Mik is a függőségeim? Talán a szivar. De nem. Októbertől átálltam napi egy szálról heti egy szálra és nem okozott semmi problémát, ergo nem függőség. Alkohol? Sört csak társaságban vagy Csehországban iszok és az utóbbiból több van, mint az előbbiből, szóval ez sem vészes. Tömény abszolút semmi. Szégyenszemre napközben már jobban esik egy gyümölcstea, mint a bor, persze amikor vége a napnak, egy pohár vörösbor azért lecsúszik. De ez sem függőség. Kávé? Csak a reggeli, biológiai célú adag. Napközben nem is hiányzik.
Akkor?
A borosfőzés. Az tényleg függőség.
Persze egy kellően felvilágosult, ún. művelt alkoholista erre csak értetlenül nézne: öcsém, tök jól csinálod, a főzéshez mindenképpen kell egy pohár bor, mi ezzel a bajod?
Az, hogy erre a függőségre nincs megfelelő szó. A fenti sem azt jelenti, amire gondolsz.
A függőség két részből áll:
– A főzőcskézés szeretetéből.
– A főzőcskézés közbeni borról.
És a kettő kizárólag együtt működik. Ha nem főzőcskézek, akkor nem érdekel a bor sem. Főzőcskézni sem kezdek azért, hogy jó hangulatban ihassak bort. Egyszerűen a kettő tényleg csak együtt vonzó.
Ma például volt tegnapról megmaradt kaja. Megmikróztam, megettem, jóllaktam. De ottmaradt bennem egy nagy-nagy hiányérzet. Egy óra múlva már nem bírtam tovább, kimentem a konyhába, persze csak szétnézni. Igen, tudom, önáltatás. Szétnézés közben már beindul a melyikalapanyagfoghamarosanmegrohadni jellegű értékmentés, utána a fejben lévő szakácskönyv-program megpróbál valami ételt illeszteni az alapanyag-mintára, ha nem teljesen sikerül, annál jobb, végre eszünk valami izgalmasat. (Bár valamiért a végén mindennek kömény és bors íze lesz, meg persze enyhén odaég.) Most sem történt ez másképp és már a hagymapucolás közben megjelent a diszkomfort érzés, miszerint nincs a pulton teli borospohár.
Minőségi másfél óra volt. A kajából éppenhogy ettem, de nem is ez volt a cél. Hanem a borosfőzés.
Recent Comments