Month: January 2005

Ezt is megigértem, hogy megírom.
Onnan indult, hogy piszokul elegem volt már a mindenhonnan harsogó reklámokból és kitaláltam, hogy behunyott szemmel utazom a mozgólépcsőn.
Egyből adódott is a játék, hogy mennyire tudom megsaccolni a lépcső végét. Eleinte próbáltam tudatos lenni: képzeletben is utaztam, számoltam fejben az oszlopokat, figyeltem a huzatot, a fények játékát – igen, behunyott szemmel is észre lehet venni – …és nem is értem el rossz eredményeket így, általában az utolsó és az utolsóelőtti oszlop között nyitottam ki a szemem.
Aztán taktikát váltottam: kíváncsi voltam, hogy orra tudok-e esni? Nem számoltam, nem saccoltam, csak utaztam. És utazás közben egyszer csak kezdtem kellemetlenül érezni magam. Valami jelezte, hogy “veszély”. Ezután elszámoltam még tízig, majd kinyitottam a szemem – és ekkor voltam a vége és az utolsó oszlop között.
Úgy elgondolkodtam: ha be volt csukva a szemem és a gondolataimat is eltereltem a huzat figyelésétől – akkor milyen érzékem jelezte mégis a veszélyt?
(Természetesen ez a teszt csak felfelé működik igazán – lefelé ugyanis talppal meg lehet érezni a lépcső végét. Ja, és csakis zsebrevágott kézzel. Ha nincs kockázat, akkor nincs vészjelzés.)
Szép kis elmélet és napjaink ezoterikus káoszában teljesen hihetőnek is hangzik.
Bizonytalan lévén, ahol lehetett, teszteltem. Leginkább a Kálvin-tér, Ferenciek tere, Astoria, Blaha bermudaháromszög volt az alany és mindenhol működött a módszer.
Már kezdtem magam is megijedni, hogy mit fedeztem fel, amikor rossz sorsom a Moszkva-térre vezényelt. Szándékosan nem néztem fel, ráléptem a mozgólépcsőre, behunytam a szemem és csak utaztam és utaztam… és már ezerrel jelzett az összes vészcsengő, alig bírtam erőszakkal csukva tartani a szemem – végül kinyitottam és még csak kb. a kétharmadán voltam a lépcsőnek.

Konklúzió: két éve dolgozom jelenlegi munkahelyemen és e két év alatt hozzászoktam a Kálvin-téri mozgólépcsőhöz. Az időérzékem – és nem valami rejtett érzékszerv – jelez be a vége felé.
Naná, hogy a jelzés csak olyan helyen működik, ahol durván ugyanolyan hosszú a lépcső, mint a megszokott – tehát a felsorolt helyeken pl.

Aranyos…
Próbáltam belinkelni a képet, de nem engedik. A mai dátumot – 01.30; vasárnap – kell megkeresni.

Ja, és persze itt van a hír a rajzhoz.

Nej új laptopot kapott, ebből következően a nagyobb gyerek is.
Egész hétvégén installálni fogok, így a rajzolgatás elmarad.
Viszont amíg töltődik a bitkolbász a monitoron, lehetőségem van régi albumokat nézegetni.
A Playboy albumban találtam rá Shel Silverstein bumfordian bájos állatkertjére. A rajzokat nem másolom be – olyan sajdikos figurákat tessék elképzelni -, de a képekhez tartozó versekből néhányat igen.

The Gheli
See the twenty-eight-ton Gheli.
He’d love for you to scratch his belly.

The Tail of the Fullit
This is the tail of the
Man-eating Fullit.
Let’s not pull it.

A Warning For Those Who Chance To Meet A Wild Glump Coming Home Late At Night, Down A Dark Street, Past A GraveYard, All Alone In A Storm
Don’t bump
The Glump.

Please Be Kind
Please be kind to the One-Legged Zantz.
Consider his feelings,
Dont’t ask him to dance.

Ooops!
We’ve been caught by a Quick-Digesting Sneet,
And now we are dodging his molars,
And now we are restin’
In his lower intestine,
And now we’re back out on the street…

Marciék kitaláltak egy jó játékot.
(Sokkal általánosabb formában már létezik ilyen a CV online-on is, de a Netacademiánál csak informatikusokra hegyezték ki az adatgyűjtést.)
Nekem különösen a form utolsó kérdése tetszett.:-)

Nemrég zártunk le egy irgalmatlan hihetetlen borzalmasan nagy másfélhónapos Exchange szívást. A lelkendezés közben cégünk egyik nagy embere megkérdezte, melyik a kedvenc söröm.
Mondtam neki, hogy ez.
Később összefutottunk és megkérdezte, hogy ugyan hol lehet ilyet kapni. Mondtam neki, hogy Párkányban.
– Remek – válaszolta – és az melyik kerület?
– Rögtön Esztergommal szemben – igazítottam el.
– ….. (Cenzúrázva.)

Ma éppen a központban jártam, amikor hívatott. Némi udvariaskodás után váratlanul a kezembe nyomott egy üveggel.
Hogy volt-e éppen nála otthon, vagy esetleg dolga volt arrafelé, vagy csak az én kedvemért járt kint – nem tudom. Csak azt tudom, hogy ma határozottan úgy éreztem, jó itt dolgozni.