Elektromos gyalogos,
Úgy hívják, hogy Jeromos,
Csak akkor áll meg, ha zárlatos.
– GM49 –
Magyarországon az elektromos rásegítésű kerékpárok elfogadottsága még nem túl magas. Három hónapja van ilyen jószágom, nem is mindig azzal megyek, de így is kapom bőven az ívet.
Tisza-híd előtt. Jó lendülettel érkeztem, a híd előtt szar az út, itt nem tekertem, csak gurultam. A parkolóban jókedvű társaság, az egyik hapsi fel is kiabált:
– Legalább tekerjél már, bazdmeg!
Hegyvidék. Egyik kedvenc éttermem. A monti bringával érkeztem. Megkajáltam. Induláskor babráltam a technikát a kapu előtt, éppen kint állt a tulaj. Beszélgettünk.
– Azért becsülöm, hogy nem elektromos bringával van.
– Amíg bírom, addig jó a hagyományos is.
– Ki sem szolgáltam volna, ha elektromos bringával jött volna.
– Ne már! Nem mindenki tud hegyekben hagyományos bringával mászkálni.
Ezen felnevetett, mintha valami viccet mondtam volna, én meg nem feszegettem a témát.
A házassági évfordulós bringatúránkon átmentünk az étterembe vacsorázni. A pincér meglehetősen túlmozgásos volt, rengeteget beszélt, igyekezett laza lenni. Tudta, hogy itt alszunk az étteremhez tartozó szálláson.
– És mit fognak csinálni ezen a gyönyörű hétvégén?
– Kerékpártúrázunk.
– Óh, az remek. Merre?
– A Bakonyban.
– Az igen! Elektromos, vagy hagyományos kerékpárral?
– Elektromossal.
– Ja, azzal könnyű, az magától is megy.
Nos, ennyi buta, fogalmatlan megjegyzés után nézzük meg, mennyi is az annyi.
Kezdjük a fizikával: 1 Wh = 0,86 kcal.
Azaz a bringám 900 Wh kapacitású akkumulátora, ha teljesen lemerül, akkor 774 kcal energiát adott le. (Most tekintsünk el a hatásfokoktól, kezeljük úgy, mintha ez az energia 100%-ban hasznosult volna.)
Nézzük megint az úrkuti túrát, mert arról vannak adatok. A sportórám szerint a túrán 1657 kilokalóriát égettem el, ebből 1197 ment kerékpározásra, a többi az egyéb életfunkciókra. A kerékpár aksijában 33% maradt, azaz a bringa ennyit tett bele a túrába: 900*0,67*0,86=518,6 kcal. Ebből következően én ennyit: 1197-518,6=678,4 kcal. Ha százalékos formába bontjuk le, akkor én 57%-kal szálltam be, az elektromos rásegítés meg 43%-kal.
Leírom külön is, hogy jobban látszódjon:
– Én: 678,4 kcal, azaz 57%.
– Bringa: 518,6 kcal, azaz 43%.
Ennyit arról, hogy tekerni sem kell.
Nem, az elektromos rásegítés nem erről szól. Az konkrétan arról, hogy… lemetsszi a csúcsokat. Amikor az ember alacsony pulzussal teker, akkor a rásegítés leginkább csak figyel a háttérben. Persze, rátesz egy kicsit, gyorsabban is megy a bringa, de ez a pulzusban nem jelenik meg. Aztán amikor kezd eldurvulni a terep, jönnek a meredek emelkedők, akkor hagyományos bringával szépen felugrik a pulzus, intenzív lesz az igénybevétel. Elektromos bringáknál viszont ilyenkor lép színre a rásegítés és belerakja a szükséges pluszt. A pulzus nem ugrik akkorát. Kisimul a görbe. Hagy ne részletezzem, hogy idősebb korban ez mennyire fontos. Az egyenletes, erős terhelést még bírja a szervezet, a pillanatok alatt megjelenő brutál terhelésugrást (dirac delta) meg már nem tolerálja.
Ez az úrkuti diagram. A fenti a sima pulzus, az alsóra rátettem a szintábrát is. Látható, hogy a pulzus bekorlátozódott 80-140 közé, az átlag 103 lett. Miközben elképesztően meredek, laza murvás emelkedőkön tepertünk felfelé. Hagyományos bringánál simán láthattunk volna 180-190 közötti csúcsértékeket is. Az elektromos rásegítés… nem végezte el helyettünk a munkát, sőt, de amikor kellett, akkor besegített és kisimította a görbét.
PS1.
Ez egy nagyon kemény monti túra volt, rengeteg szinttel, borzalmas terepviszonyokkal. Mondhatnánk, hogy persze, ebbe bele kellett állnom. De mi a helyzet egy sima, gyakorlatilag szintmentes csepeli bringázásnál?
164 kilométer távolság volt, 340 méter szinttel. 2260 kcal energia fogyott, ebből 1588 volt a bringázás. A túra végén a kijelző szerint 18% energia maradt az akkumulátorban.
Ennyit tett bele a bringa: 900*0,82*0,86=634,68 kcal (40%)
Ennyit tettem bele én: 1588-634,68=953,32 kcal (60%)
Azt kell látni, hogy az úrkúti túránál a sok mászás miatt lett magas a részvételi arányom, a csepeli bringázásnál pedig a nagy távolság miatt. A rásegítés mennyisége korlátos, azaz ha ki is taposom a bringa beleit, akkor is csak olyan 500-650 kcal jön ki belőle. Ha a túra egyébként sok energiát fogyasztott, akkor nyilván rám maradt a nagyja. Enyhébb, rövidebb túrákon elismerem, hogy nem egy nagy sportteljesítmény az elektromos bringázás, de – és ez a lényeg – az elektromossal igenis lehet erős túrákat menni, meg persze lazákat is. A sporitól függ.
A fogalmatlan közönség meg csak annyit lát, hogy elektromos bringa, idős pacák… tutira alibizik a vén trotty.
PS2.
Hogy teljes legyen a kép, azaz jobban érezzük a dinamikát. Mentünk egy őszi kört a budai hegyekben, direkt olyan emelkedőt másztunk meg, melyet hagyományos bringával már nem tudok. (Hosszú 10-11%-os emelkedő, benne jócskán 16-21% közötti szakaszok. Mondjuk, egyszer már majdnem sikerült.) 76 kilométeres kör volt, persze nem végig hegyek, odáig el is kellett jutnunk. Szóval nagyjából átlagos ebike túra, olyasmi, amire ezt a jószágot tervezték.
Az adatok:
Távolság: 76,45 km, 689m szint.
Összes energia: 553 kcal.
Bringa: 53%-ra merült akkumulátor, az 0,47*0,86*900=363,8 kcal, ennyit tett bele a bringa. (66%)
Én: a többi rám maradt, az annyi, mint 189,2 kcal. (34%)
Azaz látható, hogy rövidebb távon, kevesebb szinttel már a bringa dominál, a 40% körüli értékekről felszaladt 66%-ra a teherviselési aránya.

2025. November 02. Sunday at 11:04
A főnököm csak cheater-bike-nak hívja az enyémet. Persze én heti két-három alkalommal azzal megyek az irodába, ő pedig a vonatig megy talán pár száz métert a hagyományossal (amúgy sportol meg maratont fut)
2025. November 02. Sunday at 11:20
A túráimon (akár szóban a videóban, akár írásban a blogon) én is szoktam csalóknak titulálni az e-bringásokat, de rögtön utána hozzá is teszem, hogy ez csak csipkelődés, egyáltalán nem gondolom komolyan.
Másik műfaj, másik sport. Még ha hasonlít is egymásra a két sporteszköz.
Ha viszont azt mondja, hogy ő bizony ugyanolyan kerékpáros, ugyanolyan elbírálásokkal, mint a hagyományos bringások, akkor tényleg megérdemli a csaló jelzőt, és hozzáteszem, német nyelvterületen van is elég sok önmagától elszállt vén trotty, aki rá is szolgál.