Megettem. Bentmaradt.

De a nevét ne kérdezd. Szerintem nem is volt neki.

Úgy kezdődött, hogy májat akartam resztelni. Aztán eszembe jutott, hogy a múltkori balsikerű kakashere fesztivál óta itt vigyorog a fagyasztóban egy zacskó kakashere. Nosza, reszteljük a máj mellé. Hagyma, fokhagyma, sok. Én ezt enyhén, éppenhogy jelzésértékűen lecsósra szoktam ízesíteni, csak éppen nem volt itthon paradicsom. Naná. Január van. Viszont lányom pár nappal ezelőtt összedobott egy paradicsomos tésztát (senki nem tud a családban úgy paradicsomos tésztát csinálni, mint ő), a szószból még volt. Jó lesz az a lecsóba is. Igaz, a fűszerezése kicsit vad, de legfeljebb több hagymát rakok bele, meg a majoranna úgyis elnyomja. Rotyogott, ahogy kell. Mi legyen a köret? Vajon párolt zöldség. Mert vigyázunk a vonalainkra. Gyakorlatilag készen lett, már majdnem szedtem ki a tányérra, amikor eszembe jutott, hogy miért is kellene ezeket külön edényben tartanom? Hiszen ez valójában egytálétel. Beleborítottam a teflonba a zöldséget, vajastól, levestől, majd szárazra főztem.
Nem lett rossz. Ettem belőle én is, Nej(*) is. Lányomat valószínűleg fegyverrel sem lehetett volna rákényszeríteni.

(*)
– De mitől csíp?
– Ebben a konyhában már a levegő is csípős.

A következő napra már elég kevés maradt. Nézegettem is, hogy ez teljes ebédnek kevéske. Mit rejt a hűtő? Koktélvirslit. Elvégre január van. Jó lesz. A nagy teflon egyik oldalába terelgettem a resztelt mittudoménmit, a másikba a bevagdosott virsliket, némi hagymával. Amíg süldögéltek, simogattam a szakállamat. Valami még hiányzik a kompozícióból. Rájöttem. Kivettem a hűtőből az október óta örizgetett grana padano kérget (**), lereszeltem, mellé reszeltem egy kevés erdélyi füstölt sajtot és amikor már egészen sötétbarna volt az anyag a teflonban (na jó, fekete), akkor ráolvasztottam.

(**)
Október végén azt mondtam, hogy majd ha tudok rágni, megeszem. Azóta nincs olyan állapotban a fogam, hogy neki merjek esni.

Finom volt. De a nevét ne kérdezd.

A sommelier-k könnyű, reduktív bort ajánlottak volna hozzá. Bár valószínűleg úgy kezdték volna a mondatot, hogy “Hát, izé…”.

Húsleves újraértelmezve

Maradék feldolgozás. A húslevesre ki lett mondva a fatva: legkésőbb ma délben vagy megesszük, vagy kidobjuk.

A következő reggelit találtam ki. Két fej hagymát megfonnyasztottam, rádobtam négy szelet bacont. A leveshúsos tálról elvettem egy nagy csirkemellet, lefejtettem a csontokról a húst, majd apróra morzsoltam. Ráborítottam a piruló hagymára, rákerült egy kevés leveszöldség is, majd tettem mellé négy evőkanál csigatésztát. Só, bors, pici oregánó és kömény. Végül mindezt ropogósra sütöttem.
Tálaláskor wasabit szedtem mellé a tányérra. Isteni volt.

A lecsó, ahogy én szeretem

Szombat. Habár rengeteg dolgom van, de a női szakasznak (Anyós, Nej, Dóra) még több, így abban maradtunk, hogy ma – amíg a lányok vadásznak bevásárolnak – addig én főzök, utána viszont kiszállok.

Mit is lehetne ilyenkor összedobni? Lecsószezonban? Hát, lecsót. Ahogy én szeretem.

A főzés négy szálon folyik.

1.szál: Krumpli
Beindítom a sütőt, alsó-felső légkeveréses módban, 200 fokra állítva. Amíg eléri, addig összevágok kockára annyi krumplit, hogy tele legyen egy tepsi. Nagyon fontos! A krumplit nem hámozom meg, csak papírtörlővel tisztára törlöm. A héja ad egy plusz ízt, egy olyat, melyet én nagyon szeretek. A tepsibe sütőpapírt rakok, arra megy egyenletesen elterítve a krumpi. Figyelni kell rá, hogy ne legyenek kiemelkedő kupacok, mert azok megégnek. Amint eléri a 200 fokot, beállítom az időzítőt egy órára, aztán ez a szál már elvan magának.
Megjegyzés: ez a fajta krumpli nagyon jó köretnek is, de ekkor nem kockára kell vágni, hanem hosszába. Kellemesen ropogósra sül, úgy, hogy nem kellett hozzá semmilyen zsiradék.

2.szál: Csirkemell
Kockára vágok egy nagyobb filézett csirkemellet, hagymásan megsütóm egy külön teflonsütőben.

3.szál: Lecsó
Na igen. Ezzel nincs semmi kavarás, hagyományos lecsó. Hagyma, lehetőleg több fajta (vörös, új, póré, lila, fok) üvegesre sütve. Aztán paprika felkarikázva, szigorúan csumástól. Ebben is van TV paprika, meg csípősebb zöldpaprika is. Megpörkölöm, majd a végén kap még egy kevés pirospaprika port is, azzal együtt is megpörkölöm. Mehet rá a paradicsom, meg a fűszerek: só, bors. Pár perc után megkóstolom, mennyire erős, mennyire sós: ha kell, akkor kap még sót, illetve csípős gulyáskrémet.

A csirkemell általában hamarabb készen van, megy rá a lecsóra. Nagyjából ekkor megy rá a felkarikázott kolbász is.
Amikor elkészül a krumpli, akkor történik a szintézis: előkerül egy teflon tepsi, abba beleborítom a krumplit és a lecsót, összekeverem, majd addig hagyom közepes lángon, amíg zsírjára sül, azaz el nem engedi a vizet. Ekkor mehet rá a sajt. (Kicsit dióízű maasdammer sajtot szoktam felkockázni, de simán el tudom képzelni ugyanezt füstölt Karaván sajttal is.) Jól összekeverem, amíg még kemény a sajt. Utána túl sokáig már nem lehet vacakolni, a sajt tíz perc alatt megolvad és ekkor már készen is vagyunk.

Ja, mi a negyedik szál? Bor. Az olajozza a folyamatot.

Képek:

From MiVanVelem

Még külön vannak az alapanyagok. Látható a lecsó, a csirkemell, a krumpli, a sajt, a kolbász. Na meg a bor.

From MiVanVelem

Ez már majdnem a vége. Mindent átborítottam a tepsibe, várom, hogy lefőjön a lé, utána pedig mehet rá a sajt.

Franszoá

Mára könnyű, franciás ebédet terveztem. De extrém sport ebben is volt bőven.

1. Vajon párolt kelbimbó
Nagyon szeretem a kelbimbót. (És nem, nem csak a hangzása miatt.) Ifjú házasként ez volt a második szakítópróbánk: anno Nej nem akart nekem kelbimbót panírozni ebédre.

Az első? Az még párkapcsolatunk elején volt, amikor a reményteli Nej-jelölt elkövette első konyhai kalandját a kollégiumban. Nem aprózta el, rögtön zúzapörkölttel nyitott. Az eredményt inkább nem részletezném, maradjunk annyiban, hogy egy polipsaláta ahhoz a zúzához képest omlós, puha tészta volt. De szó nélkül megettem, uralkodva az arcvonásaimon: úgy gondoltam, a lelkesedés alapvetően rendben van, adjuk meg az esélyt, hátha beletanul.

2. Grillezett csirkemell és füstöltsajtos melegszendvics
Ebben elméletileg semmi különös nincs. Elméletileg. De én melegszendvics-sütőben grilleztem. Ez azért már keményebb pálya. Fűszerezni nem fűszereztem (lásd később). Terveim szerint mosogatnom sem kellett volna: úgy képzeltem, hogy miután kiszedem a ropogósra sült húst, beledobok egy sajtos szenyót és sütés közben az issza fel a korábban kisült zsiradékot. Ez annyira nem jött be, a zsír elég keményen ráégett a teflonra, de nem baj, úgyis ráfért már a sütőre egy alapos takarítás.

3. Grillezett fokhagyma
Na, ez adta meg az étel savát-borsát. Egyébként is fokhagymaőrült vagyok, de ez a mostani grillezés bőven kimeríti az extrém sportok definícióját.

Kezdjük ott, hogy nem gumilabdával gurigázunk. Még évekkel ezelőtt impulzusvásároltam a neten egy fokhagymagrillező elektromos készüléket. Igen, egy amerikai konyhafelszerelés webshopban. (Ne mondd, hogy te nem szoktál ilyen helyeken nézelődni.) Meg is jött, hamar. Itthon van egy csomó konnektorfordítónk, már kis híján rá is dugtam a hálózatra, amikor a biztonság kedvéért megnéztem a készülék adatlapját: 120V, 60 Hz. Hoppá. Nem ez volt az első Amerikában vásárolt készülékünk: volt már Xbox, volt már USB diszk, HP PDA, egy csomó töltő, mind bírta a 220V-ot is. Ez a konyhai kütyü viszont nem. Ha nem olvasom el az adattáblát, könnyen hasonlóképpen járhattam volna, mint Nick Rivers menedzsere.
Jó, hát ha így, akkor így. Biztos lehet már ilyen átalakítókat kapni. Háát… tulajdonképpen lehet. Például nézzük meg ezt: MW2P300. Vegyük észre, hogy ez már egy igen erősen ipari kivitelű készülék, nagy is, drága is. Mit tud? 300 Wattot. Megint előkerestem a fokhagymasütő adatlapját, mennyi is az annyi. Nos, 600 Watt. Azannya. Ehhez már Paks2 kell. Újabb keresés. Tulajdonképpen találtam is ekkora trafót, de egyrészt 40e forint volt, másrészt ki kellett volna bontanom hozzá az egyik konyhaszekrényt. (Megjegyzem, Aliexpress-szel nem érdemes jönni, akkoriban még nem volt.) Nos, ez így már nem érte meg, elraktam a sütőt a spájzba, mintegy emlékműként, hogy ész nélkül máskor ne vásároljak.
Teltek az évek. Aztán valahogy szóba került a dolog, amikor apámmal beszélgettünk és az öreg felvetette, hogy nála a pincében van mindenféle vashulladék, abból tulajdonképpen tudna tekercselni egy trafót. Oké. Annyi extrát kértem, hogy azért beférjen az ajtón. Megint telt az idő. Végül tavaly kaptam az üzenetet, hogy kész a trafó, vihetem kipróbálni. Most januárra szedtem össze a bátorságom. Első körben a teraszon dugtam össze a rendszert, elvégre mégis csak az a családi nevem, hogy Petrényi, nem pedig az, hogy McGywer. Nem mondom, hogy elsőre nem illetődtem meg, a kis doboz akkora hangot produkált, mint egy trafóállomás, de működött. Rádugtam a ketyerét, bekapcsoltam… és grillezett. Félórát kellett várnom, amíg elkészült, aztán magától kikapcsolt. Sóhaj. Visszavittem a tűzoltókészüléket a padlásra. A projekt tökéletesen sikerült: igaz, beletelt pár évbe, de családi összefogással végre tudok fokhagymát grillezni. Mint a főnökök.

From MiVanVelem

Nos, ezt a berendezést üzemeltem be ma is. A teraszon, mert egyrészt ott könnyebb, másrészt mert azért van némi fokhagymaillat körülötte. Egy sütésre három nagy, illetve négy kisebb fej fokhagyma fér bele, tettem alá olívaolajat, megszórtam egy kevés rozmaringgal, aztán hajrá.

4. Végül a tálalás
A fokhagymagerezdeket kinyomkodtam a héjukból, majd jó vastagon megkentem velük a grillezett húst. (Ezért nem kellett külön fűszerezni.) Mellészedtem a kelbimbót, a maradék fokhagymát és az egészet lelocsoltam a fokhagyma alatti rozmaringos olajjal. Bontottam egy üveg könnyű vörösbort… és voilá. Kész az ebéd.

From MiVanVelem

A képen a sajtos melegszendvicsek még nincsenek rajta, éppen sültek. Abból lett a desszert.

Tócsni fantázia

Rudi, szerintem menj ki a szobából.

Ahogy igértem, a kisérletek folytak tovább. Az már látszott, hogy a sajt jó irány és a hús is oké, feltéve, hogy eléggé megsül.

A következőt találtam ki: megkevertem a tócsimasszát, ahogy szoktam (+ frissen szedett bazsalikom, + frissen szedett petrezselyem), majd jött a trükk. A csirkemellet felkockáztam, kockáztam mellé kétfajta sajtot (füstölt karaván, illetve kicsit diós maasdamer) és az egészet beledobtam egy aprítógépbe. A tócsimasszáról leöntöttem a krumpli levét, majd ez is ment az aprítógépbe, hígítónak.
Ebből is lett egy krém. Ezt alaposan beledolgoztam a tócsimasszába, aztán hagytam egy félóráig állni. (Igen, az tippelt jól, aki úgy gondolta, hogy az ilyen holtidők áthidalásában sokat segít egy üveg bor.)

Tulajdonképpen ekkor már csak sütni kellett. Volna. Valójában pont a sütéshez kellett némi trükközés. Nem volt mindegy, milyen vastagok a kisütendő cuccok. A normál tócsinál kicsit sűrűbben kellett forgatni, hiszen a sajt hajlamos egyből megégni. A húsnak viszont sok sütés kell, azaz a tócsinál sokkal sötétebbre, gyakorlatilag sötétbarnára kellett sütnöm, hogy belül se legyen nyers.

Aztán az iteráció. Nyersen a massza pont jó. Lejön az első sütés és azt tapasztalod, hogy se nem sós, se nem hagymás, se nem elég erős. Rádolgozol. Bors, hagyma, só. Közben persze már sül a második sütés, melyet megkóstolva kiderül, hogy ez bizony pont jó volt. És elborzadva nézel a hatalmas tömegű masszára, melyet éppen az előbb sóztál, borsoztál, hagymáztál túl.

Na, mindegy, a harmadik sütésre pont eltaláltam mindent, teljesen finom lett.
De micsoda?
Nem viccelek, komolyan nem tudom, minek nevezzem ezt az izét.

  • Nem tócsi. Bár a formája tisztán az, de az íze, az nagyon nem.
  • Fasírt? Tulajdonképpen az lenne, de zsemle helyett krumplival. Az meg már… na, ne.

És akkor a sajtról még nem is beszéltem.

Végül azt mondtam, hogy jobb híján legyen sajtos tócsifasírt. Copyright.

Tócsni variációk

Már most szólok, hogy Rudi, mielőtt olvasnád, takard el a szemed.

Szóval ma bevetettem a teljes fegyvertárat. Megkevertem a tócsi alapanyagot (hagyományos keverék + friss bazsalikom, petrezselyem és egy árnyalatnyi oregano), majd egy tálkára összekockáztam filézett csirkemellet, kolbászt, füstölt sajtot (Karaván) és maasdamer sajtot. Ezeket forgattam bele sütés előtt a masszába. Így végül ötfajta tócsitallért sütöttem, méghozzá úgy, hogy evéskor előre nem lehetett tudni, melyik milyen lesz.

Tapasztalatok:

  • A kolbász nem volt olyan jó, mint ahogy elképzeltem. Felejtős.
  • A sajtok viszont nagyot szóltak, mind a két fajta. Ezen a vonalon még érdemes tovább kisérletezni.
  • A húsoknál pedig jobban jártam, ha beburkolás helyett együtt sütöttem őket a tócsival. Ha ugyanis burkoltam, akkor a hús éppen csak megsült, ha meg külön sütöttem, akkor egyrészt az olajból átvette a tócsi ízét, másfelől addig süthettem, amíg ropogós nem lett.
  • Jó játék volt, de simán elfogyott másfélszer annyi bor sütés közben, mint máskor.

És már van ötletem a következő kísérletre. Az élet szép.

Tócsi, kicsit máshogy

Komolyan mondom, egyszer próbáld ki.

Bontasz egy üveg olaszrizlinget, majd megcsinálod a klasszikus tócsi alapanyagot. Én már ezt is meg szoktam cifrázni: nem csak a krumplit, hagymát és fokhagymát darálom le a mixerben, hanem egy méretes cukkinit is. A fűszerezés természetesen ösztönös – én pl. szívesen teszek bele bazsalikom leveleket, hiszen amúgyis veszettül burjánzanak a teraszon.
De a lényeg csak ezután jön. Amíg áll a massza, addig előveszek a mélyhűtőből fagyasztott csirkemellfilét, mikróban kiolvasztom, majd ilyen ötcenti átmérőjű vékony darabokra összevágom. Kevés fűszer erre is mehet. Aztán beledobom a szeleteket a tócsimasszás küblibe, egy idő után kanállal kihalászom, majd beleejtem a vastagon trutymós húst a forró olajba. Miután kisütöttem, a hús gyakorlatilag bele lett panírozva a tócsi tésztájába.

Kifejezetten finom.

Sajtos pirítós csehszlovák módra

Az interneten találtam egy receptet, gondoltam, kipróbálom.

Félelmetes egyébként, mi mindent lehet találni az interneten. Nem, nem szoktam mindent kipróbálni.

Lehet, hogy ez már általánosan ismert recept, nekem mindenesetre kellően érdekesnek tűnt.
Arról van szó, hogy vettem szeletelt kenyeret és szeletelt sajtot. A kenyeret sodrófával megnyújtottam, a széleit levágtam, rátettem a szelet sajtot, összetekertem és forró olajban kisütöttem.

Az első kettővel félelmetes, mennyit bénáztam. Széttekeredtek, szétnyíltak, a kezem meg messze nem bírta annyira a forró olajat, mint ahogy azt képzeltem magamról. (Naná, hogy kézzel nyúlkáltam bele visszatekerni a tekercseket.)

Látható, hogy ez gyakorlatilag a gyerekkoromban csak csehszlovák pirítósnak nevezett étel egyik variánsa. Északi szomszédaink ugyanis nem szárazon pörkölték a kenyeret, hanem egyszerűen megsütötték olajban.

Köretként hangyalátta tavaszi salátát tálaltam mellé.

Tavaszi saláta: uborka, paradicsom, TV paprika, egy gerezd fokhagyma apróra vágva, bő ecetes víz.

Hangyalátta: Amikor a két napja érlelt salátát félkézzel – ahogy egy igazi férfi szokta – kivettem a hűtőből, a szorítástól félrecsúszott a jénai teteje és az egész, edényestől, kizuttyant a földre. A szilárd anyagot felkapkodtam, gyorsan átöblítettem a mosogatóban, a lét pedig morogva felfókáztam. Nem, nem csavartam vissza a jénaiba. (Közben persze már füstöltek a tekercsek a forró olajban.)

És akkor az eredmény. Ahogy az várható volt, az isten olaja sem lett volna elég hozzá. A kenyér ugyanis pillanatok alatt felszívta az olajat és utána már nem is engedte el. Jótanács: ha ki akarod próbálni, akkor használj minőségi olívaolajat (melyet akár magában is ennél kenyérrel) vagy vajat. Én speciel kolbászzsíros olajban próbálkoztam, ez sem volt rossz, de ehhez már tolni kellett a saláta mellé a rizlinget is. Mondjuk, lehetett bátran, ennyi kolbászzsírral akár egy legénybúcsút is végig lehetett volna inni az alkohol bármilyen hatásának jelentkezése nélkül.
Ja, úgy egyébként finom volt. De maradok inkább a laposzsemlénél.

Kapros lecsó

Igen, jól sejted, megint hűtőtakarítás. Meglöttyedt paradicsom, megpunnyadt paprika, gyanús hagyma. Az viszonylag hamar látszott, hogy ebből lecsó lesz… de mivel lehetne feldobni egy kicsit? Ekkor találtam nylonzacskóban(!) kaprot. A tárolás miatt már ez is kezdett nyálkás lenni, szóval illett a sorba.

From MiVanVelem

Az eredmény? Sütés közben nagyon jól nézett ki. Az íze… nekem bejött, de én kapormániás vagyok. (Oké, volt benne fokhagyma, meg habanero paprika is.)
Az biztos, hogy még mindig kaporillat van a lakásban.

Száraz zsemle

Kidobod? Butaság. Például el lehet dolgozni fasírozottba. Jó, tudom, nem lehet mindennap fasírozottat csinálni, különösen ebben a rohanó világban.
De valami hasonlót igen.

Biztosan van otthon ilyen préselt melegszendvicset gyártó sütőd. Ha nincs, érdemes beszerezni, párezer forint és nagyon jó dolgokat lehet vele improvizálni.

Például fogod a brutálisan kemény zsemlét. Láncfűrésszel felvágod. (Ne mondd, hogy az sincs otthon.) Jól megvajazod, egy kis mustár, egy kis majonéz, egy kis gulyáskrém. Bármi mehet bele, amitől szaftosabb lesz. Aztán egy szelet sonka, vagy párizsi, vagy májkrém. Aztán sajt. Füstölt is, meg nem füstölt is. Jó sok. Majd összerakod a zsömit – és most jön a trükk – jó alaposan megmosod a csap alatt. Csöpögjön belőle a víz. Utána ezt a pépet berakod a sütőbe, jó erősen rácsukod a tetejét, majd vársz 15 percet. Ennyi idő alatt az olvadt sajt összekeveredik a zsemlepéppel és egységesen ropogós keménységűre sül. Pár perc hűlés után fogyasztható. (Én céklát és kisfröccsöt szoktam tálalni mellé.)

A többit már a fantáziádra bízom. Lehet belerakni gombát, én már ütöttem rá tojást is. Újhagyma. Az ananász is meg tudja bolondítani. A kolbásszal, szalámival vigyázni kell, mert ezek sok zsírt engednek. Nyilván a bacon és a szalonna is. Nagyon jó olyan esetekben is, amikor már gyanús a sonka, mert már egy hete áll a hűtőben. Negyedóra sütést még a legkeményebb baktérium sem bír ki. Tipikus hűtő- és spájztakarító kaja.

Sült víz

Tudom, én sem a falvédőn élek, elméletileg meg sem szabadna lepődnöm. De mégis vacakul esik.

Ma délben össze akartam ütni valami gyors, egészségtelen kaját. Indulásképpen arra gondoltam, hogy sütök pörcöt kolozsvári szalonnából, mellé egy kis mangalica kolbászt, illetve füstölt tarját, az egészet nyakon borítom egy lecsós körítéssel és vajas-fokhagymás pirítóssal pont jó lesz. (Igen, jól sejted, ma nem kellett ügyfélhez mennem.)
Összevágtam a szalonnát, rátettem a wokot a tűzhelyre. Még fel sem vágtam a hagymát, amikor olyan tűzijáték indult el a tepsiben, hogy arrébb kellett húzódnom. Igen, a forró olajban a szalonnába gyömöszölt víz lokális robbanásokat produkált. De ez még csak bemelegítés volt, mert utána szórtam rá a kockára vágott tarját – ami után a konyhában sem tudtam megmaradni. Mint az augusztusi tűzijáték, úgy robbantak a forró olajbombák a levegőben. Persze, megint a víz.

Ha nyersen eszed ezeket a cuccokat, fel sem tűnik, milyen szart sóznak rád. Ízre, tömegre rendben van. Csak éppen a tömeget vízzel biztosítják, a konzisztenciát állagjavítókkal, az ízt meg ízfokozókkal. Cudar világ.

Alpár

Ez egy érdekes hétvége volt: olyan már többször történt, hogy elmentem kajakozni és esténként szivarozgattam a társaságban. Olyan viszont most először, hogy elmentem egy társasággal szivarozni, aztán közben meg kajakoztunk egy sort. Persze, amikor azt mondom, hogy összegyűltünk szivarozni, azt ne úgy képzeld, hogy leültünk egy asztal köré, mindenki telepakolta a testnyílásait és füstöltünk hétszámba. Nem, ezek az alkalmak egyre inkább kezdenek hedonista orgiákká átalakulni.
Soroljam? Péntek délután indulásképpen egy kellemesen csípős lecsó, az asztal megpakolva vörösborral, szlovák sörrel, házipálinkával, whiskyvel, rummal. Hajnal kettőig tartott az élet, az autók nyomaték- és teljesítményviszonyainak megvitatásából simán csúsztunk át a magyar punkzene vadhajtásainak kitárgyalásába, közben persze fogytak az italok és a füstölnivaló. Pont ideális lett a vége – legalábbis számomra, mert voltak, akik némileg túlszaladtak a célszalagon -, azaz egyfajta kellemes bódultságban mentem aludni: ez az az állapot, amikor még reggel nincsenek másnapossági tünetek, nem fáj a fejem, nem forog a gyomrom, nem akarom kiinni a Tiszát, de azért este már valamivel gyorsabban beszéltem, mint szoktam, és időnként elővezettem néhányat a fura elméleteimből, pölö ezen az estén elmagyaráztam, mi a kapcsolat Frank Zappa világképe és a Higgs-bozon kutatás között. Na, ilyet azért színjózanul nem szoktam csinálni.
Szombat reggel: tárcsán sütött pácolt húsok, kolbászok, kolozsvári szalonnák, zsírjukban sütött hagyma. Egy dietetikus visítva menekült volna, de a szivarhoz ki kell bélelni a pocakot. Aztán tízkor jött a sport: a házikók mellett volt egy Tisza holtág, én vittem 3 kajakot, egy kolléga egy kettes kenut, így váltogatva ugyan, de mindenki evezgetett egy kicsit. Aztán elmentem bejárni a holtágat, a többiek meg letesztelték, mit bír a kajak. Sokat. Volt, aki tíz méteren belül négyszer fordult be a vízbe, de a fejenként kettő nem számított kirívó értéknek. A víz 30 fok felett volt, a levegő is, tipikus ökörködésre való idő. És legalább jól át lettek öblítve a kajakok a tenger után.
Mire visszaértem, már szorgalmasan darabolták a darabolnivalókat. Készült a vacsora: marhapörkölt lábszárból, sztrapacskával. De hogy az előkészítő munkára szánt idő se menjen pocsékba, volt némi vörösbor vakteszt. Ezt a múltkori találkozón kezdte el egy kolléga, remélem, haladó hagyomány lesz belőle. (Én egy sibeniki Babiccsal jelentem meg, nos, ez már bőven kimeríti az alattomos aljasság kategóriát, de aztán meséltem a borról, így végül remélhetőleg edukációval kompenzáltam a frusztrációt.)
Aztán szombaton már egy sokkal szolídabb este volt, jóllakottan ültük körbe az asztalt, már a szivar se csúszott annyira, mint ahogy a bor sem. A kaja annyira finom volt, hogy kiütötte az ízlelőbimbókat. Beszélgettünk éjfélig, aztán alvás.

From Kajak

A személyiségi jogok figyelembevételével a buliról több fényképet nem rakok ki. A holtágnak viszont tudtommal ilyesmi jogai nincsenek, így semmi akadálya nincs, hogy jöjjön egy csomó szaftos, pucér holtágkép.

From Kajak
From Kajak
From Kajak
From Kajak
From Kajak
From Kajak

Hazafelé még bedobtam az egyik kajakot a csónakházba, természetesen nem bírtam ki, hogy immár GPS támogatással ne nyomjam le a valamikori edzéstávolságomat. Fura, de logikus: így, hogy mértem mindent, sokkal jobb idő született, mint amikor csak úgy eveztem, minimális motivációval. A vége 75 perc lett (elemcserével menetközben!), szemben a korábbi 85-90 perces időkkel.

Péhá

Este kiültem a teraszra és egy szivaroktató könyvet olvasgattam. Éppen ott jártam, ahol azt elemzi, hogyan érjük el a kóstoláshoz szükséges ideális állapotot. A lényeg, hogy a szájüreg pH értéke közel hét legyen, azaz ne legyen se lúgos, se savas. Mindkét eltérés képes kikapcsolni a kellő ízérzékelést. (Nemröhög, mérnökember tudományosan szivarozik.) Azt is írta, hogy vigyázzunk a stresszel, mert attól is változik a pH. Nos, pont ebben a pillanatban repült bele az arcomba egy akkora éji molylepke, hogy kis híján leborított a székről. Felpattantam, strandpapuccsal a kezemben visszatámadtam, végül egy hosszú és véres küzdelemben agyonvertem. A pulzusom minimum 180-ra ugrott, az adrenalinról ne is beszéljünk. Visszaültem, szippantás a szivarból – és tényleg nem volt olyan finom.
Gyorsan fellapoztam a könyvet, hogy ilyen esetben mi a teendő. Azt írta, hogy minél gyorsabban vissza kell állítani a pH-t. Eddig oké, de mivel? Újabb lapozás. Citrom szorbet. Anyád. Neki biztos van otthon négynapos ünnep után éjszaka citrom szorbetje. Mi a B terv? Azt írta, hogy sima ásványvíz is jó. Na, az van. Ittam egy pohárral, visszasétáltam, ekkor odajött Picúr az esti simogatásadagjáért és nyugodtra simogattam magamat.
Újabb szippantás – és tényleg sokkal jobb lett. Hiába, a művelt embernek nincs párja.

Íz és tudati állapot

Egyszer már írtam arról, hogy a képek a fejünkben hogyan képesek tönkretenni gasztronómiai élvezeteket. (A tejet azért nem bírom meginni, mert ahogy meglátom, rögtön az ugrik be, hogy ez olyan, mintha sertészsír lenne feloldva vízben, ettől meg felfordul a gyomrom. A kakaó ellenben jöhet, mert arról meg az ugrik be, hogy folyékony csokoládé.)
Hasonlóan voltunk gyerekkorban a banánnal is. Ilyenkor nyáron a szülők hiába kapacitáltak minket, hogy gyertek, egyetek hideg sárgadinnyét, finomabb, mint a banán – csak úgy néztünk rájuk, mint a szentségtörőkre. Finomabb, mint a banán? A kultikus banán? Amelyhez jó, ha évente egyszer juthattunk hozzá, ha valamelyik szüle szerencsés percben lépett be a közértbe? És akkor is olyan keveset kaptunk, hogy mindig el kellett felezni egy megpucolt darabot? Már az összehasonlítás is szentségsértésnek hatott. Miközben ma, amikor már mind a két gyümölcs hétköznapinak számít, azaz objektíven is összehasonlítható, látható, hogy a szülőknek igazuk volt, a hűtött sárgadinnye bizony finomabb, mint a banán.

Szerencsére a fejünkben lévő képek nem csak tönkretenni képesek a gasztronómia élményeket, hanem fokozni is. Talán nem sok embernek lesz újdonság, hogy az ízek az ember agyában állnak össze: a szájban lévő ízlelőbimbók felküldik az ingert, az orrban lévő szaglóidegek szintúgy, majd ezek az információk – összekombinálódva érzelmi hozzállással, tapasztalattal, tudatos értelmezéssel – adják azt az érzést, melyet íznek nevezünk. Ezért lehet azt mondani, hogy az étkezés, a bor, a szivar tipikusan olyan dolgok, melyek esetében odafigyeléssel, tanulással, gyakorlással olyan ízélményekhez tudunk eljutni, melyekre korábban nem is számítottunk.

Konyhamalac

Ma megint érdekeset ettem.

Az alap a kelkáposztafőzelék volt. Imádom, tehát már jól indult a kutyulgatás. Kerestem hozzá feltétet. Itt jöttem zavarba, mert gyakorlatilag üres a konyha. Végül találtam virslit a hűtőben és egy piros pesztó mártást a spájzban. Háát… határeset, de próbáljuk ki. Felvágtam a virslit, megsütöttem, rá a pesztó, egy kevés bors, némi enyhe rotyogtatás (mármint a wokban), aztán ráborítottam a lábasból a kelkáposztát. Ekkor kezdtem vakarni a fejem: az a főzelék, amelyik a lábasban olyan soknak tűnt, szinte elveszett a wokban. A pesztó is így gondolta, mert az egészből valami nagyon hígfolyós izé lett. Krumplival be lehetett volna sűríteni, de mire az megfő… Ekkor találtam meg a hétvégi spagetti maradékát. Tökéletes! Pont jól megy a pesztóhoz. A káposzta? Csak összebarátkoznak. Beleborítottam a wokba a maradék tésztát és jó tíz percig hagytam főni, hadd érjenek az ízek, pusztuljanak a bacik. Az állaga pont kellemesen krémes lett, az íze… meglehetősen érdekes, de nem rossz. Ahogy egy kelkáposztás spagettihez illik.

Minek nevezzelek?

Ma megint űgy döntöttem, hogy kifőzök minden maradékot a hűtőszekrényből. A feladatot nem kicsit nehezítette, hogy a hűtő csont üres volt. Hmm, mi van akkor a fagyasztóban? Óriási rendetlenség. Most mindenesetre biztosan, mert éppen az egyik fiókot egyensúlyoztam a levegőben, amikor csörgött a telefonom és ahogy ki akartam venni a zsebemből, rámborult a fiók. Amíg beszéltem, arrébblépkedtem, a fagyott borsók diszkréten pukkantgattak a lábam alatt. Aztán visszalapátoltam mindent. Illetve mindent nem, egy zacskóban találtam egy nagy házikolbászt. Tökéletes – bólintottam – ebből lesz az ebéd.
A sütőt nem igazán szeretem, hacsak lehet a wokhoz nyúlok. Gondoltam, felszeletelem, vágok hozzá krumplit, zöldséget, jó lesz ez.
Először a fagyott kolbászt kellett felkarikáznom. Előszedtem a legnagyobb kést, de az se vitte el igazán. Fejvakarás. Végül kimentem a szerszámos szekrényhez, behoztam egy gumikalapácsot, és így már keresztül tudtam verni a kést az anyagon. Beleszórtam az előmelegített olajba, majd kiszámoltam, hogy mire ez kiolvad, utána meg megsül, addigra pont jó lesz a krumpli is, így mellé borítottam. Az égőt közepesre állítottam, majd leültem olvasgatni a nappaliban.
Öt perc múlva mentem vissza. Ekkor ért az a meglepetés, hogy a kolbász tkp hurka. Illetve hurka volt, mert miután fagyottan centis darabokra vágtam fel, így a wokban már csak valami értelmezhetetlen massza rotyogott.
Izé.

From MiVanVelem

Nézegettem egy ideig. Végül úgy döntöttem, hogy rakok rá sok borsot, sok paprikát, jó lesz az. Az éttermek is így szokták. A borstartó feje leesett, így jutott bele jócskán, de csak legyintettem. Pont jó lesz. Megvártam, míg egy kicsit leég az alja, majd kiszedtem egy tányérra.
Elgondolkodtam, ehhez milyen bor illik. Hosszas töprengés után rájöttem: mindegy. Csak sok legyen. A biztonság kedvéért még szedtem hozzá csalamádét, meg pár szelet kenyeret… aztán nem is volt olyan rossz.

Semmi különös

Pusztán csak a szokásos vacsi, amit hetente legalább háromszor összedobok magamnak. Ma úgyis olyan nap volt, hogy se kertészkedni nem lehetett a szabadban, se bringázni, de még csak ücsörögni a teraszon sem, maximum tartani a napernyőt, ne vigye el a szél.

From MiVanVelem

Ehelyett inkább elvonultam a konyhába alkotni.

A szokásos két fej fokhagyma helyett most csak másfél került bele, mert ez új fokhagyma volt, abból meg fél fejet elrágcsáltam csak úgy nyersen. Aztán két szem krumpli, az egész zörgősre sütve. Utána újhagymának a szára, rengeteg. Ízben is csodálatos, de színben is. Egyszerűen nem tudom elhinni, hogy vannak olyan háztartások, ahol ezt a finom alapanyagot egyszerűen csak kidobják. Végül belevágtam két pár virslit, só, bors, rozmaring. Ennyi.
Meg már főzés közben felbontva egy üveg Demeter bor.