Heroes Happen Here

Miközben nézegettem a rajzokat, egyfolytában ott motoszkált bennem, hogy én már láttam ezeket a figurákat, én már éreztem ezt a hangulatot… Aztán beugrott: Kevin and Kell, Bill Holbrook-tól. Tessék megnézni például az alábbi rajzot. Vagy ezt.
Egy nagydarab informatikus férj, egy kecses, megértő feleség, két jópofa gyerek, kidolgozott rajzok, light informatikai poénok beültetése a hétköznapokba. Stimmel.
Oké, a szereplők valójában állatok, de ez az apró részlet ne zavarjon senkit.

Karikatúrák, stílusok

Jelzem, teljes erővel beindult a Heroes Happen Here karikatúrasorozat. Az érzéseim… felemásak. Szemmel láthatóan nem a harapós (biting) vonalat viszik, hanem a családi cartoon stripe-ok édes-keserű vonalát, gyerekszájjal persze. Apuka informatikus, a család… meg úgy van körülötte. Nincs is ezzel semmi baj – anno én is megpróbálkoztam vele – vannak sokan, akiknek pont ez jön be. Ami viszont nem tetszik, az a túlrajzolás. Hogy fényképész hasonlattal éljek: az egy rossz portré, ahol a személy mellett minden tűéles. Elviszi a figyelmet az alanyról. Ugyanezt érzem ezeknél a rajzoknál is: majdhogynem festmény minőségű kockák, szemet gyönyörködtető összhatás… de 1 perc múlva már nem is emlékszem, mi volt a poén. (Szemben ugye mondjuk a Napirajzzal, ahol aztán…)

De az élet messze nem ilyen egyszerű. Itt van például egy mai felfedezés. Végigvigyorogtam a délelőttöt a rajzokon – pedig ezek is túl vannak rajzolva. De valahogy mégsem veszi el a rajzminőség a fókuszt az isteni szikráról.