Karma

Legtöbb ember, ha véletlenül megpillantja saját mélységének
valamely szörnyetegét, irtózattal visszalöki a homályba; ezentúl a
szörny még-nyugtalanabb és lassanként megrepeszti a falat. Ha meglátod
egyik-másik szörnyedet, ne irtózz és ne ijedj és ne hazudj önmagadnak,
inkább örülj, hogy felismerted; gondozd, mert könnyen szelidül és
derék háziállat lesz belőle.
Jó és rossz tulajdonságaid alapjában véve nincsenek. Ápolt
tulajdonságaid jók; becézett, vagy elhanyagolt tulajdonságaid rosszak.
Weöres Sándor: A teljesség felé

Tudom, ez az idézet ilyen-olyan formában nem először szerepel már a blogon, de csak azért, mert folyamatosan nyugtalanít.

Metrón utaztam, ülőhely nem volt, a hosszú út alatt félálomban elmerültem egy fantáziában. Egy olyan fantáziában, mely váratlanul kegyetlen véres véget ért. Meglepő módon kellemes bizsergést éreztem, pedig nálam szelídebb ember nem sok mászkál az utcákon.
Valószínűleg ez egyike lehetett rejtőzködő démonaimnak. Egyike azoknak, melyek valahol mélyen élnek bennem.
De miért nem jön felszínre? Mert kezelem. Miért kezelem? Mert megtanultam, megértettem, hogy ezt kezelni kell.
Egy gondolatkísérlet erejéig tegyük fel, hogy létezik olyan, hogy karma és létezik olyan, hogy megvilágosodás felé vezető út.
Elképzelhető, hogy ez az egész útkeresés ennyire ki legyen szolgáltatva a szerencsének? Ha nagy hatalmú embernek születek, akkor nem kell megszelidítenem egyik démonomat sem. Még csak meg sem merik nekem mondani, hogy nem tetszik nekik, amit csinálok.
Ahhoz, hogy megértsd a világ bonyolultságát, ahhoz, hogy ráébredj arra, hogy mennyire kell azonosulnod vele, ahhoz, hogy kialakuljon benned egyfajta egészséges empátia, az kell, hogy időnként jöjjön valaki és olyat mondjon neked vagy olyat tegyen veled, amitől mindig egy kicsit jobban ráérzel a dolgokra. Aztán ilyen ember vagy jön, vagy nem.
Még akkor is, ha fogékony vagy erre a gondolkodásra, még akkor is túl sok a szerepe a véletlennek.
Ez valahogy nem tűnik túl méltányosnak számomra.

5 thoughts on “Karma

  1. A “nagyhatalmú” emberekről a Karneválban többször is szó esik. Az egyik részlet, amelyik itt beugrik az (azt hiszem) a tibeti szentember meglátogatása. A másik meg a dél-amerikai politikai kalandorkodás.

    Személy szerint azért szeretem Hamvas Bélát, mert bár mindent elolvastam, semmire sem emlékszem. Mégis, ha jön a pillanat, akkor jön az AHA élmény és előugrik azonnal Hamvas adott elgondolása is. Akkor pontosan emlékszem rá, legfeljebb az idézet helye kétséges.
    Ezt már sokszor tapasztaltam, úgyhogy levontam a következtetést: számomra (!) Hamvas az az író, akit elsőre és azonnal interiorizáltam. Nem ő jött, mégha nem is találkoztunk személyesen.

    Véletlen? Szerintem a véletlen valójában kifogás. “Tat Tvam aszi” – Ez vagy te. Vagyis a világ körülötted pontosan olyan, mint amilyen te bent vagy.

    Útkeresés? Hmmm. Hát nem tudod, hogy mit kell tenned? Azt nevezed útkeresésnek, hogy nmegtudd? Szerintem te tudod, hogy mit kell tenned, legfeljebb nem teszed. Az túl radikális, túl őrült stb. Mint a gazdag ifú, akinek “csak” szét kell osztania mindenét, hogy kincsei legyenek a mennyben.
    Sokan vagyunk így…

  2. Szép idézet, és milyen igaz. Valójában az ismeretlentől félünk, mert bizonytalanít, de ha kezeljük meg is ismerjük, és el is fogadjuk valamennyire.

    Ami a szerencsét illeti, szerintem sokkal többet számít, mint hisszük (annak ellenére, hogy valamelyest lehet irányítani). Legjobb példa, hogy mennyire mérhetetlenül valószínűtlen a létem, hogy éppen én születtem meg a számtalan variációból.

  3. Tamás,
    Őszintén bevallom, nálam kimaradt Hamvas Béla. Jó 15 évvel ezelőtt kezdték kiadni a könyveit, kettőt találomra meg is vettem (A babérliget-könyv/Hexakümion illetve Szilveszter/Bizonyos tekintetben/Ugyanis), de csak egy felet bírtam belőle elolvasni. Nem találtam a fonalat. (Igaz, akkor a mostani kedvencemet, Weöres Sándort sem értettem.) Ha azt mondod, hogy legalább a Karnevált érdemes elolvasni, akkor belevágok valamikor.

    Vagyis a világ körülötted pontosan olyan, mint amilyen te bent vagy.
    Ez szvsz nem ilyen egyszerű. Persze, nem mindegy hogyan látod a környezetedet, de a gondolkodásmódodat a környezeted határozza meg. Jó lenne a te elképzelésedben hinni, de az egyén egyedül van, a környezete meg tömeg – és az máshogy, sokkal ostobábban viselkedik.

    Szerintem te tudod, hogy mit kell tenned, legfeljebb nem teszed.
    Ha tudsz is valamit, azok maximum a fő irányok. De azon belül rengeteg kacskaringó van – ahol meg tudsz rekedni, neadjisten ideiglenesen rossz irányba menni.
    Ha csak annyi lenne, hogy oszd szét mindenedet… A természet egyik – talán legkomolyabb – parancsa pl, hogy neveld fel tisztességesen utódaidat. Hát hogy a francba tudnád felnevelni, ha mindenedet eldobod? (Most nem az elkényeztetésről beszélek – sokkal inkább a létbiztonságról.)

  4. Hát, ne a Karnevállal kezdjed, mert az már egy eléggé szintetizáló könyv. Fontos tudni, hogy Hamvas mikor írta a műveit, mert ha ezt nem tudod, akkor kicsit meglepődhetsz. A “Pathmosz” pl. élete korszakából származik, letisztul, bölcs. (Sajnos nem mindig kidolgozott mű, néhány helyen félbemaradt)

    Én a “Scientia Sacra” könyvet olvastam először és az teljesen átalakított – Valószínűleg ott és akkor éppen azt kellett olvasnom, azért működött. Olyan fogalmakat tisztázott bennem, mint: hit, ember, hagyomány, Isten, jó, rossz, haladás, vallás, hatalom, uralom, szellem, kasztok, művészet, alázat, éberség stb.

    Amikor ajánlanom kell “könnyű olvasmányt”, akkor az “Öt géniuszt”, a “Bor filozófiáját” és a “Láthatatlan történet”-et szoktam ajánlani. Azok amúgy is rövidebb esszékből állnak. (Bár Hamvas szinte csak esszét írt)
    Ezzel együtt Hamvast a Scientia Sacra-ból lehet megérteni igazán. Az élete közepén írta, addig oda tartott, azután abból eredt.

    A “Szarepta” például szerintem csak a Scientia után élvezhető, merthogy a korábban definiált fogalmakkal operál.

    A “tömeg”-ről lásd a Láthatatlan történet első esszéjét, a “Vízöntőt”.

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *