Month: February 2006

Hülye nevek

2006. February 21. Tuesday / / 7 Comments

Vannak olyanok. Annyira hülye nevek, hogy józan ésszel nem is lehet kitalálni, mi van mögöttük.

Az első példám ahhoz a bizonyos régi szilikáttechnológiai vizsgához kötődik.
Ugyanis megpróbáltam legalább elolvasni az anyagot – de már viszonylag az elején belefutottam egy olyan kifejezésbe, hogy ‘doghouse adagolás’. A porok készülékbe adagolásáról a kézzel – máséval – írott jegyzet több információt nem tartalmazott. Megkerestem pár évfolyamtársamat, de csak annyit tudtam meg, hogy az előadó nem részletezte a dolgot, egyszerűen csak lediktálta.
Én viszont belekapaszkodtam, mint Floki a lábtörlőbe. Próbáltam név alapján kilogikázni. Megkérdeztem idősebbeket, ők sem tudták. Internet, google… ugyan, hol voltak még ezek. Nyomtatott jegyzet? Maximum a holdban. Aztán valószínűleg Buzz Aldrin hozhatott egyet, mert sikerült felkajtatnom egy példányt. Ebből tudtam meg, hogy a roppant tudományosan hangzó szilárdanyag adagolási módszer Jenőt takarja a lapátjával. Komoly.

A másik ilyen kifejezés a ’round robin’ volt. Először tanfolyamon hallottam, még az előző évezredben. Csak néztem nagy gülü szemekkel, de kérdezni nem mertem, mert mindenki más szemmel láthatóan tudta, miről van szó. Vagy csak sokkal értelmesebb képet tudott vágni, mint én. Hiányos angol tudásommal annyit összeraktam, hogy a round az kör, a robin meg vörösbegy… de ebből csak nem állt össze, hogyan lesz ebből redundáns DNS névfeloldás. Azóta persze kupálódtam, megtanultam, hogy az informatikában a ’round robin’ az ‘ad-hoc’ kifejezést takarja, azaz jó magyarosan azt, hogy ‘ahogy esik, úgy puffan’. De hogy ennek mi köze van a ’round robin’ hétköznapi jelentéséhez, mely a ‘sokak által aláírt kérdőív’-et jelenti… megint nem tudom.

A harmadik példány még teljesen friss. Exchange 2003 disaster recovery kapcsán olvashatunk olyan módszerről, hogy dial-tone visszaállítás. Első hallásra elsápad tőle még a sokat látott exchange admin is: micsoda… modemen keresztül kell visszaállítani valamit… vagy neadjisten, mobiltelefonról kell sms-ben parancsokat osztogatni? De persze, hogy nem; a névnek megint nincs semmi köze a módszerhez.
Mely nagyjából a következőképpen néz ki.
Legyen egy elszállt Exchange store. Az eredeti mérete – betartva a Microsoft erre vonatkozó ajánlásait – legyen 99.99 GB.
Legyen ez a VIP store.
A CEO legyen teljesen átlagos:

  • 1 perc emailtelenség után bevörösödik a feje,
  • 2 perc után kitör rajta a légiós betegség,
  • 10 perc után sátáni kacagással kezdi kilapátolni a HR ablakán az infomunkások munkakönyveit.

Ezzel szemben a restore rendszer nézzen ki a következőképpen:

  • Az adatbázis visszatöltési ideje másfél óra.
  • Mire megtaláljuk Jenőt, aki tudja, hol vannak a kazetták, megint másfél óra.

Mit lehet ilyenkor csinálni? Igen, dial-tone.

  • Letöröljük az adatbázis maradékait.
  • Felmountoljuk az adatbázist. Nem, nem szedtem be semmilyen tudattágító szert… tényleg felmountoljuk a semmit. Az Exchange2003 ilyenkor lesz olyan kedves, hogy létrehoz egy tök üres store-t, azokkal az adatbázis nevekkel, melyek a store tulajdonságlapján szerepelnek.
  • Lehet telefonálni a vezérnek, hogy működik a levelezés. Igaz, még nem mindenki éri el a régi leveleit, de a visszatöltés folyamatban van. Lehet levelet írni, kapni. A vezér meg fog nyugodni. Látja, hogy az emberek dolgoznak – és azt a betyár mindenit, tudnak a fiúk, milyen hamar működőképessé tették a rendszert!
  • Elindítjuk a visszatöltést a recovery storage group-ba.
  • Ha visszajöttek az adatok, ráküldünk egy összefésülést és hipp-hopp, vissza fognak kerülni a régi levelek a postafiókokba. Hátradőlünk és elégedett mosollyal kiélvezzük… azt a pár percet, amíg a munkaviszonyunk még tart. Ugyanis elég hamar rá fognak jönni kedvenc VIP felhasználóink, hogy nem működnek a szabályaik. Naná. Mivel eltűnt az összes. Ugyanis a merge csak a postafiókok tartalmát másolja, a metaadatokat, szabályokat nem. Az üres adatbázis meg egész konkrétan megszámolható szabályt tartalmazott.
  • Probléma szál sem, a nyúl már a cilinderben van – csak tudni kell, hogyan húzzuk elő. Miután visszajött az eredeti store a recovery storage group-ba, lemountoljuk. Hasonlóképpen lecsatoljuk a VIP store-t is, majd lemountolt állapotban kicseréljük a kettőt – értelemszerűen mindegyiket a megfelelő névre átnevezve.
  • És most már jöhet felcsatolás után a merge – hogy megkapják az ideges fiúk azokat a leveleket is, melyek a visszaállítás ideje alatt keletkeztek.

Jó, mi? De hogy miért dial-tone? A fene tudja.

Részletesebb írás a módszerről Jim McBee blogján.

Levezetés

2006. February 20. Monday / / 2 Comments

Kemény ez a világ, ha valakit olyan egyéniséggel áldott meg a sors, hogy állandóan optimalizálni akar.
Sokszor persze előny.
A szakmámban mindenképpen.
Egészen addig, amíg a menedzserek meg nem jelennek. Meg úgy általában az üzlet. (Majdnem azt írtam, hogy az üzleti logika, de az igen izmos oximoron lett volna.)

Nos, azért a legtöbbször hátrány. Rengeteg váratlan apró frusztráció színezgeti napjaimat.
Legnagyobb ellenségem a lokális szélsőérték.
Elmagyarázom.
Péntek délután, szolíd nap az uszodában. Nincs oktatás, kevés ember lézeng a medence körül. Lenyomtam a napi adagot, leülök pihegni. Na jó, hörögni. Párc perc múlva felállok, elindulok zuhanyozni. Ugyanebben az időpontban dönt úgy öt másik ember, hogy pont most jött el az ideje, hogy lecsutakolják magukat – és mind az öt pont előttem lép be az ajtón. A hatszemélyes zuhanyzóban az egyik fülkében csak hideg víz van, és az se nagyon.
Tipikus lokális szélsőérték. Valószínűleg az egész pénteki nap során nem volt és nem is lesz olyan pillanat, amikor egyszerre foglalt az összes használható zuhanyzó – de pont akkor alakul ki ilyen helyzet, amikor én akarok zuhanyozni.
Persze mindenki jó alaposan kiélvezi a forró vizet – én pedig ácsorgok a lépcsőfordulóban és füstölgök magamban.
Majd amikor sorra kerülök, jó húsz percig ácsorgok a zuhany alatt és egy ember sem jön be a helyiségbe.

Mondanom sem kell, hogy a tömegközlekedés kifogyhatatlan forrása ezen apró frusztrációknak. Amikor gusztustalanul nagy agyammal kiszámolok mindent: mikor kell jönnie ennek, mikor kell jönnie annak. Melyiknek mekkorra a valószínűsége? Melyik járat mennyire dugóveszélyes útvonalon keresztül ér ide? Majd miután mindent alaposan kikalkuláltam és az eredmény alapján döntést hoztam, befut – busz helyett a lokális szélsőérték. Üresen szalad el mellettem egy csomó alternatív buszjárat vigyorgó sofőrökkel – miközben amelyre vártam, pont akkor késik hosszú perceket, majd verekedhetek, hogy felférjek és összepréselődhessek odafent Kóbi bácsival.

Nem folytatom: rengeteg lehetőség van ilyetén szituációk kialakulására.
Mindemellett furcsa gondolatokat tudnak ezek az esetek indukálni – különösen, ha az ember szeret valószínűségeket számolni és jó memóriája van. Egészen odáig el lehet jutni, hogy az áldozat elkezd hinni valamiféle természetfelettiben. Hiszen ennyiszer véletlenül nem borulhatnak fel a matematikai törvények. Pontosabban felborulhatnak, de akkor az már nem véletlen. Ez viszont egyfajta őrangyal létezését bizonyítaná. Ami nem is lenne rossz dolog. Jó érzés bízni abban, hogy egyszer majd találkozhatunk vele.
Remélhetőleg egy néptelen sötét sikátorban.

Tervek

2006. February 19. Sunday / / 3 Comments

Olvasom GT blogját és bólogatok. Dettó. Lassan rólam is leesnek a szopós projektek (bár körvonalazódnak az újak), de bennem is dolgozik ezerrel a ‘szakadjunk el valahová messzire’ érzés.
Csak a rögzítés kedvéért, a héten a következő helyeket foglaltuk le: húsvét Szlovákiában, május elsejei hosszú hétvége szintén Szlovákia, a Pünkösd Sopronban fog találni minket, ahonnan átugrunk majd Bécsbe is, június végén egy hét Horvátországban és augusztusban szintén. Itt csak azért nem foglaltam még szállást, mert nem tudjuk, hogy ez a kemping vagy ez a kemping legyen az úticél.
Alapvetően szeretem a telet, de lassan azért elegem van belőle.

[Update]
A második szlovák foglalást lemondtam. A franc se gondolta volna, hogy a Tátrába még májusban is hójáró felszereléssel kell menni. Tavaly novemberben olyan szép tiszta időnk volt, azt hittem, most is ilyesmi várható – szerencsére utánaolvastam.

Sziporkák

2006. February 18. Saturday / / 0 Comments

Ha nem tudod, hogy szívatnak-e vagy sem, akkor szívatnak.
Csak jól csinálják.

…::…:::…::::::..:::::::::::………..::::::..:.:.:::………:::::::

Utálod a férgeket? Pedig jó lesz megbarátkozni velük – ők lesznek az utolsó élőlények, akikkel kapcsolatban leszel ezen a Földön.

Obviousman

2006. February 17. Friday / / 0 Comments

Neki való feladat lenne.
Itt van ez a fénykép egy Princess látványpékség oldalán. Azért kíváncsi lennék, mi járt a panel alkotójának fejében.

“Eredeti francia croissant”.
Mitől is?

  • Biztos vagyok benne, hogy a süteményt nem kintről hozzák. A gyanúmat azokra a kemencékre alapozom, melyek az üzlethelyiségben találhatók.
  • Az alapanyagok garantáltan hazaiak. Teljesen blőd dolog lenne Franciaországból hozatni mondjuk a lisztet. (A tölteléket most hagyjuk.)
  • Akkor esetleg az miatt francia, mert meghagyták a termék francia nevét? Marhaság. A bútorboltban sem azt írják ki, hogy eredeti francia rekamé.
  • Talán a recept? Nagyon meglepne, ha egy ilyen egyszerű termékbe bele tudnának vinni valami extra trükköt, amelytől ez franciább lenne, mint az összes többi nálunk készült croissant. (Ezt egyébként kóstolással ellenőrizni is lehet. Megtettem. Ugyanolyan.)

Akkor?
Semmi. A szokásos hátsó ajtón besurranó reklámozással állunk szemben.

Megjegyzés:
A címbeli szereplő – Obviousman – Wiley Miller egyik zseniális figurája. Egy ‘szuperhős’, akinek a hőstettei abból állnak, hogy rámutat azokra a nyilvánvaló marhaságokra, melyek fölött a reklámözönben, állandó agymosásban elfáradt agyunk simán átsiklana.