Függőségem

Mik is a függőségeim? Talán a szivar. De nem. Októbertől átálltam napi egy szálról heti egy szálra és nem okozott semmi problémát, ergo nem függőség. Alkohol? Sört csak társaságban vagy Csehországban iszok és az utóbbiból több van, mint az előbbiből, szóval ez sem vészes. Tömény abszolút semmi. Szégyenszemre napközben már jobban esik egy gyümölcstea, mint a bor, persze amikor vége a napnak, egy pohár vörösbor azért lecsúszik. De ez sem függőség. Kávé? Csak a reggeli, biológiai célú adag. Napközben nem is hiányzik.

Akkor?

A borosfőzés. Az tényleg függőség.
Persze egy kellően felvilágosult, ún. művelt alkoholista erre csak értetlenül nézne: öcsém, tök jól csinálod, a főzéshez mindenképpen kell egy pohár bor, mi ezzel a bajod?
Az, hogy erre a függőségre nincs megfelelő szó. A fenti sem azt jelenti, amire gondolsz.

A függőség két részből áll:
– A főzőcskézés szeretetéből.
– A főzőcskézés közbeni borról.

És a kettő kizárólag együtt működik. Ha nem főzőcskézek, akkor nem érdekel a bor sem. Főzőcskézni sem kezdek azért, hogy jó hangulatban ihassak bort. Egyszerűen a kettő tényleg csak együtt vonzó.

Ma például volt tegnapról megmaradt kaja. Megmikróztam, megettem, jóllaktam. De ottmaradt bennem egy nagy-nagy hiányérzet. Egy óra múlva már nem bírtam tovább, kimentem a konyhába, persze csak szétnézni. Igen, tudom, önáltatás. Szétnézés közben már beindul a melyikalapanyagfoghamarosanmegrohadni jellegű értékmentés, utána a fejben lévő szakácskönyv-program megpróbál valami ételt illeszteni az alapanyag-mintára, ha nem teljesen sikerül, annál jobb, végre eszünk valami izgalmasat. (Bár valamiért a végén mindennek kömény és bors íze lesz, meg persze enyhén odaég.) Most sem történt ez másképp és már a hagymapucolás közben megjelent a diszkomfort érzés, miszerint nincs a pulton teli borospohár.
Minőségi másfél óra volt. A kajából éppenhogy ettem, de nem is ez volt a cél. Hanem a borosfőzés.

Megettem. Bentmaradt.

De a nevét ne kérdezd. Szerintem nem is volt neki.

Úgy kezdődött, hogy májat akartam resztelni. Aztán eszembe jutott, hogy a múltkori balsikerű kakashere fesztivál óta itt vigyorog a fagyasztóban egy zacskó kakashere. Nosza, reszteljük a máj mellé. Hagyma, fokhagyma, sok. Én ezt enyhén, éppenhogy jelzésértékűen lecsósra szoktam ízesíteni, csak éppen nem volt itthon paradicsom. Naná. Január van. Viszont lányom pár nappal ezelőtt összedobott egy paradicsomos tésztát (senki nem tud a családban úgy paradicsomos tésztát csinálni, mint ő), a szószból még volt. Jó lesz az a lecsóba is. Igaz, a fűszerezése kicsit vad, de legfeljebb több hagymát rakok bele, meg a majoranna úgyis elnyomja. Rotyogott, ahogy kell. Mi legyen a köret? Vajon párolt zöldség. Mert vigyázunk a vonalainkra. Gyakorlatilag készen lett, már majdnem szedtem ki a tányérra, amikor eszembe jutott, hogy miért is kellene ezeket külön edényben tartanom? Hiszen ez valójában egytálétel. Beleborítottam a teflonba a zöldséget, vajastól, levestől, majd szárazra főztem.
Nem lett rossz. Ettem belőle én is, Nej(*) is. Lányomat valószínűleg fegyverrel sem lehetett volna rákényszeríteni.

(*)
– De mitől csíp?
– Ebben a konyhában már a levegő is csípős.

A következő napra már elég kevés maradt. Nézegettem is, hogy ez teljes ebédnek kevéske. Mit rejt a hűtő? Koktélvirslit. Elvégre január van. Jó lesz. A nagy teflon egyik oldalába terelgettem a resztelt mittudoménmit, a másikba a bevagdosott virsliket, némi hagymával. Amíg süldögéltek, simogattam a szakállamat. Valami még hiányzik a kompozícióból. Rájöttem. Kivettem a hűtőből az október óta örizgetett grana padano kérget (**), lereszeltem, mellé reszeltem egy kevés erdélyi füstölt sajtot és amikor már egészen sötétbarna volt az anyag a teflonban (na jó, fekete), akkor ráolvasztottam.

(**)
Október végén azt mondtam, hogy majd ha tudok rágni, megeszem. Azóta nincs olyan állapotban a fogam, hogy neki merjek esni.

Finom volt. De a nevét ne kérdezd.

A sommelier-k könnyű, reduktív bort ajánlottak volna hozzá. Bár valószínűleg úgy kezdték volna a mondatot, hogy “Hát, izé…”.

Húsleves újraértelmezve

Maradék feldolgozás. A húslevesre ki lett mondva a fatva: legkésőbb ma délben vagy megesszük, vagy kidobjuk.

A következő reggelit találtam ki. Két fej hagymát megfonnyasztottam, rádobtam négy szelet bacont. A leveshúsos tálról elvettem egy nagy csirkemellet, lefejtettem a csontokról a húst, majd apróra morzsoltam. Ráborítottam a piruló hagymára, rákerült egy kevés leveszöldség is, majd tettem mellé négy evőkanál csigatésztát. Só, bors, pici oregánó és kömény. Végül mindezt ropogósra sütöttem.
Tálaláskor wasabit szedtem mellé a tányérra. Isteni volt.

A lecsó, ahogy én szeretem

Szombat. Habár rengeteg dolgom van, de a női szakasznak (Anyós, Nej, Dóra) még több, így abban maradtunk, hogy ma – amíg a lányok vadásznak bevásárolnak – addig én főzök, utána viszont kiszállok.

Mit is lehetne ilyenkor összedobni? Lecsószezonban? Hát, lecsót. Ahogy én szeretem.

A főzés négy szálon folyik.

1.szál: Krumpli
Beindítom a sütőt, alsó-felső légkeveréses módban, 200 fokra állítva. Amíg eléri, addig összevágok kockára annyi krumplit, hogy tele legyen egy tepsi. Nagyon fontos! A krumplit nem hámozom meg, csak papírtörlővel tisztára törlöm. A héja ad egy plusz ízt, egy olyat, melyet én nagyon szeretek. A tepsibe sütőpapírt rakok, arra megy egyenletesen elterítve a krumpi. Figyelni kell rá, hogy ne legyenek kiemelkedő kupacok, mert azok megégnek. Amint eléri a 200 fokot, beállítom az időzítőt egy órára, aztán ez a szál már elvan magának.
Megjegyzés: ez a fajta krumpli nagyon jó köretnek is, de ekkor nem kockára kell vágni, hanem hosszába. Kellemesen ropogósra sül, úgy, hogy nem kellett hozzá semmilyen zsiradék.

2.szál: Csirkemell
Kockára vágok egy nagyobb filézett csirkemellet, hagymásan megsütóm egy külön teflonsütőben.

3.szál: Lecsó
Na igen. Ezzel nincs semmi kavarás, hagyományos lecsó. Hagyma, lehetőleg több fajta (vörös, új, póré, lila, fok) üvegesre sütve. Aztán paprika felkarikázva, szigorúan csumástól. Ebben is van TV paprika, meg csípősebb zöldpaprika is. Megpörkölöm, majd a végén kap még egy kevés pirospaprika port is, azzal együtt is megpörkölöm. Mehet rá a paradicsom, meg a fűszerek: só, bors. Pár perc után megkóstolom, mennyire erős, mennyire sós: ha kell, akkor kap még sót, illetve csípős gulyáskrémet.

A csirkemell általában hamarabb készen van, megy rá a lecsóra. Nagyjából ekkor megy rá a felkarikázott kolbász is.
Amikor elkészül a krumpli, akkor történik a szintézis: előkerül egy teflon tepsi, abba beleborítom a krumplit és a lecsót, összekeverem, majd addig hagyom közepes lángon, amíg zsírjára sül, azaz el nem engedi a vizet. Ekkor mehet rá a sajt. (Kicsit dióízű maasdammer sajtot szoktam felkockázni, de simán el tudom képzelni ugyanezt füstölt Karaván sajttal is.) Jól összekeverem, amíg még kemény a sajt. Utána túl sokáig már nem lehet vacakolni, a sajt tíz perc alatt megolvad és ekkor már készen is vagyunk.

Ja, mi a negyedik szál? Bor. Az olajozza a folyamatot.

Képek:

From MiVanVelem

Még külön vannak az alapanyagok. Látható a lecsó, a csirkemell, a krumpli, a sajt, a kolbász. Na meg a bor.

From MiVanVelem

Ez már majdnem a vége. Mindent átborítottam a tepsibe, várom, hogy lefőjön a lé, utána pedig mehet rá a sajt.

Franszoá

Mára könnyű, franciás ebédet terveztem. De extrém sport ebben is volt bőven.

1. Vajon párolt kelbimbó
Nagyon szeretem a kelbimbót. (És nem, nem csak a hangzása miatt.) Ifjú házasként ez volt a második szakítópróbánk: anno Nej nem akart nekem kelbimbót panírozni ebédre.

Az első? Az még párkapcsolatunk elején volt, amikor a reményteli Nej-jelölt elkövette első konyhai kalandját a kollégiumban. Nem aprózta el, rögtön zúzapörkölttel nyitott. Az eredményt inkább nem részletezném, maradjunk annyiban, hogy egy polipsaláta ahhoz a zúzához képest omlós, puha tészta volt. De szó nélkül megettem, uralkodva az arcvonásaimon: úgy gondoltam, a lelkesedés alapvetően rendben van, adjuk meg az esélyt, hátha beletanul.

2. Grillezett csirkemell és füstöltsajtos melegszendvics
Ebben elméletileg semmi különös nincs. Elméletileg. De én melegszendvics-sütőben grilleztem. Ez azért már keményebb pálya. Fűszerezni nem fűszereztem (lásd később). Terveim szerint mosogatnom sem kellett volna: úgy képzeltem, hogy miután kiszedem a ropogósra sült húst, beledobok egy sajtos szenyót és sütés közben az issza fel a korábban kisült zsiradékot. Ez annyira nem jött be, a zsír elég keményen ráégett a teflonra, de nem baj, úgyis ráfért már a sütőre egy alapos takarítás.

3. Grillezett fokhagyma
Na, ez adta meg az étel savát-borsát. Egyébként is fokhagymaőrült vagyok, de ez a mostani grillezés bőven kimeríti az extrém sportok definícióját.

Kezdjük ott, hogy nem gumilabdával gurigázunk. Még évekkel ezelőtt impulzusvásároltam a neten egy fokhagymagrillező elektromos készüléket. Igen, egy amerikai konyhafelszerelés webshopban. (Ne mondd, hogy te nem szoktál ilyen helyeken nézelődni.) Meg is jött, hamar. Itthon van egy csomó konnektorfordítónk, már kis híján rá is dugtam a hálózatra, amikor a biztonság kedvéért megnéztem a készülék adatlapját: 120V, 60 Hz. Hoppá. Nem ez volt az első Amerikában vásárolt készülékünk: volt már Xbox, volt már USB diszk, HP PDA, egy csomó töltő, mind bírta a 220V-ot is. Ez a konyhai kütyü viszont nem. Ha nem olvasom el az adattáblát, könnyen hasonlóképpen járhattam volna, mint Nick Rivers menedzsere.
Jó, hát ha így, akkor így. Biztos lehet már ilyen átalakítókat kapni. Háát… tulajdonképpen lehet. Például nézzük meg ezt: MW2P300. Vegyük észre, hogy ez már egy igen erősen ipari kivitelű készülék, nagy is, drága is. Mit tud? 300 Wattot. Megint előkerestem a fokhagymasütő adatlapját, mennyi is az annyi. Nos, 600 Watt. Azannya. Ehhez már Paks2 kell. Újabb keresés. Tulajdonképpen találtam is ekkora trafót, de egyrészt 40e forint volt, másrészt ki kellett volna bontanom hozzá az egyik konyhaszekrényt. (Megjegyzem, Aliexpress-szel nem érdemes jönni, akkoriban még nem volt.) Nos, ez így már nem érte meg, elraktam a sütőt a spájzba, mintegy emlékműként, hogy ész nélkül máskor ne vásároljak.
Teltek az évek. Aztán valahogy szóba került a dolog, amikor apámmal beszélgettünk és az öreg felvetette, hogy nála a pincében van mindenféle vashulladék, abból tulajdonképpen tudna tekercselni egy trafót. Oké. Annyi extrát kértem, hogy azért beférjen az ajtón. Megint telt az idő. Végül tavaly kaptam az üzenetet, hogy kész a trafó, vihetem kipróbálni. Most januárra szedtem össze a bátorságom. Első körben a teraszon dugtam össze a rendszert, elvégre mégis csak az a családi nevem, hogy Petrényi, nem pedig az, hogy McGywer. Nem mondom, hogy elsőre nem illetődtem meg, a kis doboz akkora hangot produkált, mint egy trafóállomás, de működött. Rádugtam a ketyerét, bekapcsoltam… és grillezett. Félórát kellett várnom, amíg elkészült, aztán magától kikapcsolt. Sóhaj. Visszavittem a tűzoltókészüléket a padlásra. A projekt tökéletesen sikerült: igaz, beletelt pár évbe, de családi összefogással végre tudok fokhagymát grillezni. Mint a főnökök.

From MiVanVelem

Nos, ezt a berendezést üzemeltem be ma is. A teraszon, mert egyrészt ott könnyebb, másrészt mert azért van némi fokhagymaillat körülötte. Egy sütésre három nagy, illetve négy kisebb fej fokhagyma fér bele, tettem alá olívaolajat, megszórtam egy kevés rozmaringgal, aztán hajrá.

4. Végül a tálalás
A fokhagymagerezdeket kinyomkodtam a héjukból, majd jó vastagon megkentem velük a grillezett húst. (Ezért nem kellett külön fűszerezni.) Mellészedtem a kelbimbót, a maradék fokhagymát és az egészet lelocsoltam a fokhagyma alatti rozmaringos olajjal. Bontottam egy üveg könnyű vörösbort… és voilá. Kész az ebéd.

From MiVanVelem

A képen a sajtos melegszendvicsek még nincsenek rajta, éppen sültek. Abból lett a desszert.

Tócsni fantázia

Rudi, szerintem menj ki a szobából.

Ahogy igértem, a kisérletek folytak tovább. Az már látszott, hogy a sajt jó irány és a hús is oké, feltéve, hogy eléggé megsül.

A következőt találtam ki: megkevertem a tócsimasszát, ahogy szoktam (+ frissen szedett bazsalikom, + frissen szedett petrezselyem), majd jött a trükk. A csirkemellet felkockáztam, kockáztam mellé kétfajta sajtot (füstölt karaván, illetve kicsit diós maasdamer) és az egészet beledobtam egy aprítógépbe. A tócsimasszáról leöntöttem a krumpli levét, majd ez is ment az aprítógépbe, hígítónak.
Ebből is lett egy krém. Ezt alaposan beledolgoztam a tócsimasszába, aztán hagytam egy félóráig állni. (Igen, az tippelt jól, aki úgy gondolta, hogy az ilyen holtidők áthidalásában sokat segít egy üveg bor.)

Tulajdonképpen ekkor már csak sütni kellett. Volna. Valójában pont a sütéshez kellett némi trükközés. Nem volt mindegy, milyen vastagok a kisütendő cuccok. A normál tócsinál kicsit sűrűbben kellett forgatni, hiszen a sajt hajlamos egyből megégni. A húsnak viszont sok sütés kell, azaz a tócsinál sokkal sötétebbre, gyakorlatilag sötétbarnára kellett sütnöm, hogy belül se legyen nyers.

Aztán az iteráció. Nyersen a massza pont jó. Lejön az első sütés és azt tapasztalod, hogy se nem sós, se nem hagymás, se nem elég erős. Rádolgozol. Bors, hagyma, só. Közben persze már sül a második sütés, melyet megkóstolva kiderül, hogy ez bizony pont jó volt. És elborzadva nézel a hatalmas tömegű masszára, melyet éppen az előbb sóztál, borsoztál, hagymáztál túl.

Na, mindegy, a harmadik sütésre pont eltaláltam mindent, teljesen finom lett.
De micsoda?
Nem viccelek, komolyan nem tudom, minek nevezzem ezt az izét.

  • Nem tócsi. Bár a formája tisztán az, de az íze, az nagyon nem.
  • Fasírt? Tulajdonképpen az lenne, de zsemle helyett krumplival. Az meg már… na, ne.

És akkor a sajtról még nem is beszéltem.

Végül azt mondtam, hogy jobb híján legyen sajtos tócsifasírt. Copyright.

Tócsni variációk

Már most szólok, hogy Rudi, mielőtt olvasnád, takard el a szemed.

Szóval ma bevetettem a teljes fegyvertárat. Megkevertem a tócsi alapanyagot (hagyományos keverék + friss bazsalikom, petrezselyem és egy árnyalatnyi oregano), majd egy tálkára összekockáztam filézett csirkemellet, kolbászt, füstölt sajtot (Karaván) és maasdamer sajtot. Ezeket forgattam bele sütés előtt a masszába. Így végül ötfajta tócsitallért sütöttem, méghozzá úgy, hogy evéskor előre nem lehetett tudni, melyik milyen lesz.

Tapasztalatok:

  • A kolbász nem volt olyan jó, mint ahogy elképzeltem. Felejtős.
  • A sajtok viszont nagyot szóltak, mind a két fajta. Ezen a vonalon még érdemes tovább kisérletezni.
  • A húsoknál pedig jobban jártam, ha beburkolás helyett együtt sütöttem őket a tócsival. Ha ugyanis burkoltam, akkor a hús éppen csak megsült, ha meg külön sütöttem, akkor egyrészt az olajból átvette a tócsi ízét, másfelől addig süthettem, amíg ropogós nem lett.
  • Jó játék volt, de simán elfogyott másfélszer annyi bor sütés közben, mint máskor.

És már van ötletem a következő kísérletre. Az élet szép.

Tócsi, kicsit máshogy

Komolyan mondom, egyszer próbáld ki.

Bontasz egy üveg olaszrizlinget, majd megcsinálod a klasszikus tócsi alapanyagot. Én már ezt is meg szoktam cifrázni: nem csak a krumplit, hagymát és fokhagymát darálom le a mixerben, hanem egy méretes cukkinit is. A fűszerezés természetesen ösztönös – én pl. szívesen teszek bele bazsalikom leveleket, hiszen amúgyis veszettül burjánzanak a teraszon.
De a lényeg csak ezután jön. Amíg áll a massza, addig előveszek a mélyhűtőből fagyasztott csirkemellfilét, mikróban kiolvasztom, majd ilyen ötcenti átmérőjű vékony darabokra összevágom. Kevés fűszer erre is mehet. Aztán beledobom a szeleteket a tócsimasszás küblibe, egy idő után kanállal kihalászom, majd beleejtem a vastagon trutymós húst a forró olajba. Miután kisütöttem, a hús gyakorlatilag bele lett panírozva a tócsi tésztájába.

Kifejezetten finom.

Sajtos pirítós csehszlovák módra

Az interneten találtam egy receptet, gondoltam, kipróbálom.

Félelmetes egyébként, mi mindent lehet találni az interneten. Nem, nem szoktam mindent kipróbálni.

Lehet, hogy ez már általánosan ismert recept, nekem mindenesetre kellően érdekesnek tűnt.
Arról van szó, hogy vettem szeletelt kenyeret és szeletelt sajtot. A kenyeret sodrófával megnyújtottam, a széleit levágtam, rátettem a szelet sajtot, összetekertem és forró olajban kisütöttem.

Az első kettővel félelmetes, mennyit bénáztam. Széttekeredtek, szétnyíltak, a kezem meg messze nem bírta annyira a forró olajat, mint ahogy azt képzeltem magamról. (Naná, hogy kézzel nyúlkáltam bele visszatekerni a tekercseket.)

Látható, hogy ez gyakorlatilag a gyerekkoromban csak csehszlovák pirítósnak nevezett étel egyik variánsa. Északi szomszédaink ugyanis nem szárazon pörkölték a kenyeret, hanem egyszerűen megsütötték olajban.

Köretként hangyalátta tavaszi salátát tálaltam mellé.

Tavaszi saláta: uborka, paradicsom, TV paprika, egy gerezd fokhagyma apróra vágva, bő ecetes víz.

Hangyalátta: Amikor a két napja érlelt salátát félkézzel – ahogy egy igazi férfi szokta – kivettem a hűtőből, a szorítástól félrecsúszott a jénai teteje és az egész, edényestől, kizuttyant a földre. A szilárd anyagot felkapkodtam, gyorsan átöblítettem a mosogatóban, a lét pedig morogva felfókáztam. Nem, nem csavartam vissza a jénaiba. (Közben persze már füstöltek a tekercsek a forró olajban.)

És akkor az eredmény. Ahogy az várható volt, az isten olaja sem lett volna elég hozzá. A kenyér ugyanis pillanatok alatt felszívta az olajat és utána már nem is engedte el. Jótanács: ha ki akarod próbálni, akkor használj minőségi olívaolajat (melyet akár magában is ennél kenyérrel) vagy vajat. Én speciel kolbászzsíros olajban próbálkoztam, ez sem volt rossz, de ehhez már tolni kellett a saláta mellé a rizlinget is. Mondjuk, lehetett bátran, ennyi kolbászzsírral akár egy legénybúcsút is végig lehetett volna inni az alkohol bármilyen hatásának jelentkezése nélkül.
Ja, úgy egyébként finom volt. De maradok inkább a laposzsemlénél.

Kapros lecsó

Igen, jól sejted, megint hűtőtakarítás. Meglöttyedt paradicsom, megpunnyadt paprika, gyanús hagyma. Az viszonylag hamar látszott, hogy ebből lecsó lesz… de mivel lehetne feldobni egy kicsit? Ekkor találtam nylonzacskóban(!) kaprot. A tárolás miatt már ez is kezdett nyálkás lenni, szóval illett a sorba.

From MiVanVelem

Az eredmény? Sütés közben nagyon jól nézett ki. Az íze… nekem bejött, de én kapormániás vagyok. (Oké, volt benne fokhagyma, meg habanero paprika is.)
Az biztos, hogy még mindig kaporillat van a lakásban.

Száraz zsemle

Kidobod? Butaság. Például el lehet dolgozni fasírozottba. Jó, tudom, nem lehet mindennap fasírozottat csinálni, különösen ebben a rohanó világban.
De valami hasonlót igen.

Biztosan van otthon ilyen préselt melegszendvicset gyártó sütőd. Ha nincs, érdemes beszerezni, párezer forint és nagyon jó dolgokat lehet vele improvizálni.

Például fogod a brutálisan kemény zsemlét. Láncfűrésszel felvágod. (Ne mondd, hogy az sincs otthon.) Jól megvajazod, egy kis mustár, egy kis majonéz, egy kis gulyáskrém. Bármi mehet bele, amitől szaftosabb lesz. Aztán egy szelet sonka, vagy párizsi, vagy májkrém. Aztán sajt. Füstölt is, meg nem füstölt is. Jó sok. Majd összerakod a zsömit – és most jön a trükk – jó alaposan megmosod a csap alatt. Csöpögjön belőle a víz. Utána ezt a pépet berakod a sütőbe, jó erősen rácsukod a tetejét, majd vársz 15 percet. Ennyi idő alatt az olvadt sajt összekeveredik a zsemlepéppel és egységesen ropogós keménységűre sül. Pár perc hűlés után fogyasztható. (Én céklát és kisfröccsöt szoktam tálalni mellé.)

A többit már a fantáziádra bízom. Lehet belerakni gombát, én már ütöttem rá tojást is. Újhagyma. Az ananász is meg tudja bolondítani. A kolbásszal, szalámival vigyázni kell, mert ezek sok zsírt engednek. Nyilván a bacon és a szalonna is. Nagyon jó olyan esetekben is, amikor már gyanús a sonka, mert már egy hete áll a hűtőben. Negyedóra sütést még a legkeményebb baktérium sem bír ki. Tipikus hűtő- és spájztakarító kaja.

Sült víz

Tudom, én sem a falvédőn élek, elméletileg meg sem szabadna lepődnöm. De mégis vacakul esik.

Ma délben össze akartam ütni valami gyors, egészségtelen kaját. Indulásképpen arra gondoltam, hogy sütök pörcöt kolozsvári szalonnából, mellé egy kis mangalica kolbászt, illetve füstölt tarját, az egészet nyakon borítom egy lecsós körítéssel és vajas-fokhagymás pirítóssal pont jó lesz. (Igen, jól sejted, ma nem kellett ügyfélhez mennem.)
Összevágtam a szalonnát, rátettem a wokot a tűzhelyre. Még fel sem vágtam a hagymát, amikor olyan tűzijáték indult el a tepsiben, hogy arrébb kellett húzódnom. Igen, a forró olajban a szalonnába gyömöszölt víz lokális robbanásokat produkált. De ez még csak bemelegítés volt, mert utána szórtam rá a kockára vágott tarját – ami után a konyhában sem tudtam megmaradni. Mint az augusztusi tűzijáték, úgy robbantak a forró olajbombák a levegőben. Persze, megint a víz.

Ha nyersen eszed ezeket a cuccokat, fel sem tűnik, milyen szart sóznak rád. Ízre, tömegre rendben van. Csak éppen a tömeget vízzel biztosítják, a konzisztenciát állagjavítókkal, az ízt meg ízfokozókkal. Cudar világ.