Comment spam

Nehezen érthető világban élünk. Idióta szpemmerék mostanában arra álltak rá, hogy blogok komment területeit tömik tele a mindenféle faszkalap hirdetéseikkel. De nem azért, mert hátha így elolvassa őket valaki… nem, egyszerűen csak azért, mert minél nagyobb mennyiségben szerepel a hirdetésük az interneten, annál nagyobb lesz a Google indexük, azaz annál előrébb kerülnek a keresési listákon.
És miközben a világ egyik felén ilyen háborúk folynak, a világ másik felén az előbbi bekezdésből talán ha a kötőszavakat értenék csak meg. És ez ugyanaz a világ.
És nem mellékesen ugyanaz a világ, amelyben 20 évesen még megdöbbentem, amikor az egri bazilika előtti parkban a “III Richard”-ot olvasva hasbaakasztott ez a beszólás: “úgy döntöttem, hogy gazember leszek”.
Napjainkban ezen nem akad fel senki. A szpemmerek ugyanolyan szorgosan végzik munkájukat, mint én, amikor reggel bemegyek a munkahelyemre.

ps: Jut eszembe. Hetek óta ezen vigyorog a család: lecseréltem a levél érkezését jelző hangot erre. Csak tiszta forrásból…

Nyomorult, depressziós, elveszett lelkek

Itt a jobb oldalon van egy link; egy könyvre mutat, melyet az élet és én írtunk.
Egyszerűen 2001/2002 körül rossz társaságba keveredtem: naívan beléptem a Webcomicsba.(1) Elkezdtem hetente publikálni egy rajzot és kíváncsiságból benéztem a fórumokba is. Utána jó ideig nem kaptam levegőt: el lehet képzelni milyen, amikor 50-60, a világ minden tájáról publikáló közveszélyes karikatúrista nekiáll egymást zrikálni. Aztán persze beszálltam én is és ráéreztem a játék ízére. Meg kell mondjam, hogy ebben az időben az angol tudásom brutálisan kibővült nem igazán szobatiszta szavakkal és rengeteg nehezen értelmezhető kifejezéssel. Különösen sokat köszönhettem Brian Hughes-nak és Terry Sedgwick-nek – nem kíméltek, ez tény.
Természetesen küldtem nekik tiszteletpéldányt a könyvből. Tegnap kaptam választ Ausztráliából; ebből idézek:

“You will of course be receiving my vote for the 2005 Nobel Prize for Literature and Silly Pictures.”

Teljesen elérzékenyültem: ennél nagyobb dícséretet nem is kaphattam volna. Ha egy mindenre elszánt, kicsavart agyú karikatúrista azt mondja, hogy kiemelkedően betegesek a rajzaim, az valahol a legnagyobb elismerés.
Emlékszem, egy időben volt egy blog, ahová engem is meghívtak.
Nagyon ritkán írtam, egyszerűen nem tudtam annyira elszakadni istentől, embertől és a jó ízléstől, mint ahogy a többiek tették. (A félreértések elkerülése végett közlöm, hogy ennek _csak_ nyelvi akadályai voltak.) Itt kaptunk egyszer egy olvasói levelet:

“A blog full of miserable, depressed, lost souls.
Find happiness, please, because the bloody lot of you are pathetic.”

Ennek mindenki annyira megörült, hogy ki is tettük mottónak.

(1) Amikor leálltam a rajzolással, akkor kiléptem a Webcomicsból is. Azóta ismerőseim nagy része szintén meglépte ugyanezt.

Karácsonyi albumok

Gondoltam eldicsizek vele, milyen könyveket harcoltam ki magamnak karácsonyra.
The Complete Cartoons of The New Yorker
A legenyhébb szó rá, hogy kötelező darab. Egy diplomatatáska méretű album, benne 2800 válogatott karikatúrával. De a legdurvább, hogy van hozzá két CD is; ezeken ott figyel a New Yorkerben valaha megjelent _összes_ karikatúra – mind a 68647. Brutális. Nem is sorolom, hány karikatúra félisten fordult meg 79 év alatt a lapnál.
Hála az erős forintnak, az Amazonról szállítási költséggel együtt is csak 8 KHUF körül van.
Playboy: 50 Years: The Cartoons
Ez már nem annyira fantasztikus vétel, ez egyszerűen csak _majdnem_ besztbáj. Ugyanúgy diplomatatáska a méret, csak fele olyan vastag. Mit mondjak: szenzációs karikatúrák a pikáns kategóriában.
Herman Classics (Herman Classics Series)
Jim Unger szívem egyik csücskében figyel. Kedvenc karikatúráit kiszinezte és sorra nyomja ki a válogatás albumokat. Ez a második.

A New Yorker albumban esszék is vannak. Az egyikben megjegyzik, hogy egy nő abból írta a diplomáját, hogy az idők során hogyan változott a beszélő kutyák habitusa az amerikai karikatúrákban. Jezzaz. Nálunk meg haldoklik a műfaj.
Ugyanitt:

“…and the New Yorker's cartoonists were busy doing what the New Yorker's cartoonists usually do best: commenting on the small-scale comedy of manners of everyday life.”

Yess. Ennyi és nem több. De ebben benne van minden.

Téli rajzok

Az ünnepek alatt elkezdtem kísérletezni és egész jó dolgokat sikerült kihozni tintából. Íme a termés:

Sajnos elektronikusan nem tudom rendesen megmutatni a rajzokat, mert iszonyú vacak szkennerem van. Két esetben annyira elkeseredtem, hogy inkább lefényképeztem a papírt, mert még így is jobb volt.

Buzz Aldrin

Nagyon sokáig nem volt kedvem blogot írni. Egyrészt lassan már a szomszéd lánya is blogol és ekkora zajban halkan kommentezni meglehetősen bátor vállalkozás.
Másrészt négy és fél évig vittem a Világökörség nevű karikatúramagazint – mely inkább blog volt, mint magazin, de 99-ban hol volt még ez a szó? – és nagyon elegem lett a rendszeres publikálási kényszerből: amikor a dátum kényszerített megjelenésre és nem a mondanivaló.
Harmadrészt meg van nekem naplóm, abba lehet bátran írkálni, nem fenyegetik az embert retorziók.
Viszont a szünetben történt némi változás: új rajztechnikákat fedeztem fel és újra elkezdtem firkálni. És újra elkezdtek tetszeni a rajzaim.
A Világökörséget nem pörgetem fel, mert ahhoz nincs időm, de ezen a fórumon publikálhatom, ha születik valami érdekes – közte meg kitöltöm a helyet mindenféle motyogással.
Ja, és hogy miért Buzz Aldrin?
Mostanában annyian jönnek ezzel az idióta yuppie maszlaggal, hogy “csak az elsőt jegyzik meg”, “csak elsőnek érdemes lenni”… és mindenhol azt hozzák fel elrettentő példának, hogy ugyan ki emlékszik már arra, ki lépett _másodiknak_ a holdra.
Dafke utánanéztem: Buzz Aldrin.
Éljenek a másodikok… a harmadikok… és mindenki, aki elindult.