Category: Gasztro

Mára könnyű, franciás ebédet terveztem. De extrém sport ebben is volt bőven.

1. Vajon párolt kelbimbó
Nagyon szeretem a kelbimbót. (És nem, nem csak a hangzása miatt.) Ifjú házasként ez volt a második szakítópróbánk: anno Nej nem akart nekem kelbimbót panírozni ebédre.

Az első? Az még párkapcsolatunk elején volt, amikor a reményteli Nej-jelölt elkövette első konyhai kalandját a kollégiumban. Nem aprózta el, rögtön zúzapörkölttel nyitott. Az eredményt inkább nem részletezném, maradjunk annyiban, hogy egy polipsaláta ahhoz a zúzához képest omlós, puha tészta volt. De szó nélkül megettem, uralkodva az arcvonásaimon: úgy gondoltam, a lelkesedés alapvetően rendben van, adjuk meg az esélyt, hátha beletanul.

2. Grillezett csirkemell és füstöltsajtos melegszendvics
Ebben elméletileg semmi különös nincs. Elméletileg. De én melegszendvics-sütőben grilleztem. Ez azért már keményebb pálya. Fűszerezni nem fűszereztem (lásd később). Terveim szerint mosogatnom sem kellett volna: úgy képzeltem, hogy miután kiszedem a ropogósra sült húst, beledobok egy sajtos szenyót és sütés közben az issza fel a korábban kisült zsiradékot. Ez annyira nem jött be, a zsír elég keményen ráégett a teflonra, de nem baj, úgyis ráfért már a sütőre egy alapos takarítás.

3. Grillezett fokhagyma
Na, ez adta meg az étel savát-borsát. Egyébként is fokhagymaőrült vagyok, de ez a mostani grillezés bőven kimeríti az extrém sportok definícióját.

Kezdjük ott, hogy nem gumilabdával gurigázunk. Még évekkel ezelőtt impulzusvásároltam a neten egy fokhagymagrillező elektromos készüléket. Igen, egy amerikai konyhafelszerelés webshopban. (Ne mondd, hogy te nem szoktál ilyen helyeken nézelődni.) Meg is jött, hamar. Itthon van egy csomó konnektorfordítónk, már kis híján rá is dugtam a hálózatra, amikor a biztonság kedvéért megnéztem a készülék adatlapját: 120V, 60 Hz. Hoppá. Nem ez volt az első Amerikában vásárolt készülékünk: volt már Xbox, volt már USB diszk, HP PDA, egy csomó töltő, mind bírta a 220V-ot is. Ez a konyhai kütyü viszont nem. Ha nem olvasom el az adattáblát, könnyen hasonlóképpen járhattam volna, mint Nick Rivers menedzsere.
Jó, hát ha így, akkor így. Biztos lehet már ilyen átalakítókat kapni. Háát… tulajdonképpen lehet. Például nézzük meg ezt: MW2P300. Vegyük észre, hogy ez már egy igen erősen ipari kivitelű készülék, nagy is, drága is. Mit tud? 300 Wattot. Megint előkerestem a fokhagymasütő adatlapját, mennyi is az annyi. Nos, 600 Watt. Azannya. Ehhez már Paks2 kell. Újabb keresés. Tulajdonképpen találtam is ekkora trafót, de egyrészt 40e forint volt, másrészt ki kellett volna bontanom hozzá az egyik konyhaszekrényt. (Megjegyzem, Aliexpress-szel nem érdemes jönni, akkoriban még nem volt.) Nos, ez így már nem érte meg, elraktam a sütőt a spájzba, mintegy emlékműként, hogy ész nélkül máskor ne vásároljak.
Teltek az évek. Aztán valahogy szóba került a dolog, amikor apámmal beszélgettünk és az öreg felvetette, hogy nála a pincében van mindenféle vashulladék, abból tulajdonképpen tudna tekercselni egy trafót. Oké. Annyi extrát kértem, hogy azért beférjen az ajtón. Megint telt az idő. Végül tavaly kaptam az üzenetet, hogy kész a trafó, vihetem kipróbálni. Most januárra szedtem össze a bátorságom. Első körben a teraszon dugtam össze a rendszert, elvégre mégis csak az a családi nevem, hogy Petrényi, nem pedig az, hogy McGywer. Nem mondom, hogy elsőre nem illetődtem meg, a kis doboz akkora hangot produkált, mint egy trafóállomás, de működött. Rádugtam a ketyerét, bekapcsoltam… és grillezett. Félórát kellett várnom, amíg elkészült, aztán magától kikapcsolt. Sóhaj. Visszavittem a tűzoltókészüléket a padlásra. A projekt tökéletesen sikerült: igaz, beletelt pár évbe, de családi összefogással végre tudok fokhagymát grillezni. Mint a főnökök.

From MiVanVelem

Nos, ezt a berendezést üzemeltem be ma is. A teraszon, mert egyrészt ott könnyebb, másrészt mert azért van némi fokhagymaillat körülötte. Egy sütésre három nagy, illetve négy kisebb fej fokhagyma fér bele, tettem alá olívaolajat, megszórtam egy kevés rozmaringgal, aztán hajrá.

4. Végül a tálalás
A fokhagymagerezdeket kinyomkodtam a héjukból, majd jó vastagon megkentem velük a grillezett húst. (Ezért nem kellett külön fűszerezni.) Mellészedtem a kelbimbót, a maradék fokhagymát és az egészet lelocsoltam a fokhagyma alatti rozmaringos olajjal. Bontottam egy üveg könnyű vörösbort… és voilá. Kész az ebéd.

From MiVanVelem

A képen a sajtos melegszendvicsek még nincsenek rajta, éppen sültek. Abból lett a desszert.

Rudi, szerintem menj ki a szobából.

Ahogy igértem, a kisérletek folytak tovább. Az már látszott, hogy a sajt jó irány és a hús is oké, feltéve, hogy eléggé megsül.

A következőt találtam ki: megkevertem a tócsimasszát, ahogy szoktam (+ frissen szedett bazsalikom, + frissen szedett petrezselyem), majd jött a trükk. A csirkemellet felkockáztam, kockáztam mellé kétfajta sajtot (füstölt karaván, illetve kicsit diós maasdamer) és az egészet beledobtam egy aprítógépbe. A tócsimasszáról leöntöttem a krumpli levét, majd ez is ment az aprítógépbe, hígítónak.
Ebből is lett egy krém. Ezt alaposan beledolgoztam a tócsimasszába, aztán hagytam egy félóráig állni. (Igen, az tippelt jól, aki úgy gondolta, hogy az ilyen holtidők áthidalásában sokat segít egy üveg bor.)

Tulajdonképpen ekkor már csak sütni kellett. Volna. Valójában pont a sütéshez kellett némi trükközés. Nem volt mindegy, milyen vastagok a kisütendő cuccok. A normál tócsinál kicsit sűrűbben kellett forgatni, hiszen a sajt hajlamos egyből megégni. A húsnak viszont sok sütés kell, azaz a tócsinál sokkal sötétebbre, gyakorlatilag sötétbarnára kellett sütnöm, hogy belül se legyen nyers.

Aztán az iteráció. Nyersen a massza pont jó. Lejön az első sütés és azt tapasztalod, hogy se nem sós, se nem hagymás, se nem elég erős. Rádolgozol. Bors, hagyma, só. Közben persze már sül a második sütés, melyet megkóstolva kiderül, hogy ez bizony pont jó volt. És elborzadva nézel a hatalmas tömegű masszára, melyet éppen az előbb sóztál, borsoztál, hagymáztál túl.

Na, mindegy, a harmadik sütésre pont eltaláltam mindent, teljesen finom lett.
De micsoda?
Nem viccelek, komolyan nem tudom, minek nevezzem ezt az izét.

• Nem tócsi. Bár a formája tisztán az, de az íze, az nagyon nem.
• Fasírt? Tulajdonképpen az lenne, de zsemle helyett krumplival. Az meg már… na, ne.

És akkor a sajtról még nem is beszéltem.

Végül azt mondtam, hogy jobb híján legyen sajtos tócsifasírt. Copyright.

Már most szólok, hogy Rudi, mielőtt olvasnád, takard el a szemed.

Szóval ma bevetettem a teljes fegyvertárat. Megkevertem a tócsi alapanyagot (hagyományos keverék + friss bazsalikom, petrezselyem és egy árnyalatnyi oregano), majd egy tálkára összekockáztam filézett csirkemellet, kolbászt, füstölt sajtot (Karaván) és maasdamer sajtot. Ezeket forgattam bele sütés előtt a masszába. Így végül ötfajta tócsitallért sütöttem, méghozzá úgy, hogy evéskor előre nem lehetett tudni, melyik milyen lesz.

Tapasztalatok:

• A kolbász nem volt olyan jó, mint ahogy elképzeltem. Felejtős.
• A sajtok viszont nagyot szóltak, mind a két fajta. Ezen a vonalon még érdemes tovább kisérletezni.
• A húsoknál pedig jobban jártam, ha beburkolás helyett együtt sütöttem őket a tócsival. Ha ugyanis burkoltam, akkor a hús éppen csak megsült, ha meg külön sütöttem, akkor egyrészt az olajból átvette a tócsi ízét, másfelől addig süthettem, amíg ropogós nem lett.
• Jó játék volt, de simán elfogyott másfélszer annyi bor sütés közben, mint máskor.

És már van ötletem a következő kísérletre. Az élet szép.

Komolyan mondom, egyszer próbáld ki.

Bontasz egy üveg olaszrizlinget, majd megcsinálod a klasszikus tócsi alapanyagot. Én már ezt is meg szoktam cifrázni: nem csak a krumplit, hagymát és fokhagymát darálom le a mixerben, hanem egy méretes cukkinit is. A fűszerezés természetesen ösztönös – én pl. szívesen teszek bele bazsalikom leveleket, hiszen amúgyis veszettül burjánzanak a teraszon.
De a lényeg csak ezután jön. Amíg áll a massza, addig előveszek a mélyhűtőből fagyasztott csirkemellfilét, mikróban kiolvasztom, majd ilyen ötcenti átmérőjű vékony darabokra összevágom. Kevés fűszer erre is mehet. Aztán beledobom a szeleteket a tócsimasszás küblibe, egy idő után kanállal kihalászom, majd beleejtem a vastagon trutymós húst a forró olajba. Miután kisütöttem, a hús gyakorlatilag bele lett panírozva a tócsi tésztájába.

Kifejezetten finom.

Az interneten találtam egy receptet, gondoltam, kipróbálom.

Félelmetes egyébként, mi mindent lehet találni az interneten. Nem, nem szoktam mindent kipróbálni.

Lehet, hogy ez már általánosan ismert recept, nekem mindenesetre kellően érdekesnek tűnt.
Arról van szó, hogy vettem szeletelt kenyeret és szeletelt sajtot. A kenyeret sodrófával megnyújtottam, a széleit levágtam, rátettem a szelet sajtot, összetekertem és forró olajban kisütöttem.

Az első kettővel félelmetes, mennyit bénáztam. Széttekeredtek, szétnyíltak, a kezem meg messze nem bírta annyira a forró olajat, mint ahogy azt képzeltem magamról. (Naná, hogy kézzel nyúlkáltam bele visszatekerni a tekercseket.)

Látható, hogy ez gyakorlatilag a gyerekkoromban csak csehszlovák pirítósnak nevezett étel egyik variánsa. Északi szomszédaink ugyanis nem szárazon pörkölték a kenyeret, hanem egyszerűen megsütötték olajban.

Köretként hangyalátta tavaszi salátát tálaltam mellé.

Tavaszi saláta: uborka, paradicsom, TV paprika, egy gerezd fokhagyma apróra vágva, bő ecetes víz.

Hangyalátta: Amikor a két napja érlelt salátát félkézzel – ahogy egy igazi férfi szokta – kivettem a hűtőből, a szorítástól félrecsúszott a jénai teteje és az egész, edényestől, kizuttyant a földre. A szilárd anyagot felkapkodtam, gyorsan átöblítettem a mosogatóban, a lét pedig morogva felfókáztam. Nem, nem csavartam vissza a jénaiba. (Közben persze már füstöltek a tekercsek a forró olajban.)

És akkor az eredmény. Ahogy az várható volt, az isten olaja sem lett volna elég hozzá. A kenyér ugyanis pillanatok alatt felszívta az olajat és utána már nem is engedte el. Jótanács: ha ki akarod próbálni, akkor használj minőségi olívaolajat (melyet akár magában is ennél kenyérrel) vagy vajat. Én speciel kolbászzsíros olajban próbálkoztam, ez sem volt rossz, de ehhez már tolni kellett a saláta mellé a rizlinget is. Mondjuk, lehetett bátran, ennyi kolbászzsírral akár egy legénybúcsút is végig lehetett volna inni az alkohol bármilyen hatásának jelentkezése nélkül.
Ja, úgy egyébként finom volt. De maradok inkább a laposzsemlénél.