Bagósok, eh

Még jó régen beírtam a határidőnaplómba, hogy január közepén figyelni kell az MVP Summit regisztrálós oldalára, mivel akkortájt fogják megnyitni. Ma este hétkor ránéztem – és azt láttam, hogy helyi idő szerint 20.00-kor indul a móka. Összeszedtem minden szóbajöhető adatot egy text fájlba, 19.50-től pedig percenként frissítettem.

Hogy miért ez a nagy buzgóság? Amikor először voltam, akkor nem érdekelt. Elalszok én bárhol – mondtam – Ahol lesz hely. Igenám, de most már ismerem a lehetőségeket… és tudom, hogy nagyon nem mindegy, melyik szálloda is lesz végül.

Szóval ott jártam, hogy nyomkodtam a refresh-t, mint süket a csengőt – aztán 19.59-kor már bent is voltam. A lehetőségekhez képest gyorsan kitöltöttem az összes űrlapot. 20.08-ra értem el a szállodakiválasztó formhoz – és a Hyatt-be már nem volt hely. Nyolc perc alatt megtelt.

Persze lehetett rá számítani: a négy szálloda közül ez az egyetlen, amelyikben lehet dohányozni.

Azért úgy elképzelem, hogy sokszáz dohányos lógó nyelvvel ült a gép előtt, idegesen topogott a lábával 19.58-kor… majd nyitás után az első űrlapokat füstölgő billentyűzetről nyomta tele kamu adatokkal, csak hogy minél hamarabb az utolsó oldalon legyen, ahol szállodát lehet választani.

2 thoughts on “Bagósok, eh

  1. Nem lehet, hogy a csókosok már korábban befoglalták a helyeket? Vagy hogy egy ember befoglalt 25 helyet? Olyan valószerűtlennek hangzik, hogy mindenki azt csinálta volna, amit te. ;)

  2. Nem tudsz más helyett foglalni, legalábbis én biztosan nem adnám meg másnak a bankszámla adataimat.

    hogy mindenki azt csinálta volna, amit te. ;)
    Nem, nem azt csinálták. Én pontosan töltöttem ki az adatokat… a többiek meg valószínűleg végigsöpörtek az egészen. :-)

    Nem lehet, hogy a csókosok már korábban befoglalták a helyeket?
    Lehetséges. Az se kizárt, hogy oda tényleg már előreszelektálták az embereket – így csak kevés foglalható hely maradt.

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *