Alsőőrs 04/05

2013.08.01; csütörtök

Szolíd ébredés. Estére már ki kellett nyitni minden ablakot, de meglepő módon nem jött be szúnyog. Nyolckor frissen leügettünk a partra, reggeli úszás. Utána bőséges reggeli, majd a kajakok felszerelése. A hét eleji viharos idő miatt csak egy kajaktúrára maradt időnk, azt viszont mára terveztük.

Néha úgy érzem, a technika kezd túlnőni rajtunk. Elméletileg csak be kellett volna dobni a két kajakot a vízbe és hajts – ehelyett majdnem egy órán keresztül szereltünk rájuk ezt, meg azt. Közben feltámadt a szél (hogy ez nem bír egyszer már lepihenni), fel is lőtték az 1-es viharjelzést. Szerencsére egyébként is strandról-strandra tipusú kajakozást terveztünk.

From Alsoors 2013
From Alsoors 2013

A beszállóhelyünkön ki volt kötve egy kétszemélyes Puch, a gazdái sehol. Valahogy beszenvedtük mellette a kajakokat, Nej el is startolt. Én még vacakoltam a kamerával meg a GPS-szel, amikor megérkezett a tulajdonos. Éppen intett valami bocsánatkérés-szerűséget, amikor felismertem.
– Hé! Szia!
– Nahát! Szia!
András volt, egykori egyetemi tankörtársam. Fűzfőről eveztek a lányával Tihanyba, egy mártózás erejéig kötöttek ki pont a mi kempingünk strandján, pont a mi stégünknél, pont abban az öt percben, amikor beszálltunk. Összekombináltuk a két expedíciót és mentünk velük. A strandközeli kajakozást egyből elfelejtettük, szerencsére Csopak környékén vissza is vonták a viharjelzést. Csakhogy a víz az nem olyan, hogy ha eláll a szél, akkor egyből le is nyugszik. Még ellötyög egy ideig a lavórban. Tihany felé elég barátságtalan hátsó-oldalsó hullámzást fogtunk ki, le is kellett ereszteni a kormányt. Aztán egy idő után kiszálltunk. Spricó nem volt nálunk, a tervezett Tihany-Szántód vonalon valószínűleg cifra lett volna a terep, így inkább kikötöttünk a tihanyi strandon.

From Alsoors 2013

Gyors sör, duma, kivel mi történt, aztán mi elindultunk vissza, ők meg mentek tovább Udvari felé. Viszont így visszafelé nyaltuk ki szép tisztára az öblöket, néztünk meg minden kikötőt, minden strandot. Nem kicsit lett hosszabb az út.

Füred környékén kalózokban gyakorolta a vitorlázás alapjait az ifjúság. Az egyik különösen szemtelen kölök odakiabált:
– Hahó, csinálj egy eszkimót!
– Csak utánad, öcsi! – kiabáltam vissza.

Kikötéskor még összefutottunk egy hülye, kövér német párral: hirtelen elkezdtek birkózni a stégen, miközben éppen Nej kajakját szedtük ki, aztán elcsúsztak és kis híján stéggel együtt sodortak vissza minket is a vízbe, kajakostól, aztán összeszedték magukat, a nő elkezdte lehúzni a hapsi fürdőnadrágját, teljesen nem sikerült, de a fehér hold azért kimutatta a mosolyát, szóval teljesen idióták voltak, szerencsére be volt kapcsolva a fejkamerám.

Pakolászás, technika kezelése. A tracking logot fellőttem, a felvételekbe belenéztem, egy lett tökfekete, de mivel nem is emlékeztem rá, minek kellett volna rajta lennie, így nem is lehetett fontos.

Ejtsünk pár szót a neoprén lábbelikről. Büdösek. És ez nem is igazán megfelelő kifejezés számukra: ordenáré büdösek. A neoprén ugyanis olyan, hogy mindig egyből meg kell szárítani. Ha egyszer is elfelejted, utána vége: garantáltan bebüdösödik. Különösen a zokni. Meg a cipő. Az enyém már eljutott oda, hogy a Pratchett regényekben megjelenő wow-wow szószéhoz hasonló biztonsági óvintézkedések mellett lehet csak tárolni, illetve szállítani. Jelenleg ezek a cuccok tartózkodnak kizárólagosan egyedül az utánfutóban, a ponyva pedig kegyetlenül le van szíjazva mindenhol. Amikor kiszállás után levettem, a pár másodperces érintkezés után is egyből le kellett sikálni a kezemet, mert nem mertem megfogni mást. Az első sört még megittam így a teraszon, de utána elmentem zuhanyozni. Gigászok harca: mi az erősebb, a neoprén zokni vagy Nej gyöngyvirágillatú tusfürdője? Nos, a tusfürdő elvérzett. Még be kellett fújnom magamat szúnyog elleni spray-vel, hogy teljesen eltűnjön a kellemetlen szag.

From Alsoors 2013

Pizza ugyanott, ahol tegnap. Kifejezetten finom pizzát adnak, ami azért is nagy szó, mert életem legrosszabb pizzáját pont ebben a kempingben ettem, jó tíz évvel ezelőtt. Vacsi után levezető úszás. Utána nagy punnyadás. Nekem mondjuk nem, ugyanis én ilyenkor írom le fejből a nap történetét, és ez nem kevés.

– Akkor most kicuccolok a szabadba, hozok egy pohár bort, egy szivart és úgy csinálok, mint egy blogger.
– Remek. És én mit csináljak?
– Csinálj úgy, mintha te lennél a blogger felesége.
– Oké. Látványosan fogok unatkozni melletted.
– Korrekt.

Nem tudom, lehet, hogy ma front van, de minden kisgyerekre ma jött rá a hiszti. Egész nap zengett a környék.
– Szerinted átmehetek disznót ölni? – kérdezte egy idő után elgyötörten Nej.

A sötétben még kisétáltunk éjszakai Balatont fényképezni, de a séta igazi értelme inkább az volt, hogy enni adtunk annak a tömérdek sanyarú sorsú, éhező szúnyognak.

Ma este úgy döntöttem, hogy a változatosság kedvéért megpróbálom látni is a billentyűket, miközben nyomkodom. Felkapcsoltam a kinti villanyt. Azóta több tízezer muslincával osztozunk a boromon. Nem valami válogatósak.

A kockaház egyre melegebb, szél bezzeg most egy gramm sem. Kíváncsi leszek, hogyan lesz ebből alvás.

Végül az adekvát videó az evezős kirándulásról:


 

This entry was posted in Utazás.

6 thoughts on “Alsőőrs 04/05

  1. Sírba visz a youtube. Megint beszart az admin. Kiad egy képet a videóhoz – nyilván egy borzalmasan rosszat – és nem engedi megváltoztatni. Pontosabban engedi, csak elmenteni nem lehet. Nem hiszem el, hogy egy ennyire frekventált menedzsment felületet ennyire el lehet cseszni.

  2. Na, az a rossz kép. (Az ugyanis nem cím, csak egy felirat valahol a videó közepén.) De hiába állítom át másra, nem hajlandó elmenteni. Egyik böngészőből sem.

  3. Igen. Egyre rosszabb.
    A youtube 3 képet ad fel választási lehetőségként. Jelen esetben volt egy nagyon rossz – a dagadt német nővel – volt egy közepesen rossz – az elmosódott felirattal – és volt egy kábé elfogadható. Most annyi történt, hogy a közepesen rosszat lecserélte a nagyon rosszra, miközben végig a harmadik van bejelölve.
    Ezek teljesen debilek.

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *