Van egy buszjárat, amelyikkel rendszeresen utazom. A végállomáson szállok fel és általában nem vagyunk annyian, mint ahány ülőhely van. Igenám, de nekem van egy kedvenc ülőhelyem. (Nevezzük babonának.)
Amikor a megállóba érek, már rendszerint állnak azokon a pontokon, ahová a busz ajtaja kerülni fog. Rendszerint nyugdíjasok.
Ennek igen bizarr következményei lettek: rászoktam arra, hogy már messziről mustrálom a mezőnyt; igyekszem felmérni, hogy melyik ajtónál álló nyugdíjas bír jobb erőnléttel; melyiknek ég több tűz a szemében; melyik tűnik agilisebbnek és fürgébbnek; melyik arrogánsabbnak.
Végül kiválasztom az egyiket és mögéállok.
Igenám, de utána jönnek még más emberek is, akiknek már csak a többi versenyző marad. És amikor közeledik a busz, izgatottan méregetjük egymást: vajon a te nyugdíjasod, vagy az én nyugdíjasom ér fel elsőnek?