A vér nem válik vízzé

Vizsgasztorival kezdem.

Szilikátkémiai technológiából mentem vizsgázni. Borzalmas neve ellenére a félév legkönnyebb vizsgájának számított. Szilárdnak valószínűleg fogalma sem volt arról, hogy diákot egyáltalán ki is lehet rúgni – az egyetemi annalesek szerint erre nem is volt még precedens.
Mivel nekem ez egy kanyargós félév volt, úgy döntöttem, hogy takarékoskodok a kognitív energiákkal – magyarul megpróbálok tanulás nélkül átmenni a vizsgán. Volt két könyv, meg egy füzet, ebből éjszaka átfutottam az egyik könyvet. Mert alapvetően becsületes típus vagyok.
Vizsga előtt nem idegeskedtem különösebben, közvetlenül mielőtt behívták volna, megtárgyaltuk a szobatársammal, hogy vizsga után a Kismocskos nevű szórakoztatóipari egységben fogunk relaxálni. Nem sokkal később lógó orral jött ki a srác és olyat mondott, amitől egy pillanatra megszűnt a világ forogni: Szilárd a betonból kérdezte és kinyomta. Egyikre sem volt még addig példa.
Szerencsére nem én következtem közvetlenül, így megkíséreltem rekordot felállítani az időegység alatt agybagyömöszölt tananyagból. Egyvizsgázónyi idő alatt gyorsolvasással átfutottam a maradék könyvet. Ebből következően abban a pillanatban, amikor beléptem a barlangba, kevés nálam szétszórtabb ember létezhetett a Földön – éppen ezt a hatalmas tömegű információt próbáltam feldolgozni.
Szilárd nyájasan leültetett és ártatlanul megkért, hogy definiáljam neki a kristály fogalmát. A következő öt percről csak annyi rémlik, hogy abszolút fókuszálatlanul hajigáltam össze félmondatokat, hogy izé, egyforma, meg különböző, meg szorosan, meg kölcsönhatás, meg erők egyensúlya… és persze heves gesztikulálással próbáltam ellensúlyoznia rövidzárlatot.(1) Szilárd türelmesen kivárta, míg elhallgatok, majd megjegyezte, hogy nem hallotta az állítmányt a mondatomban. A vizsga további részére abszolút nem emlékszem, én ennél a döfésnél már feladtam. Végül az oktató bevégezte a mészárlást: közölte, hogy ha az első kaotikus válaszomban elhangzott volna a “rendezett” szó, akkor átengedett volna.
Így viszont elmondhatom, hogy egész közelről vettem részt az egyetem történetének messze legvéresebb szilikát vizsgájában. És örökre megjegyeztem, hogy ha kristály, akkor rendezett a kulcsszó.

Ez a történet csalt mosolyt az arcomra, amikor ma este Barnával ismételtük át az első negyedéves kémia anyagot a holnapi nagydolgozatra. Kötelezően elhangzott tőlem is a kérdés: mi az a rácsszerkezet? Barna a szokásosnál erősebb vizilabda edzés következtében körülbelül annyira volt összeszedett, mint én anno. És a válasz is teljesen hasonló volt: pár perc sefüle-sefarka habogás. És ugyanúgy nem szerepelt benne a “rendezett” szó.

Korábban már írtam,hogy egymás vállán állunk; a szülők mindig többet adnak át, mint amit kaptak a szüleiktől. Imhol egy tökéletes illusztráció: a gyerek már tizenkét éves korában megkapta azt a sokkszerű élményt, melyet én huszonegy éves koromban gyűjtöttem be. És persze mind a választ, mind a tanulságot is.

(1) Ha nem lettem volna hótt ideges, vigyoroghattam is volna. Ugyanis egyből egy Karinthy kroki jutott eszembe, amelyben azzal szorították sarokba az írót, hogy definiálja a drót fogalmát: és csak annyit tudott folyamatosan hajtogatni, hogy hosszú, meg vékony, meg izé…

This entry was posted in Sztori.

2 thoughts on “A vér nem válik vízzé

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *