Azért történtek vidám dolgok is. Hétvégén elkerekeztünk fiammal az Omszki-tóhoz. Először azt hittük, hogy gyalogos kerülgetésben a csúcs a budai rakpart lesz, de a Sziget túlszárnyalt minden várakozást – még úgy is, hogy a rakpartot egy hosszú részen lezárták.
De azért jó volt. Mozogtunk egyet, csalingáztunk a Római-parton, ettünk, ittunk… és még a szokásos defektet is begyűjtöttem.
A legszebb az, hogy ez volt az első út, amelyikre elvittem friss szerzeményemet, egy méregdrága teleszkópos zsebpumpát. És milyen jól tettem. A civilizációtól távol kaptam a defektet, így pumpa nélkül hívhattam volna megint Nejt, hogy “Irén, köllesz!”. Most viszont népicsűrdöngölős tánclépések közepette (annyi volt a szúnyog a parton, mintha fizettek volna nekik) rutinosan megszereltem a bringát és már hasítottunk is.

Ma gondolkodtam el ezen a pumpán. Esők miatt a hétvége óta ma tudtam először két keréken menni. Indulás előtt filóztam, hogy vigyem-e magammal Lakinger Bélát? Aztán “elfér ez” felkiáltással bedobtam. És mit ád az ég, ismét defektet kaptam, csak most az első keréknél.
Gyanús. Most vagy én vagyok piszok mázlista, mert pont mindig volt nálam pumpa, amikor defektet kaptam, vagy sikerült megvennem a Defektisten Pumpát, akit hívei rendszeresen körülrajonganak.