Bontsuk ki

Árnyaljuk egy kicsit az előző írást.

Először elmesélem, hogyan született.

Felmenten a padlásra szivarozni, mert odakint szélvihar tombolt. Kedvem támadt közben zenét hallgatni, igy beüzemeltem a khmm… hifit. (Van itt fent egy kidobott hifi torony, meg egy kidobott médiacenter. Összekötöttem őket, az utóbbit rádugtam a számítógépes hálózatra és így frankón el tudom érni a nas-on lévő zenéket. Igaz, monitor nincs – még – de távkapcsoló van és a kontroll ledekből látom, mit csinálok.)
Elnavigáltam a zene könyvtárba, megkerestem a megkívánt lemezt, elinditottam az első számot és mivel ez már egy kicsit meghekkelt firmware, igy a 0 gombbal utasitottam a médiacentert, hogy az egész könyvtárat jatssza le. Elkezdtem kindle-n olvasni a regényt, majd ahogy eszembe jutott egy gondolat, elővettem a telefonomat és az evernote-ba begépeltem. Amikor végeztem a szivarral, lementem a nappaliba, a laptopomon elinditottam az evernote klienst, és átmásoltam a jegyzetet. Így készült a blogbejegyzés.
Nem egy nagy ügy, persze, de tíz évvel ezelőtt fantasztának neveztem volna azt, aki mindezt megpróbálja elhitetni velem.
Gibson kábé 10-15 évvel jár előttünk az időben. Amiket ír, technológiailag elég meredek dolgok, különösen az, amilyen mélyen beleágyazódnak nála ezek a dolgok a hétköznapokba, de ha jobban belegondolunk, mindnek a csírája már jelenleg is létezik. És ami a leginkább elszomorító a könyveiben, hogy ugyanez nem csak a hétköznapi informatikára igaz, hanem az általa felvázolt jövőbeli gazdaságra és a politikára is. Márpedig Gibson nem optimista. Határozottan nem az.

8 thoughts on “Bontsuk ki

  1. Ez csak annak az embernek van benne a hétköznapjaiban aki ért is hozzá. Mint te.

    Nemrég odajött hozzám az unokaöcsém azzal hogy nem tud belépni a Skype-ba. Kiderült hogy nem is volt regisztrálva. Nem tudtam hogy magyarázzam el neki közérthetően azt hogy hiába van neki egy felhasználó neve meg egy jelszava (valahova) attól még be kell regisztrálnia hogy beléphessen.

    Jó. Ő egy negyedikes gyerek de sokszor felnőtt embrek sem gondolják végig az ilyen dolgokat.

    Hogy lesz ebből jövő ha azt sem értjük mi a francot nyomkodunk?

    • Én nem így látom. A mostani gyerekek simán belenőttek abba, hogy mindenhol kütyük vannak. A gyerekeim sokkal hatékonyabban használják a telefonjukat, mint én az enyémet. A fiam a többnapos holland csavargását az alatt az egy óra alatt szervezte meg egy kis vacak telefonon, amíg a vonat bevitte a repülőtérről. Lányomnak az a telefon, ami nekem a laptop, mindent azon intéz. Én ilyesmire képtelen lennék. Oké, egyikük sem tudna bekonfigurálni egy Exchange szervert, de itt most a hétköznapokat átszövő informatikai folyamatokról beszélünk.

      • Nem csak a kutyukrol van szo. En elvben az Y generacio tagja vagyok (80 utan szulettem), de meg nekem sem egyertelmu, hogy ilyesmiket telefonon intezzek, egyszeruen azert, mert amikor en elertem a megfelelo korba, akkor meg csak telefonalasra alkalmas mobiltelefonok leteztek, okostelefonok nem. Az igazi tomeges terjedeset az okos eszkozoknek csak a ketezres evek kozepe kornyeke hozta meg, addigra meg mar az en telefonhasznalati szokasaim rogzultek. Es hiaba vagyok meg csak harminc eves, nem tudom beerni a mai fiatalokat. Neha ambivalens erzes az, hogy latok egy nalam tizenpar evvel fiatalabb suhancot, aki olyan termeszetesseggel, olyan magatol ertetodo modon hasznalja a telefonjat, amire en sosem leszek kepes – meg ha kepzem magam sem. Nem azert, mert hianyzik a tudasom hozza – kepes lennek megtanulni! -, hanem mert sosem valna ez szamomra zsigeri keszsegge, mindig is egy betanult, nem termeszetes dolog lenne. Elobb nyitom fel a laptopot es hasznalom a Google-t, minthogy az okostelefon kepernyojet kezdjem el nyomkodni – es ez mar lemaradast jelent.

        A gyorsan valtozo vilag gyorsan oregedo embereket termel.

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *