Category: Gasztro

Pusztán csak a szokásos vacsi, amit hetente legalább háromszor összedobok magamnak. Ma úgyis olyan nap volt, hogy se kertészkedni nem lehetett a szabadban, se bringázni, de még csak ücsörögni a teraszon sem, maximum tartani a napernyőt, ne vigye el a szél.

From MiVanVelem

Ehelyett inkább elvonultam a konyhába alkotni.

A szokásos két fej fokhagyma helyett most csak másfél került bele, mert ez új fokhagyma volt, abból meg fél fejet elrágcsáltam csak úgy nyersen. Aztán két szem krumpli, az egész zörgősre sütve. Utána újhagymának a szára, rengeteg. Ízben is csodálatos, de színben is. Egyszerűen nem tudom elhinni, hogy vannak olyan háztartások, ahol ezt a finom alapanyagot egyszerűen csak kidobják. Végül belevágtam két pár virslit, só, bors, rozmaring. Ennyi.
Meg már főzés közben felbontva egy üveg Demeter bor.

Tipikus ‘gyáva nyúl’ szituációba keveredtem. Pedig a szándék nemes volt… csak elkapkodtam.

Szoktam bóklászni a neten és elkeveredtem egy konyhai eszközöket forgalmazó oldalra. (Nem akarok róla beszélni.) Itt találtam egy igen figyelemreméltó kütyüt: Tagco Electric Garlic Roaster Express. Néztem, hümmögtem. Amikor azt írom, hogy szeretem a fokhagymát, akkor nem valami plátói szerelemről írok. Nálam a recept úgy szokott kezdődni, hogy végy egy fej fokhagymát. Fejenként. Márpedig ez az eszköz illeszkedett a mintához: három fej fokhagymát kell beletenni, egy kevés fűszeres olajat, majd 27 perc múlva kész is az olajjal átgrillezett fokhagyma. Ideális vacsora! – futott át az agyamon. Nézzük az árat: $28, ez szállítással együtt is olyan 10-12e forint, az egészségért nem pénz.

Kitérő: Ha arról van szó, hogy mely fontos mérőszámaim rosszak (triglicerid, koleszterin, vércukor), nem kell sokat gondolkoznom: mind. A fokhagyma pont az az étel, mellyel javítani lehet az értékeken.

Fogtam, megrendeltem. Két hét után meg is érkezett. Már szereltem össze, amikor a fiam rákérdezett, hogy ennek jó lesz-e a csatlakozója a mi konnektorunkhoz? Tényleg. Szerencsére van mindenféle konverterem, ilyen is. Sétáltam fel érte, amikor beugrott a következő buktató: vajon elketyeg-e 220V feszültséggel? Megnéztem az alján az adattáblát: nem. Csak a 110V-ot ismeri. Baj van.
Na, mindegy, nézzünk hozzá trafót. Kis túlzással tele vannak a boltok, párezer forintért már kapható. Azt mondja, újból adattábla, hány wattos is ez a kütyü… azannya. 600W. Ekkor már gúvadt rendesen a szemem. Nézd meg itt a legalsót: max terhelés 800W – csak éppen 20e forint, és elfoglalja a fél konyhát. Ha olcsóbb kell, lehet gyártatni is, de ebben a méretben már mindenképpen egy böszme nagy, ipari dögöt kapok, mely tényleg be sem fér a konyhába.

Mik a lehetőségeim?

• Megyek egyenesen és nyomom a gázpedált: csináltatok jó pénzért egy ipari méretű trafót és elrekkentem valahová, vagy a teraszra, vagy a spájzba. Senki nem mondta, hogy nekem a konyhában kell fokhagymát grilleznem. Igaz, meg kell várnom, amíg Pakson beüzemelik az új blokkokat, de addig csak kibírom.
• Félrerántom a kormányt: beismerem, hogy béna vagyok, beismerem, hogy gyáva nyúl vagyok. Ekkor leírom veszteségnek a 12e forintot.

Realista vagyok, a második mellett döntöttem. Némi kiegészítéssel. Amióta ezen a készüléken járt az agyam, elgondolkodtam, nem lehetne-e ezt a folyamatot wokban modellezni? Tehát például elkezdek vacsira összedobni valamit, mondjuk krumpli, hagyma, kolbász. Mi lenne, ha csak úgy mellészórnék, mindenféle felszeletelés, szétnyomás nélkül egy-két fej fokhagymát, gerezdig megpucolva? Mire megsül a krumpli, addigra grilleződik a fokhagyma is. A fűszerekkel is tudok játszani, hiszen ehhez a kajához sokminden illik: rozmaring, bazsalikom, de még a curry is.
Kipróbáltam, működik. Azóta többször is összedobtam, félóra alatt ez is megvan, és transzformátorház sem kell hozzá.

Ha egy étteremben olyan ételt láttok, hogy ‘gyáva nyúl fokhagymája’, akkor tudjátok, miről van szó.

A múltkori listából kifelejtettem egy fontos elemet: hát van még a tócsis matyi. De mennyire, hogy van.

Szokásos felállás: lássuk mi az, ami már saját lábán jár a hűtőben? Akadt néhány dolog.

A spájzban találtam krumplit is, hagymát is, no meg lisztet is. Mi kell még? Egy feles előtte. Hagymareszeléshez kötelező. Persze először a krumpli. Fogalmam sincs, a szakácskönyvek miért forszírozzák, hogy a krumplit a legkisebb lyukon kell lereszelni, én a nokedliszaggatón szoktam és a végén ugyanolyan állagú masszát kapok. Amíg izzott a reszelő, jöhetett a hagyma. (Ez már a legkisebb lyukon.) Szoktunk még kígyóuborkát/cukkinit is belereszelni, de az most nem volt a hűtőben. Volt viszont paradicsom. Hah, tökéletes lesz. Átküldtem a nokedliszaggatón. Könyékig véresen paradicsomosan néztem szét újra a hűtőben. Virsli! Meg kolbász! Miért ne? A virlslit lenyomtam a kislyukún, a kolbászt azért már késsel vágtam egészen apró darabokra. Bár a legjobb a ledarálás lett volna, de szegény disznó, már így is végképp meg lehetett kavarodva. Nem elég, hogy először levágják, feldarabolják, majd ledarálják és a saját belébe töltik vissza, de aztán jön valaki és ezt az egészet újra ledarálja. Ami sok, az sok.
Fokhagyma. A múltkor Nej zokon vette, hogy hiányoltam a tócsijából a fokhagymát, pedig ő tett bele bőven. Nem tudtam megmagyarázni neki, hogy tócsi esetében csak egy mérték van a fokhagymára: az összes.
Mi van még a hűtőben? Füstölt sajt. Azt is reszeltem bele. Sőt, a konzisztencia miatt ment még két tojás is. (Tudom, ez eretnek dolog, de én szoktam.)
A mutymuruttyot nekiálltam fűszerezni. Só, bors… nyilván. Aztán mivel paradicsom, így ment bele bazsalikom is. Nyomtam még egy kis gulyáskrémet is. Megkevertem, megkóstoltam. Finom volt, de a pikantéria még hiányzott belőle. Aztán beugrott: kolbász, virsli… hát mustár! Nyomtam bele azt is egy fél tubussal.
Végül a liszt, immár érzésre. (Ezzel állítom be ugye a massza folyósságát.)

A sütés a szokásos volt. Mire kisült egy adag, pont megettem az előzőt. És így tovább.
Jól illett hozzá a sauvignon blanc.

Aztán ledőltem és aludtam 16 órát. Élni tudni kell.

Egy újabb gyöngyszem a ‘pucoljuk ki a hűtőt, mielőtt kimászik belőle a kaja’ ciklusból.

Amilyen összevisszaságban mostanában itthon vagyunk, kész csoda, hogy akad egyáltalán ennivaló itthon. (Szinte mindig van itthon valaki, csak teljesen kiszámíthatatlan, hogy éppen ki.)

Ma délután úgy döntöttem, hogy nagytakarítás. Nézzük meg, mit lehet készíteni abból, ami éppen a hűtőben van.
Mit mondjak, volt benne kihívás.

Alapvetően a maradékok eldolgozásának 4 fajtája van:

• Tojásos matyi
• Főtt tésztás matyi
• Zöldséges matyi
• Pörköltes matyi

Az utóbbi mellett szavaztam, dacára annak, hogy minimális hagymánk volt otthon. De az legalább újhagyma, én pedig a sült hagymánál sokkal jobban szeretem a sült hagymaszárat, ezzel viszont már elég is lesz a hagyma. Találtam hozzá egy ki tudja mikor felbontott fokhagymát. Kemény volt, de szétcsaptam.
A pörkölt testét egy szomorúan búslakodó szafaládé alkotta, meg egy tasak holnapután lejáró virsli. (A szafaládét meg se mertem nézni.)
Hagymaszár megpirít, piros paprika, megpörköl, megy rá a virsli és a szafaládé. Most kellene egy kis vízzel felönteni… de hohó! Ott árválkodik a hűtőben egy jénai, benne többnapos görögsaláta maradék. Leginkább a zöldségek és a fetasajt leve, meg pár szem zöldség. Tökéletes. Ezzel felöntöttem a pörköltet, majd hagytam rotyogni.
Közben túrtam tovább a hűtőt. Megtaláltam a fetasajt maradékát, ami már nem ment bele a görögsalátába. Ezt az isten is a pörköltbe teremtette, tejföl helyett a végén tökéletes lesz, ízben pedig abszolút harmonizál. És még csak alig mászik.
Mi van még? Szégyen. Egy hete vettem meglepetésként Nejnek 10 deka pesztós gouda sajtot, fel sem lett bontva. Csupa penész. Kibontottam, lefaragtam a penészes részt, a maradékot kockára vágtam.

Innentől már csak rozé kóstolgatása mellett várnom kellett, mikor sül zsírjára a pörkölt. (Tudom, virsli. De ez a hivatalos kifejezés.) Még találtam a hűtőben egy összecsavart tubus kiszáradt gulyáskrémet, azt belefacsartam a vokba. Kicsit sok lett, emiatt szórtam rá ellensúlyként némi petrezselyemzöldet, meg hogy híguljon, egy babkonzervet.

A vége felé belementek a sajtok, majd amikor annyira összeállt a massza, hogy már lapostányérra is ki lehetett szedni, akkor tálaltam. Nekem speciel határozottan ízlett. (Kicsit szokatlan volt elsőre a pörköltben a savanykás íz, de hamar meg lehetett szokni.) Nejnek is, bár ő hosszas gondolkodás után rakott a tányérjába köretként egy kis műzlit.

Tényleg tiszta május35.

Ha azt hiszed, tudod, mi a sonkamérgezés, akkor elárulom: tévedsz.

Közvetlenül az ünnepek után a család négy tagjából hárman is elkapták ezt a calici vírust. Fostak, hánytak, ahogyan kell.
Én meg itt maradtam egy szál magamban, több szekérderék megmaradt sonkával, kolbásszal és hússal négyszemközt. Mindegyik romlandó. Miközben ha csak kimondtam a sonka szót, a környékemen mindenki szája elé tett kézzel rohant a klotyira.

Ma jött el az a pillanat, hogy nem lehetett tovább húzni. Amit ma nem dolgozok fel, az megy a kukába.

A vokból kisöpörtem a Ham-let morzsákat(1).

(1) Ez a mostani spájzrendezés eredménye. Rájöttünk, hogy a tefloncuccokat egymásba tudjuk rakni, ha ilyen puffasztott rizsszeleteket teszünk közéjük. Be creative.

Kivettem a hűtőből egy féltéglányi főtt, füstölt tarját(2). Ebből vágtam egy centinyi vastag szeletet. Belevágtam a vokba, hozzávágtam a téglányi főtt sonkáról lemetélt zsíros részt. Alaposan kisütöttem a zsírját.

(2) Ilyet soha többet nem veszünk. Nemhogy a húst, de még az emulgeálószert is kispórolták belőle: a csomagolásból úgy kellett kiborítani a húslét, a cucc állaga meg olyan volt, mintha egy rágós, rostos szivacsot telenyomtak volna vízzel.

Közben előkészítettem a hagymát. Vagy hat csomag újhagyma szomorkodott a hűtőben, nagyjából az elfolyási határon. Lehúztam a külső héjakat, alaposan megmostam mindegyiket. Amelyik még egészségesnek tűnt, ott meghagytam a hagymaszárat. (Sütve nagyon finom.) Az egészet apróra vágtam.
A vokból kiszedtem a zsírozókat: a sonka darabjai mentek a kukába, a tarjaszeletet főzés közben elrágcsáltam. Roséval. Naná.
Míg pirult a hagyma, összevágtam a féltéglányi tarját, illetve a téglányi sonka felét, olyan 2*2-es kockákra. Mentek is rá a fonnyadt hagymára. Menetközben szórtam rá petrezselymet meg rozmaringot, bőven. Nagyon szépen összesültek: a sonka szálasan szétesett és elkeveredett a szaftban, a tarja meg kiadta magából a felesleges vizet. Kísértésbe is estem, hogy itt befejezem – de aztán bátran továbbmentem, hiszen a babgulyás életérzés volt az eredeti cél. Spájzból kaptam elő bébirépa-, illetve babkonzervet, ráborítottam. Kicsi só, több őrölt bors – és sokáig hagytam, hadd süljön, hadd kapja meg egy kicsit az alját.

Közben előkészítettem a kifliket. Ezek is kidobás előtt voltak közvetlenül. Megvizeztem a kezemet, vizes kézzel végigsimítottam a kifliket, majd egyenként betettem a mikróba 25 másodpercre. Ez a kezelés egy jó negyedóráig friss kiflivé varázsolja a legszikkadtabbat is. Igaz, utána betonkemény lesz – de odalent a pocakban ki nem szarja le?

Nagyjából ennyi. A tányérra dafke nem tormát raktam mellé, hanem paprikás dijoni mustárt. Finom volt.