Ez volt a legjobb szolgálatom

Esett be estefelé a fiam. Egy böszme nagy plüsskutyával megtámogatva.
– Ő Burkus, a csoport kabalaállatja. – közölte – Azért kaptam meg két hétig, mert lenyomtam az első hivatalos rendelkezői szolgálatomat.
Mindezt úgy, hogy a legjobb barátjával voltak egész nap ketten az állomáson.
Mindezt egy olyan állomáson, ahol minden vonatáthaladásnál kereszt van (azaz mindkét irányból egyszerre érkezik szerelvény és igencsak ügyeskedni kell mind a váltóknál mind a telefonnál).
Mindezt úgy, hogy kifejezetten megdícsérték, a kiemelkedően önálló és fegyelmezett munkájáért. (101/5)
Mindezt úgy, hogy este közölték vele, eddig három olyan gyerek volt, aki első hétköznapi rendelkezői szolgálatában 100 pont feletti értékelést kapott. (Miket számon nem tartanak?)

– Egyvalami volt csak kínos – tette hozzá – hazafelé a metrón el kellett felejtenem, hogy már majdnem felnőtt tizenkét éves vagyok… életnagyságú plüsskutyával a kezemben.

Etüd

– Ugye, akkor is szeretni fogsz, amikor majd kövér és kopasz leszek? – kérdeztem 15 évvel ezelőtt Nejtől.
– Természetesen – mondta – hiszen az igaz szerelmet ilyesmik nem befolyásolják.
– Helyes – nyugtáztam.

Azóta van egy kövér és enyhén kopaszodó feleségem.
Én pedig továbbra is ugyanúgy szeretem.

Végül a megoldás

Mint írtam, gondban voltam. Végül sikerült azért megoldani.
Most már bátran megírhatom, túl vagyunk a felköszöntésen. Ezelőtt 15 évvel – nem törődve a baljós előjelekkel (azért mégiscsak október hatodika) -, kimondtuk az ‘igen’-t Nejjel. (Pedig poénból gondolkoztam a ‘talán’-on.)

Szóval Nej megkapta a karkötőt (micsoda meglepetés!), én pedig lemondtam a papucsról – hja, a jelképek – és meglepettem magam egy GPS-szel. (Azért ez is lehetne jelképes – az ember szeretné mindig tudni, hogy hol tart.)
És ha már a jelképeknél tartunk, az milyen már, hogy Nej megkapta, felcsatolta és gyönyörködik benne – én meg végigszoptam a délutánt, mire működőképesre lőttem össze mindent mindennel.