Megettem. Bentmaradt.

De a nevét ne kérdezd. Szerintem nem is volt neki.

Úgy kezdődött, hogy májat akartam resztelni. Aztán eszembe jutott, hogy a múltkori balsikerű kakashere fesztivál óta itt vigyorog a fagyasztóban egy zacskó kakashere. Nosza, reszteljük a máj mellé. Hagyma, fokhagyma, sok. Én ezt enyhén, éppenhogy jelzésértékűen lecsósra szoktam ízesíteni, csak éppen nem volt itthon paradicsom. Naná. Január van. Viszont lányom pár nappal ezelőtt összedobott egy paradicsomos tésztát (senki nem tud a családban úgy paradicsomos tésztát csinálni, mint ő), a szószból még volt. Jó lesz az a lecsóba is. Igaz, a fűszerezése kicsit vad, de legfeljebb több hagymát rakok bele, meg a majoranna úgyis elnyomja. Rotyogott, ahogy kell. Mi legyen a köret? Vajon párolt zöldség. Mert vigyázunk a vonalainkra. Gyakorlatilag készen lett, már majdnem szedtem ki a tányérra, amikor eszembe jutott, hogy miért is kellene ezeket külön edényben tartanom? Hiszen ez valójában egytálétel. Beleborítottam a teflonba a zöldséget, vajastól, levestől, majd szárazra főztem.
Nem lett rossz. Ettem belőle én is, Nej(*) is. Lányomat valószínűleg fegyverrel sem lehetett volna rákényszeríteni.

(*)
– De mitől csíp?
– Ebben a konyhában már a levegő is csípős.

A következő napra már elég kevés maradt. Nézegettem is, hogy ez teljes ebédnek kevéske. Mit rejt a hűtő? Koktélvirslit. Elvégre január van. Jó lesz. A nagy teflon egyik oldalába terelgettem a resztelt mittudoménmit, a másikba a bevagdosott virsliket, némi hagymával. Amíg süldögéltek, simogattam a szakállamat. Valami még hiányzik a kompozícióból. Rájöttem. Kivettem a hűtőből az október óta örizgetett grana padano kérget (**), lereszeltem, mellé reszeltem egy kevés erdélyi füstölt sajtot és amikor már egészen sötétbarna volt az anyag a teflonban (na jó, fekete), akkor ráolvasztottam.

(**)
Október végén azt mondtam, hogy majd ha tudok rágni, megeszem. Azóta nincs olyan állapotban a fogam, hogy neki merjek esni.

Finom volt. De a nevét ne kérdezd.

A sommelier-k könnyű, reduktív bort ajánlottak volna hozzá. Bár valószínűleg úgy kezdték volna a mondatot, hogy “Hát, izé…”.

Húsleves újraértelmezve

Maradék feldolgozás. A húslevesre ki lett mondva a fatva: legkésőbb ma délben vagy megesszük, vagy kidobjuk.

A következő reggelit találtam ki. Két fej hagymát megfonnyasztottam, rádobtam négy szelet bacont. A leveshúsos tálról elvettem egy nagy csirkemellet, lefejtettem a csontokról a húst, majd apróra morzsoltam. Ráborítottam a piruló hagymára, rákerült egy kevés leveszöldség is, majd tettem mellé négy evőkanál csigatésztát. Só, bors, pici oregánó és kömény. Végül mindezt ropogósra sütöttem.
Tálaláskor wasabit szedtem mellé a tányérra. Isteni volt.

A lecsó, ahogy én szeretem

Szombat. Habár rengeteg dolgom van, de a női szakasznak (Anyós, Nej, Dóra) még több, így abban maradtunk, hogy ma – amíg a lányok vadásznak bevásárolnak – addig én főzök, utána viszont kiszállok.

Mit is lehetne ilyenkor összedobni? Lecsószezonban? Hát, lecsót. Ahogy én szeretem.

A főzés négy szálon folyik.

1.szál: Krumpli
Beindítom a sütőt, alsó-felső légkeveréses módban, 200 fokra állítva. Amíg eléri, addig összevágok kockára annyi krumplit, hogy tele legyen egy tepsi. Nagyon fontos! A krumplit nem hámozom meg, csak papírtörlővel tisztára törlöm. A héja ad egy plusz ízt, egy olyat, melyet én nagyon szeretek. A tepsibe sütőpapírt rakok, arra megy egyenletesen elterítve a krumpi. Figyelni kell rá, hogy ne legyenek kiemelkedő kupacok, mert azok megégnek. Amint eléri a 200 fokot, beállítom az időzítőt egy órára, aztán ez a szál már elvan magának.
Megjegyzés: ez a fajta krumpli nagyon jó köretnek is, de ekkor nem kockára kell vágni, hanem hosszába. Kellemesen ropogósra sül, úgy, hogy nem kellett hozzá semmilyen zsiradék.

2.szál: Csirkemell
Kockára vágok egy nagyobb filézett csirkemellet, hagymásan megsütóm egy külön teflonsütőben.

3.szál: Lecsó
Na igen. Ezzel nincs semmi kavarás, hagyományos lecsó. Hagyma, lehetőleg több fajta (vörös, új, póré, lila, fok) üvegesre sütve. Aztán paprika felkarikázva, szigorúan csumástól. Ebben is van TV paprika, meg csípősebb zöldpaprika is. Megpörkölöm, majd a végén kap még egy kevés pirospaprika port is, azzal együtt is megpörkölöm. Mehet rá a paradicsom, meg a fűszerek: só, bors. Pár perc után megkóstolom, mennyire erős, mennyire sós: ha kell, akkor kap még sót, illetve csípős gulyáskrémet.

A csirkemell általában hamarabb készen van, megy rá a lecsóra. Nagyjából ekkor megy rá a felkarikázott kolbász is.
Amikor elkészül a krumpli, akkor történik a szintézis: előkerül egy teflon tepsi, abba beleborítom a krumplit és a lecsót, összekeverem, majd addig hagyom közepes lángon, amíg zsírjára sül, azaz el nem engedi a vizet. Ekkor mehet rá a sajt. (Kicsit dióízű maasdammer sajtot szoktam felkockázni, de simán el tudom képzelni ugyanezt füstölt Karaván sajttal is.) Jól összekeverem, amíg még kemény a sajt. Utána túl sokáig már nem lehet vacakolni, a sajt tíz perc alatt megolvad és ekkor már készen is vagyunk.

Ja, mi a negyedik szál? Bor. Az olajozza a folyamatot.

Képek:

From MiVanVelem

Még külön vannak az alapanyagok. Látható a lecsó, a csirkemell, a krumpli, a sajt, a kolbász. Na meg a bor.

From MiVanVelem

Ez már majdnem a vége. Mindent átborítottam a tepsibe, várom, hogy lefőjön a lé, utána pedig mehet rá a sajt.

Franszoá

Mára könnyű, franciás ebédet terveztem. De extrém sport ebben is volt bőven.

1. Vajon párolt kelbimbó
Nagyon szeretem a kelbimbót. (És nem, nem csak a hangzása miatt.) Ifjú házasként ez volt a második szakítópróbánk: anno Nej nem akart nekem kelbimbót panírozni ebédre.

Az első? Az még párkapcsolatunk elején volt, amikor a reményteli Nej-jelölt elkövette első konyhai kalandját a kollégiumban. Nem aprózta el, rögtön zúzapörkölttel nyitott. Az eredményt inkább nem részletezném, maradjunk annyiban, hogy egy polipsaláta ahhoz a zúzához képest omlós, puha tészta volt. De szó nélkül megettem, uralkodva az arcvonásaimon: úgy gondoltam, a lelkesedés alapvetően rendben van, adjuk meg az esélyt, hátha beletanul.

2. Grillezett csirkemell és füstöltsajtos melegszendvics
Ebben elméletileg semmi különös nincs. Elméletileg. De én melegszendvics-sütőben grilleztem. Ez azért már keményebb pálya. Fűszerezni nem fűszereztem (lásd később). Terveim szerint mosogatnom sem kellett volna: úgy képzeltem, hogy miután kiszedem a ropogósra sült húst, beledobok egy sajtos szenyót és sütés közben az issza fel a korábban kisült zsiradékot. Ez annyira nem jött be, a zsír elég keményen ráégett a teflonra, de nem baj, úgyis ráfért már a sütőre egy alapos takarítás.

3. Grillezett fokhagyma
Na, ez adta meg az étel savát-borsát. Egyébként is fokhagymaőrült vagyok, de ez a mostani grillezés bőven kimeríti az extrém sportok definícióját.

Kezdjük ott, hogy nem gumilabdával gurigázunk. Még évekkel ezelőtt impulzusvásároltam a neten egy fokhagymagrillező elektromos készüléket. Igen, egy amerikai konyhafelszerelés webshopban. (Ne mondd, hogy te nem szoktál ilyen helyeken nézelődni.) Meg is jött, hamar. Itthon van egy csomó konnektorfordítónk, már kis híján rá is dugtam a hálózatra, amikor a biztonság kedvéért megnéztem a készülék adatlapját: 120V, 60 Hz. Hoppá. Nem ez volt az első Amerikában vásárolt készülékünk: volt már Xbox, volt már USB diszk, HP PDA, egy csomó töltő, mind bírta a 220V-ot is. Ez a konyhai kütyü viszont nem. Ha nem olvasom el az adattáblát, könnyen hasonlóképpen járhattam volna, mint Nick Rivers menedzsere.
Jó, hát ha így, akkor így. Biztos lehet már ilyen átalakítókat kapni. Háát… tulajdonképpen lehet. Például nézzük meg ezt: MW2P300. Vegyük észre, hogy ez már egy igen erősen ipari kivitelű készülék, nagy is, drága is. Mit tud? 300 Wattot. Megint előkerestem a fokhagymasütő adatlapját, mennyi is az annyi. Nos, 600 Watt. Azannya. Ehhez már Paks2 kell. Újabb keresés. Tulajdonképpen találtam is ekkora trafót, de egyrészt 40e forint volt, másrészt ki kellett volna bontanom hozzá az egyik konyhaszekrényt. (Megjegyzem, Aliexpress-szel nem érdemes jönni, akkoriban még nem volt.) Nos, ez így már nem érte meg, elraktam a sütőt a spájzba, mintegy emlékműként, hogy ész nélkül máskor ne vásároljak.
Teltek az évek. Aztán valahogy szóba került a dolog, amikor apámmal beszélgettünk és az öreg felvetette, hogy nála a pincében van mindenféle vashulladék, abból tulajdonképpen tudna tekercselni egy trafót. Oké. Annyi extrát kértem, hogy azért beférjen az ajtón. Megint telt az idő. Végül tavaly kaptam az üzenetet, hogy kész a trafó, vihetem kipróbálni. Most januárra szedtem össze a bátorságom. Első körben a teraszon dugtam össze a rendszert, elvégre mégis csak az a családi nevem, hogy Petrényi, nem pedig az, hogy McGywer. Nem mondom, hogy elsőre nem illetődtem meg, a kis doboz akkora hangot produkált, mint egy trafóállomás, de működött. Rádugtam a ketyerét, bekapcsoltam… és grillezett. Félórát kellett várnom, amíg elkészült, aztán magától kikapcsolt. Sóhaj. Visszavittem a tűzoltókészüléket a padlásra. A projekt tökéletesen sikerült: igaz, beletelt pár évbe, de családi összefogással végre tudok fokhagymát grillezni. Mint a főnökök.

From MiVanVelem

Nos, ezt a berendezést üzemeltem be ma is. A teraszon, mert egyrészt ott könnyebb, másrészt mert azért van némi fokhagymaillat körülötte. Egy sütésre három nagy, illetve négy kisebb fej fokhagyma fér bele, tettem alá olívaolajat, megszórtam egy kevés rozmaringgal, aztán hajrá.

4. Végül a tálalás
A fokhagymagerezdeket kinyomkodtam a héjukból, majd jó vastagon megkentem velük a grillezett húst. (Ezért nem kellett külön fűszerezni.) Mellészedtem a kelbimbót, a maradék fokhagymát és az egészet lelocsoltam a fokhagyma alatti rozmaringos olajjal. Bontottam egy üveg könnyű vörösbort… és voilá. Kész az ebéd.

From MiVanVelem

A képen a sajtos melegszendvicsek még nincsenek rajta, éppen sültek. Abból lett a desszert.