja a tölteléket – és egyébként sincs soha tiszta mákos rétesük. (Mindig csak a gusztustalan meggyes-mákos meg almás-mákos.) Tudom, hogy a Határ úti aluljáróban lévő üzletben finom tiroli típusú van, de pofátlanul apró darabokban mérik ki. Nemrég fedeztem fel, hogy nyílt egy burek üzlet Pesten. De rögzülni ez is úgy rögzült a térképemen, hogy van mákos rétesük is.
Valamikor beszéltük a családban, hogy nem lenne hülyeség pár évig külföldön dolgozni. Én favorizáltam volna Finnországot, de Nej közölte, hogy a hideg kizáró tényező. Én most kezdek abba az állapotba jutni, hogy a mákosrétes hiánya miatt a volt Osztrák-Magyar Monarchia területén kívül semmi külföld nem jöhet szóba.
Nem tudom… elképzelhető, hogy ez már függőség?
User 1.0
A windows listán mennek most a user sztorik… eszembe jutott nekem is egy. Ez nem annyira idióta, inkább aranyos.
Még egy korábbi munkahelyemen történt. Hárman voltunk rendszergazdák. A felhasználók felvétele Béla dolga volt, mivel ő tudta a legkedvesebben elmagyarázni, hogyan is működnek itt a dolgok.
Üldögéltem a helyemen, amikor bejött egy félszegen mosolygó leányzó.
– Most állok munkába. Kellene egy felhasználói név – közölte.
Lassan ránéztem.
– Béla.
Elgondolkodott.
– Jó lesz – vigyorodott el.
9-9-10-10-10-10
Yess!
Pedig nem úgy indult a nap, hogy éreztem volna a siker szagát a levegőben.
Ma jött el a nagy nap, ma migráljuk át nagy ügyfél egyik Exchange organizációját a másikba. Szép nagy nemzetközi összefogással: a címtármigrációt Amerikában csinálják, az európai központ (Hollandia) munkálatait a belga outsourcing cég, mi pedig ugye itt lapátoljuk a szenet a magyar ügyfelünknél.
Tegnap azt írták a belgák, hogy early morning keresni fognak. Kiindulva az eddigi munkakedvükből, gondoltam, ráérek fél kilenc – kilenc között bemenni. El is indultam időben, de a Budapesten leesett horribilis mennyiségű hó szétzilálta a buszközlekedést. Nyolc után nem sokkal a Kökinél csöngött a telefon: ügyfél IT középvezetője szeretne kick-off meetinget tartani a mai napról. Alig bírtam ki, hogy ne kacagjak fel hangosan. Milyen kick-off, amikor már gyakorlatilag csináljuk? Pár perc múlva keresett egy kisebb vezető, hogy oké, meeting elmarad, de elvárják a pontos tájékoztatást. A belgák a Lehel-tér körül csörögtek rám. Elmagyaráztam nekik, hogy betakarta a hó a várost, keressenek kilenckor.
8.50-kor értem be és gyors előzésekbe kezdtem.
8.55-kor leírtam a nap forgatókönyvét az IT vezetőnek. Sokadszor.
8.57-kor megköszönte.
9.02-kor jelentkeztek a belgák. Megkérdezték, mikor kezdhetjük a migrációt. A right now válasz határozottan meglepte őket, elvonultak tanácskozni.
Én pedig kimentem teát főzni. Minden labdát visszaadtam.
10.00-kor a húrok közé csaptunk és ebédre a munka zömét legyűrtük. Az amerikai hölgyet valószínűleg meglepte a gyors haladás, mert amikor 15.00-kor eljött az ideje, akkor csak annyit mondott, hogy “sorry, our database is chugging along” – amit legjobban talán úgy lehetne lefordítani, hogy bocs, de az adatbázisunk most éppen szuttyog. (Marhára tetszik a kifejezés.:)
Mivel a címtármigráció 48 óra és a MIIS adatbázis várhatóan csak estére tér magához, így nyugodt szívvel mehettem el úszni.
Ahol minden úgy kezdődött, mint a mai nap. A pénteki nap dacára – amikor ugye nincs oktatás, minden pálya szabad – kifejezetten sokan voltak a vízben. Bevágódtam a gyorsabban úszó mellúszók közé, ráálltam a tempómra – de volt a sávban egy hájfejű alak, aki éppencsak végig tudott evickélni a távon. Annyi esze már nem volt, hogy átmenjen egy lassabb sávba. Sőt. Miután rövid időn belül másodszor is megcsinálta velem, hogy leállt a végén pihenni, majd pont akkor indult be elém, amikor én fordultam, kénytelen voltam egy félhangos ‘akurvaéletbe!’ csatakiáltást elnyomni a füle mellett.
Pedig a pénteki napot szemeltem ki a heti rekordkísérlet megúszására, mivel ilyenkor szokott a legüresebb lenni a pálya. Hát, ennek lőttek. A farok rendszeresen feltartott és a többiekkel is össze-összeakadtunk. Dühömben elkezdtem erőből úszni és csak akkor éreztem, hogy lehet, hogy mégis lesz valami ebből az időből, amikor sorra beelőztem a gyorsúszásban nyomulókat is.
A végén kimászni is alig bírtam a medencéből, de határozottan boldog voltam: csak megdőlt a korábbi – abszolút – rekord.
Recent Comments