Még mindig matekozni fogok az elektromos bringával. Pedig a múltkor olyan szépen, olyan tudományosan vezettem le azt, hogy 145, méghozzá minden körülmények között, az biztosan jó lesz.
Aztán beköszönt az ablakon a valóság.
Nem akarok túlzottan belemenni a részletekbe. A lényeg, hogy volt az a két túra a házassági évfordulónkon, én pedig mindkét túrán paráztam egy kicsit, mert egyáltalán nem úgy fogytak az elektronok az akkumulátorból, ahogy fogyniuk kellett volna.
A kettőből elég, ha a másodikat, az úrkútit boncolgatom.
Kezdjük a nyers adatokkal.
– 99,9 km, 1289 m szint.
– 2+2 km volt STD, a többi végig ECO.
– A végén maradt 33%, ez ECO-ban 62 kilométerre lett volna elegendő.
A táblázatom szerint 179,5 km lehetett volna a hatótávolság. Ehelyett lett 162.
Nézzük a túra HTK-ját: (153*70+4*140)*105=1183350
Ez azért jócskán kevesebb, mint az etalon 1316000.
Itt bizony szar került a ventillátorba. Valamelyik peremfeltétel nem stimmel. Vagy vannak olyanok, melyeket nem vettem figyelembe.
Ami határozottan gyanús, az az a feltételezés, hogy a szint nem számít. Ez alapján ha végig ECO-ban megyek, akkor a motor ugyanakkora (70%) rásegítést rakna rá a pedálra akkor is, ha sík terepen megyek és akkor is, ha emelkedőn. Nos, a bringám nyomatékszenzoros, azaz attól függően adja rá a rásegítést a pedálra, amilyen erősen tekerem. Sík terepen éppencsakhogy pörög a lábam, ekkor egészen biztosan nem kapom meg a 70%-ot, erősebb emelkedőn, különösen, ha köves, laza murvás, akkor meg úgy taposom, hogy majd letörik a pedál, ekkor tuti megvan a 70%. Ha ez így van – márpedig sanszos, hogy így van – akkor dobhatom is a kukába a táblázatomat. Én ugyanis azt feltételeztem, hogy az ECO az mindig 70%, az STD mindig 150%… és így tovább. Ráadásul van itt egy zavaró tényező, az Automata (AUT) üzemmód, mely a 0-300% skálán ad akkora rásegítést, amekkorára nekem – a pedáltekerésem alapján – szükségem van. Ez – logikusan – azt feltételezi, hogy az egyes fokozatok nem így működnek, azaz például a HIGH fokozat nem a 0-300% zónából adagol, hanem csak a 150-300% zónából, azaz 150%-ot mindenképpen ráad.
Mindezek miatt nem számolhatok fix 70/150/300% értékekkel, hanem valahol 0-300% között kapok valamennyit, igaz, a szinte kizárólag használt ECO mód miatt ez inkább a 0-70% között lesz, de mindegy is.
Ilyen úri huncutságokat a táblázatom nem tud figyelembe venni.
Ez kapásból azt jelenti, hogy az etalon HTK egyáltalán nem etalon. Innentől pedig minden borul. De a legrosszabb az, hogy sehogyan sem tudom megfogni a problémát. Semmilyen erre vonatkozó adatom sincs, így honnan is tudnám, hogy akár egy ténylegesen megtett úton, vagy akár egy megtervezett úton végülis mekkora rásegítést kaptam/kapok átlagosan?
Szóval marad az érzésre saccolgatás. Mennyi lesz a szint, milyen meredekségekkel, milyen talajjal, mekkora szembeszél várható. Ezek mind növelik a rásegítés mértékét, még akkor is, ha végig ECO módban vagyok.
A hideggel kapcsolatban némileg bizonytalan vagyok. Hidegben az akkumulátorok gyorsabban merülnek. Mondjuk a lítium aksik jobban bírják a hideget, de azok sem érzéketlenek rá. Hogy mekkora a különbség – a hőfok függvényében -, na azt már nem tudom. De az biztos, hogy a fenti sacconometriában figyelembe kell venni ezt is.
Mérnökként nem szívesen mondok ilyesmit, de nagyon úgy néz ki, hogy ezt a helyzetet csak úgy lehet kezelni, ha az ember csinálja, és csinálja, rengeteget megy a bringával, nézegeti a kijelzőt, tesztel, felírja az eredményeket, majd miután ráhangolódott a dinamikájára, érzésből besaccolja, hogy egy adott terepen mennyi is lehet a maximális hatótávolság.
A 145 – mindettől függetlenül – meglehetősen biztonságosnak tűnik.

Recent Comments