Ezt is megigértem, hogy megírom.
Onnan indult, hogy piszokul elegem volt már a mindenhonnan harsogó reklámokból és kitaláltam, hogy behunyott szemmel utazom a mozgólépcsőn.
Egyből adódott is a játék, hogy mennyire tudom megsaccolni a lépcső végét. Eleinte próbáltam tudatos lenni: képzeletben is utaztam, számoltam fejben az oszlopokat, figyeltem a huzatot, a fények játékát – igen, behunyott szemmel is észre lehet venni – …és nem is értem el rossz eredményeket így, általában az utolsó és az utolsóelőtti oszlop között nyitottam ki a szemem.
Aztán taktikát váltottam: kíváncsi voltam, hogy orra tudok-e esni? Nem számoltam, nem saccoltam, csak utaztam. És utazás közben egyszer csak kezdtem kellemetlenül érezni magam. Valami jelezte, hogy “veszély”. Ezután elszámoltam még tízig, majd kinyitottam a szemem – és ekkor voltam a vége és az utolsó oszlop között.
Úgy elgondolkodtam: ha be volt csukva a szemem és a gondolataimat is eltereltem a huzat figyelésétől – akkor milyen érzékem jelezte mégis a veszélyt?
(Természetesen ez a teszt csak felfelé működik igazán – lefelé ugyanis talppal meg lehet érezni a lépcső végét. Ja, és csakis zsebrevágott kézzel. Ha nincs kockázat, akkor nincs vészjelzés.)
Szép kis elmélet és napjaink ezoterikus káoszában teljesen hihetőnek is hangzik.
Bizonytalan lévén, ahol lehetett, teszteltem. Leginkább a Kálvin-tér, Ferenciek tere, Astoria, Blaha bermudaháromszög volt az alany és mindenhol működött a módszer.
Már kezdtem magam is megijedni, hogy mit fedeztem fel, amikor rossz sorsom a Moszkva-térre vezényelt. Szándékosan nem néztem fel, ráléptem a mozgólépcsőre, behunytam a szemem és csak utaztam és utaztam… és már ezerrel jelzett az összes vészcsengő, alig bírtam erőszakkal csukva tartani a szemem – végül kinyitottam és még csak kb. a kétharmadán voltam a lépcsőnek.

Konklúzió: két éve dolgozom jelenlegi munkahelyemen és e két év alatt hozzászoktam a Kálvin-téri mozgólépcsőhöz. Az időérzékem – és nem valami rejtett érzékszerv – jelez be a vége felé.
Naná, hogy a jelzés csak olyan helyen működik, ahol durván ugyanolyan hosszú a lépcső, mint a megszokott – tehát a felsorolt helyeken pl.