Válság van

Bizony.

Elsősorban bizalmi. Hiszen ma már a pénz sokkal folyékonyabb valami, mint ha csak azt a fémszálas papírdarabot nézem. Elhiszed, hogy öt tevekaravánnyi mirhám van? Elhiszed? Mert akkor biztosan adsz nekem egy sört, úgy, hogy később visszafizetem.
Aztán ez a bizalom eltűnt. Ma már azt mondod, nem érdekel, mennyi a mirhám – vagy fizetek most, vagy igyam azt, amit a tevémből csapolok.

Ez már önmagában is elég szomorú.

Még szomorúbb az, hogy emberek nem is kis csoportjának ez a bizalomvesztés nagyon jó üzlet. Igen, a sajtóra gondoltam. Nekik minél nagyobb a katasztrófa, annál jobban fogynak a termékeik. Gondoskodnak is róla, rendesen.

Aztán az egyszeri cégvezető agya egy idő után feltelik. Mindenhonnan ez jön, hogy válság van, innen is kirúgtak X embert, onnan meg tízszer annyit. Elgondolkodik. Bakker. Akkor neki is valószínűleg ki kell rúgnia az embereket. Ráadásul a piac is olyan most, hogy pozitívan értékeli a kirúgásokat. Tudod, a piac szintén bizalom alapú. Az a cég, aki mostan nem rúg ki embereket, azt az üzenetet közvetíti a plebs felé, hogy nem érti a válságot. Hiszen már az újság is megírta, hogy embereket kell kirúgni.

Ez a hosszas bevezető egy tábláról jutott eszembe. A munkahelyi büfénk ajtaján lóg.

Arról van szó, hogy az alagsori éttermet és a földszinti büfét ugyanaz a cég üzemelteti. Az utóbbiban az ilyen helyeken szokásos cuccok vannak: kávé, üdítő, csoki, cukor, gyümölcs, cukrász- és péksütemények, hideg és meleg szendvicsek. Ezek közül egyedül üdítő kapható az étteremben is. Ha megnézed, a cuccok jó része tipikus ebéd utáni kiegészítő, de ismerek olyan kollégákat, akik ebédelni is inkább ide járnak.
Jártak.
A cég ugyanis létszámot csökkentett. Hiszen válság van. Csakhogy a jelenlegi személyzettel nem tudják ellátni a feladatot, valamit viszont mondani kellett… ezért kiakasztottak egy táblát az ajtóra:

A büfé minden nap 11.30-13.00 között ebédszünet miatt szünetel.

Elegáns meghajlás.