Month: August 2005

Visszaolvasva látom, hogy már sokadszor hivatkozom valamelyik álmomra. Tény, hogy elég sokszor szoktam álmodni – de az, hogy emlékszem is rájuk, az egy speciális tréning eredménye.

Még a Bakonyban laktunk, onnan jártam be a hajnali munkásbusszal a veszprémi munkahelyemre. Télen – és arrafelé voltak telek, mondhatom – igyekeztem minimalizálni az ébren és hidegben eltöltött perceket – tehát felkeltem, ittam egy kakaót, pisi, fogmosás, gyors öltözés és skera a buszmegállóba. Az egész nem volt több 12 percnél. A buszon gyakorlatilag úgy tudtam továbbszundikálni, hogy még nem szakadt meg a folyam – bár nem is volt olyan beájulósan intenzív, mint éjszaka. De arra tökéletesen elég volt, hogy felidézzem, miről is szólt maga az álom.
Mire beértem a munkahelyemre, fejben össze is állt az egész – már csak megfelelően le kellett írnom.
Remek iskola volt – úgy megfogalmazni szürrealisztikus élményeket, hogy utólag elolvasva – akár egy évvel később is – ugyanaz az érzés ébredjen bennem, mint amikor álmodtam.

Íme, egy leirás mutatóban:

Egy lenyesett csúcsú, pici vulkanikus hegy közelében lévő ligetben lakodalmas násznép üldögél egy hosszú asztal mellett. Miközben esznek, a vulkán kürtöjébe folyamatosan potyognak a tojások. A kürtö lassan kezd feltelni fehérjével és tojássárgájával. Miután megtelt, a trutymó kicsordul, és mint egy szököár, elönti a násznépet. Abban a pillanatban, amikor a hullám éppen beboritja az embereket, a vulkánból tüz csap ki oldalra.

Ahogy elül a füst, érdekes látvány tárul elém. Az emberek változatlanul a helyükön ülnek, mindenkit tetötöl-talpig tojásrántotta borit. Döbbent csend van, csak a szemek pislognak szaporán.

Szeretem az ilyeneket:

Do chuggers bother you when you want to rock up to a restaurant with your cockapoo to hoover a supersized ruby murray?

Ha az orrod előtt megy el a busz, az szopás. Ha rögtön utána elmegy még egy – szinte üresen – az még nagyobb szopás, mert jó eséllyel a következő később fog jönni és tömve lesz.
De a legnagyobb szopás az, ha a második busz elmenetele után egy perccel beállít a megállóba egy általános iskolai osztály.
——-
Azt álmodtam, hogy az éj leple alatt – polgári tiltakozás keretében – a budapestiek felszedték a város összes útburkolatát és behordták a városháza elé.
A költő még megkérdezte: – Anyám, az álmok nem hazudnak?
– Nem bizony – mondta Freud – és a te anyád.

A történelem az élet tanítómestere – szokták mondogatni.
De nem ezen a vidéken; Közép-Európa történelemkönyvei leginkább harsány röhögésre kényszerítik az olvasót – különösen, ha a szerencsétlen összehasonlítja a szomszédos népek könyveit.

Rögtön itt egy érdekesség:

1848. – Josip Jelačić bán megvédte Horvátországot a magyar megszállás kísérletéből és egyesítette az összes horvát tartományt

Hát ez az. Olyan buzgón védte, hogy egészen Pákozdig elvitte a lendület.

Az előző jegyzetben említett vizsga sportértékét nagyban emeli, hogy az előtte lévő éjjelen döntött megint úgy a gyomrom, hogy kicsikarja belőlem a csempetépkedést. A fél éjszakát a forróvízes zuhany alatt töltöttem, Vian könyveim olvasásával.
Ebben az volt az izgalmas, hogy ez kifejezetten olyan fajta vizsga volt, amelyiknél nem volt elég a tudás, hanem agyban is nagyon ott kellett lenni. Kipihenten.
A helyzetet fokozta, hogy már emberkedik valamelyik pollen, de nem mertem gyógyszert bevenni, mert attól lesz csak igazán kába az emberfia – így egész vizsga alatt élvezhettem mind a belső, mind a külső orrfacsarást.
De így is meglett.
Örülni valószínűleg csak pár nap múlva fogok tudni.