Lecsó, máshogyan

De nagyon máshogyan.

Eleve április eleje van. Nem igazán lecsószezon. A lottóötöst sem vitték el mostanában, azaz nem lehet annyi pénzem, hogy primőr zöldségekből csináljak lecsót.

Nos?

Az történt, hogy a múlt héten vettem a boltban 60 deka ecetes almapaprikát. Vacak volt. A közelben lévő másik bolt mellett van egy vecsési savanyúságos, ott is vettem fél kiló ecetes almapaprikát. Még rosszabb volt.
Ott álltam 1,1 kiló meglehetősen béna ecetes almapaprikával. Mit csináljak vele?
Lecsót.

Oké, sejtettem, hogy nem ez lesz életem legfinomabb lecsója. Valószínűleg savanyú lesz. Ugye, maga a paprika, aztán meg a leve. Talán a paradicsom édessége képes lenne ellensúlyozni… ha lenne áprilisban paradicsom. Maximum konzervben van, de az meg olyan… ízetlen. Megoldjuk. Kicsit vastagabban fűszerezek, meg kap egy apró adag sztíviát. Ezek a paprikák ráadásul nincsenek is rendesen megérve, nyersebbek, harsabbak. Sebaj, majd tovább sütöm.

Természetesen kapott mindent, amit kell: vöröshagyma, parasztkolbász, sonka, filézett csirkemell. Fűszerként pedig brutál adag bazsalikomot, borsot, csípős gulyáskrémet, haragospistát. (Ez utóbb az erőspista négyszer erősebb változata.)

Milyen lett a vége? Érdekes. Az almapaprika nem puhult meg tökéletesen, a lé viszont teljesen lefőtt. Valami olyasmi lett, mint egy furcsa pörkölt, melyet összekevertem a savanyúsággal. Ízre? Háát… nekem az almapaprika nem számít csípős ételnek. Egy darab, két darab nem is csíp. De itt volt belőle 1,1 kiló. És a fűszerek, lásd fentebb. Az a helyzet, hogy a bazsalikomot kár volt belerakni. Haragos Pista átgyalogolt rajta.

Szerencsére az almapaprika vacak ízén is. Szóval végül sikernek könyveltem el.

Függőségem

Mik is a függőségeim? Talán a szivar. De nem. Októbertől átálltam napi egy szálról heti egy szálra és nem okozott semmi problémát, ergo nem függőség. Alkohol? Sört csak társaságban vagy Csehországban iszok és az utóbbiból több van, mint az előbbiből, szóval ez sem vészes. Tömény abszolút semmi. Szégyenszemre napközben már jobban esik egy gyümölcstea, mint a bor, persze amikor vége a napnak, egy pohár vörösbor azért lecsúszik. De ez sem függőség. Kávé? Csak a reggeli, biológiai célú adag. Napközben nem is hiányzik.

Akkor?

A borosfőzés. Az tényleg függőség.
Persze egy kellően felvilágosult, ún. művelt alkoholista erre csak értetlenül nézne: öcsém, tök jól csinálod, a főzéshez mindenképpen kell egy pohár bor, mi ezzel a bajod?
Az, hogy erre a függőségre nincs megfelelő szó. A fenti sem azt jelenti, amire gondolsz.

A függőség két részből áll:
– A főzőcskézés szeretetéből.
– A főzőcskézés közbeni borról.

És a kettő kizárólag együtt működik. Ha nem főzőcskézek, akkor nem érdekel a bor sem. Főzőcskézni sem kezdek azért, hogy jó hangulatban ihassak bort. Egyszerűen a kettő tényleg csak együtt vonzó.

Ma például volt tegnapról megmaradt kaja. Megmikróztam, megettem, jóllaktam. De ottmaradt bennem egy nagy-nagy hiányérzet. Egy óra múlva már nem bírtam tovább, kimentem a konyhába, persze csak szétnézni. Igen, tudom, önáltatás. Szétnézés közben már beindul a melyikalapanyagfoghamarosanmegrohadni jellegű értékmentés, utána a fejben lévő szakácskönyv-program megpróbál valami ételt illeszteni az alapanyag-mintára, ha nem teljesen sikerül, annál jobb, végre eszünk valami izgalmasat. (Bár valamiért a végén mindennek kömény és bors íze lesz, meg persze enyhén odaég.) Most sem történt ez másképp és már a hagymapucolás közben megjelent a diszkomfort érzés, miszerint nincs a pulton teli borospohár.
Minőségi másfél óra volt. A kajából éppenhogy ettem, de nem is ez volt a cél. Hanem a borosfőzés.

Megettem. Bentmaradt.

De a nevét ne kérdezd. Szerintem nem is volt neki.

Úgy kezdődött, hogy májat akartam resztelni. Aztán eszembe jutott, hogy a múltkori balsikerű kakashere fesztivál óta itt vigyorog a fagyasztóban egy zacskó kakashere. Nosza, reszteljük a máj mellé. Hagyma, fokhagyma, sok. Én ezt enyhén, éppenhogy jelzésértékűen lecsósra szoktam ízesíteni, csak éppen nem volt itthon paradicsom. Naná. Január van. Viszont lányom pár nappal ezelőtt összedobott egy paradicsomos tésztát (senki nem tud a családban úgy paradicsomos tésztát csinálni, mint ő), a szószból még volt. Jó lesz az a lecsóba is. Igaz, a fűszerezése kicsit vad, de legfeljebb több hagymát rakok bele, meg a majoranna úgyis elnyomja. Rotyogott, ahogy kell. Mi legyen a köret? Vajon párolt zöldség. Mert vigyázunk a vonalainkra. Gyakorlatilag készen lett, már majdnem szedtem ki a tányérra, amikor eszembe jutott, hogy miért is kellene ezeket külön edényben tartanom? Hiszen ez valójában egytálétel. Beleborítottam a teflonba a zöldséget, vajastól, levestől, majd szárazra főztem.
Nem lett rossz. Ettem belőle én is, Nej(*) is. Lányomat valószínűleg fegyverrel sem lehetett volna rákényszeríteni.

(*)
– De mitől csíp?
– Ebben a konyhában már a levegő is csípős.

A következő napra már elég kevés maradt. Nézegettem is, hogy ez teljes ebédnek kevéske. Mit rejt a hűtő? Koktélvirslit. Elvégre január van. Jó lesz. A nagy teflon egyik oldalába terelgettem a resztelt mittudoménmit, a másikba a bevagdosott virsliket, némi hagymával. Amíg süldögéltek, simogattam a szakállamat. Valami még hiányzik a kompozícióból. Rájöttem. Kivettem a hűtőből az október óta örizgetett grana padano kérget (**), lereszeltem, mellé reszeltem egy kevés erdélyi füstölt sajtot és amikor már egészen sötétbarna volt az anyag a teflonban (na jó, fekete), akkor ráolvasztottam.

(**)
Október végén azt mondtam, hogy majd ha tudok rágni, megeszem. Azóta nincs olyan állapotban a fogam, hogy neki merjek esni.

Finom volt. De a nevét ne kérdezd.

A sommelier-k könnyű, reduktív bort ajánlottak volna hozzá. Bár valószínűleg úgy kezdték volna a mondatot, hogy “Hát, izé…”.

Húsleves újraértelmezve

Maradék feldolgozás. A húslevesre ki lett mondva a fatva: legkésőbb ma délben vagy megesszük, vagy kidobjuk.

A következő reggelit találtam ki. Két fej hagymát megfonnyasztottam, rádobtam négy szelet bacont. A leveshúsos tálról elvettem egy nagy csirkemellet, lefejtettem a csontokról a húst, majd apróra morzsoltam. Ráborítottam a piruló hagymára, rákerült egy kevés leveszöldség is, majd tettem mellé négy evőkanál csigatésztát. Só, bors, pici oregánó és kömény. Végül mindezt ropogósra sütöttem.
Tálaláskor wasabit szedtem mellé a tányérra. Isteni volt.

A lecsó, ahogy én szeretem

Szombat. Habár rengeteg dolgom van, de a női szakasznak (Anyós, Nej, Dóra) még több, így abban maradtunk, hogy ma – amíg a lányok vadásznak bevásárolnak – addig én főzök, utána viszont kiszállok.

Mit is lehetne ilyenkor összedobni? Lecsószezonban? Hát, lecsót. Ahogy én szeretem.

A főzés négy szálon folyik.

1.szál: Krumpli
Beindítom a sütőt, alsó-felső légkeveréses módban, 200 fokra állítva. Amíg eléri, addig összevágok kockára annyi krumplit, hogy tele legyen egy tepsi. Nagyon fontos! A krumplit nem hámozom meg, csak papírtörlővel tisztára törlöm. A héja ad egy plusz ízt, egy olyat, melyet én nagyon szeretek. A tepsibe sütőpapírt rakok, arra megy egyenletesen elterítve a krumpi. Figyelni kell rá, hogy ne legyenek kiemelkedő kupacok, mert azok megégnek. Amint eléri a 200 fokot, beállítom az időzítőt egy órára, aztán ez a szál már elvan magának.
Megjegyzés: ez a fajta krumpli nagyon jó köretnek is, de ekkor nem kockára kell vágni, hanem hosszába. Kellemesen ropogósra sül, úgy, hogy nem kellett hozzá semmilyen zsiradék.

2.szál: Csirkemell
Kockára vágok egy nagyobb filézett csirkemellet, hagymásan megsütóm egy külön teflonsütőben.

3.szál: Lecsó
Na igen. Ezzel nincs semmi kavarás, hagyományos lecsó. Hagyma, lehetőleg több fajta (vörös, új, póré, lila, fok) üvegesre sütve. Aztán paprika felkarikázva, szigorúan csumástól. Ebben is van TV paprika, meg csípősebb zöldpaprika is. Megpörkölöm, majd a végén kap még egy kevés pirospaprika port is, azzal együtt is megpörkölöm. Mehet rá a paradicsom, meg a fűszerek: só, bors. Pár perc után megkóstolom, mennyire erős, mennyire sós: ha kell, akkor kap még sót, illetve csípős gulyáskrémet.

A csirkemell általában hamarabb készen van, megy rá a lecsóra. Nagyjából ekkor megy rá a felkarikázott kolbász is.
Amikor elkészül a krumpli, akkor történik a szintézis: előkerül egy teflon tepsi, abba beleborítom a krumplit és a lecsót, összekeverem, majd addig hagyom közepes lángon, amíg zsírjára sül, azaz el nem engedi a vizet. Ekkor mehet rá a sajt. (Kicsit dióízű maasdammer sajtot szoktam felkockázni, de simán el tudom képzelni ugyanezt füstölt Karaván sajttal is.) Jól összekeverem, amíg még kemény a sajt. Utána túl sokáig már nem lehet vacakolni, a sajt tíz perc alatt megolvad és ekkor már készen is vagyunk.

Ja, mi a negyedik szál? Bor. Az olajozza a folyamatot.

Képek:

From MiVanVelem

Még külön vannak az alapanyagok. Látható a lecsó, a csirkemell, a krumpli, a sajt, a kolbász. Na meg a bor.

From MiVanVelem

Ez már majdnem a vége. Mindent átborítottam a tepsibe, várom, hogy lefőjön a lé, utána pedig mehet rá a sajt.