Egy korábbi komment előhozta ezt a generációs kategorizálást, és eszembe jutott, hogy nem is tudom, engem melyik földtörténeti korszakba raktak.

Először nézzük a skálát.

  • Miocén: 23 millió – 5 millió évvel ezelőtt,
  • Pliocén: 5 millió – 2,5 millió évvel ezelőtt,
  • Pleisztocén: 2,5 millió – 12 ezer évvel ezelőtt,
  • Holocén: 12 ezer évvel ezelőttől máig, ezen belül:
    • Veteránok: 1920 – 1930 között születettek,
    • Baby boom nemzedék: 1946 – 1964 között születettek,
    • X generáció: 1965 – 1975 között születettek (digitális bevándorlók),
    • Y generáció: 1976 – 1995 között születettek,
    • Z generáció: 1995 – 2012 között születettek (digitális bennszülöttek).

1964-es lévén elméletileg még a Baby boom-ban lennék, de rám általában jellemző, hogy a személyiségem jóval fiatalabb, mint a fizikai valóm. (Ez fiatalkoromban nem volt túl szerencsés, az még elment, hogy általános iskolásként alsósokkal, sőt, néha ovisokkal játszottam, de középiskolásként naív, álmodozó romantikusnak lenni már nem volt annyira nyerő. Ellenben így ötven körül kifejezetten élvezem, hogy taknyos harmincasokkal, negyvenesekkel jár egy srófra az agyunk.) Szóval legyen inkább az X.

Marc Prensky az X generáció tagjaira használja a „digitális bevándorló” jelzőt. Ez arra utal, hogy amíg a Z generáció tagjai (“digitális bennszülöttek”) beleszülettek a 21. század digitális világába, míg az X generáció tagjai nem születtek bele a digitális világba, hanem életük során nyűgözte le őket, elfogadták és elkezdték használni a digitális világ új vívmányait. A digitális bevándorló így alkalmazkodik a környezetéhez, de félig még a múltban él.
Wikipédia

Magyarul ez az a generáció, amely dinoszauruszként éppen kimászott a mocsárból és még éppen fel tudott kapaszkodni a digitális fejlődés vonatára. (Micsoda képzavar! Büszke vagyok rá.)
Jó ez? Szerintem igen. Mi még átéltük a múltat (függvénytábla(1), logarléc(2)), tudunk gyorsan fejben számolni, még emlékszünk a nyolc collos floppyra, de tudjuk tartani a tempót a jelenkorral is. Attól viszont már ódzkodunk, hogy a mobiltelefont implantátumként ültessék belénk.
Viszont a gyökeres változás, a kontraszt miatt meglehetősen fontosnak érzem, hogy átadjuk a fiataloknak, milyen élmény is volt ezt megélni. Milyen volt analógból digitálissá alakulni.(3)

(1) A szüleim meglehetősen nyitottak voltak, nekem már általános hetedikben volt zsebszámológépem. Csak éppen nem használhattam, tilos volt. Ugyanúgy függvénytáblából kellett gyököt vonnom, mint mindenki másnak.

(2) Igen, volt logarlécem is. Éppen megtanultam, hogyan kell használni, amikor hirtelen engedélyezték a zsebszámológépet. De még megvan a fiókomban.

(3) “Bezzeg az én időmben még petrencerúdra szögelt katonai sisakkal mertük a szart a derítőből!” (4)

(4) Tényleg.