Category: Gasztro

Haladjunk a korral. Ma már nem lehet igazán sikeres ember a neten az, akinek nincs gasztro blogja. Ugyan teljes profilváltást nem terveztem, de egy kategóriát megérdemel.

Akkor lássuk, hogyan csináljunk cacikit abból, ami éppen van otthon.

Kígyóuborka, tigris mintára megpucolva. (Krumplihámozóval egy csíkot lehúzok, a mellette lévő csík marad.) Jó nagy lyukú reszelőn végigküldtem, aztán elment pihenni.

Alaplötyi. Van-e itthon borecet? Nincs. Hmm… viszont van a borhűtőben ajándékba kapott házibor. Pohárba kitölt, megkóstol, tükörpróba. Igen, csókra állt a szám rendesen. Tökéletes lesz. Igaz, vörösbor, de ki nem szarja le, ha lila lesz a caciki? A bort már nem vittem vissza a hűtőbe, jó társ az a konyhai munkában.
Jöhet egy kis citromlé, majd annyi extra szűz olívaolaj, amennyi a bor volt. Frissen őrölt bors. Aha. Láttam már olyan háztartást, ahol volt borsdaráló – de a miénk nem olyan. Vagy csak én nem tudom, hova dugták. Magamra borítottam a fűszertartót és voilá: durvára őrölt szinesbors. Tökéletes. Elméletileg mokkás kanálnyi kellene, de jó lesz az az evőkanál is. Na még só, aztán elegyedjetek.
Kapor. Jelzem, ez egy sarkalatos pont. Ha nincs kapor, akkor nagyon meg vagyunk lőve. Nem mondom, hogy nem tudunk ehetőt kotyvasztani, de azt már nem cacikinek hívják. Szerencsére nálunk éppen van. Mosás, szárítás, felaprítás.
Fokhagyma. Ez az a pont, ahol semmiképpen se fogjuk vissza magunkat. Elméletileg elég lenne 4-5 gerezd, de nehogymár egy fejnél alább adjuk. Halál a fokhagymára.
És akkor már csak borogatni kell. (Jut eszembe, megint üres a pohár.) Az alaplöttybe beleszórtam az összes sajtkrémet a hűtőből, meg egy joghurtot. Botmixerrel adtam a tixotrópiának(1).

(1) A tixotrópia egyes liofil szoloknál fellépő jelenség, melynek során a kolloid struktúra (gélszerkezet) nyírással való lerombolása után regenerálódni képes. A nyíróstressz hatására a folyadéknak lecsökken a viszkozitása, amit később visszanyer.
Ez a gyakorlatban leegyszerűsítve azt jelenti, hogy minél tovább keverünk egy tixotrópos folyadékot, az annál hígfolyósabbá válik, majd nyugton hagyva visszazselésedik.
http://hu.wikipedia.org/wiki/Tixotrópia

A hígfolyós trutyiba belement a kapor, a kipréselt uborka és a szétnyomkodott fokhagyma. Jól elkevertem, aztán be a hűtőbe.

Éppen van otthon sós köménymagos kifli, tökéletes lesz.

– Ennek mi a neve? – kérdezte a lányom.
– Nem tudom. Én úgy hívom, hogy Gyanús Maradékok A Hűtőszekrényből Jó Alaposan Összesütve, Bátran Fűszerezve Végül Nyakonborítva Tojással.
– Jól néz ki.

Azaz férfiember megint főz.

Nem tudom, miért pont ma tört rá a roham a külvilágra, hogy 17.00 után találjon meg egy csomó halaszthatatlan munkával, de megtette. Ezzel persze lőttek is a délutánomnak. Természetesen az időjárás is kapott az alkalmom:
– Kedves JoeP, ha ma úgysem mész bringázni, akkor ugye nem zavar, ha most borítom ki a kádból az öblítővizet?
– Persze, hogy nem, hölgyem, borítsa csak nyugodtan.

Aztán amikor este fél nyolckor hazaértem, már csak azt éreztem, hogy minden, amit mára terveztem, félrement. Akkor meg miért ne vigyük teljesen félre?

Bontottam egy üveg főzőbort(1), kimentem a konyhába. Mielőtt bármit is csináltam volna, megpucoltam két fej hagymát, felvágtam és beledobtam a wokba. Ez tuti. Ez mindenhez kell. Ami nem így kezdődik, azt ma este megette a fene.

(1) Olyan, kábé ezer forint körüli bor – jelenleg egy kellemesen csalános Hilltop Sauvignon Blanc – melyet főzőcskézés közben lehet kortyolni, de a kajához is jó.

Szétnéztem, mi van itthon egyáltalán. Férfiember, ugye, improvizál. Soha nem bírtam elviselni a receptek makacs szigorúságát. Táncolni sem, főzni sem bírok kottából.
Hétvégén a szüleimnél voltunk, hoztunk egy raklap kaját. Gyors fejszámolás. Ahogy mi élünk, ennek a kajának a fele ránk fog rohadni. Kármentés. Kiborítottam egy adag sülthúst, lefejtettem a csontról, felvágtam, apró csíkokra. Legyen teljes a családi összhang, vágtam hozzá egy kis szoboszlói házikolbászt. A hagyma pont kellemesen lett barna, ment rá a hús, egy pohár bor meg a garatra.

Még tegnap beáztattam egy marék vegyes (tarka+fehér) lóbabot, hátha jó lesz a héten valamire. Nej volt olyan kedves, hogy 17.00 körül felrakta főni. Estére pont kellemesen puha lett, ment is rá hamarosan a hagymás húsra. Felvágtam három darab paradicsomot(2), beledolgoztam.

(2) Lehúzni a héját? Hát olyan cizelláltnak nézek én ki?

Itt éreztem meg először, hogy ez mind jó, de a nagy dobás valahogy hiányzik. Amíg gondolkodtam, oda sem figyelve vágtam bele egy kis fokhagymát. Aztán benéztem a hűtőbe és megtaláltam: csípős ecetes paprika. Csíp is, ecetes is és paprika is. Tökéletes. Különösen az ecet ad egy érdekes bukét az egésznek.
A végén még borítottam bele egy adag kalocsai paprikát – hogy sűrű legyen, na meg finom – egy leheletnyi oreganót, egy emberes adag borsot, kevés sót.. és kész.

Nem is bírtam elrakni belőle holnapra egy adagot. A borral együtt úgy lecsúszott, hogy az agyamnak még tiltakozni sem maradt ideje. Hogy ez a kalória, amely most bedöngetett, legalább egy hétnyi intenzív kerékpározás.
Leszarom.

Ha már el lett cseszve a nap, akkor legyen teljesen.

Ugyan kérem: négynapos babos lecsó.

Elárulom a receptet.

Először is a lóbabot két nappal korábban be kell áztatni, hogy puhuljon. Aztán hagymát (rengeteg hagymaszárral) pirítunk, paprika megy bele és puhul. Kicsivel később zöldbab is. Amikor már egészen puha, akkor megy bele a bab és a kolbász.

Hogy lesz ebből négy nap? Hát úgy, hogy teljesen kiment a fejemből, hogy a babot előtte puhára kell főzni.

Tegnap délután borítgattam össze mindent – és azóta sül az étel. Igen, egész éjszaka tűzön volt. Igaz, takarékon, meg fedővel… de sült.
És ahogy nézem, immár csak órák kérdése, hogy elkészüljön a tegnapi vacsorám.

Péntek délután. Egy olyan hét után, amikor érdemleges dolgot nagyon keveset végeztem a munkahelyen, de szinte végivitatkoztam, végighőbörögtem a hetet. Frusztráló, na. Én alkotni szeretek, nem konfrontálódni.

Vezettem hazafelé… és azon gondolkodtam, hogyan tudnám ezt az egészet levezetni. Konyha! – jött az ötlet. Azt ugyanis nagyon hamar elhatároztam, hogy ma este _nem írok_ semmi szakmait. Az igazi konyhamunkához ugyanis szervesen tartozik hozzá a frissen bontott könnyű bor – az után viszont könyvet írni… csak elsőre tűnik értelmes ötletnek. Ezek a szövegek szoktak másnap egy halk sóhajtás mellett törlődni. Mert bár elég laza vagyok, de néha én sem bírom elviselni magamat.

Hazaértem. Lekezeltem a macskatranszportot. (Egyik be, másik ki, a harmadik meg tentatív.) Gyors körbenézés a konyhában – van minden. Először is egy üveg soproni zöld veltelini. A fokhagymabombához ideális. (Csalános íz, hagymával, fokhagymával – szeretem.)

Lereszeltem egy kiló újkrumplit. (A franc se foglalkozott hámozással.) Utána lereszeltem négy nagy fej vöröshagymát. Na, ez brutális volt. Ilyenkor érzi azt az ember, hogy bazdmeg, _megdolgoztam_ ezért a kajáért. És még csak csalni sem lehet: ha a legdurvább reszelőn nyomom át, két húzás után szétesik. Bármennyire is haladatlan, bármennyire is szétcsípi a szemed-szád, ezt bizony a legapróbb lyukú reszelőn kell végignyomni. (Külön öröm, amikor Nej hazaér és vigyorogva szedi elő egy fiókból a hagymaaprító kézi készüléket. Ezzel ugyanis két perc alatt bőven megfelelőre lehet aprítani a hagymát. Mit lehet erre mondani? Konzervatív vagyok, bakker.)

Nyilván ekkor fogy a legtöbb bor a konyhában. Nem mintha egyébként spórolni kellene vele.
A tálba belement még egy nagy fej fokhagyma, só, bors, egy árnyalatnyi oregano, liszt, amennyi felszívja a vizet, egy tojás, hogy tartása is legyen – és már lehet is kisütni a tócsit. Ez a prémium része a munkának, ilyenkor lehet sűrűbben kortyolgatni, mert nincs más dolgom, mint forgatni a sülő cuccot. (Mosatlan nincs, mindent egyből mosok el.)
Hat vaskos, emberes szelet után elraktam a maradékot, kikaptam a hűtőből egy méretes szál házikolbászt – Nej nemrég volt Szoboszlón – majd a fél üveg borral kivonultam az étkezőbe. Egészségemre.

És a legjobb úgy, hogy a vacsora után még marad egy pohár bor, azzal félre lehet ülni olvasgatni. Elvégre egész héten egy Pratchett hangoskönyvet hallgattam a kocsiban – melyet nem volt időm naponta könyvből is utánaolvasni.

Tökéletes péntek délután. Elvégre a főzés – ha nem kötelesség – az egyik legjobb úri időtöltés.