A csizma sarkán 05/05

Hazautazás
2016.01.17; vasárnap

Utolsó reggeli. Nemes feladat: üresre kellett zabálni a lakást. Végül sikerült is, de az ebédre tervezett pizzát kihúztuk a programból. Az emberi bőr tágulásának is van felső határa. Legalábbis kell, hogy legyen.

Végre éppen nem esett az eső, így a kávé/szivar mehetett a teraszon. Búcsúzóul lőttem is onnan egy képet.

Az idő finoman szólva sem volt kellemes: szélvihar, fel-feltámadó eső, tíz fokkal leeső hőmérséklet. A tenger tombolását nem csak az ablakunkból, de később még a repülőgépből is látni lehetett. Viszont a család morgott, hogy a krumplival bezzeg elmentem nappal sétálni az óvárosba, velük meg nem, így még tettünk egy kört, utána irány az Aldo Moro tér. Ja, meg a bolt, mert az otthonra szánt tésztát az apartmanban felejtettük.

A busz… na, az eléggé olaszosra sikeredett. Megérkeztünk a térre. A buszmegállót már korábban megkerestük. A busz öt perc múlva indult, de még nem állt bent. Gyorsan elszaladtam a pénztárhoz, melyet korábban szintén kinéztünk magunknak. Zárva volt az ablak. Volt egy ajtó. Be akartam menni. Kidobtak. Oké, értettem a célzást. Legfeljebb megint a buszon vesszük meg a jegyet. Ekkor szóltak a kölykök, hogy a bódé túloldalán nyitva van az ablak. Odasiettem. A pacák nem adott jegyet. Miért is adott volna a helyijárati buszpályaudvaron a jegyárusító bódénak kinéző valamiből helyijáratú buszjegyet? Ehelyett azt mondta, hogy menjek be egy bárba, majd ott. Erre legyintettem: még csak nem is vagyok úgy öltözve. Megint a kölykök segítettek, rámutattak a FAL irodaház – igen, a kamu pályaudvari bejárat – egyik feliratára, miszerint ott bent egy bár működik. A buszunk még mindig nem volt sehol, bátran beszaladtam. Tipikus pályaudvari resti, kávé, sütemények, tömeg. És a pénztárnál minden szart lehetett venni: szerencsejátékot, leninösszest, lépegető exkavátort. Egy öreg bácsika valami nagyon komplex fogadást tehetett, mert hosszú percekig ordítoztak a pénztárossal. Közvetlenül előttem két tenyérbemászó képű suhanc röhögcsélt folyamatosan, még az sem volt kizárt, hogy életük nagy elhatározásával beruháztak egy doboz óvszerre, aztán az egyik elment valahová, addig persze álltunk, mert éppen ők voltak soron. Mögöttem egy öregasszony teljesen pofátlanul megpróbált a pulthoz tapadva előrefurakodni, de egy rutinos fordulattal a hátizsákom odapasszírozta a pulthoz. Magyar embert akar letolakodni? A két kölyök lassan végzett, az eladó pedig hátrasétált a polcokhoz énekelni. Én kimeredt szemmel bámultam kifelé a buszmegállóba, de a busz még mindig nem jött, így megelégedtem azzal, hogy megpróbáltam munkavégzésre szuggerálni a hapit. Egy idő után visszajött, elsikoltottam neki, hogy négy jegyet kérek, majd futottam ki a megállóba. Ott derült ki, hogy először a hétköznapi menetrendet néztük, a vasárnapi szerint még van fél óránk a buszig.
Ekkor kezdett el esni az eső.

Aztán megjött a busz, megint körbejártuk Bari összes külvárosi lakótelepét. Szerencsére még így is volt bőven időnk a repülőtéren. A biztonsági ellenőrzésen megakadt a csomagom az átvilágító dobozban.
– Most próbálják összeszámolni a szivarokat – futott át az agyamon, de aztán simán átmentem. Barna nem, őt elkapták a ferrari-piros kávéfőzővel, de valahogy kidumálta magát. Volt némi csomagméricskélős szopatás, és már a gépen is voltunk. Valahogy mindig Barna kerül át a folyosó túloldalára (a Wizzair már helyjeggyel adja a jegyeket, négy ember meg úgy kap jegyet, hogy hárman az egyik oldalon, a negyedik meg a túlsón), aztán most beültettek mellé egy kiskölyköt, de a tekintetete csak akkor borult el, amikor a kölykök anyukája gondosan ölébe helyezte a hányózacskót. Aztán fogadásokat kötöttünk, hogy hány-e, vagy sem, én akkor kezdtem magas oddszokat adni, amikor az anyuka repülés közben adott a csemetének egy szendvicset, később pedig turbulenciába kerültünk, de az ifjúságnak vasból volt a gyomra, kibírta Pestig.
Itthon belénkharapott a friss, téli levegő. Hazaérkeztünk a nyaralásból. Valami látszhatott is rajtunk, mert búcsúzáskor a taxisofőr viszontlátás helyett kellemes adaptálódást kívánt.

A mérlegre még nem álltam fel.

This entry was posted in Utazás.

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *