Long run

Egy újabb vizsgán – és az egész hosszú vágtán – túl. Ráraktam a kupakot piramisra.

Windows2003 MCSE

Windows2000 MCSE + Messaging

Ezzel a nagy testvér tudomásul vette, hogy időnként hajlandó vagyok megengedni, hogy átmossák az agyamat. Én pedig hatalmas gyakorlatot szereztem abban, hogy hogyan kell lementeni vizsga előtt az agy tartalmát és hogyan kell vizsga után visszatölteni azt.

Kvittek vagyunk.

Tartozom annyival az igazságnak, hogy a felkészülések során rengeteget tanultam és a vizsgák ténye komoly kényszerítő erőt jelentett akkor is, amikor éppen semmi kedvem nem volt tanulni.

Ennyi.

A sűrűn előforduló fasz kérdésekről meg nem lehet és nincs is kedvem nyilatkozni.

Posted in IT

Bizarr kerekezés

Délután pihenésképp körbe kapcsolgattam a tévén és megragadtam az Eurosporton. A Benelux Nagydíjat mutatták és a riporter teljes extázisban közvetített. Mindez azért volt némileg meglepő, mert a képen vagy 300 kerékpáros ácsorgott tanácstalanul egy kukoricaföld szélén. Időnként bevágtak 3 versenyzőt, akik tekertek, mint állat, de a többiek csak szolidan piknikeztek; iszogattak, meg-megkínálgatták egymást, beszélgettek. Néhány sunyi az árokparton furakodott előre, lökdösődve.
A riporter nagyon nem értette a dolgot – ebből következően én sem. Egészen addig, amíg az RSS olvasómban nem landolt a következő hír.
Tehát. Az történt, hogy a vezető hármas jó 7 perccel meglépett. Az összes többi versenyző egy bolyba tömörülve nyomult utánuk – egészen addig, amíg a komplett boly el nem tévedt. Így kötöttek ki a kukoricásban. A versenyrendezőség helikopterrel találta meg a versenyzőket és egy motoros vezette ki őket a helyes útra.
Igenám, de közben az élboly jó tizenöt percre húzott el és visszautasítottak minden megállásra vonatkozó indítványt. Jogosan, hiszen nem ők tévedtek el. Végül intenzív mutogatással közölték velük, hogy amennyiben nem állnak meg, akkor ki lesznek zárva.

Így hát dühösen pihentek nyolc percet.

Pratchett, a próféta

Két sivatagi ember beszélget a Piramisok című fantasy regényben. A két ember nemrég szökött meg Djelibeybi (Egyiptom) államból és érkezett meg Ephebe (Görögország) államba.
A könyv maga 1989-ben íródott.

They’ve got something they do it with, I think it’s called a mocracy, and it means everyone in the whole country can say who the new Tyrantis. One man, one’ He paused. The political history lesson seemed avery long while ago, and had introduced concepts never heard of in Djelibeybi or in Ankh-Morpork, for that matter. He had a stab at it, anyway. ‘One man, one vet.’
‘That’s for the eelecting, then?’
He shrugged. It might be, for all he knew. ‘The point is, though, that everyone can do it. They’re very proud of it. Everyone has -‘ he hesitated again, certain now that things were amiss – ‘the vet. Except for women, of course. And children. And criminals. And slaves. And stupid people. And people of foreign extraction. And people disapproved of for, er, various reasons. And lots of other people. But everyone apart from them. It’s a very enlightened civilisation.’
Ptraci gave this some consideration.
‘And that’s a mocracy, is it?’
‘They invented it in Ephebe, you know,’ said Teppic, feeling obscurely that he ought to defend it.
‘I bet they had trouble exporting it’ said Ptraci firmly.

Diéta

– Kész az ebéded! – kiáltott ki a konyhából Gabriella.
– Jövök már – csoszogott ki József.
– Remekül néznek ki – vette szemügyre a híg krumplipürét és a beletottyantott három darab főtt tojást.
– Bizony – vigyorgott Gabriella, mintha valami nagy dícséretet kapott volna.
– Különösen a színek kavalkádja kelt mély benyomást – folytatta az elemzést József – mely felerősíti az étel állaga által keltett hangulatot.
– Ha gondolod, legközelebb megszínezhetem a pürét pirosra, a tojást meg kékre – próbálkozott Gabriella.
– Ne essünk túlzásokba – javasolta József, miközben Delikát ételízesítővel próbálta meg felvidítani a látványt. Nem sok sikerrel.
– Tudod, melyik a leghangulatosabb része? – kérdezte meg Gabriellát.
– Az a plutty hang, amikor a mosogatónál állva a frissen pucolt főtt tojásokat beledobod a krumplipürébe – válaszolta meg magának.
– Ezt most megcsináltam helyetted – vigasztalta Gabriella.
– Aha. Na, tegyük még gusztusosabbá a látványt – mormogta József és ráborított egy nagy adag savanyúkáposztát.

– Köszönöm szépen az ebédet – tette le kicsivel később az evőeszközöket József – te igazán kihoztad a lehetőségekben rejlő maximumot. Nem rajtad múlott.

Kifelé menet még vetett egy bánatos pillantást a hatalmas sült csirkés tálra.
– Egyszer még találkozunk – gondolta dacosan – és akkor valamelyikünknek vége lesz.

Kertváros

Van szemben két kutya. Az egyik normális, a másik viszont idegbeteg. Mindenre ugat, szinte sohasem hagyja abba.
Ez utóbbinak nemrégiben született két kicsinye. Most szem- és fültanúi lehetünk, hogyan neveli őket hasonló idegbeteggé.
Egy pillanatra sem áll be a szájuk.
Nekem meg megint az a Zappa idézet jutott eszembe.

Nyögve nyelés

Tanulgatnék itthon, de… először elszállt a router. Átbarkácsoltam a délutánt, mire legalább magamnak összehoztam egy internet kapcsolatot.
Aztán itt van az új telefonom, legszívesebben egész nap a manuált bújnám, izgatottan nyomogatva közben a gombokat – de most nincs rá idő.
És amikor végképp nekiduráltam magam és főztem egy jó erős kamillateát és leültem a gép elé, felvisított a gyerek a zuhany alatt, hogy “Anya, már van rajta szőr!

Mindenki megértheti, hogy ezek után képtelen voltam a tanulásra koncentrálni.
Inkább megírtam.

Feng Shui

Időnként úgy érzem, van benne valami. Sokszor rajtakapom magam, hogy arrébb rakom a hamutartót, a vázát, a gyertyatartót – mert úgy érzem, hogy így harmonikusabb.

De ez már nekem is sok. Isten óvjon, hogy ilyen emberrel kerüljek közeli kapcsolatba, mert nem hiszem, hogy képes lennék tolerálni – még akkor sem, ha éppen déli irányból futnánk össze.

[Update]
Izé, gyorsan korrigálnom kell; az emlegetett cikk Vaszati szempontból íródott. Észnél kell lenni, ha az ember tisztán szeretne látni.

Sarokba szorítva

Ma benéztem az MCP Member Site-ra. (Kicsit elkefélték a legutóbbi vizsgám bejegyzését, utána kellett ellenőriznöm.)
Valóságos kincset találtam.
Egy oldalon leírják, hogy hogyan kell viselkednie az interjúztatónak, ha egy Microsoft által minősített embert szeretne felvenni:
– Először ismertetik, hogy tkp. melyik minősítés milyen tudást takar.
– Aztán jönnek a ravasz kérdések. Ilyenek pl, hogy
– Milyen applikációban vagy kurva jó?
– Mióta vagy MCP?
Picúr, megvárhatlak? Megnézhetem a transcriptedet?
– Miből gondolod, hogy a minősítésed jó lesz a pozícióra?
– Miben különbözik a te tudásod a többiekétől?
– Mi volt a célod, amikor levizsgáztál?
– Használtad már a bizonyítványodat éles környezetben?

Ha az az MCP pályázó ennyi ravaszságtól sem jön zavarba, akkor ő a mi emberünk.

Link, az nincs. Az anyag titkos, be kell hozzá jelentkezni.

Posted in IT

A végtelenbe és tovább

Intézetbe fektetésre semmi esély sincsírtam tegnap. Nos, az öregcsaj megoldotta. Hétfőre virradó éjjel, csordultig tömve nyugtatókkal, végigverte a szobatársait meg az ápolókat.Törvényszéki szakértőt hívtak ki, hogy állapítsa meg, mennyire közveszélyes. Ha azt fogja mondani, hogy nagyon, akkor egyből lesz hely az intézetben. Csak éppen a kicsit zártabb fajtában.

Törmelék

Belenéztem a noteszembe és kiszórtam három feljegyzést. Valamikor ki akartam dolgozni mindegyiket, de egyrészt úgyse lesz időm, másrészt meg így tökéletesek, röviden.

Imhol.

– Minél összetettebb az agyunk, annál bonyolultabb misztériumokban látjuk a világot.

– Azért jó megmászni a hatalmas csúcsokat, mert utána a kisebb dombok kiegyenesednek.

– A hülyék hülyék ahhoz, hogy belássák, hogy hülyék – ezért irányítják ők a világot.

A hosszú élet szépségei

Mégsem hétfőn vitették be a dédit az elmegyógy és intézetbe, hanem már vasárnap este ki kellett hívni az ügyeletet. Fürdetés előtti vetkőztetéskor nekiesett apámnak, megrugdosta, felpofozta és nem engedett senkit sem maga közelébe.
Nem kis cirkusz volt, mire az ügyelet méltóztatott megemelni vasárnap este a seggét – még akkor sem, amikor már az ügyeletes orvos ordibált szüleim telefononján a mentősökkel. Így is három órát kellett várni rájuk.
A doki átnézte a gyógyszereket és apámnak sokkal erősebb nyugtatót írt fel, anyámnál jóváhagyta a depressziógátló gyógyszerét, majd nagyanyám tablettáit szemlélve döbbenten emelt ki közülük egyet.
– Agyértágító – jegyezte meg anyám.
– Tudom – mondta az orvos – de ezt nyolcvan év fölött tilos adni, mert felerősíti az aggresszivitást.
Na, ettől kapott szívéhez anyám. Isten tudja, hogy szüleim mennyit veszekedtek, bírkóztak az öreglánnyal az utóbbi években. Aztán pár hónappal ezelőtt be kellett feküdnie a kórházba, ahol infúzióban kapta ugyanezt a gyógyszert. Végül egyik éjszaka nagyanyám a botjával végigverte a szobában fekvő betegeket, majd a besiető ápolónőket is. Az lett a történet vége, hogy a gondos orvosok kidobták a kórházból, hogy ide többet be ne tegye a lábát.
Itt élünk.
Most az a stratégia, hogy odabent megpróbálják gyógyszeresen lecsillapítani az aggresszivitását és megmenteni a maradék agyát – sajnos ez nem valami sok. Három hét van előírányozva, utána hazapaterolják. Ha sikeres a kezelés, akkor nincs gond. Ellenkező esetben szüleimnek _kötelező_ lesz egész napos ápolónőt fogadni mellé. Intézetbe fektetésre semmi esély sincs – még kenőpénzzel is 3-4 év a várakozási idő. Erre mondta anyám(66), hogy ezt ő – mármint anyám – úgysem fogja már megérni. Apám nem nyilatkozott semmit, csak ökölbeszorult arccal teszi a dolgát. Ő még emlékszik a saját nagyanyjára, akit gyerekkorában körülbelül tízszer vágott le a padláskötélről: dédanyámnak ugyanígy borult el az agya kilencven fölött és tiszta pillanataiban rendre megpróbálta felkötni magát – de ezek a pillanatok olyan rövid ideig tartottak, hogy képtelen volt tisztességesen kivitelezni.

Jó cső / rossz cső

Ma reggel egy kedves kerékpárostársam leszorított a fűbe – nemes egyszerűséggel nem nézett fel, csak tekert, tekert velem szemben.
– Ez rossz cső volt – morogtam magamban. De aztán eszembe jutott a kifejezés megszületése és ismét vigyor ült az arcomra.

Negyedéves egyetemistaként, év vége felé a fiúszobánk testületileg összejött a szomszédos lányszobával. (Páronként – mielőtt bárkinek túlságosan beindulna a fantáziája.)
Beköszöntött a nyár és újra jött az ősz. A lányok valamilyen beköltözéssegítő intézők voltak, már egy héttel korábban megérkeztek. Ők tudták meg először, hogy az a szerencsés helyzet állt elő, hogy csak hárman kerültek egy szobába – tehát ha az egyik lány átköltözik a fiúszobába, akkor két fiú át tud költözni a lányszobába. És még a negyedik fiú barátnőjének is lesz helye a fiúszobában.
Előállt két nászutas lakosztály.
Az elképzelést tettek követték. Nem kérdeztek meg senkit, hogy mivel szándékozunk tölteni az éjszakáinkat – eldöntötték előre. Amikor a cimborámmal megérkeztünk, az eredeti szobánkban már vigyorgó párok integettek, hogy hessinnen.
– Barátom, minket itt csőbe húztak – állapította meg a cimborám.
– Várjál, lehet, hogy ez nem is olyan rossz cső – jegyeztem meg elgondolkodva.

Mindketten erősen vizuális típusok lévén, egyszerre tört ki belőlünk a röhögés.

Innen származik a szólásferdítés: ha megszivattak, még nem biztos, hogy rosszul jártál – lehet jó cső is, amelybe belehúztak.
És lehet persze nagyon rossz is.