Valamikor

Most olyat teszek, mint amilyent még soha – és amit nem is nagyon szándékozok később folytatni: politikai cikkre linkelek. Mentségemre szolgáljon, hogy az írás meglehetősen pikáns – különösen a közelmúlt fejleményeinek fényében.

A másik mentségem, hogy én akkoriban épp arrafelé sertepertéltem.
Nem, nem úgy – a politizálás már akkor is büdös volt számomra. Viszont 1988-ban éppen (másodjára) negyedéves veszprémi egyetemista voltam, aki pont abban a koliban lakott, ahol a fiúk el voltak szállásolva. Mondjuk a konferencia idejére mindenkit hazazavartak, de nekem volt beépített emberem, aki beszámolt mindenről: Nej(1) egyfajta kollégiumi lótifuti volt, aki ott nyüzsgött a mai nagy emberek körül, kalauzolta, etette, büfiztette őket.
Én már akkor tudtam Deutsch Tomika fülbevalójáról, amikor az országban még azt se tudták, hogy a hapi egyáltalán létezik.
De valószínűleg Nej is meg fog döbbenni, ha megtudja, hogy a tömegben ott téblábolt Gyurcsány Ferike is…

(1) Nej persze akkoriban még nem érdemelte ki ezt a titulust. Ez a konferencia azért is emlékezetes számunkra, mert előtte kb. két héttel döntöttünk úgy, hogy megpróbáljuk elviselni egymást. (Az illusztrációnak kirakott fénykép a szintén ’88 áprilisában megrendezett egyetemi napokon készült.)
Mi azóta létrehoztunk egy remek kis családot.
A politikus fiúknak meg sikerült hazavágniuk az országot.

Fotó Háber

Rücsök egy hét volt. Kedden vettem egy új fényképezőgépet és egészen máig nem is tudtam rendesen letesztelni, mert minden nap sötétben mentem dolgozni, sötétben jöttem haza. Szombaton is. (Erről majd írok valamikor.)
Igazából ma sem kellett bekennem magam napolajjal, amikor körbebringáztam szűkebb lakóhelyemet, de a foglalkozás elérte célját, kezdem megismerni az apparátot.

Ha esetleg érdekelnek valakit Budapest egyik csodálatos szegletéről készült képek, itt nézheti meg: Wekerle telep.